Lin-csi apát kolostorában egy reggel így fordultak a szerzetesek a Mesterhez.
- Mondd, apát! Mit tegyen az ember, mielõtt eljõ a világvége? Van-e erre nézve szabály?
- Van - felelte Lin-csi, s már idézte is a tanítást. Mielõtt a világvége eljõ, legjobb, ha az ember befejezi reggelijét - szólt a Mester, s már sarkon is fordult volna, amikor az egyik szerzetes megkérdezte.
- Mondd, Mester! A világvégével minden véget ér? - Minden. De ez a minden azon nyomban létre is jön ismét. A végtelen idõben végtelen számú csodálatos pusztulás és keletkezés követi egymást - mondta Lin-csi, s hogy a szerzetesek tudják, mi dolguk a végtelen idõben, elmesélt egy történetet. - Nem is olyan rég kezdte az apát -, itt a Lüliang-hegyek közt, egy szerzetes beköltözött egy nagy fa odvába. Úgy hívták ezt a szerzetest, hogy Taj-po. Üldögélt a fa odvában, teltek az évek számolatlanul, amikor megjelent az odú elõtt egy vándorszerzetes. Így szólt a vándor Taj-póhoz. - Írva vagyon, hogy ez a mostani, kerek milliárd esztendõt számláló világkorszak, melyben élünk, hamarosan véget ér. Fellángol majd a nagy tûz, és mind az ezer világ elpusztul. Tudni akarom, csakugyan elpusztul-e, vagy nem pusztul el. Felelj, Taj-po! - És Taj-po felelt. - Elpusztul - mondta. - És akkor mi lesz? Következik a másik milliárd éves világkorszak? - kérdezte a vándor. Következik a másik. - Akkor jó - vágta rá a szerzetes, és megnyugodva õ is beült Taj-po mellé az odúba. Nem mintha addig attól tartott volna, hogy unatkozni fog, ha nem következik újabb milliárd év és nem lesznek majd benne újabb világok, hanem azért nyugodott meg a vándor, mert megértette, miért ül a fában Taj-po. Taj-po pedig azért ült a fában, mert tudta, semmi emberi tevékenység nem fogható ahhoz, hogy jönnek-mennek a világkorszakok. Semmi emberi tevékenység nem fogható ahhoz, hogy elpusztul mind az ezer világ, s aztán következik a másik ezer. És semmilyen emberi tevékenység nem mérhetõ ahhoz, hogy õ mindebben részt vehet, ülhet a fa odvában, és szemlélheti a világok változásait. Taj-po tudta, hogy a világok változásain töprengeni a legméltóbb emberi munka, s míg valamit meg nem ért az egészbõl, nincs hová sietnie. Ezt értette meg Taj-po válaszából a vándor is, s ezért ült be hozzá az odúba - fejezte be a történetet Lin-csi apát, s szégyenkezve vallotta be, hogy nem tudja, mi történt ezután. Talán Taj-po és a vándor azóta is együtt ámulnak a világok változásain. Bámulják a végtelen idõ játékait. Ti is ezt tegyétek, szerzetesek, ha eljõ a világvége, s már megettétek a reggelit! - szólt Lin-csi apát, s magukra hagyta szerzeteseit, kolostorában, a Huo-to folyó partján.
... Hívek! – szólt végül Lin-csi. – Értsétek jól a pátriárkát, s ne tegyetek semmit az üdvözülésért. Csak a hétköznapi dolgokhoz kell tartania magát az embernek, és ügy-nélkülinek maradnia. Legyetek önmagatok mesterei ott, ahol éppen vagytok, és ott helyben megigazultok. Minden nap, minden reggel, mindenütt – fejezte be tanítását Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.
(Su La Ce - közreadta Sári László)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése