A Kék Cetli

Hát. Nem is mondanék mást.

Mint a gyöngyöt

 

    Mint a tengerek habjaiból a gyöngyöt, úgy emeli ki az Élő Szellem az embert az ő küzdelmeiből. 

~ Mani        

Unalom és zaklatottság

Azt mondják a különböző tanítások, hogy a meditációban belépünk a jelenlétbe, a csendbe. Mit is jelent ez? 

 

Én magamnak valahogy így raktam össze a képet: két problémánk szokott lenni azzal, hogy csak üljünk és meditáljunk. Az egyik az unalom, a másik a zaklatottság. Unalom: nem történik semmi. Zaklatottság: történjen már valami. Ha megnézzük ezt a két dolgot, egy közös van bennük, bár elsőre ez rejtett, nem tűnik fel. Ez a közös pont az idő. Unalmas úgy megélni az időt, hogy nem történik semmi. Vagy, izgatottak vagyunk, hogy történjen már valami. A történések az időben vannak. Vagyis ez a két érzés késztet bennünket arra, hogy ne gyakoroljunk, mert nem akarunk unatkozni és nem karunk lemaradni valamiről. 

Ha el tudjuk engedni ezeket az érzéseket, akkor ki tudunk lépni az időből, hiszen ezek az érzések hozzák létre bennünk az időt. Pont fordítva van, mint ahogy gondoljuk: nem az idő késztet bennünket az unalomra vagy zaklatottságra, hanem e kettő állapot hozza létre bennünk az időt. Ha nincs unalom, és nincs izgatottság, nincs idő. Ha nincs idő, akkor béke van, akkor csend van, az a középpont. A középpont pedig a varázs helye. A minden lehetséges helye, a végtelen tér.

Műveljük kertjeinket!

Tételezzük fel, hogy az egyén egészséges, és egy – sok vonatkozásban – patológiás társadalomban él. Vajon mit tud tenni? Ha nagyon őszinte vagyok, azt gondolom, hogy a külső hatásokat érdemben ellensúlyozni nem tudja, mert gúzsba köti őt a társadalom patológiája. Egy egészséges egyén úgy tud élni egy beteg társadalomban, hogy mindennap százszor megtámadja valami a lelki egyensúlyát. Bosszúságot okoz neki, kiborítja, felháborítja, elkeseríti, félelmet kelt benne az, amit megél. De ha az a kérdés, hogy védheti-e önmagát a társadalom patológiájával szemben, akkor a válaszom az, hogy igen. 

 

kép:Arseniy Lapin

 

Ennek a jelszavát már tulajdonképpen Voltaire megírta a Candide-ban. Műveljük kertjeinket! Vagyis egy befelé fordulást javasol, azt, hogy az ember gondozza a kertjét, az otthonát, a személyes kapcsolatait szüleivel, gyerekeivel, rokonaival, barátaival és munkatársaival. Ezt a szűkebb világot talán meg tudja valamennyire óvni a társadalom patológiájától – vagy ha nem is tudja megóvni, akkor úgy tud élni, mint amikor az egri vitézek nappal kilyukasztották a várfalat, aztán éjjel betömték. Vagyis a nap folyamán szerzett sérüléseit este reparálja egy kis csenddel, egy kis magába nézéssel vagy meditációval. Folyamatosan védi és gyógyítgatja önmagát. Ez a védelem nincs túlságosan messze az elzárkózástól, melynek szélsőséges formája az, amit úgy hívnak a művészek, hogy belső emigráció. De ha nem is kell feltétlenül belső emigrációba vonulni, az nagyon fontos, hogy az ember megőrizze önmagát, és ne csináljon a társadalom bűneiből egyéni bűnöket. Vagyis nem szabad ezeket beengednie a magánszférájába, mert szélsőséges gyorsasággal rombolják szét és teszik tönkre az emberi kapcsolatait és a közérzetét is. A 'my house is my castle' – az én házam az én váram – egy jó védőfunkció. Védem a magánéletemet a társadalompatológiától. 

A másik lehetőség, hogy az emberek összekapaszkodhatnak, és alkothatnak kis közösségeket. Meggyőződésem, hogy az egészséges egyén csak úgy maradhat életben a társadalomban, ha vannak szövetségesei. Olyan emberek, akik ugyancsak meg akarják őrizni értékeiket, és fontos érzelmi kapcsolataikat nem engedik át prédaként se a pénzéhségnek, se a karrieréhségnek. Az ilyen kis közösségek védik magukat és védik a körükbe tartozó egyént is a társadalompatológia hatásaitól.

Popper Péter: Hogyan választunk magunknak sorsot?

Józanság

Minden időben, minden világban a józanság hangja. Segít eloszlatni illúzióinkat, s ennek következtében csalódásainkat is. Nem rossz útravaló nehéz és lélekvesztő időkben. Amíg nem ismerjük fel (vagy el) szenvedéseinket, addig nem is találhatjuk meg a kivezető utat belőlük. (Buddha első nemes igazsága: a négy drágakő közül a legelső.) Jézus mester ezt az állandótlanságot és egész-látást a nyolc boldogság beszédében fejtette ki.

 

 

"Általában csak a felét értékeljük az állandótlanság ciklusainak. Elfogadjuk a születést, de a halált nem, a nyereséget elfogadjuk, de a veszteséget nem, a vizsgák végét igen, de a tanulást nem. Az igazi felszabadulás abból ered, hogy értékeljük az egész körforgást, és nem kapaszkodunk bele azokba a dolgokba, amiket kellemesnek tartunk. Ha emlékezünk az okok és állapotok változékonyságára és állandótlanságára - mind pozitív, mind negatív értelemben -, előnyünkre fordíthatjuk azokat. A gazdagság, az egészség, a béke, a hírnév ugyanolyan átmeneti, mint ezek ellentétei." 

