Mítikus kígyók



Kína, Korea, japán

A világon talán a legtöbb sárkány-ábrázolással itt találkozhatunk. A kínai sárkányok kígyószerűek; hosszú kígyótestük hüllő- vagy madárlábakkal kombinált, fejük lószerű vagy teveszerű, amelyen szarvak, hajszerű szőrcsomók, bajusz, sörény látható. A kínai sárkányok nem szárnyasak, vagy csak rendkívül ritkán azok, mégis képesek repülni. A kínai mítoszok szerint csak akkor lehet szárnya egy sárkánynak, ha már kellően öreg. A kínai sárkányok - a mi sárkányainkkal szemben - kimondottan jóságos lények, segítik az embereket, biztosítják a termést azzal, hogy esőt csinálnak, megóvják az embereket az árvizektől azzal, hogy lyukakat fúrnak a folyók medrébe. 

 

 

A négy égtájat is sárkányok szimbolizálják, e négy sárkány a mitológiában egy sárkány négy alakja - mégpedig a sárkánykirályé. A sárkánykirályt a közönséges sárkányoktól az ujjainak száma különbözteti meg, neki öt-öt, míg alattvaló sárkányoknak csak négy-négy ujja lehetett. Sárkány őrzi a kínai alvilágot és a mennyet egyaránt. 

 

 

A kínai sárkány csak akkor követ el bármit az emberek ellen, ha egy ember súlyosan vét ellenük, ilyenkor az alvilág sárkánya megmozdul és földrengést okoz, az időjárást irányító sárkányok áradásokat és pusztító viharokat hoznak. Kínában a sárkány bölcsességet, spirituális hatalmat hordoz. 

 

 

Hasonló a helyzet Japánban és Koreában is. Vietnamban a sárkányok kissé különböznek a kínaitól, a kígyótestűek, de krokodilfejűek (folyómenti népről van szó) is lehetnek, ám spirituális jelentésük megegyezik a kínaival. A vietnami uralkodók egy sárkányistentől származtatták magukat. 

 

Délkelet-Ázsia

A kínai hatás egyértelműen jelen van, de az itteni lény neve naga, amely malájul a sárkány szó megfelője, s beépült a buddhista és hindu hitvilágba is. Naga őrzi a templomok bejáratát, kapukat, spirituális helyszíneket, de sokszor a lakóházakat is. 

 

 

A naga még a kínai sárkánynál is kígyószerűbb testű, leginkább talán kobrára hasonlító, kiszélesedő nyakú. Itt jelenik meg először, hogy egy sárkánynak egynél több feje is lehet. Öt- és hétfejű naga sokfelé található, a fontosabb helyeket ők őrzik, így például Angkor-ban is láthatóak. A naga is jóságos.

(Forrás: ediacara rovata, virtus.hu)


India, Tibet


A hindu és buddhista mitológiában a naga, egy részben ember, részben kígyó testű, erős, jó megjelenésű félisten. A Nága-lókának, vagy Pátála-lókának nevezett földalatti királyságban élnek, amelyben egymás hegyén-hátán találhatók a drágakövekkel díszített mesés paloták. Más feltevések szerint ezek a díszes paloták víz alatt vannak. 
A nágákat potenciálisan veszélyesnek és bizonyos értelemben az emberek fölött állónak tekintették. Állítólag Brahmá száműzte őket az Alvilágba, miután túlságosan elszaporodtak a földön. Majd az isten úgy rendelkezett, hogy csak az igazán gonosz, illetve a korai halálra ítéltetett embereket marhatják meg. A nágákat a vizekkel – folyókkal, tavakkal, tengerekkel és forrásokkal – is kapcsolatba hozzák, sőt, az esőfelhőket is uralják, és a kincsek őrzőiként tartják nyilván őket.  A legendák szerint ők őrzik a buddhista szent szövegeket, míg az emberek alkalmassá nem válnak a befogadásukra. 


A buddhizmusban a nágákat gyakran ábrázolják bejáratok őreiként, vagy például Tibetben alacsonyabb rangú istenekként. Mucsalinda kígyókirályt – aki a mély meditációba merült Buddhát hét napon át védelmezte az esőtől – érzékletesen jelenítik meg a IX – XIII. század között Sziámban (ma Thaiföld) és Kambodzsában készült min-khmer Buddha ábrázolásokon.
A női nágák a hagyomány szerint feltűnő szépségű kígyóhercegnők. Az északkelet-indiai Manipur dinasztiában, a dél-indiai Pallavák és Funan uralkodó családja (a régi Indokínában) egy ember és egy nága frigyére vezették vissza a családfájukat. Ez nem lehetetlen, mert házasodhatnak emberekkel. 



A művészetben a nágák állatalakban kobraként, csuklyával jelennek meg. Fejeik száma egytől hétig terjedhet, vagy akár ennél is több lehet. Emberi alakjukban fejük fölé sokfejű kígyópalást borul. Félig emberi lényekként testük alsó, köldök alatti része kígyóként tekeredik, fejük fölé pedig a kobra csuklyája magasodik. Gyakran láthatók hódoló testtartásban, amint a főistenek vagy hősök valamelyike csodás tettet hajt végre a szemük láttára. Szóval a nágák valamilyen nagy tett szemtanúi. 
A nágák igen nagyhatalmúak, egyedül a garuda madártól félnek. Habár ezek a lények szeszélyesek, dühösen veszélyesek is!, de nagylelkűek, ha tisztelik őket. Ezt nem árt észben tartani. Egyes népek nága szobrokat tesznek fák alá, ahol vadon hagyják nőni a növényzetet, így biztosítva búvóhelyet a kígyóknak.
A hindu mondakörre kitérve, a három legismertebb nága: Ananta Sésa, aki a hindu teremtésmítoszban a földet tartja és a világóceánban alvó Visnu-Nárájana ágyául szolgál; Vászuki, akit a világóceán megköpülésekor a köpülőt forgató kötélként használtak; és Taksaka, a kígyók királya. A modern hinduizmusban a kígyók születését srávana hónapban (júl. – aug.) nága-panycsamí napján ünneplik. 



Ananta Sésa szintén a nágák királya, akárcsak Taksaka. Anantának nevezik, ami azt jelenti, hogy „örökkévaló”. Sok ezer csuklyája van. Visnut gyakran láthatjuk, ahogyan Sésa mellkasára dőlve pihen. Sésa az anyagi világon túli Okozati-óceánban lakik, és Visnut azzal szolgálja, hogy tekervényei által kényelmes „kígyóágyat” képez számára. Erre lepihenve Visnu megteremti az univerzumokat, beindítva ezzel a teremtés bonyolult folyamatát. Sésa ez idő alatt sok száz fejének csuklyájával védőernyőt alkot Visnu feje fölött. Bordó királyi ruhát visel, és gyöngysor díszíti. Egy drágaköves palotában, Mani Mandapában lakik. Szankarsannak és Anantadévának is nevezik. Mivel valójában az Úr Visnu kiterjedése, úgy tekintik, hogy nem különbözik magától Visnutól. Ananta Sésa fő feladata az, hogy elpusztítsa ezt az anyagi teremtést. Amikor eljön a pusztulás ideje, Ananta Sésa két szemöldöke közül megjelenik a háromszemű Siva, aki háromágú szigonyt tart a kezében. Siva ezután tizenegy Rudra (üvöltő) formában nyilvánul meg, amelyek együtt pusztítják el az egész univerzumot.


 A hindu hagyomány úgy tartja, hogy Patanydzsali híres jóga mester, a máig érvényes jóga­rendszer kidolgozója, Anantának, másnéven Sésának, a kígyónemzetség ezerfejű uralkodó­jának az inkarnációja volt. Ananta Sésa nevének jelentése a végtelenség kígyója és róla azt tartják, hogy a teremtett világ rejtett kincseit őrzi. Ananta Sésa Patanydzsali alakjában a jógát akarta tanítani a földön, a mennyekből egy Góniká nevű erényes asszony tenyerére (anydzsali) esett (pat). Az ősi hindu képeken Anantát gyakran fekhelynek ábrázolják, melyen az Úr Visnu nyugszik. A kígyóisten sok feje a végtelenséget és a mindenütt jelenvalóságot jelképezi. Nem nehéz észrevenni, hogy Ananta kapcsolatban van a jógával, hiszen maga a jóga a titkos kincs, a földön létező legteljesebb ezoterikus tudomány. A jóginok a mai napig leborulnak Ananta Sésa előtt, mielőtt hozzáfognának napi gyakorlataikhoz és így imádkoznak hozzá:

 "Ő, aki feladta eredeti [megnyilvánulatlan] formá­ját, hogy a világ javára legyen – a sokszájú, szépen feltekeredett, aki halálos mérgek birtokosa, mégis a mérhetetlen szenvedések seregének eltávolítója, aki minden tudás forrása, akinek kísérői köre állandó örömök forrása, aki a kígyók fenséges ura: vegyen oltalmába engem Ő, a jóga adományozója, a töké­letes jóga igája alatt, fehér fénylő éteri testével."


