2016. aug. 29.

A magas a mélyen áll - mondja Lao-ce (a mester lábainál, spirituális téveszmék 5.)


   Megismerkedtem egyszer egy tiszteletreméltó férfival - nyugodtan nevezhetnénk szentnek is - három napig figyeltem, és sehogy sem tudtam felfedezni benne a halandó ember gyarlóságát. Kisebbrendűségi érzésem fenyegetővé vált, és már kezdtem komolyan arra gondolni, hogy meg kell javulnom. A negyedik napon azonban beszéltem a feleségével... Azóta soha többé nem tért vissza ez az érzés. Megtanultam viszont, hogy az, aki eggyé válik personájával, minden zavaró mozzanatot képviseltetni tud feleségével, anélkül hogy az asszony ezt észrevenné, bár önfeláldozásáért súlyos neurózissal fizet.






   A társadalmi szereppel való azonosulások általában bővizű forrásai a neurózisoknak. Az ember nem tud kénye-kedve szerint megszabadulni egy mesterséges személyiségtől. Ennek már a megkísérlése is minden szokványos esetben tudattalan reakciókat - depressziókat, indulatkitöréseket, szorongást, kényszerképzeteket, gyengeségeket, szenvedélyeket stb. - idéz elő. A társadalmilag erős férfi a magánéletben gyakran gyermek saját érzelmi állapotaival szemben, nyilvános fegyelme (amelyet másoktól különösen megkövetel) a magánéletben siralmasan megbukik. Hivatásszeretete odahaza melankolikus képet mutat, makulátlan nyilvános erkölcse a maszk mögött furán fest - nem akarunk tényekről beszélni, hanem csupán fantáziákról, az ilyen férfi felesége is tudna egyet-mást mesélni; önzetlen altruizmusáról meg gyermekeinek van más véleményük.
   Amilyen mértékben az egyént a világ a maszkkal való azonosulásra készteti, ugyanolyan mértékben ki van szolgáltatva a belülről történő hatásnak. „A magas a mélyen áll” - mondja Lao-ce. Belülről előnyomakodik egy ellentét; olyan ez, mintha a tudattalan ugyanolyan erővel nyomná el az ént, amilyen erővel a persona vonzza. Az ellenállásra való képtelenség kívül... hasonló gyengeséget jelent belül a tudattalan hatásaival szemben. Az ember kívül eljátssza a hatásos és erőteljes szerepet, belül meg kifejlődik az elnőiesedett gyengeség a tudattalan minden hatásával szemben; lassanként uralkodóvá válnak a hangulatok és a szeszélyek, a szorongás, sőt az elnőiesedett szexualitás.

   Általában nem szeretném tagadni a valódi próféták előfordulását, az óvatosság kedvéért azonban először minden egyes esetet megkérdőjeleznék, mivel ez nagyon is megfontolandó dolog, s nem szánhatjuk rá magunkat könnyedén arra, hogy minden további nélkül valódinak tartsuk. Minden igazi próféta eleinte derekasan védekezik e szerep öntudatlan feltételezése ellen. Ezért ahol hirtelen támad egy próféta, ott jobb, ha lelki egyensúlyvesztésre gyanakszunk.
   A prófétaság lehetősége mellett azonban egy másik, szubtilisebb és látszólag legitimebb öröm is csábítja az embert, nevezetesen az, hogy próféta tanítványa legyen. Ez a nagy többség számára egyenesen ideális technika. Előnyei, hogy az ódium dignitatis, vagyis a prófétai méltósággal járó emberfeletti kötelezettség a jóval édesebb otium indignitatisba (a méltatlanság kényelmébe) fordul; az ember méltatlan; szerényen megül a mester lábánál és óvakodik attól, hogy saját gondolatai legyenek.

(C. G. JUNG - Gondolatok az álomról és az önismeretről - forrás: Kulturális Kreatívok, facebook)

2016. aug. 25.

keresztül a titkok erdején


"Földi utazásom félútján
    sötétlő erdőbe jutottam, s
    nem leltem a kivezető ösvényt.
Ó nehéz leírni ezt az erdőt -
    vad, sűrű és kegyetlen.
    Újjáéledtek félelmeim,
és a legkeserűbb, hogy
    még a halál sem nehezebb."






Dante írta ezt emberek, amikor élete delelőpontjára ért, a XIV. században. Hatszáz év szállt el azóta, de ugyanezt érezzük. Egyszer csak egyéni létünk középpontján mintha törékeny életünk egyensúlyozni kezdene. Hátrapillantunk, hogy lássuk hova jutottunk, és rájövünk, hogy múltunk nem egy határozott ösvény, keresztül a titkok erdején, hanem amit magunk mögött látunk, az olyan tágas, mint az óceán maga. És tapasztalásaink ott lebegnek a látóhatáron, akár apró vitorláshajók, amelyek elvesznek a végtelen vízen.