 

(Dzongsar Khyentse Rinpoche)

Szívmasszázs

    A Plate folyó medencéjében a szívet úgy hívjuk, bobo, bolond. És nem azért, mert szeretni tud. Azért hívjuk bolondnak, mert még ver.

 

(Eduardo Galeano: Ölelések könyve - fordította Ingrid Alexovics)

 

 

 

A furcsa cégér

Valójában egy antikváriumot kerestem a budai Öreg utcában, amikor egy furcsa cégér ötlött a szemembe, fekete alapon sárgult betűk hirdették: „BOLDOGSÁGBOLT”. Alatta egy kartonpapíron: „VÉGKIÁRUSÍTÁS”. Ejha, gondoltam magamban, egy kis boldogság sohasem árt, s beléptem.

 

Körbenéztem. Mindenfele könyvespolcok, tematikusan rendezve: „szerelem”, „család”, „siker”, „gazdagság”, „lelki béke”, „extrém kívánságok”… Nem bírtam ellenállni a kíváncsiságnak, és inkább (bevallom, tapintatlanul) a boltos és egy vevő beszélgetését hallgattam ki.

– Drága nagyságos asszonyom, már hogyne lenne nagy szerelem! Mindent elsöprő, lángoló, őrült megfelel?
– Igen, azt hiszem.
– Kiváló minőségű, első osztályú áru, Kleopátra is ebből rendelt anno. Az annyi mint: a három gyerekét elveszíti, item a férjét... Az anyagi biztonság továbbá 30 percenttel visszaesik. Csomagolhatom?
– Nem... azt hiszem, ez túl drága. Valami mást nem tud ajánlani? Esetleg valami boldogságot a házasságban?
– Természetesen… Egy pillanat – szólt, s közben a „házasság” feliratú polcon matatott egy kicsit. – Bensőséges szeretet a házastárssal. Azt hiszem, ez megfelelő lesz.
– Jól hangzik. Ennek mi az ára?
– Kérem, ez magasabb árfekvésű, de higgye el, megéri. Végre kell hajtania egy lelki megújulást, és fel kell hagynia a kacérkodással.
– Valami olcsóbb nincsen esetleg?
– Dehogynem, ahogy a kedves vevő parancsolja. Esetleg csomagolhatok egy kis csípős nyelvet?
– Ez pontosan mit jelent?
– Kiváló pletykálkodási képességet.
– Hát, nem is tudom... Azt hiszem, ez jó lesz. Mi az ára?
– Igazán nem sok: nem lesznek barátai.
– Kérem.
– Parancsoljon nagyságos asszonyom, kezeit csókolom.

Ebben a pillanatban egy férfi lépett a boltba. Rögtön a tárgyra tért:

– Karriert szeretnék.
– Nemzetközi cégnél igazgatói állás megfelel?
– Mi lenne az ára?
– No, nézzük csak. A családi életét fel kell adnia, item egy kis gyomorfekély.
– Nem is tudom. A családi élet elég nagy ár. Tudna még valamit ajánlani hozzá?
– Természetesen. Egy szívinfarktusért két szabados titkárnőt tudok szállítani. Ez mínusz nyolc életévet jelent. Csomagolhatom?
– Igen.
– Parancsoljon.

Amikor kettesben maradtunk, az öreg hozzám fordult:

– Sikerült választania?
– Nem is tudom…
– Hajaj – sóhajtott fel –, tudja, hogy ez a leggyakoribb mondat, amit ebben a szakmában hallok? Ma már senki sem tudja, hogy mit akar. Bezzeg régen! Emlékszem, jött egy Júlia nevű úrilány, aki életfogytig tartó szerelmet akart. És szó nélkül kifizetett érte vagy harminc életévet. Aztán itt volt Giacomo, a velencei kispap, aki azt kérte, hogy neki legyen a legtöbb erotikus kalandja a világon. Örömmel lemondott cserébe a szerelemről. Casanova néven lett híres. Vagy emlékszem arra a cingár fiatalemberre, Sanyira, aki azt kérte, hogy híres költő legyen és egy szabad hazában haljon meg. Örömmel vállalta, ha ezen kívül semmi sem sikerül neki az életben. Ma már mindenki csak kicsinyes kívánságokkal érkezik. Szerelem, szex, pénz. És azoknak is sokallják az árát!

– Talált már valamit, Uram? – kérdezte később.
– Bevallom, kicsit szemezgettem az „irodalmi Nobel-díj” feliratú csomaggal…
– Kiváló választás, Imre bátyám is ugyanebből a típusból rendelt.
– Nem is tudom. Azt hiszem, a boldogságot inkább magam szeretném megtalálni és nem tudni, milyen árat kell fizetnem érte.
– Tudja mit? Ön ma az utolsó vevőm. Megkapja bónusz, amit szeretne.
– Egy csésze kávét szeretnék.
– Bölcs választás, ha szabad megjegyeznem. A kicsiny dolgok öröme, régen elfelejtett boldogság. Máris csomagolom.

Rozványi Dávid

A csendes kis hang

S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. (Jn. 14.26.)