A tibeti szerzetesek rendszeresen készítenek színes homokból mandalákat. Általában négy hét alatt készíti négy szerzetes. Minden reggel, a mandalakészítés előtt speciális szertartást végeznek.  Miután kész a mű, az elengedés gyakorlásaként vízbe szórják az elsöpört mandala homokszemeit, felajánlva az ott élő kígyóistenek.
(Forrás ITT és ITT)

Kundalini 

"Van ezeken kívül még egy reziduális energia, mely a sacrumnak nevezett keresztcsontban található feltekeredett és potenciális állapotban. Az, hogy reziduális azt jelenti, hogy ez az az alapvető, ősi energia, mely nem osztódott. Amikor az Isteni Energia a teljesen kifejlett magzat agyára vetül, az a prizmaszerű agyban három részre oszlik. Ez a fénytörésnek köszönhető. Az energia, ami az agy oldalaira esik, átkereszteződik, és létrehozza a szimpatikus idegrendszert. De amikor az Isteni Energia a prizmához hasonlatos agytetőre vetül, ez az ősi energia úgy hatol át rajta, hogy közben nem törik meg, és végül Kundaliniként feltekeredik a sacrum csontban. A görögök talán tudták, hogy ez a csont szent, ezért nevezték el "sacrum"-nak. Ez az ősi és teljes energia három és fél csavarban van föltekeredve és nyugvó, potenciális állapotban van. A bennünk lévő finomrendszer belénk van építve."
Shri Mataji Nirmala Devi 





Állítólag háromféle erő tartja életben az emberi testet. Az első a FOHAT, mely elektromosságként, hőként, fényként, mozgásként, nyilvánul meg. A második a PRÁNA, melyet másképpen életerőnek tartanak, a harmadik pedig a KUNDALÍNI, vagyis a kígyótűz.
Egy amerikai spirituális lap, „A csend hangja” a kundalínit Tüzes erőnek nevezi. Egyrészt azért, mert a folyékony tűzhöz, lávához hasonlít, ahogy keresztül lövell a testen, méghozzá nem egyenesen, hanem egy spirális vonalat követve, ami a kígyó mozgásához hasonlít. De nevezik még a Világ Anyjának is, mert a kundalínin keresztül feléleszthetjük addig néma, szunnyadó érzékeinket, és akár a Magasabb Világok is megnyílnak előttünk.
A kundalíni a gyökér-csakránál található, vagyis a gerincoszlop legalján. Egy átlagos ember átlagos életében soha meg se moccan, soha fel nem ébred, és így nem is tapasztaljuk meg a létezését. Ez azért van így, mert csak kellő erkölcsi és spirituális fejlettséggel lehet feldolgozni és irányítani, jó dolgokra használni ezt az energiát. Senkinek sem szabad kísérletezni vele anélkül, hogy meghatározott tanítást kapott volna egy hozzáértő tanítótól, mert nagyon veszélyes. Például okozhat nagyon erős fájdalmat, széttépheti a testi szöveteket, sőt, meg is ölhet. De a lélekben, szellemben is okozhat nagyon komoly sérüléseket. Minden negatív tulajdonságot felerősíthet az ember természetében: szörnyűre, torzra növekedhet a becsvágy, a hatalom és pénz iránti szenvedély, és az élvezetek, a szex hajhászása. Ugyanakkor az értelmi képességek is megerősödnek, ami rossz irányba segíti a személyiség további torzulását.
A kundalíni alapfeladat egyébként az, hogy a spirituálisan megérett személyiségben a csakrákon keresztül megnyissa az utat az asztrális és a fizikai test között, vagyis kapocsként működjön magasabb szférák felé. Az előbb említett Csend Hangja című lap azt mondja, hogy amikor a kundalíni eléri a harmadik-szem csakrát, meghalljuk a „Mester hangját”, ami ebben az esetben a Felső Én hangját jelenti.
(Forrás ITT)


Egyiptom

Az ureusz kígyó, a harcos kobra az ókori Egyiptomban a fáraó koronáját személyesítette meg, mérget lövellt az uralkodó ellenségeire, és ő vette körül a bolygóistenek napkorongját. 


 Az ureuszkorona misztikus szimbólum. A kígyó feje a homlok területére esett, a harmadik szem helyére. A belső látás állapotát és a világegyetem irányítását jelképezi. Némelyek szerint ez Hórusz szemének egy változata, míg mások szerint Rá szent szeme. Mindenképpen bölcsességet és értelmet jelképez. 


A fáraó koronáján a kobra a tudatalatti vagy tudattalan elme, a mély vagy rejtett én képviselője. Ezt a szimbólumot a beavatottak hordták, amely azt jelezte, hogy viselője átesett a kígyó-beavatáson és felébredt lény. Kobra alakú Udzset is, Alsó-Egyiptom védőistennője, a „felébredő”, és ez az istennő hieroglifája is. Az Ureusz később az egyik legnépszerűbb név lett az Isten titkos nevei között.

Az ókori egyiptomi állatkultusz kb. 30 különféle állatot tisztelt, ezek közül az egyik legjelentősebb a kígyó volt. Amennyire féltek tőle, olyannyira próbálták különböző mágikus praktikákkal megnyerni a jóindulatát, hogy - miután képes marása által a pusztításra - megvédje őket minden gonosszal szemben. A népi gondolkodásban tehát kettős szerepben jelent meg: egyrészt mint ellenség, akinek a harapásától még Ré isten sem menekült meg, másrészt a templom és a ház védelmezője. Feljegyzések szerint több családnak házi kígyója is volt, tejjel itatták. Ez a kettős szerep a legveszélyesebb egyiptomi kígyót, a kobrát (= ureusz) jellemezte.
Mint szinte az összes ősi kultúrában, a termékenységet is jelenti, az aratás istennőjét felegyenesedett kobra alakjában ábrázolták. Az ureuszkígyó annyira uralta az egyiptomi ember gondolkodását, hogy láttán, vagy hallatán rögtön az istennőre asszociáltak. Ő adja a föld termékenyítő erejét, szabályozza az árvizet, ő adományozza a friss vizet. A magtárak, gabonatárolók védőistennője. Az év maghatározott időszakaiban a számára felállított oltárhoz áldozati adományokat is vittek, különösen a nyári időszak első hónapjában.

Felségjelvénnyé is vált, a király homlokát fonta körbe, hatalmának foglalata volt, a legfelsőbb isteni és királyi bölcsesség és hatalom megtestesítője.



A kígyóköveket már az egészen korai időkben is használták. A kígyó alakját belevésték egy kőbe és a templom ajtajába állították, hogy őrizze a templomot. Ez a szokás Alsó-Egyiptomból ered, a birodalom egyesítése után annyira elterjedt, hogy a piramisszövegek a kígyóköveket a szentélyek elengedhetetlen tartozékának tekintették.

(képek innen)

Új jelentésben szerepel a kígyó a görög mitológiában. Ahogy a sumér jósnő szerint szerencsét hoz a betegeknek, úgy a görögök hitében is a gyógyításhoz kapcsolódik, Aszklépiosz, a gyógyító isten attribútuma. Innen ered, hogy a római gyógyfürdőket is a kígyó jelével látták el. Gyógyszertárak jelvényeként ma is szerepel, amint kehelyből tekerődzik ki, orvosi pecséteken ma is láthatjuk. A kígyó a gyógyítás adományát birtokolja, mert a föld mélységeiben lakik, a gyógyítás pedig a föld erőiben gyökerezik.
Népi elképzelés szerint okos és ravasz állat, rendelkezik a jövendőmondás adományával. Ő a fény, amely elhozza a tudást, és legyőzi a sötétséget.
A mítosz szerint Zeusz ellen támad Tüphón, a százfejű kígyó. Zeusz rásújtott villámaival és a Tartaroszba űzte, majd elosztotta Poszeidón, Hádész és saját maga között a kozmoszt. Egy isten és egy kígyó, vagy sárkány közti küzdelem kedvelt mitikus téma volt. Megtalálható Ninurta sumér isten és Aszag, Marduk és Tiámat, az egyiptomi Ré és Apóphisz, a hettita Viharisten és Illujanka, az iráni Thraétaona és Adzsi Daháka kígyó történetében. A tét legtöbbször a világ létrejötte, az isten győzelme új uralom, új kor kezdetét jelentette. A kígyó forma szörny az őslakók szimbóluma is, elpusztításuk révén lehet új kultúrát kialakítani.
A germánoknál a kígyó szent állat, a halottak istene, benne élnek tovább a halottak. Afrikai hiedelmek szerint a halhatatlanság hordozója. Az arabok a dzsinneket nem pusztán szellemeknek képzelték el, hanem hozzájuk rendeltek valamilyen állatot is, legtöbbször kígyót, eszerint minden kígyóban egy dzsinn lakik.

Palesztinában és a Sinai-félszigeten számos kígyófajta élt, egyes fajták a nedves vidéket kedvelték, így a nép sokszor a forrás fogalmával kapcsolta össze őket. Erről beszél Nehemiás próféta, amikor a Jeruzsálemben levő Sárkányforrást említi. (Neh.2,13) Kánaánban a kígyót kultikus tisztelet övezte, Baalnak és a hozzákapcsolódó termékenységi kultusznak volt a szimbóluma. A pogány őslakosság számára az élet és az üdvösség állata. A kánaániták kultusza különösen veszélyes volt Izrael számára, mert minden idegen népcsoport (sémiták, hurrik, filiszteusok) Kánaánba érkezésük után csakhamar teljesen elfelejtették saját vallásukat, és átvették a kánaániták hitét.
Az eddigiekből már kiderül, hogy a kígyó a keleti embernél mindenképpen valamiféle jelentéstartalommal rendelkezett. Mitikus lénynek, az istenek világába tartozónak tartották.

A Sárkányra és a Napra vonatkozó hagyomány a világ minden részében megtalálható, a civilizált és a félvad környezetben egyaránt. Volt idõ, amikor a világ négy táján ezrével voltak a Napnak és a Sárkánynak szentelt templomok, de ezt a kultuszt ma már jóformán csak Kínában és a buddhista országokban õrizték meg. A régi vallások közül Egyiptom közvetítette ezt a kultuszt nyugatra. Az ofiták rítusaikat Hermész Triszmegisztosztól vették át, míg a napimádás vallása a napistenekkel együtt Indiából érkezett a fáraók országába. A bizonyság pedig az, hogy
(A) a papok felvették azon isten nevét, akit szolgáltak, (B) a "sárkányok" az egész ókoron át mint a hallhatatlanság és a bölcsesség, a titkos tudás és az örökkévalóság szimbólumaként szerepeltek, és (C) Egyiptom, Babilon és India fõpapjai magukat általában a "Sárkány fiainak" nevezték. A Titkos Tanítás tételeit tehát a fentiek mind megerõsítik.
Egyiptomban és Kaldeában számos katakomba volt, s némelyik közül igen nagy kiterjedésû. Ezek közül a legismertebbek a Theba és Memphis földalatti altemplomai. Az elõbbi a Nílus nyugati partján kezdõdött, s elhúzódott egészen a líbiai sivatagig, s ezeket a kriptákat a Kígyó katakombáinak, vagy átjáróinak nevezték. Itt hajtották végre a kuklos anagkes , az "elkerülhetetlen ciklus", másként általánosabb nevén: a "kényszerûség köre" titkos misztériumait. Ezek a misztériumok azon kérlelhetetlen sorsszerûségen alapultak, amely minden lélekre nehezedik a testi halál után, amikor az alvilágban ítélõszék elé állítják.
De Bourbourg könyvében Votan , a mexikói félisten elmondja küldetését, leír egy földalatti folyosót, amely elõbb a föld mélyében haladt, végzõdése pedig az egek gyökerénél volt. Majd hozzáteszi, hogy ez a folyosó kígyólyuk volt, "un agujero de colubra", s hogy õt is azért engedték oda, mert õ "kígyófi" volt, vagyis egy kígyó. ( Die Phoinizier , 70.)
Ez valóban igen érdekes, mert a kígyólyukról való leírás teljesen ráillik a fent említett õsi egyiptomi földalatti kriptára. Az egyiptomi és a babiloni fõpapok a misztériumok folyamán önmagukról rendszerint mint "Kígyóisten Fiairól" vagy "Sárkány-fiakról" beszéltek.

Movers azt írja, hogy "az asszír pap rendszerint felvette Istenének nevét". A kelta-brit vidékek druidái szintén kígyóknak hívták magukat. "Én Kígyó vagyok, én druida vagyok" - ez volt a mondásuk. Az egyiptomi Karnak ikertestvére a bretagne-i Carnac-nak, s ez utóbbi jelentése: Kígyó hegy. A drakontiák valamikor mindenütt el voltak terjedve a földkerekségen, s ezek a templomok a Sárkánynak (Dragonnak) voltak szentelve, éspedig azért, mert a sárkány a Nap szimbóluma volt, ez utóbbi viszont a legmagasabb Istent jelképezte, föníciai neve Elon vagy Elion, akit Ábrahám El Elionnak nevez. A Kígyó elnevezésen kívül halljuk még az "építõk" vagy "építõmesterek" elnevezést is, mert a nekik épített templomok és emlékmûvek oly hihetetlenül nagyszerûek voltak, hogy még mai, romos állapotukban is "elképesztik a modern mérnökök matematikai számításait", amint Talicsin mondja. 
De Bourbourg utal arra, hogy a Votan , vagyis a mexikói Quetzo-Cohuatl , vagyis Kígyóistenség nevét hordó törzsfõnökök Kánaánból, Hamtól származnak. Amint magukról kijelentik: "Én Hivim vagyok. S mint Hivim, a nagy Sárkány (Kígyó) fajából származom. Én magam is kígyó vagyok, mert Hivim vagyok". ("Cartas", 51; Ld. Isis Unveiled, i. p. 553, és köv.)
Az "Égi Háború" egyik jelentése az adeptusságra törõ jelölt nehéz harcaira vonatkozik. A harc önmaga és (mágikus módon) saját megszemélyesített szenvedélyei között zajlik le, s a belsõ ember vagy legyõzi õket, vagy elbukik. Elõzõ esetben "Sárkányölõ" lesz belõle, mivel szerencsésen legyõzött minden kísértést. De "Kígyófi" is, õ maga is Kígyó, mivel ledobta régi bõrét és új testben született meg, s ezzel a Bölcsesség és Halhatatlanság Fiává lesz egy örökkévalóságra.
Seth, Izrael állítólagos õse, tulajdonképpen csak zsidó paródiája a Bölcsesség istenének, Hermésznek, akit másutt Thoth, Tat, Seth, Set és Sátán néven neveztek. Egy másik elnevezése Typhon, ami ugyanaz, mint Apophis, a Hórusz által legyõzött Sárkány; Typhon másik neve Set. Set pedig egyszerûen csak testvérének, Osirisnek a sötét oldala , mint ahogy Angra Mainyu is Ahura Mazda fekete árnyéka. Földi értelmükben mindezek az allegóriák az adeptusság és a beavatás próbatételeihez kapcsolódtak. Asztronómiailag a nap- és holdfogyatkozásokra vonatkoztak, amelyeknek mitikus magyarázatait ma is megtaláljuk Indiában és Ceylonban, ahol mindenkinek módjában áll a több ezer év óta változatlanul fennmaradt allegorikus elbeszéléseket és hagyományokat tanulmányozni.
Rahu például mitológiailag egy Daitya , vagyis egy óriás, Félisten, kinek alsóteste sárkány, vagy kígyófarokban végzõdött. Amikor az istenek felkavarták a tengert és kiköpölyözték belõle az amritát , a halhatatlanság vizét, Rahu ebbõl lopott magának, s miután megitta azt, halhatatlanná vált. A Nap és a Hold, akik a lopáson rajta kapták, beárulták õt Vishnunak, ez pedig a csillagszférákba helyezte õt úgy, hogy testének felsõ része a Sárkány fejét, az alsó része pedig (Ketu) a Sárkány farkát ábrázolta, e két rész ugyanis a felmenõ és a lemenõ pontokat jelentették. Azóta Rahu úgy bosszulja meg magát a Napon és a Holdon, hogy idõnként elnyeli õket. De ennek a mesének van még egy misztikus értelme is, mert Rahu , a Sárkány feje, jelentõs szerepet játszott a Nap ( Vikârttana ) beavatási misztériumaiban, amikor a jelölt és a Sárkány a végsõ küzdelmet vívták egymással.
A Rishik barlangjait, a Teiresia-k és a görög látnokok hajlékait, a Nâgák - a hindu Kígyó-királyok - lakhelyei szerint készítették, akik a föld alatt, a sziklák üregeiben laktak. Kezdve Shesha -tól, az ezerfejû Kígyótól, akin Vishnu nyugszik, le egészen Python-ig, a kígyójós sárkányig, valamennyi ilyen történet a mítosz titkos értelmére mutat. Indiában a legkorábbi Purânák-ban e tényt már megemlítik. Surasa gyermekei - a hatalmas "Sárkányok". A Vishnu Purâna -ban leírt Surasa-féle "Sárkányok" helyett a Vayu Purâna -ban a Danava -kat találjuk, Danu leszármazottait a bölcs Kashyapa-tól. Ezek a Danavák pedig az óriások vagy titánok, akik az istenek ellen harcoltak, s így megint csak azonosítani kell õket a Bölcsesség "Sárkányaival" és "Kígyóival".
Hasonlítsuk csak össze a különbözõ országok Napisteneit, s akkor kitûnik, hogy az allegóriák tökéletesen egyeznek, s minél okkultabb jelentésû az allegorikus szimbólum, annál inkább megfelelõ szimbólumot kap az ezoterikus rendszerekben. Elég, ha csak találomra választjuk ki a különbözõ Napisteneket és Sárkányokat három, egymástól látszólag eltérõ vallási rendszerbõl - vagyis az õsi árja, a régi görög és a modern keresztény témakörbõl -, s még akkor is szembetûnik, hogy ezeket egymásról másolták le.


Ez az ősi érme egyik oldalán Krisztust ábrázolja a kereszten emberként, viszont kígyóként a hátoldalán! A gnosztikusok hittek abban, hogy ez helyes ábrázolás, mivel a kígyót az Édenkertben a Tudás és a Megvilágosodás átadójaként ábrázolták - ellentétben az ortodox és az ezt meghamisító kereszténységgel, melyben a kígyót és ezt a Tudást gonosznak kiáltották ki!
Keresztek
és kígyók együtt fellelhetőek világszerte a pogány, indoeurópai (árja) és Napisten köré épülő mítoszokban szintén.