Két út van. Az egyik nagyon elterjedt, és ez a következő: „Lehet, hogy tökéletesen igaz minden, amit érzel, ami van, de ne is gondolj rá." Gyűjtsd a szénát, míg süt a nap - ahogy a közmondás mondja. Ne törődjünk a tényekkel, inkább ragadjuk meg azt a kevés élvezetet, amit tudunk, tegyük meg azt a keveset, amit tudunk, ne nézzük a kép sötét oldalát, hanem mindig forduljunk a reményteljes pozitív oldal felé. Ebben van némi igazság, de veszély is rejlik benne. Az igazság az, hogy ez inspiráló lehet. A remény és a pozitív eszmény nagyon jó alapok lehetnek, de. A veszély abban rejlik, hogy feladjuk a küzdelmet. Ilyesformán: „Fogadd el a világot úgy, ahogy van, ülj le nyugodtan és kényelmesen, ahogy csak tudsz, és elégedj meg mindezzel a nyomorúsággal. Amikor ütéseket kapsz, mondd, hogy azok nem ütések, hanem virágok; és amikor rabszolgaként hajtanak, mondd, hogy szabad vagy. Éjjel-nappal hazudj másoknak és a saját lelkednek is, mert csak így élhetsz boldogan.” Ezt nevezik gyakorlati bölcsességnek, és soha nem volt még annyira elterjedt a világban, mint ebben a században. Mert soha nem mértek keményebb csapásokat az emberekre, mint most, soha nem volt élesebb a verseny, soha nem voltak az emberek egymással ilyen kegyetlenek mint most, és ezért kell ezzel vigasztalódni. De hiába hangoztatják lépten-nyomon, kudarcot vall, ahogy mindig is kudarcot vallott és fog is vallani. A tetemet nem lehet rózsákkal elrejteni, ez lehetetlen. Nem is használna sokáig, mert a rózsák hamarosan elhervadnának, és a tetem még rondább lenne. Így van ez a mi életünkkel is. Megpróbálhatjuk a régi és gennyes sebeinket aranyruhával befedni, de eljön a nap, amikor az aranyruhát levesszük, és a seb teljes csúfságában megmutatkozik.

 

 

 

Nincs akkor remény? Igaz, hogy mindannyian a Májá rabszolgái vagyunk, a Májában születtünk, és a Májában élünk. Mindannyian nyomorultak vagyunk, ez a világ valójában egy börtön, még az úgynevezett szépségünk is csak fogház, mert el fog halványulni és múlni, még az értelmünk és elménk is fogház, ezzel is tisztában vagyunk. Nem volt még ember, nem volt még emberi lélek, aki ezt valamikor ne érezte volna, bármit is mondjon. Az öregek tudják ezt leginkább, mert bennük ott van egy egész élet felhalmozott tapasztalata, őket nem lehet könnyen becsapni a természet hazugságaival. 

Nem lenne kiút? Úgy találjuk, hogy mindezen szörnyű tények dacára, a bánat és szenvedés közepette, még ebben a világban is, ahol élet és halál szinonimák, még itt is vannak csendes kis hangok, amelyek minden korban, minden helyen és minden szívben megszólalnak: „Az Én Májám isteni minőségekből áll, és nagyon nehéz túljutni rajta. Mégis, akik Hozzám jönnek, átkelnek az élet folyóján.” „Jöjjetek énhozzám mindannyian, akik megfáradtatok, és én megnyugvást adok nektek.” Ez a hang az, amely előre vezet minket. Az ember hallotta és hallja is ezt minden korban. Ez a hang akkor szól az emberhez, amikor minden elveszni látszik és a remény elszáll, amikor az embernek saját erejétől való függése már összeomlott, amikor úgy tűnik, hogy minden elporlad az ujjai között, és az élet reménytelen romhalmazzá vált. És ekkor hallja meg ezt a hangot. Ezt hívják vallásnak.

 

Szvámi Vivékánanda (forrás: Szvámi Vivékánanda idézetek, facebook)

Alkímia

A bölcsek köve pedig nem egyéb, mint a megszabaduláshoz vezető biztos tudás. 

 

 

 

Ami velünk történik, végső lényege az, hogy játék. Mert sorsunknak csak az ember felé eső oldala komoly, nehéz és szomorú. Az istenek felé eső oldal derűs, mert látszik, hogy céltalan túláradás, öröm, játék. S ezt az ember csak akkor látja, ha maga is istenivé lesz, ha rálát önmagára felülről – ha játszik.

 

Hamvas Béla

 

 

Őrült rohanásban a szakadék felé

– Excellenciás uram, Ön személy szerint hogyan éli meg a koronavírus okozta válságot?

– A korom, érseki státuszom és zárkózott életem nem hasonlítható ahhoz, amit az emberek többségének el kell viselnie. Egy éve már én sem tudok elutazni, hogy meglátogassam azokat, akiknek szükségük lenne egy vigasztaló szóra. Ha valódi világjárványról lenne szó, nem okozna gondot, hogy önként elfogadjam a polgári és egyházi hatóságok döntéseit, mert felismerném, hogy az embereket a fertőzéstől kívánják megvédeni. Viszont ahhoz, hogy világjárványról beszélhessünk, először is izolálni kell a vírust; az kell, hogy a vírus súlyos legyen, amiből nem lehet azonnal kigyógyulni és a vírus áldozatai a lakosság nagy részét tegyék ki.

Ehelyett tudjuk, hogy a SARS-CoV-2 soha nem volt izolálva, csak szekvenálva; hogy idővel gyógyítható az elérhető kezelések alkalmazásával, és hogy ehelyett a WHO és a helyi egészségügyi tisztviselők abszurd protokollok és kísérleti vakcinák rákényszerítésével bojkottálták az ilyen kezeléseket; hogy az elhunytak száma 2020-ban teljes mértékben összhangban van az előző években elhunytak átlagával.

Ezeket az adatokat már a tudományos közösség is elismerte, még ha a média továbbra is cinkosan hallgat róluk.

Egy olyan tervnek vagyunk tanúi, aminek egyáltalán nincsenek tudományos alapjai, és aminek egyetemes felháborodást kellene kiváltania. Az érintettek beismerése alapján tudjuk, hogy ezt az ál-világjárványt évekig tervezték, elsősorban a nemzeti egészségügyi rendszerek meggyengítésére és a pandémiás korlátozó intézkedésekre alapozva. Tudjuk, hogy egy nagyon sajátos forgatókönyvet követtek, ami azért született, hogy minden országban ugyanazt a választ adják, és hogy egységesítsék a diagnózisokat, a kórházi kezeléseket, az eljárásokat, az elszigetelési intézkedéseket és a polgároknak globális szinten adott információkat. A COVID-19-et azzal az egyetlen céllal rendezték meg, hogy erőszakkal korlátozzák a természetes szabadságjogokat, az alkotmányos jogokat, a szabad vállalkozáshoz és a munkához való jogot.