Legjobban a gnosztikusok vallási tanaiból tûnik ki az igazi értelme a Sárkányról, a Kígyóról, a Bakkecskérõl és a manapság gonosznak nevezett erõkrõl szóló szimbólumoknak. A gnosztikusok voltak azok, akik saját tanításaikban nyilvánosságra hozták azt, hogy miben állt az AIN SOPH zsidó változatának ezoterikus mivolta, a rabbik ugyanis elrejtették az igazi értelmet, a keresztények pedig - kevés kivételtõl eltekintve - mit sem tudtak róla. Nyilvánvaló, hogy a názáreti Jézus aligha tanácsolta volna apostolainak, hogy legyenek olyan bölcsek , mint a kígyók (Máté X. 16.), ha ez utóbbi a Gonosz Lélek szimbóluma lett volna. Az ofiták, a "Kígyó Testvériségének" tudós egyiptomi gnosztikusai sem tiszteltek volna szertartásaikban egy élõ kígyót, mint a BÖLCSESSÉG, az isteni Sophia jelképét, mint a csupa Jó és nem a csupa Rossz típusát, ha ez a csúszómászó oly szorosan kapcsolódott volna a Sátánhoz. Tény az, hogy a közönséges kígyóféle mindig is kettõs szimbólum volt, maga a sárkány pedig kivétel nélkül a mély bölcsességében megnyilvánult Istenség szimbólumát jelentette. A korai festõk Draco volans-a , a repülõ sárkány valószínûleg egy valóságos vízözön elõtti állat elrajzolt képe volt. Akik hisznek az okkult tanításban, úgy vélik, hogy a régi idõkben voltak ilyesféle repülõ sárkányok, a Pterodactylus egy fajtája, s ezek a gigantikus szárnyas gyíkok szolgáltak prototípusként Mózes Saraphjához és az általa emelt nagy Rézkígyóhoz. 46 A zsidók kezdetben tisztelték a késõbbi bálványt , de amikor Ezékiás megformálta a vallást, maguk is szembe fordultak vele, s Ördögnek nevezték el ezt a szimbólumot, amely minden más nemzet számára a legmagasabb Istent jelentette, míg a bitorlót, akit helyére ültettek - az "Egy Istennek". 47
Maga a Sa'tan, héberben Satan vagyis "ellenfél" (a shatana igébõl, amely annyi, mint "üldözni", "ellenezni") jog szerint Jehovát illeti meg, az összes többi Isten elsõ és legkegyetlenebb "ellenfelét" , nem pedig a Kígyót, amely csak bölcs és együtt érzõ szavakat mondott, s legfeljebb - még a dogma szerint is - csak "az emberek ellenfele". A Genezis harmadik fejezetére alapított dogma éppen olyan igazságtalan és illogikus, mint amilyen paradox önmagában véve is. Mert vajon ki teremtette a kísértõt, aki az embert elsõnek és azóta is mindig elcsábítja - az asszonyt? Nyilvánvalóan nem a Kígyó, hanem maga az "Úr Isten", aki e szavakkal: "nem jó az embernek egyedül lenni", megteremtette az asszonyt és "vivé az emberhez". (II. 18, 20.). Ha pedig az a zavartkeltõ kis esemény, ami azután következett, "eredendõ bûn" volt , s még most is akként szerepel, akkor ez a Teremtõ isteni elõrelátására valóban igen rossz fényt vet, és sokkal jobb lett volna a Genezis elsõ fejeztében szereplõ elsõ Ádámra nézve, ha megmarad "férfi-nõnek", vagy "egyedül". Nyilvánvalóan az Úr Isten volt az " agent provocateur ", aki az egész bajt okozta, a Kígyó pedig csak prototípusa Azazelnak , aki "Izrael bûneinek (voltaképpen Izrael Istene bûneinek) bûnbakja", s így a szegény Tragos -nak kellett megfizetnie Mestere és Teremtõje baklövéséért a bírságot. Természetesen mindezt csak azoknak mondtuk el, akik a holt betûk szerint értelmezik a Genezisben elõadott és az emberiség drámájának kezdõ eseményeire vonatkozó történetet. Akik azonban ezoterikusan olvassák az ott leírtakat, nincsenek kalandos spekulációkra és hipotézisekre utalva, mert õk tudják , hogyan kell értelmezni annak szimbolizmusát, és így nem tévedhetnek.
E helyen nincs arra szükség, hogy a Jehova név misztikus és sokrétû jelentésével absztrakt értelemben foglalkozzunk, az absztrakt értelmezés teljesen független attól az Istenségtõl, amelyet helytelenül hívnak ezen a néven. Ez így egy, a rabbik által készakarva kidolgozott félrevezetés, egy titok, amelyet tízszeresen lepecsételtek, látva, hogy a keresztények megfosztották õket ettõl a teljesen sajátos Isten-névtõl. 48 De ezzel kapcsolatban mégis megállapítjuk a következõket. A Genezis négy elsõ fejezetében hol "Isten", hol "Úr Isten", hol pedig egyszerûen csak az "Úr" néven szerepel, õ személyes és ugyanaz, nem egy és semmiképpen sem Jehova . A kabbalában a Sephiroth-nak nevezett Elohim-nak három világosan megkülönböztethetõ osztálya vagy csoportja szerepel. Jehova csak a Genezis negyedik fejezetében jelenik meg, amelynek elsõ versében Káinnak hívják, utolsó versében pedig átváltozik az emberiséggé - a kétnemû emberiséggé, mint Jah-veh. 49 Ráadásul a Kígyó nem a Sátán, hanem egy ragyogó Angyal, egyike a fényben és dicsõségben öltözött Elohimnak, aki - miután megígérte az asszonynak, hogy " bizony nem haltok meg ", ha esznek a tiltott gyümölcsbõl - szavát meg is tartotta, mert halhatatlanná tette az embert ronthatatlan természetében . Ez az Angyal a misztériumok Iao-ja, az emberek androgün teremtõjének feje. A harmadik fejezet (ezoterikusan) azt mutatja be, hogyan hullott le a tudatlanság fátyola a "csont nélküli" Istenek mintájára teremtett Angyali Ember érzékeirõl, s hogyan vált tudatossá saját igazi természetérõl. A ragyogó Angyal (Lucifer) itt úgy mutatkozik be, mint a Halhatatlanság osztója, mint a "Megvilágosító". Az igazi Bukást, amely nemzésbe és anyagba taszította az embert, a negyedik fejezetben kell keresnünk. Ezért Jehova-Káin - Ádámnak, a kettõs embernek hím fele - miután elvált Évától, megteremti benne Ábelt, az elsõ természetes asszonyt , 50 s ezzel szûzi vért ont. Mivel tehát Káin azonos Jehovával, éspedig a Genezis negyedik fejezetének héber szövegû helyes olvasása alapján, továbbá a rabbinisztikus tanítások szerint: " Kin (Káin) - a Gonosz - Éva fia volt Samaeltõl, az Ördögtõl, amikor az elfoglalta Ádám helyét". A Talmud szerint "a gonosz Lélek - Sátán - és Samael, a halál Angyala ugyanaz" ( Babba Battra , 16 a.), világosan arra következtethetünk, hogy Jehova (az emberiség , vagyis Jah-hovah) és Sátán (tehát a kísértõ Kígyó) minden részletében azonos egymással. Nincs Ördög, az emberiségen kívül nincs oly Gonosz, amely Ördögöt tudna teremteni . A megnyilvánult Univerzumban a Gonosz egy szükségszerûség, annak egyik fenntartója. Éppen úgy szükséges a haladáshoz és fejlõdéshez, mint amilyen szükséges az éjszaka a nappal létrehozásához, és mint ahogyan szükséges a Halál az Élethez azért, hogy az ember örökké élhessen .



Amerika


Ketzalkóatl (elterjedt spanyol névírással Quetzalcóatl, magyarul: Tollaskígyó), az azték mitológiában a tudás és tanulás istene, az első istenpár harmadszülött fia. Sok megjelenési formája volt, de legfontosabb jelentéseként a természet erejét szimbolizálta: az összetekeredett tollas kígyó felemelkedik a földről, farka vizet ér, vihart és port kavar, mielőtt esőt hozna. Ő volt az emberiség teremtője, továbbá a Kelet (égtáj) ura, egy megjelenése pedig a Vénusz hajnalcsillag volt. Ikertestvére Xolotl, a balszerencse istene.



Az azték teremtésmítoszban a világ első korában megelégelte Tezcatlipoca hatalmát, és letaszította őt égből. A második korban ő lett a nap, de ezúttal Tezcatlipoca döntötte meg az ő uralmát. A harmadkornak is ő vetett véget, amikor nagy esőt küldött a Földre, az ötödkorban pedig, miután az istenek megállapodtak, és elindították a Napot, ő teremtette meg az embereket a korábbi generációk csontjaiból.
Ő állt a Nappal a legközelebbi kapcsolatban; neki köszönték az aztékok a tudományokat, a jó erkölcsöt, a bölcs törvényeket. Ő nem kívánt emberáldozatokat, oltárára virágokat és gyümölcsöket hordtak. A legenda szerint csodatételei miatt nem fért össze a többi istennel, ezért távoznia kellett közülük, és keletre menekült. Az aztékok sokáig visszavárták, de mivel nem akarták elveszíteni a többi isten kegyeit, inkább nekik hódoltak. Quetzalcoatl tisztelete mégis megmaradt; főleg a kereskedők voltak azok, akik igazi istenüknek továbbra is a Tollaskígyót tisztelték.
Korábban valószínűleg a tolték mitológia főistene lehetett; tiszteletét tőlük vették át az aztékok. A száműzetés mítosza egyes elképzelések szerint onnan ered, hogy a toltékok egyik királya maga is felvette a Quetzalcóatl nevet, és akkor még senki nem sejtette, hogy ezzel egy félezer évvel későbbi birodalom bukásához járul hozzá. A jóságos uralkodót ugyanis papjai elűzték, és ő híveivel elhajózott keletnek, de megígérte, hogy egy napon visszatér. A hódító spanyolok alapvetően azért ütköztek viszonylag kevés ellenállásba, mert az aztékok babonás félelemmel hitték, a Tollaskígyó tért vissza, hogy visszakövetelje trónját – és egyúttal azt is, hogy elérkezett a világ ötödik korszakának vége. Mindezt jelentősen elősegítette, hogy a Tollaskígyót gyakran ábrázolták szakállas, fehér bőrű embernek. (Wikipédia)


Ez a nagyon elterjedt szimbólum tulajdonképpen a körnek mint az örök visszatérésnek a megtestesítője, az állandó megújulás jelképe vedlése okán, kör formában ábrázolva a ciklikus ismétlődés, az idők körforgásának, a világok pusztulásának és újrateremtésének, a születésnek és a halálnak, az örökkévalóságnak, a kozmosznak a megtestesítője.
A kígyóspirál további jelképeket tartogat számunkra.





 

Az észak-amerikai navajó indiánok kígyóspirálok forgásrendszerével idézték meg a gyógyítás szellemerőit, hogy segítségükkel a betegben helyreállhasson a rendje vesztett életműködés.
A négy égtáj, négy alapfaj (fehér, sárga, vörös, fekete) jelképe.
A kígyó a halottak birodalmához tartozó állat, és elsősorban a halál szimbóluma, de ugyanakkor a termékenység és a gyógyítás jelképe is lehet, mint a kosfejű kígyó. A kobra erőteljes és nélkülözhetetlen gyógyító szövetséges. A betegségek bekebelezésére azáltal képes, hogy megeszi a daganatokat és más ártalmas betegségokozókat.

A voodoo








A voodoo, ez a kényszer szülte hibrid vallás a Nyugat-Afrikából elhurcolt, bambara, fulbe, arada, mandingo, fon, nago, iwe, ibo és joruba törzsbeli fekete rabszolgák körében alakult ki a XVIII. században, elsősorban a francia fennhatóság alatt álló Haitin. Legfontosabb összetevői az afrikai szellemhit és az ehhez kapcsolódó mágikus szertartások és rituális táncok, a népi katolicizmus, különösen a szentek kultusza, valamint a keresztény Európa babonái és a vásári grimoire-ok (varázskönyvek) vulgarizált mágiája.







A legtöbb mai kutató egyetért abban, hogy a voodoo (ejtsd: vúdu) szó az egykori nyugat-afrikai királyság, Dahomey (a mai Nigéria) területén élő fon nép vodu szavából ered, ami szellemet, démont vagy isteni lényt jelent. A szó mai, angolosan leírt formája (voodoo vagy hoodoo) az Egyesült Államok déli vidékéről, a franciásan leírt változatok (vaudau, voudou, voudoun, vodoun) pedig Haitiról származnak.
A voodoo követői saját vallásukat általában a "loák szolgálata" (servi loa) néven emlegetik. A loák vagy más néven mystérék pedig nem mások, mint a trópusi őserdőként burjánzó voodoo mitológia egyre szaporodó istenei és istennői, akiknek számra ma már szinte meghatározhatatlan. A leghatalmasabb loák, vagyis a voodoo panteon főistenei a következők:


A leghatalmasabb loák 

Gran Met: a világ teremtője, az öröktől való isten, aki azonban műve megalkotása után visszavonult egy saját maga számára fenntartott univerzumba, és ezt a világot az (ugyancsak általa teremtett) istenek gondjaira bízta.
Dandhallah-Wedo: a kígyóisten, a loák "atyja", a teremtett világ fenntartója és mozgatója, a Föld vizeinek irányítója. Az ő sziszegéséből ered a langage, a voodoo afrikai eredetű, titkos és szent nyelve, a mágikus rítusok elengedhetetlen kelléke. A kutatók szerint Danbhallah-Wedo afrikai őse az istenek földi alakjaként tisztelt danh-gbwe nevű óriáskígyó volt. Ha ez a szent kígyó megérintett egy gyermeket, akkor azt az őshagyománynak megfelelően az istenek papjává vagy papnőjévé kellett nevelni. Haitin Danbhallah-Wedót, a hatalmas kígyóistent a keresztény szentek közül azzal a Szent Patrickkal azonosítják, aki a hagyomány szerint kiűzte Írországból a kígyókat.
Aida-Wedo: a szivárvány istennője, a loák "anyja", Danbhallah-Wedo felesége, akit férjéhez hasonlóan szintén kígyóalakban tisztelnek. Az ő káprázatos színei díszítik a voodoo templom, a hounfour falait, de különösen a világfát jelképező középső tartóoszlopot, a poteau-mitant.








Görög mitológia

A piton a görög mitológiában Püthon óriási sárkánykígyó volt, amely a Parnasszosz lábánál tanyázott egy sziklahasadékban. Héra parancsára üldözőbe vette az isteni gyermekeivel viselős Létót. Utóbb Apollón bosszút állt anyja szenvedéseiért, nyilaival megölte Püthont. Delphoi mellett terítette le, s itt jósdát alapított, amelynek minden-kori papnője, - Püthia - a kígyóról kapta nevét.

A kígyót gyakran ábrázolták
őrzőként is. A mítoszokban és legendákban gyakran szerepel, mint kincsek, az élet forrása vagy egyéb szent helyek őrzője-mint a sárkány. Kígyó őrizte azt a fát is, amelyen az Iaszonról és az Argonautákról szóló görög mitológia szerint az aranygyapjú lógott.
Erekhtheusz, Athén legendás királya, Gaia gyermeke. Mint a földistennő gyermekei általában, Erekhtheusz sem emberi formával rendelkezett. A legendák szerint félig ember, félig kígyó alakja volt. Habár Gaia gyermeke volt, mégis Athéné nevelte fel saját gyermekeként, és így életre végéig védelmezője maradt. Erekhtheusz uralkodása alatt versengett Athén városáért a tengerek istene, Poszeidón és Athéné. Miután a versenyben Poszeidón sós vizű forrását hasznosságban Athéné olajfája legyőzte Erekhtheusz védelmezője egyben a város védője is lett. Azonban a nagy versenyről megemlékező templomot Erekhtheionnak nevezték el, mivel Erekhtheusz palotája az Akropoliszon állt, és így vált a szentélyek és templomok helyévé a város hegye. Ezt Athéné nem vette zokon, ám Poszeidón, mivel a versenyt is elvesztette, végleg haragra gerjedt, és háromágú szigonyával lecsapott Athén királyára és megölte. 



Hermészhez - a római Mercuriushoz - kapcsolódik a nyugati ezoterikus tradíció legismertebb emblémája, a caduceus, Hermész botja, illetve Mercurius pálcája, mely köré két kígyó tekeredik, egymással szembeforduló fejjel, a bot tetején szárnypárral is ábrázolják.
Az alkímia képi világában a két kígyó a két alapanyag – sulphur és mercurius – egyensúlyi állapotát jelképezi, a teremtett világ két pólusát, - jin-jang, Nap-Hold, stb. – a pálca pedig a világtengelyt.
A caduceust, az élet pálcája körül összefonódó két ureuszt megtaláljuk az egyiptomi Thot – a bölcsesség, nyelv, kommunikáció, gyógyítás – istenének szimbólumaként is. Itt a szellemi és a földi birodalom egyensúlyát fejezi ki.
A mítoszok szerint Zeusz Aszklépioszt (Aesculapiust) a kígyóval együtt helyezte az égboltra, mint Kígyótartó csillagképet. A kígyó gyógyfüvet hozott neki, ezzel nem csak a betegeket gyógyíthatta, hanem a halottakat is fel tudta támasztani.
A régiek azt tartották, a kígyó megszelídül, ha tejet adnak neki.
A sushumnában áramló energiát az indiaiak "kundalini"-nek, kígyóerőnek nevezik A kundalíni kígyó elképzelésük szerint három és fél spirálba tekeredve a legalsó csakrában (a muladharában) fekszik, ahol is az ébresztésre vár. A "kundalíni" kifejezés a szanszkrit "kundal" szóból ered, ami "spirál"-t jelent. Így záródik be ez a kör is újra. Nemcsak a makrokozmosz külső energiája a mozog spirális alakban, hanem a mikrokozmosz, az ember belső energiája is analóg módon áramlik - a keleti elképzelés szerint.
 A spirál formájú energiafolyamról való tudás nálunk már csak nyomaiban lelhető fel. Úgy tűnik azonban, hogy az antik korig Nyugaton is élt, ha például az Aszklépiosz-botra, a görög orvosok szimbólumára gondolunk. Itt egy kígyó (energia) egy boton (gerincoszlop) három és fél csavarodásban tekeredik a magasba. Abban az időben a kígyó szentnek számított, Aszklépiosz templomaiban kígyókat tartottak és az istenség megszemélyesítéseként tisztelték őket. Az Aszklépiosz-bot máig jelvénye a nyugati orvosoknak, bár a tudás az energiaáramlatokról elveszett, és mi most fedezzük fel újra Keleten.

Ladon a görög mitologiában szárazfejü sárkány, amely sohasem aludt s a Hesperidák kertjének arany almáit őrizte. Gaia, vagy Phorkis és Keto, vagy Tiphon és Echidna fia volt; Herkules ölte meg, midőn Eurystheus parancsára az arany almákat elrabolta; Hera pedig L.-t a csillagzatok közé vette fel. - 2. Arkádiai vizi isten, Okeanos és Tethys fia, Daphne atyja.
(Forrás ITT)

Mezopotámia

Tiámat (sumer: „tenger”, eredetileg talán: ti „élet” + ama „anya”) a mezopotámiai mitológiában a sósvizű tenger és az őskáosz nőnemű megtestesítője, őskígyó. Férje Abzu, aki a Tiámatba ömlő folyók képében megtermékenyítette őt, és együtt így hozták létre az első isteneket. Marduk megölte, kettévágta és belőle alkotta meg az eget és a földet.



Abzu, az édesvizek megtestesítője a tengerbe ömlő folyók alakjában megtermékenyítette Tiámatot és így létrehozták az első istenpárt, Lahmut és Lahamut, a víziszörnyeket, akik így Abzu és Tiámat gyermekei és ők lettek Ansar és Kisar szülei, akik An, az első főisten, az „istenek atyja” szülei, aki Enki apja, aki pedig Marduk apja lett.
Az istenek új nemzedéke azonban zavarta Abzu és Tiámat nyugalmát, ezért elhatározták, hogy elpusztítják Lahmut és Lahamut. Apszú terveket szőtt erről tanácsosával Mummuval. Enki azonban elaltatja Abzut és megöli, Tiámattal azonban nem boldogult sem ő, sem a többi isten.
Ekkor a sumer Teremtés-eposz szerint először An, majd egy későbbi változatban Enlil, a babiloni változat szerint pedig Marduk elvállalta a Tiámattal való megmérkőzést azzal a feltétellel, hogy az istenek ezután őt ismerik el vezérüknek. An/Enlil/Marduk győzött, kettévágta Tiámat testét és megalkotta belőlük az eget és a földet. Tiámát nőstény kígyó.
(Wikipédia)