A probléma nem önmagában a COVID, hanem annak felhasználása, ami a Világgazdasági Fórum által néhány évvel ezelőtt bejelentett Nagy Újraindítás megvalósítása érdekében történt, és amit ma pontról-pontra hajtanak végre azzal a szándékkal, hogy elkerülhetetlenné tegyék azokat a társadalmi változásokat, melyeket egyébként a lakosság többsége elutasítana és elítélne.

Mivel a sokat dicsért demokrácia, ami a médián keresztül jól befolyásolható, nem tette volna lehetővé a globalista elit által kívánt társadalombefolyásolási projekt megvalósulását, szükség volt egy világjárvány fenyegetésére – amit a fősodratú média pusztítónak mutatott be –, hogy meggyőzzék a föld teljes népességét, hogy alávesse magát a korlátozásoknak és a zárlatoknak vagyis egy valóságos házi őrizetnek, hogy elfogadja, hogy programok maradnak el, az iskolai órákat felfüggesztik, sőt az istentiszteleteket is betiltják; és mindezt úgy érték el, hogy az összes érintett bűnrészes lett, különösen a politikai vezetők, az egészségügyi tisztviselők, sőt maga az egyházi vezetés is.

Az ebből fakadó károk, amelyeknek még nincs vége, hatalmasak és sok esetben helyrehozhatatlanok. Kimondhatatlan fájdalmat érzek, amikor a világjárvány kezelésének pusztító következményeire gondolok: családok mennek tönkre, gyermekek és fiatalok testi és lelki egészségét veszélyeztetik és megfosztják őket a szocializációhoz való joguktól, az idősotthonok lakóit egyedül hagyták meghalni, a rákos és súlyos betegek kezelését teljesen elhanyagolták, a vállalkozókat csődbe vitték, a hívektől megtagadták a szentségeket és a szentmisén való részvétel lehetőségét...

Ilyeneket inkább egy háború okoz, nem pedig egy szezonális influenza, amit, ha időben kezelnek, 99,7% -ban élnek túl azok, akiknek nincsenek már meglévő betegségei. És fontos, hogy ebben az őrült rohanásban a szakadék felé, az egészséges élet alapelveit is figyelmen kívül hagyják, csak hogy gyengítsék az immunrendszerünket: otthon maradunk bezárva, távol a napfénytől és a friss levegőtől, miközben passzívan szenvedünk a televízió médiaterrorizmusától.

Vajon milyen keményen fogják elítélni azokat, akik tudatosan betiltották a kezeléseket, és nyilvánvalóan téves protokollokat írtak elő annak érdekében, hogy számos olyan haláleset legyen, amely legitimálja a társadalmi méretű riasztást és az abszurd elzárási intézkedéseket? Milyen büntetés vár azokra, akik szándékosan megteremtették egy globális gazdasági és társadalmi válság feltételeit a kis- és középvállalkozások tönkretétele és a multinacionális vállalatok növekedése érdekében; akik bojkottálták vagy megtiltották az elérhető gyógymódokat, hogy kedvezzenek a gyógyszeripari vállalatoknak; akik vakcinaként mutattak be génszérumokat, kitéve a populációt egy kísérletnek, melynek még mindig ismeretlen eredményei és mellékhatásai minden bizonnyal súlyosabbak, mint a COVID tünetei; kik támogatták ezt az apokaliptikus narratívát a Parlament székeiben és a média szerkesztőségekben? És a katolikus hierarchia legmagasabb szintjein lévő személyek, akik bűnrészesek ebben a groteszk komédiában: hogyan fognak elszámolni a lelkiismeretükkel Isten előtt, amikor életük végén a színe elé kell majd járuljanak?

– Az Egyesült Államok egykori elnökének, Donald Trumpnak küldött levelében nemcsak a „mély államra” utalt – amit már széles körben ismernek–, hanem egy, a háttérhatalom által uralt „mély egyházra” is. Megmagyarázná ezt?

– A „mély állam” kifejezés nagyon jól visszaadja a párhuzamos hatalom gondolatát, amely híján van a legitimitásnak, de mégis eljár közügyekben, bizonyos érdekek mentén. A mély állam az elitet segíti a közjóval szemben, amit az állam kötelessége előmozdítani. Ugyanígy fel kell ismernünk, hogy az elmúlt néhány évtizedben hasonló hatalom állandósult az egyházi szférában is, amit én mély egyháznak neveztem el és amely saját érdekeinek érvényesítését Krisztus Egyházával, legfőképpen a salus animarum [a lelkek üdvössége] céljaival helyezi szembe.

Ahogy az állami szférában jelen vannak a rejtett hatalmak, amelyek a kormányok döntéseit irányítják és a globalista programot követik, a katolikus egyházban is nagyon erőteljes a lobbi, amely ugyanilyen célokkal bitorolja a hierarchia csúcsát. Valójában mind az államot, mind az egyházat egy olyan törvénytelen hatalom foglalja el, amelynek ezek megsemmisítése és az Új Világrend létrehozása a végső célja. És nem összeesküvés-elméletekről vagy politikai fantáziáról beszélünk: ez bizonyított tény, ami közvetlenül a szemünk előtt zajlik, azt is beleértve, hogy az ENSZ főtitkára nemrég megerősítette, hogy a vírust az eltérő vélemények elnyomására használták.