Ószövetség, Újszövetség

A bibliai teremtéstörténet kígyónak nevezi az egyik főszereplőt, bár a mai fajták egyikére sem hasonlít. Négylábú élőlény volt, és Jahve csak a jól ismert események után átkozta meg, hogy azontúl a hasán járjon és port egyen élete minden napjaiban (1. Móz. 3.14). Általában emberi, főleg női arccal ábrázolták, ami megmagyarázza a paradicsomi kígyónak azt a különleges képességét is, hogy tudott beszélni. A keresztény felfogás szerint a kígyó „ravaszabb vala minden mezei vadnál” (1. Móz. 3,1), gonosz és gyalázatos, engedetlenségre, vagyis bűnre csábította az első emberpárt, miatta kell dolgoznunk a mindennapi kenyerünkért, mezőink tövist és bogáncsot teremnek, sőt még a halhatatlanságot is elvesztettük.
A kígyó felelős azért is, hogy a kereszténység évszázadokon át megvetette és kiszolgáltatott helyzetbe kényszerítette a nőket; az egyházatyák egyetértettek abban, hogy a nő éppen úgy a férfi tulajdona, mint a barmok, és legfeljebb azon vitatkoztak időnként, hogy vajon van-e a nőnek lelke. Persze a kígyók is megkapták a maguk büntetését, nemcsak hason csúsznak és port esznek, de az életük állandóan veszélyben van. A Biblián nevelkedett ember könyörtelenül agyonver minden csúszómászót, még az ártalmatlan mezei siklót is.
*
A Genezis történetét mindenki ismerte, és értelmezte is a maga módján. Néhány gnosztikus szekta, pl. a nasszénusok és az ophiták azt tanították, hogy Jahve Istennek csak egy alantas szolgája, tudatlanságban akarta tartani az embereket, hogy lázadás nélkül szolgáljanak. Egy nagy beavatott vagy tanító jelent meg a kígyó formájában, hogy az emberiséget felvilágosítsa. Egyes írások ezt a tanítót Krisztusnak nevezik, aki természetesen nem azonos Jézussal.
Az egyházatyák nem sok megértést tanúsítottak a gnosztikus magyarázat iránt. Irenaeus megvetően beszél a kígyótisztelőkről, Szent Epifánius, Konstanza püspöke jeges borzongással írja róluk, hogy a szeretetlakomán először egy élő kígyónak ajánlották fel az ételt, maguk pedig csak azután fogyasztották el, hogy azt az állat érintésével „megszentelte”.
A gnosztikus felfogás nagyon életképesnek bizonyult. Középkori festők képein megjelent a keresztre feszített kígyó, mint a „tiszta szellemből álló” Krisztus és a „földi” Jézus különös ötvözete. Mivel az ember mindig több tudásra vágyott, mint amennyit tulajdonképpen be tud fogadni, a mai ezoterikus és New Age mozgalmakban is feltűnik a kígyó, mint az emberiség tanítója és jóakarója – vagy mint Kundaliní, a nem kevésbé titokzatos kígyó, aki elvezet a megvilágosodáshoz és a felszabaduláshoz.
*
A Biblia tele van olyan történetekkel, ahol a kígyó megítélése egyáltalán nem egyértelmű. Mózes a fáraó előtt kígyóval bűvészkedett; ez is része volt az isteni tervnek, hogy a népe elhagyhassa Egyiptomot. A Rézkígyónak is pozitív szerepe volt: „Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a Rézkígyóra, az életben maradt.” (Num. 21.8) Ézsaiás azonban ezt írja a világhatalmak megalázásáról és az Úr birodalmának eljöveteléről: „Ama napon meglátogatja az Úr kemény, nagy és erős kardjával Leviatánt, a futó kígyót, Leviatánt, a keringő kígyót, és megöli a sárkányt, amely a tengerben van.” (27,1) Futó és keringő kígyók nem igen élhettek Ézsaiás idejében sem, hiszen Jahve már korábban megátkozta őket, hogy a hasukon csússzanak. A papi jövendölés azt sejteti, hogy Leviatán semmivel sem jobb az ördögnél, de az egyik zsoltár (74,14) azért dicsőíti Jahvét, mert „megrontotta a Leviatán fejét, és eledelül adta a pusztai népnek.” Jób könyvében (41,1-34) is beszél róla, de nála sem futó, sem keringő kígyó, hanem cet.
Egy másik zsoltár (58,5) elárulja, hogy pontos természettudományos ismereteik is voltak a kígyókról. Azt mondja a hamis bírókról, hogy „Mérgük olyan, mint a kígyónak mérge; mint a siket áspisé, amely fülét bedugja.” Ez tényleg így van, az egyiptomi vagy az indiai kígyóbűvölő fuvolájának nem a zenéjére, hanem a mozgására „táncoltatja” az állatait.
Jézus is a kígyókkal teszi egyenlővé a gonoszokat, pl. amikor megátkozza az írástudókat és a farizeusokat.
*
Minden új vallás számára létkérdés, hogy kellően elhatárolja magát az adott területen virágzó régi kultuszoktól. A kereszténység számára a kígyó többszörösen is beletartozott a pogány világképbe. Már a paradicsomi kígyó az egyiptomi hitvilágból került át a Genezisbe, ami egyáltalán nem csodálatos, ha elfogadjuk, hogy Mózes nemcsak évekig élt Egyiptomban, hanem egyiptominak is nevelték a fáraó udvarában.

Uroborosz 

A kígyót nemcsak halhatatlannak képzelték, de végtelennek is. Az Uroborosz, a farkába harapó kígyó ábrázolja ezt a végtelenséget. Az Uroborosz a végtelen tér és idő, és mint közönséges kígyótársai, szintén megjelenhet pozitív vagy negatív szerepben.
A Pistis Sophia című gnosztikus írás azt mondja, az Uroborosz a külső sötétség és a kárhozat helye. Körülfogja a világot, 12 ízből áll a teste, és mindegyikben egy állatfejű démon vigyáz, hogy a lelkek ki ne szabaduljanak. A kígyóbörtönben élő lelkekre a világ végén teljes pusztulás vár, és csak azok szabadulnak meg, akik ismerik a gnózist. 

A Pistis Sophia másik Uroboroszát Jézus és a tanítványai látják egy jelenésben; ez az Uroborosz tulajdonképpen a Nap, akit négy irányban húznak a lovak, hogy egyhelyben álljon. A Nap-kígyó nagyon régi motívum, az egyiptomiak néha magát a Napot, néha a napbárkát foglalták körül egy ilyen farkába harapó szörnyeteggel.
Egy másik gnosztikus iskola úgy tudta, Isten legelőször egy kétfejű és kétfarkú kígyót teremtett, és csak aztán a világosságot. Ez a kígyó ma is látható az égen, az egyik feje a Mérlegben, a másik a Skorpióban van, farkai a Kos és a Bika csillagképekben. A kígyó ásítása halált jelent, ha a nyelvét mozgatja, háború lesz. Ha a farkával csapkod, földrengésre vagy éhínségre lehet számítani. 
(Forrás ITT)


Sámánizmus

A világtengely, vagyis az Axis Mundi szinte minden nép mitológiájában megtalálható. Ennek jelképe a Világfa, mely összeköti egymással a különböző világokat, hogy lehetővé tegye az ezek közti utazást. Gyökerei az alsó világba nyúlnak, törzse a középső világnak felel meg, lombja pedig az égbolt, a felsőbb világ. A rajta lévő gyümölcsök a tudást szimbolizálják. A fát általában egy kígyó vagy sárkány őrzi, ami a belső küzdelem és az energia jelképe.

A világok közötti utazásokra szolgáló Világfa a germán Yggdraszil kőris, a bibliai Tudás fája és a kabbalisták Élet Fája, de erre vezethető vissza a mesékben szereplő égig érő fa motívuma is. Találkozhatunk vele az aztékok mítoszaiban és Buddha történetében is, aki egy fa tövében ülve érte el a megvilágosodást. A hindu Visnu-t is gyakran ábrázolták egy kozmikus fa alatt.


(Forrás ITT)

Dél-Amerika: A Silbundoy-mítosz 

Mario Camilo Barrera Guerrero – Molnár Gábor – Balla Zsuzsanna
A Sibundoy-mítosz
A történetet Mario Camilo Barrera Guerrero elbeszélése alapján magyarra fordította, stilizálta és jegyzetekkel ellátta Molnár Gábor és Balla Zsuzsanna
Egy napon meglátogattuk a völgyben élő 101 éves asszonyt, és megkértük, hogy tanítson meg minket szőni, hiszen életének minden percét szövéssel töltötte. Ez alkalommal is szövőszékhez ült, és közben mesélni kezdett egy történetet, amit addig soha sem hallottunk. Azért volt ez különös számunkra, mert egész életünkben a Sibundoy-völgyben [1] éltünk, itt születtünk és életünk minden pillanata itt zajlott… De ezt a történetet soha, senkitől sem hallottuk. 
Az idős asszony elmesélte, hogy amikor 1902-ben megérkezett a völgybe kilencévesen, egy camsa[2] indián asszony – aki szolgálóként dolgozott a családjánál – vigyázott a gyerekekre, köztük rá is. Mivel abban az időben még nem volt elektromos áram, esténként a tűz mellett leültek a család tagjai és történeteket meséltek. Egyik este a camsa asszony egy történetet mesélt arról, hogyan született az élet, a bolygók, a csillagok és minden, ami a világon létezik… Kezdetben létezett a Guacha, a semmi, vagyis a végtelen lehetőség, ahol nincs idő, nincs tér, és nincs anyag sem. A „semmi” nőnemű, anyai tulajdonsága van olyan, mint az anyaméh, amely képes életet adni. Ez volt a kezdet, ez volt az abszolút semmi… Ekkor Guacha hirtelen dalolni kezdett. Az ének szállt, spirál alakban keringett, mígnem beleszeretett Guachába, a semmibe, és a semmi viszonozta szerelmét: ő is szerelmes lett az énekbe. Az ének, mint a férfi, a semmi pedig, mint a nő… Guacha, a semmi, az anya, az anyaméh, a nőnemű, a „befogadó”; és Cora, a hímnemű, a szikra, a szerelem… Összeházasodtak, de valójában már a kezdetektől fogva egy voltak. A semmi hozta létre az éneket, aki belészeretett és ezáltal nyilvánvalóvá válhatott a világ története, amit megismerhetünk. Ez volt a világmindenség első megtermékenyítése. A nászból Guachának két lánya született: két fogoly – egy madár testvérpár. Az első lánytestvért Jampinak hívják, nagy, erős, szilaj, vad, és nagy hatalma van. Kistestvére Blanca, aki hideg, titokzatos, nagyon-nagyon titokzatos, de szintén nagy hatalma van. Mindkettőjüknek nagy hatalma van a kisebbnek és a nagyobbnak is. Énekelve születtek, és bármerre járnak, énekelnek. Egész életüket az ének jelenti: Guacha végtelen űrjében táncolnak, és énekelnek. Éneklik édesapjuk énekét, a szerelem énekét abban a titokzatos idő és tér nélküli sötétben, ami valójában édesanyjuk méhe… – és annyit táncolnak, hogy minden, amit jelenleg megélünk a világban, ők már eltáncolták. A táncuk valójában nem más, mint látható világegyetemünk története, Tejútrendszerünknek az eredete és felépítése, a sok milliárd galaxis, csillag és bolygó, és mindaz, ami bennük történik, létezik, az csupán a két madár szárnyának egy kis mozzanata. Mindaz a történelem, amit képesek vagyunk mi emberi létezők érzékelni, az ennek a táncnak mindössze egy pillanata. Mivel a két madár mindent eltáncolt már, ami a világban történt és történik, ezért nekünk, embereknek nem kell sietnünk, hiszen az élet egy véget nem érő örök tánc… 

A két madár táncában sok energia gyülemlett fel, végül egyesült, és felrobbantak. Ez volt a második megtermékenyítés. A természettudósok ezt hívják „Ősrobbanásnak”, ami által létrejött az anyag, abban a formájában, ahogyan azt ismerjük, és elkezdődött az idő, amint azt jelenleg érzékeljük. Ezután a Föld és a Naprendszer kialakulása következett. A két madár szétrobbanásából először szívük repült ki. Jampi szíve, aki a nagyobb madár volt, szilaj, kerek formájú, nagy és forró: a Nap. A másik testvér szíve, amely kicsi, hideg, fehér színű, és titokzatos: a Hold. Az égitestekké változott szívek ma továbbra is körbejárnak és a lüktetésük, az a ritmus, ahogyan mozognak, maguk körül és az egész galaxisban, az maga a madarak éneke, amely tovább folytatódik általuk. Így, a Hold, vagy a Nap mozgásából meg lehet érteni, hogy mi történik egy ember, vagy egy ország életében, vagy az egész földkerekségen. Mert a Hold és a Nap énekében és táncában is ott van az a történelem, amelyet jelenleg élünk...
Szívük után a két lánytestvér bőre száll ki a robbanásból. Jampi bőréből, ami fekete és nagy, kialakul az éjszaka égboltja. Testvére bőréből, ami kék, átlátszó, fehér tollakkal, kialakul a nappal. Így születik meg az éjjel és nappal. Majd a madarak tollai repülnek ki a robbanásból. A fehér tollak felhőkké változnak, amiből a víz, az eső, a jégeső, a hó, a köd, a harmat, a könny, vagyis a földkerekség valamennyi folyékony anyaga származik. A fekete tollak, amint kiszakadnak a fekete bőrből, vagyis az éjszakai égboltból, lyukakat hagynak azon: ezek a csillagok.
Ezután a hegyek, a sziklák, és a völgyek jöttek létre. A történet szerint a két madár húsa és csontja alkotják a Föld kérgét. Jampi gerincoszlopából született az Andok hegylánca, a dél-amerikai vulkánok és a hegyek. Az Amazonas síksága pedig testvére nyitott szárnyaiból alakult ki. Jampi egyik szeméből az Atlanti-óceán, a másikból a Csendes-óceán vize született meg.
A kisebb madár valójában az a tektonikai lemez, amely a dél-amerikai kontinens alá bukik (Nazca lemez). A nagyobb madár, Jampi, a nagyobb lemez (Dél-amerikai lemez), amely maga a kontinens. Kettejük összeütközéséből született minden, amit ismerünk, a gazdag Amazonas, a hegyek és völgyek, a síkságok. A két testvér összeütközésével a kontinens felemelkedett és megszületett az Andok vonulata, ugyanakkor a kontinensen kialakult egy belső tó, ezért van annyi hal, sőt delfin is az Orinoco és az Amazonas vizeiben. A szájhagyomány szerint ez Huasipungo Cocha, mert amikor elkezd sírni, akkor könnyei egy nagy könny tengert, vagyis óceánt formálnak.
Az élet születése a harmadik megtermékenyítés eredménye volt: a tűz, ami a Napból származik és a szél, aminek a Hold az eredete Jampi fekete bőrének, fekete tollait megtermékenyítették. Amint azok a földre hullottak rögtön gyökeret vertek és a tollak kis darabkái élőlényekké változtak, amelyek elkezdtek lemászni a toll törzsén. Innét származik a világ összes élőlénye: mikrobák, növények, állatok és minden élőlény. Egyes élőlények olykor hasonlítanak egymáshoz, ami azért lehetséges, mert a tollak nagyon közel voltak egymáshoz Jampi bőrén. E szerint léteznek adottságok, vagy képességek attól függően, hogy egy-egy tollnak melyik részéről származnak az élőlények. Például azok az állatok, amelyeknek nagyon jó a látásuk, a sas, a vércse és más ragadozó madarak egy olyan tollból származnak, amely közel volt Jampi szeméhez. Azok a növények, amelyekkel a hallást lehet gyógyítani, Jampi füléhez közeli tollból származnak, a bőrgyógyító növények Jampi bőréhez közeli tollakból származnak és így tovább.
Honnét származnak tehát az emberi létezők, mely tollakból? – kérdeztük az idős asszonyt, de nem akarta megmondani, csak nevetett. Mi azt gondoltuk, hogy Jampi szívéhez közeli tollakból, az érzelmek miatt – de nem. Mások úgy gondolták, hogy Jampi fejéhez közeli tollakból, az értelem miatt – de nem. Az asszony végül megmondta nekünk a valóságot: az emberi létezők Jampi végbélnyílásához közeli tollakból származnak. Innét származunk valamennyien, emberi létezők...
Abban az időben minden létező tökéletes és halhatatlan volt, de amikor elkezdtek a tollakon lemászni halandóvá váltak. Ez azért történt, mert hiányzott nekik valami nagyon fontos a földön, ezért nem találták a helyüket. A bálnák például kijöttek a vízből és agyon nyomta őket saját súlyuk. Az állatok köveket ettek és a foguk tönkrement, a növényeknek befelé kezdtek el nőni a leveleik stb. Mi hiányozhatott nekik…?
Létezik egy nyelv, a nyelvek nyelve: a kígyó, vagy a telepátia nyelve, a természet valamennyi létezője ezen a nyelven kommunikál egymással.[3] Ez a nyelv hiányzott a létezőknek. Ekkor valaki, akit Lastarónnak hívtak, aki olyan nagy tiszteletben állt, mint keleten Krisna, vagy Buddha, egy Megvilágosodott létező érkezett a csillagokból. Lastrón azért keres bolygókat, hogy azokon tavakat formáljon könnyből, vagy sós vízből. Mivel azonban az összes élőlény meghalt, a kisebbik fogoly sírni kezdett, majd a nagy robbanás után a nővérére zuhant rá. A taraja így Sibundoy völgye mellett nem messze egy heggyé változott, ez Patascoy hegye, a két szeme pedig tengerszemmé változott: a jobb szeméből lett a Laguna de la Cocha tengerszem, a bal szeméből pedig Quindi Cocha. Közben tovább sírt, amint látta, hogy a gyermekei meghalnak, mert nem tudták hogyan kommunikáljanak egymással. Nem tudták, hogy hol van a helyük a természetben, nem ismerték ezt a természeti rendet. Majd a könnyekből két folyó fakadt, amelyek a Guasi Pungo Cocha[4] tóban egyesültek, miután a magaslatokról leértek a sík területre. A tó körül nagyon sok Guasi Pungo pálma volt, ezért is nevezték így el a tavat. Mivel egyre több könny érkezett a síkságra, a tó egyre növekedett. Ekkor érkezett meg Lastarón a csillagokból. A Holdról szállt alá, megnézte ezt a tavat, és kijelentette: „Ez az enyém!” A Holdról bele ugrott a tóba, ugyanis szeret fürödni ezekben a tavakban és a történet szerint, amíg zuhant lefelé a levegőben dobta le ruháit, a ponchót, a sombrerót és a tóban meztelenül, énekelve merült el, frissült fel, és éneklés közben sok titkot elmondott. Az Amazonas vidéke ezért ilyen gazdag misztikumban… Majd fürdés után felöltözött, de nem vette észre, hogy a hátizsákjából kiesett egy növénytekercs, levelek és magok. Ez a szent növény időközben elterjedt az egész világon: így érkezett meg a földre a dohány...
Hagyományaink szerint az egyesülés legtökéletesebb példája a dohány és a só. Amazóniában ez a két növény az egészség, a bölcsesség, az orvosság, az erő szimbóluma. Amazóniában nagyon értékes a só, nagyon kevés van belőle és nagyon nehéz elkészíteni. Dohánnyal együtt egy ragadós krémet, ambilt alkot, ami nagyon sós, nagyon erős, és felhevíti a testet. A könny-tenger tele volt sóval, és megérezte a dohány jelenlétét. A só alighogy meglátta, megérezte, és felébredt, és egy mágikus örvény kezdett el keringeni Amazónia óceánjában, Huasipungo Cochában mindaddig, amíg rá nem jöttek, hogy honnan jön az, amit éreznek. Majd a só hullámokat vetett a vízben úgy, hogy elérje a dohányt. Végül a vízben összeházasodtak és soha többé nem váltak el. Ekkor a nagy tó fenekén megszületett egy tojás, a só és a dohány gyermeke. Ez a tojás hordta ki azt a lényt, aki a földre hozta a nyelvek nyelvét. Kezdetben fehér volt és nagyon kicsi, később nőni kezdett, és egyre fényesebb lett és végül arany színben pompázott. Olyan hatalmassá vált, hogy senki sem tudta szemtől-szembe megnézni. Majd megkezdődött a tojás lassú vajúdása, ami nagyon sokáig tartott, mert egy nagyon bölcs lény fejlődött benne. Az anya, aki ebből a tojásból született, a világ összes nyelvét megtanulta, a kövek, a hegyek, az eső, a könnyek nyelvét, minden kitalált nyelvet és azokat is, amiket csak később kezdtek el beszélni…
Amikor kifejlődött az anakonda, szájában egy gyémánttal – ami tömör, 64 karátos volt – feltörte a tojást, s ez két részre esett szét: egy kicsire és egy nagyra. Így született meg a nagy anakonda, amit e hagyomány szerint amarúnnak hívnak. Ő a tiszteletre méltó anya, aki a vízbe és a levegőbe rejtve elhozta a földre a kommunikációt. A kígyó magányosan úszott Amazónia óceánjában, testének egyik fele a levegőben másik fele a vízben volt… Azt mondják, hogy a víz és a levegő a legpletykásabb teremtmények a földön, a legközlékenyebbek, mert minden élőlényben megjelennek kívül és belül egyszerre. A levegőt ki és belélegezzük, ami által a föld összes levegőjével kapcsolatban vagyunk, ugyanígy a vízzel is. Amint a kígyó elmondta a víznek és a levegőnek azt, amit a tojásban megtanult a természet összes lénye megtudta, hogy hol a helye és mi a célja, mit kell tennie ahhoz, hogy jól éljenek. Ezek után a természet teljes összhangba került: a kolibri csőre megtalálja, hogy melyik a megfelelő virág, a madarak tudják, hogy melyik évszakban kell vándorolniuk és az élőlények más kontinenseken is megtanulnak táplálkozni. Ezzel az egész világon összhangba kerülnek a kis és a nagy élőlények sejtjei, a só és az oxigén körforgása… Amikor valaki többet akar tudni a természetről, akkor segítségül hívja az anakondát…
Ugyanakkor, valamennyi élőlény kapcsolódott a Naphoz és a Holdhoz, éppúgy a világmindenséghez is. Ekkor az anakonda azt mondta: „Rendben van, ez volt a célom, most már meghalhatok.” Kiemelkedett a tóból és azt mondta: „Ott akarok meghalni, ahonnan származom: a gyökereim a hegyekből erednek, mert onnan származik a fogoly szeméből a só.” Ekkor ki akart emelkedni, és amint jött kifelé a vízből egy olyan hatalmas hullám keletkezett, ami megtörte a tengert és létrehozta az Amazonas folyót. Ez geológiailag akkor történt, amikor a nazca földlemez annyira benyomult a szárazföldi lemezbe, hogy a belső tenger teljesen elszakadt az óceántól. A tó vize különvált az óceántól, de a két tojáshéj megmaradt, belőlük kifolyt az a folyadék, ami táplálta a kígyót, végigfolyt az Andok peremén Bolíviától Venezueláig, így keletkezett a kőolaj, ami szent ásványkincs és veszélyes kiaknázni, mivel megvan a saját feladata: a Föld energiáját jelenti. A kígyó elhagyta a tavat, a két tojáshéj ott maradt és ma két kis hegyvonulatot képeznek, a Churumbelót és a Cerro del Churumbelót, ahol a Caquetá folyó is folyik.
Az anakonda közben arra gondolt, hogy valami még továbbra is hiányzik a világból, ugyanis mi lesz, ha valamelyik lény el akar majd szakadni az életfolyamtól, az univerzum nagy bölcsességétől. Ebben az esetben ez az élőlény egyedül érezné magát, úgy, mint ő eleinte, és nem tudná, hogy mit tegyen, és mivel egyedül érezné magát, látná, hogy a többiek különböznek tőle és mindent lerombolna: öngyilkos lenne. Ekkor az anakonda arra gondolt, hogy hagy két biztosítékot arra az esetre, ha ez megtörténne. „Két növényt és két őrt fogok hívni, és ha valamelyik élőlény elszakad az univerzum nagy bölcsességétől, akkor majd rajtuk keresztül kapcsolatba léphet velem.” Először a yagét hívta, ayahét, ayahuascát, aki nagyon erős. Ayahuasca egy szent növény, a lélek liánjaként is emlegetik. Amazóniában az indián népek többségének szent növénye. Ez a tudás legfőbb növénye. Az indiánok megfőzik ezt a liánt egy másik növénnyel együtt, és ha valaki este elfogyasztja, akkor egy misztikus utazásban lesz része. Más vidékeken is vannak megfelelői, San Pedróban peyote, máshol a kaktusz, itt Amazóniában a yagé… A yagé lián így felelt a meghívásra: „Igen anya, miben lehetek a segítségedre?” Erre az anakonda: „Azt szeretném, ha megőriznél egy kincset.” Majd kivett a szívéből egy követ és elültette a yagé szívében. Ettől a naptól fogva ő a világmindenség tudásának a kapuja, közvetlen kapcsolat az anakondával, aki összeköt minket Jampival. A yagé egy közvetlen kapcsolat a természetfelettivel, a gyökerekkel, az eredettel, az „ős misztikummal”. Az anakonda egy őrt is keresett, mert arra gondolt, hogy ha a növény ilyen hatalommal bír, akkor az a veszély leselkedik rá, hogy olyan valaki kezébe kerül, aki önös érdeke szerint használná fel és nem a harmónia előmozdítására, hanem arra, hogy kárt okozzon vele. Ekkor hívta a jaguárt, aki elvállalta az őrséget. Ettől a naptól fogva a jaguár, a yagét a tudás növényét őrzi, termeszti, és ha valakinek szüksége van rá egy napon, akkor gondoskodik róla, hogy eljusson hozzá. Amazónia legnagyobb sámánjai, amikor megvilágosodnak, jaguárokká válnak, az erdőben mennek, gyógyítanak és szemlélődnek. A jaguár és a yagé a meleg éghajlaton maradtak. A kígyó azonban felment a hegyre és négyszer körültekeredett rajta és így egy nagy hegyet formált. Ez az a hegy, ahonnan Kolumbia legnagyobb folyói erednek, a Caquetá, a Cauca, a Magdalena és a Putumayo.
Ekkor az anakonda egy másik növényt is hívott, a shishát, ami a yagéhoz képest kevésbé ismert a városokban, de a Sibundoy völgy sámánjainak számára nagy erővel bír. A shisha azonban nem akart menni, mert olyan, mint egy csintalan kislány. Mindig nevetgél és gúnyolódik. Az anakonda többször is hívta, de nem ment. Ekkor elkapta és köré csavarodott, azonban a shisha ismét elszökött. Abban a pillanatban, amikor elfogta kivett a szívéből egy követ és elültette a shisha szívében is. A shisha melegvérű volt, de ebben a pillanatban hidegvérűvé változott...
Majd őrként a tapírt hívta. Kolumbiában három fajta tapír létezik. A chocói, az amazóniai, és a paranosi[5]. Ez utóbbitapír a ködben él, a „ködös tapír”, aki a magas hegyek tavait őrzi, és amikor valaki arra jár, csendben kell lennie, mert különben esni és dörögni kezd, és könnyen elveszhet, vagy megfagyhat…
Az anakonda végül boldog volt, de egyszer nagyot sóhajtott, majd meghalt, de a teste megmaradt. Orrából Cauca két vulkánja lett a Sotará és a Puracé. Azt mondják ott sok a kincs és a titok… Az anakondának azonban még egy mára vonatkozó üzenete is van. Ugyanis, amikor meghalt tudta, hogy az emberek „nem fognak elszakadni”, ami azt jelenti, hogy most az eredeti állapot uralkodik, és valójában továbbra sem ismerjük teljes egészében a természet rendjét. A legtöbb, amit felfedezhetünk, az a saját ambíciónk. Egész kultúrák és kutatások épülnek a létünk értelmének megtalálására, de máig nem jöttünk rá, hogy valójában honnan jövünk…
Végül, amikor az anakonda a lelkét kilehelte, egy üzenetet hagyott. Ez az üzenet egy mondat, amikor valaki az utcán, vagy a mezőn sétál és észreveszi, hogy egy kis forgószél felkavarja a port, a faleveleket vagy a műanyagokat, akkor ott van az üzenete. Ez a kis forgószél arra hívja fel a figyelmünket, hogy legyünk figyelmesek, de ha valaki monoton éli az életét, akkor lehet, hogy nem veszi észre. Ez az üzenet a következő: „Kimenni és bemenni és egyszerre bent lenni.” Ezt kecsua nyelven yumartannak hívják, olyan, mint egy kör egy másik körben. Az egyetlen lehetőség, hogy felébredjünk az álomból: „Tudni kimenni és bemenni és közben bent lenni.” Ez az, amit mi, emberek nem tudunk. A hagyomány szerint az anakonda ezt ajándékként hagyta ránk és minden alkalommal, amikor valaki elmeséli ezt a történetet, beleérez abba.
*
Miután a nagymama elmesélte a történetet, két hónap múlva meghalt… A mi feladatunk és hivatásunk tovább adni ezt a történetet, mert ő azt mondta nekünk, hogy úgy emlékezett rá és úgy őrizte, mint valami nagyon különleges dolgot, amit egy másik nagymama mesélt neki, aki 1912-ben halt meg…
JEGYZETEK