2020 arra kényszerített minket, hogy a globalista Medúza szemébe nézzünk, és megmutatta nekünk, hogy milyen könnyű a mély államnak egy egészségügyi zsarnokságot rákényszeríteni emberek milliárdjaira. A nagyon magas túlélési arányú vírus, melyet nem is izoláltak, instrumentum regni [a királyság eszköze] lett, és ebben a kormányon levők, a média és az egyházi vezetés is bűnrészes. A bezárások által kiváltott gazdasági válságnak szükségszerűvé kell tennie az adósság eltörlését és az univerzális alapjövedelem intézményét, a magántulajdonról való lemondásért és az egészségügyi útlevél útján történő nyomon követés elfogadásáért cserébe. Aki visszautasítja a vakcinát, azt olyan fogolytáborokba internálhatják, melyeket már számos országban, köztük Németországban is előkészítettek. A bíróságok engedni fogják, hogy az alkotmányos és vallási jogainkat semmibe vegyék, mindezt egy örökös vészhelyzet nevében, ami felkészíti a tömegeket a diktatúrára. Ez vár ránk a Nagy Újraindítás szerzőinek beismerése szerint.

De az egymást követő szigorításokhoz, melyeket nevetséges és azóta bizonyítottan megcáfolt indokokkal vezettek be, eddig a tömegek egyfajta fideisztikus [a hitet a tudománynál többre becsülő és előnyben részesítő felfogás] hozzájárulást adtak, ami súrolja a babona határait. Az úgynevezett szakértők abszurd állításait megkérdőjelező „tagadás” vádja miatt sokan megértették, hogy a COVID-ot pontosan azért mutatják be vallási vonatkozásúnak, hogy ne lehessen megkérdőjelezni, mert ha tudományos szempontból tekintenék, akkor úgy kellene kezelni, mint az elmúlt évek összes többi koronavírusát. Ezek az ellentmondások sokak szemét felnyitották, a média pimasz talpnyalása és az ezt ellenzők közösségi média általi cenzúrájának megsokszorozódása ellenére is.

A teljes interjú Carlo Maria Viganò érsekkel ITT és ITT olvasható.

Szörnyet fogan, s az bölcsőt követel

 

Forgódva forgószélben sebesen,

nem hallgat a sólyom solymászra sem.

A centrum gyönge: minden szétröpül,

a világ csupa zűr, kivül, belül.

 

Vérszutykos ár csatangol s mindenütt

megfúl az ártatlanság ünnepe.

A jóknak nincs hite, a gonoszok

intenzitása véres szenvedély.

 

A kinyilatkoztatás már közel,

már közelít az új Eljövetel,

a Második! S míg elröppen a szó,

hatalmas képpel a Spiritus Mundi

szemem zaklatja: sivataghomokban

oroszlántestű emberfejű lény

les rám, a szeme gyilkos, mint a nap.

Lassún mozdítja combjait, körötte

rívó madarak árnya tántorog.

 

Sötétség újra. De én már tudom,

hogy húsz évszázad érzéketlen álma

szörnyet fogan s az bölcsőt követel.

Hát nem dúvad, ki időt szimatolva

születni cammog Betlehem felé?

 

William Butler Yeats: A második eljövetel

Fordította: Nagy László

 

 

 

Temérdek kincsek

Megnéztem Clooney új filmjét. Mert szeretem a jó sci-fit. Így ha kijönnek ebben a kategóriában egy filmmel, annak nagyon tudok örülni.

A történet faék-egyszerű. Semmi csavar, semmi váratlan. Ami mégis megfogott benne, az a látvány szépsége, és a meditatív lassúság és elmélyültség volt, amit én nagyon szeretek. Clooney játéka nagyon jó, remek színész. Semmi sem volt siettetve, nem kellett száguldani a film után sem értelmileg, sem érzelmileg, sem spirituálisan. Mert leginkább ez utóbbi volt az üzenet.

Elhangzik egy dal az űrben, Neil Diamond Sweet Carolinje. Talán ez volt a csúcspont, legalábbis számomra. Mert már a történet elején tudjuk, hogy a Föld, és azon minden élet haldoklik, csak napjai vannak hátra. Ahogy hallgattam ezt a fülbemászó zenét, az jutott eszembe, hogy egy ilyen katasztrófában nem csak a fizikai létformák semmisülnek meg, de minden más is: az is, ami szellemi, ami lelki. A kapcsolatok, az ezekben hordozott hatások és érzések. A tudomány, a vallások, a mítoszok és mesék, az istenek és emberek ezerrétegű színes világa. A dalok, az illatok, a kisgyerekek kacagása, a hópelyhek csillogása, a rózsafagylalt íze egy forró nyári napon, minden. Hogy mikor múlik, akkor döbbenünk rá, milyen gazdag az élet, minden király és mágnás kincsénél milliárdszor gazdagabb... És hogy minden létező magában hordozza ezt a temérdek kincset. Együtt hordozzuk, mindannyian, mert részei és részesei vagyunk egymásnak.

Nehéz leírni, mi minden kavargott bennem ezt a dalt hallgatva. Leginkább talán az, hogy minden mulandó, és nagyon törékeny. És épp ezért végtelenül értékes, mert minden szépség, ami csak van e világon, akár teremtett, akár alkotott, az időből kiragyogó örökkévalóság egy darabkája.

 

Katarzis

Igen rövid parancsot kaptál:
Szeress, és tégy, amit akarsz.
Ha hallgatsz, szeretetből hallgass;
ha kiáltasz, szeretetből kiálts;
ha korholsz, szeretetből korholj;
ha kímélsz valakit, szeretetből kíméld;
a szeretet gyökere legyen meg benned,
s ebből a gyökérből csak jó fakad.

                                                                                   (Szent Ágoston)

zalabuddhizmus

A szőlő az egy hisztis növény, annak allűrjei vannak, az egy popsztár, egyszer melege van, máskor fázik, beteges, megreped, elrohad. Rengeteg munka van vele. Tavasszal először is metszünk, aztán kapálni kell, kötni, nyírni, permetelni, bort fejteni, szüretelni, és k*rvára büszkének lenni a saját borodra, bármilyen is lesz az íze. A hegyi út pedig olyan, mint a kutya vacsorája. Egyszer rossz, máskor rosszabb, és ha esik az eső, pár napra el is tűnik, mint az öregek vénája, de épp ez a jó benne, hogy nem könnyű kimenni a hegyre, vagy nem volt könnyű, aztán végül, ha felértél, milyen jó volt ott üldögélni, a természet részévé válni, nem kapkodni, csak üldögélni, míg az orrlyukadból lassan kirepülnek a részeg darazsak, ez a zalabuddhizmus.

Igyunk inkább, ki tudja, a túlvilágon mit mérnek, mennyiért, és meddig van nyitva. Egyszer vége lesz ennek is, akkor jönnek majd az új bumburnyákok, tölts inkább valamit, ami nem mentes semmitől!

Az élet nem egy Danone-reklám. Azt megfigyelted, hogy a reklámokban mindig friss a festés? Az egy álomvilág, egy nagy hazugság, ott mindig tiszta a kutya, minden gyerek boldog, fickósak a nagypapák, kúrnivalók az anyukák, minimum egy filmsztárba oltott kanadai favágó, egy borostás baszógép az apuka, és ezek együtt arra akarnak rávenni téged, hogy vegyél meg egy vécéillatosítót, mert akkor te is olyan boldog leszel, mint ők.
Az élet nem egy döccenőmentes kufirc, lóháton, miközben a Pretty Womant énekeljük magyarul, begalócázva a Vas népe fotósának, sajnos.

A régi kocsmába mindenki járt, nem volt ennyi tévécsatorna, nem mások életét néztük, ezért ismertük egymást. Most van olyan ember a faluban, akit még csak szélvédőn keresztül láttam.

Egyszer voltam a lányoméknál kint, Londonban. Megmondom őszintén, hogy jó, finom kis hely az, sőt kurva jó, csak idegen, nem otthonos nekem. Már az illatok, az ízek is annyira mások. Én nem tudnám azt megszokni. Ha fiatal lennék, akkor se hinném, hogy kimennék oda dolgozni. Úgy értem, hosszú távra. Én nem tudom, hogy lehet azt kibírni, azt a sok poros padlószőnyeget, azokat a nyúlketrec nagyságú lakásokat, azokat a hülye csapokat. Gyönyörű közben, persze, hát csak olasz étteremből van északolasz, délolasz, középolasz, kicsit szicíliai, nagyon szicíliai, van hottentotta büfé, van kutyafodrász, van pinaszobrász, van szagos mozi, van illatos slozi, minden van, de kell-e ennyi minden a boldogsághoz?

Csak pár példa, hogy miket festettem azóta. A polgármesteri hivatalban, az előtérben, a mögé a lucernazöld függöny mögé csináltam egy szocreál pannót. Egy ilyen falburkolatot, tudod. Ezen a látomáson A Babosdöbrétei Hímző és Zumba Kör végre átveszi a hatalmat az ország felett. A győzelmi nagygyűlés színpadát látjuk, ahol Ibrányiné Nehéz Aranka ismerteti a programot, mögötte lelkes asszonyarcok világítanak. A képen a ciklámen dominál.
Aztán elhelyeztem a régi tűzoltószertár eldugott raktárában, a polcok mögé egy olyan képet, amin A közmunkások gereblyékkel és lapátokkal megállítják a globális felmelegedést Zalabaksa határában. Bogdán Lajos hanyag eleganciával visszahúzza az átlaghőmérsékletet a normális szintre. Újra lesznek békebeli telek, nyugalmas nyarak, és a méhek kipusztulásától sem kell tartani többé. Mellette pedig ott van, ahogy Hungarikumokról tárgyal az ENSZ-közgyűlés. A gaboni elnök egy Pick szalámiba mondja a beszédét, a vállán két turullal, és mindent tagad a népe ellen elkövetett bűnökből. Az a hülyehajú amerikai elnök, akivel az Anderzen Zolika golfozott, a Donald, az meg pacalszaftot iszik egy McDonald’s-os pohárból.
A Magyarkodó Géza Hatvannégy Vármegyés térképe mögé meg a Széchenyi Pista megbukik az állampolgársági vizsgán című fantázia került.

Alattam a parketta, fölöttem a plafon, én a létrán!

Ha a bitumenfekete éjszaka közepén felébresztesz, én már kenem is a bármit, mert nekem a kisujjamban van a szivárvány, anyanyelvi szinten.

Ha művész lett volna belőlem, akkor most én is festhetném a Koplárovics Béla fehér lovon gólt lő a Manchester Unitednek freskót az államtitkár nappalijába. 

Az élet lényege, hogy találjunk valami melót, miképpen Oszkár, mondaná a pap, és nézzük festői szemmel a hétköznapokat, mert ott van a szépség mindenütt. 

Mert mind őrültek vagyunk, nincs mese, csak az arányok számítanak, hogy mennyire, és hogy ki dönti el azt, hogy mennyire. Az aggodalom, a szorongás, a kétségbeesés bonszájfenyői ott vannak ám mindannyiunkban, és ha nem metszegeted őket rendszeresen, akkor hatalmasra nőnek a lelkedben. A rossz gondolatok kóbor macskaként visszajárnak, ha a figyelmeddel eteted őket, híznak, és egyre többen lesznek. Úgyhogy akkor most próbáljunk meg nem megőrülni, jó kis program, mi?

Na, látom elítélsz, bonyolult az élet, majd rájössz.

Szóval itt vagyok én, az élő példa, csak azt nem tudom, mire.