[1] Völgy Alto-Putumayóban (Dél-Kolumbia).
[2] A Sibundoy-völgy őslakosai még az inkák előtti időből származnak, a jelenleg is azok leszármazottai élnek a völgyben.
[3] Paulo Coelho, ismert brazil író így fogalmaz Az alkimista című könyvében: „A világmindenség egy olyan nyelvből van teremtve, amelyet mindenki ért, de már feledésbe merült. Én pedig éppen ezt az egyetemes nyelvet keresem.”
[4] Guasi – ház, pungo – levél, így a guasi panga egy pálma, aminek a leveleikből a házak tetejét készítették, akár háztető-pálma névvel is illethetnénk magyarul.
[5] A „los paranos” a magas Andokban fekszik, az év szinte valamennyi napján ködbe burkolózik. A felhőképződés helyének mondják a kolumbiaiak.
 Mario Camilo Barrera Guerrero kolumbiai biológus. Orchideákat ment meg Alto-Putumayóban, az Amazonashoz közel. Feleségével és gyermekeivel a Sibundoy-völgyben él.
 Dr. Molnár Gábor 1997-2003 között tanult és dolgozott Dél-Amerikában. 2011 tavaszán előadásokat tartott Pastóban. Eme útja során járt Alto-Putumayóban, a Sibundoy völgyben.
Balla Zsuzsanna a Kitekintő gyakornoka, az SZTE  Nemzetközi Tanulmányok szakának mesterképzésén tanul.


Megjegyzések

Padparadsa üzenete…
Ez gyönyörű munka! Gratulálok!
duende üzenete…
Köszi. :)