Minden szokás hülyének tűnik, ami nem a miénk, érted. Az arabok letakarják a nőt, mint a zsákbamacskát, Kaliforniában viszont orrba vág a szilikoncsöcs az utcán. Az eszkimók az orrukkal csókolóznak, Szingapúrban tilos rágózni, Thaiföldön meg, ha karamboloznak, megölelik egymást, és együtt örülnek, hogy senkinek nem esett baja.

Magamtól rájöttem, hogy a sejtek szerkezete, a szövetek felépítése, hát az kész grafika, a formák egy levélen és a festészetben, a galaxisban és a sejtmagban ugyanazok, és mindig mások, és egy gondolat is lehet szép, nemcsak egy festmény, ehhez nem kell diploma.

Mert lehet csinálni nagyon elszállt absztrakciót, és lehet nagyon realistán is festeni, tökmindegy, mindkettő lehet igaz, ha őszinte. Szeretni kell a képet, amiben benne vagy, és akkor szép lesz.

Egyébként szoktál azon gondolkodni, hogy mi ez az egész, hogy miért van valami, miért nincs helyette példának okáért a nagy büdös semmi? Hogy vannak-e vajon földönkívüliek, hogy Puskásék tényleg azok voltak-e, hogy van-e élet Zalán és a Földön kívül? Meg hogy mi a faszért ekkora az Univerzum? Mi ez az anyagpazarlás? Mert itt azért nem az van, hogy megmaradt három méter szegélyléc.

Pár kis egysejtűvel kezdődött a nagy ősóceánban, vagy mit tudom én, hol, most meg negyvennyolcféle pizzát rendelhetsz Egerszegről, ha akarsz, és ki is hozzák.

Szoktál mélázni a véletlenen, ami egy csepp spermával elindította az életünket, és a végén marad majd belőlünk egy marék hamu, vagy pár zörgő csont, és hogy ami közben történik, az olyan valószínűtlen?
 

Ez az alap, az, hogy a testünkbe vagyunk zárva, hogy böfögünk, fingunk, hányunk, de ugyanezzel a testtel hegedülünk, festünk, beszélgetünk és táncolunk is.

A buddhisták azt mondják, hogy a kurva vágy az oka minden bajnak, hát ne vágyjunk.

Engem nem lehetett lerázni, nagyon szerelmes voltam. Követtem, mint a gnúk az esőfelhőt a Serengeti-fennsíkon. Felmásztam a szobájába az ereszen. Mindig rá gondoltam, a létrán, a furgonban, a pultnál. Más az a csók, amit szerelemből adsz, nem hüllőagyból.

Boldognak lenni nehezebb, mint tornádóban dohányozni, de az élet akkor is szép, nem igaz? Szép, de nehéz.

Lábon hordtam ki egy szerelmi Csernobilt.

Szeretem az erdőt, mert az erdő bölcsebb minden buddhista szerzetesnél. Az erdő mindent tud, de nem szól, hallgat róla. Szép télen, mikor puha paplan, mikor fehér nyugalom.

Azt hallucináltam ott egyszer, hogy az apostolokkal beszélgetek az utolsó vacsora cigiszünetében.

Az élet értelmetlen úgy, ahogy van, de épp ez az értelme, hogy nincs neki értelme, mert olyan az élet, mint amikor a gyerekek az új cipőjükben a térdig érő pocsolyában ugrálnak, észszerűtlen, de jó buli, kár lenne kihagyni. 

Azt tudom, hogy az univerzum úgy táncol, ahogy a fizika fütyül, én azt nem tudom elképzelni, hogy egy, azaz egy darab Isten jóindulatának árapályában éljünk, aki néha segít, máskor ránk se bagózik.

… hiszen mit csinálhat egy űrhajós, akit az utolsó pillanatban nem lőnek ki fülgyulladás miatt? Hát belerúg abba, ami a közelében van, és utána egy életen át nézi a csillagokat részegen, hát így nézem én a körülöttem lévőket egy életen át.

Az élet egy lyukas ejtőernyő, ami végül ki se nyílik!

A Petronella azt mondaná erre, hogy ez a karma, szerintem meg a kurva élet.  

Magyarok Gyümölcsoltó Boldogasszonya, kenegessél Voltarennel!  Jóga! Tudod, mi az? Mikor pénzért sóhajtoznak. Ennél a Petronellánál valami beázás lehet ott fenn, vagy megvetemedett az agya, mert olyanokat mond, hogy Oszkár, önnek üres az energiaspájza! Ó, hogy téged meg helyeznének perspektívába az egyiptomi vázafestők, és ott száradnál mattra!

Azt mondta, égetni kell a gyertyát mindkét végén, arra van a gyertya, nem a fiókba való az, mert a világos úton jobban lát az ember, még hogy ha rövidebb is lesz az az út. Meghalt szegény, már öt éve lassan, mert a jó kapások már mind a földben vannak, tudjuk ezt, pont tőle.

Na tényleg, ne keseredj el! Hiába beszéltem itt neked? Hát amint megszületünk, onnantól szöszöl rajtunk a halál, mint tót a pinán, aztán végül így vagy úgy, elvisz mindenkit a kaszás, tokkal-vonóval, mint a Gábor cigányok a vajszínű dácsiákat kilencvenötben, Gyöngyi, ne sírj!
Úgy lenne jó befejezni, ahogy a legenda szerint a kínai kolléga, aki a végén belépett a képébe, eltűnt benne, és a kép is eltűnt. Ez aztán a tiszta munka! Képzeld el, hogy festenék ide a kocsma falára egy szép, villogó, hiperrealista, böszme nagy székelykaput, aztán beugranánk, és pikkpakk a túloldalon lennénk az erdélyi havasokban, vagy a túlvilágon, esetleg a múltban, vagy a jövőben, vagy egy lakosztályban a Hiltonban, hűtött pezsgővel, és olyan friss szappannal, amin még látszik a felirat.

Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak

 

Solvitur ambulando

  

Az az igazán tiszta, aki Isten felé törekszik, s egyedül hozzá igazodik.

A labirintusjárás a meditáció természetes módja, a vezetettség megtapasztalása. Leköti az érzékeket, mozgósítja a testet, kiemel a hétköznapi térből és időből. Összezavarja és megtisztítja az elmét, előkészíti a találkozást valakivel. A szörnnyel? – önmagunkkal? – belső vezetőnkkel? – Istennel? A labirintus mindenkinek azt adja és úgy, amit ott, akkor éppen be tud fogadni, amire leginkább szüksége van. Az útvesztővel ellentétben, a labirintusban a kijutás nem cél, hanem eredmény! Solvitur ambulando. A megoldás járva-kelve születik meg.  

Az örök Tervező mindig tudja; hogy kinek hol a helye.

Szent Ágoston

Felidézem a Lényt

A hajnali szürkület idején emlékezetembe idézem saját szívem ragyogó, önfényét ontó magvát, a negyediket, az örökéletűt, a tiszta szellemi tudatot, az áldást – a Legfensőbb Hattyú célpontját és üdvét. Felidézem a Lényt, aki látja az álom, az ébrenlét és a mélyálom állapotát, a mindenekfelett való lényeget, aki én magam vagyok. Oszthatatlan az, részek nélkül való. Nem vagyok a veszendő elemek egyesülése, nem vagyok a test, sem az érzékek a testben, sem az értelem a testben. Nem vagyok az én-működés, sem az élet- és lélegzőerők találkozása, nem vagyok az ihletett értelem. Távol asszonytól, gyermektől, távol földtől és vagyontól és mindezekhez hasonlóktól, én vagyok a Tanú, az Örökké való, a Belső Én, a Boldog és Egyetlen.

Sankara (Hamvas Béla: Anthologia humana, 20.)

A szavak csodálatos életéből

A bonyolulttól nem kell félni, a zavarostól kell félni.

   Nincs történet? Nincs íve az elbeszéléseinknek? Hát mért nem tetszik olyan életet élni, amelynek íve van? A-tól B-ig, és halad és rendben és lineárisan. És mért tetszik események helyett események valószínűségével dolgozni, és mért tetszik össze-vissza beszélni a fényről, hol azt állítván és bizonyítván, hogy az hullámtermészetű, hol meg azt, hogy részecske, és mért tetszik sunnyogni, ha valaki egyszerre szeretné tudni egy elemi részecske helyét és sebességét, és mért tetszik faksznizni az idővel is annyit, relatíve sokat?

   Mért tetszik pszichoanalitikushoz járni, vagyis mért tetszik lábjegyzetelni a saját életét, mért tetszik álldigállni a saját élete mellett, mért nem tetszik átélni, mért csak reflektálni, reflektálni? Mért nem tetszik elfeledkezni az életről, épp azáltal, hogy élni tetszik?

   Mért tetszik folyton rohanni? Mért nem tetszik egy aranykorban élni?

   Mért tetszik újra meg újra új életet kezdeni, mért nem tetszik tudomásul venni, hogy egy életünk van, mért nem tetszik tudni, hogy egy életem, egy halálom, mégis megpróbálom, mért nem tetszik...

   Anyám pedig azt mondta, hogy tetszikezni pedig nem tetszikezik az ember, fiam.

(Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből)

visszavezet a középpontba, a lényeghez

 

Saját valóságunk megélését és elfogadását nem érezzük eléggé spirituálisnak. Úgy érezzük, mintha ilyenkor nem a középponttal foglalkoznánk, hanem a felszínen lennénk. Ezért sokan inkább ezoterikus és drámai pózokat keresünk, ahelyett hogy magunkhoz ölelnénk Isten szenvedésének és boldogságának misztériumát. Az életünk peremvidéke - ha teljességében átéljük, elszenvedjük és gyönyörködünk benne - visszavezet a középpontba, a lényeghez.

~ Richard Rohr ~

Watson, nézZen fel az égre!

Sherlock Holmes és dr. Watson túrázni mennek, felállítják a sátrukat, és elalszanak.
Néhány óra múlva Holmes felébreszti hűséges társát:
– Watson, nézzen fel az égre és mondja meg, mit lát!
– Millió csillagot látok.
– És mit mond ez önnek?
Watson eltöpreng egy darabig.
– Asztronómiai szempontból ez azt jelenti, hogy milliónyi galaxis létezik, és potenciálisan milliárdnyi bolygó. Asztrológiailag ez azt jelenti, hogy a Szaturnusz az Oroszlánban áll. Az idő tekintetében ez azt jelenti, hogy körülbelül negyed négy van. Teológiai szempontból ez a bizonyíték arra, hogy az Úr mindenható és hogy mi kicsinyek és jelentéktelenek vagyunk. Meteorológiai nézőpontból ez arra enged következtetni, hogy holnap gyönyörű napunk lesz. És Önnek mit mond ez?
– Watson, maga tökfilkó! Valaki ellopta a sátrunkat!

Ajándék

Elias Schwartz figyelmesen szemügyre vette a lábbeliket. Hangjába bánat vegyült, amikor kijelentette, hogy javításra már nem érdemesek. Elfogadtam a kedvezőtlen ítéletet. Aztán fogta a cipőket és eltűnt az üzlet hátsó traktusában. Meglepetten várakoztam. Egy barna papírzacskóba csomagolva hozta vissza, gondoltam azért, hogy haza tudjam vinni. Amikor otthon este kinyitottam a zacskót, két ajándékot és egy cédulát találtam benne. A cipőkben egy-egy papírba csomagolt csokoládés keksz volt, a cédulán pedig ez állt: „Ha nem is érdemes megcsinálni valamit, azért érdemes jól nem megcsinálni”. Elias Schwartz. 

Robert Fulghum