"Nel mezzo del cammin di nostra vita
     mi ritrovai per una selva oscura,
     che la diritta via era smarrita."



Tószt az én megélt válságomra. Az eszementre, a kudarcosra, a megismételhetetlenre. 

(Miért éppen Alaszka? - Chris Stevens, 3.13)

2016. aug. 18.

Is the only way of being



Boldog vagyok vagy boldogtalan? A kérdés nem fontos. Fellobbanva élek. 

(Albert Camus)







   A 20. század fordulóján szakadás következett be, amelynek eredményeképp létrejött a lélek nélküli neurológia és a test nélküli pszichológia.

   (Pedig.) A gyógyulás (ahogy a derék alorvos mondta) zarándoklat volt, utazás, amelynek során az ember stádiumról stádiumra, állomásról állomásra haladt, ha egyáltalán haladt. El kellett kezdeni, meg kellett születni, újra meg újra. A felépüléssel olyasmit gyakoroltam, ami nem volt kevesebb a születésnél, mert ahogy a halandó ember fokozatosan válik egyre betegebbé, mielőtt meghal, úgy a születendő ember is fokozatosan gyógyul, s elevenedik meg. Radikális fokozatokon, létezésfokozatokon át jut egyre följebb, s e lépcsőfokok abszolútak és újak: váratlanok, meghazudtolják a várakozást, kiszámíthatatlanok és meglepőek.

(Oliver Sacks)








2016. aug. 9.

Indián gyógyító homokmandalák



A psziché időmentes hologram, amelynek minden mozdulata a létezés egészét tükrözi, és amelynek minden tette, minden gondolata, minden érzelme a teljesség megélésének felhígított kifejeződése.

(Holger Kalweit: Sámánok, gyógyítók és javasemberek)







  A sámán előkészíti a sátrat a szertartásra. Tüzet rak a sátor közepén, megtisztítja a sátor belsejét, majd elkészíti a homokmandalát, és megidézi a törzs segítő szellemeit.
  A homokmandala készítésekor szabad kézzel szórták a színes homokot, minden segédeszköz nélkül. Nem használtak sok színt, egyszerű mintákat alkottak. Akkorára készítették el a mandalát, hogy egy ember kényelmesen beleülhessen. 
   Mikor a sámán végzett az előkészületekkel, behívta a beteget és a homokmandala közepébe ültetve, elkezdte a szertartást énekléssel, csörgővel vagy dobbal kísérve. Minden mandala és ének mögött volt egy mítosz, egy történet, amelyet mindig a betegséghez és a beteghez választottak meg. A történetben mindig volt egy hős, aki sikeresen megoldotta a problémáit. A beteg azonosul a történettel, a sámánnal, a mandalában megtestesülő erővel, a hőssel, így az azonosulás révén belsőleg végigéli a gyógyulás folyamatát. Minden a helyére kerül. Mikor a szertartás véget ér, a test még beteg, de a lélek már gyógyult, erős, tettre kész, és szép lassan meggyógyítja a testet is. Helyreáll a fizikai testben is az egyensúly. 






   A mandalaminta nagyon egyszerűen, letisztulva, szimbolikusan emlékeztet a gyógyulásra. A középpont egy rombusz, világunk kicsinyített mása, ahol megjelenik a négy irány, valamint a fent és a lent is. A mandala a függőleges irányt hangsúlyozza ki, ami azt szimbolizálja, hogy a spirituális élet sokkal fontosabb az ember életében, mint a fizikai világban elért eredményei. A függőleges vonal az Ég és Föld összekapcsolásának, és a jelen időnek a kihangsúlyozása. Mindig a jelen pillanatban kell a földi és égi minőségeket megvalósítanunk életünkben a testi és lelki egyensúly megtartásával. A középpontban a Nap süt ki, amelyről tudjuk, hogy minden élet forrása a Földön. A Nap sugarainak színei a négy irányt jelképezik, a négy évszakot, a négy elemet, a négy embertípust. 
   A mandala a kozmosz leképezése, a mindenség rendjének rajza. Életünk erőire, szabályaira, törvényeire hívja fel a figyelmünket. Arra, hogy ezeket nem tudjuk megkerülni, hogy a világ rendjét érdemes elfogadni és figyelembe venni életünk során. Ha képesek vagyunk illeszkedni a magasabb rendhez, helyreáll az egyensúly bennünk is. Megleljük a helyünket, harmóniába kerülünk a nagy egésszel, s ezáltal meggyógyulunk.
   A mandala tehát egyszerű, tiszta formáival, színeivel, impulzív, kiáramló energiáival nagyon erős hatással van az emberre. Az indián gyógyító mandala összegezve nem más, mint egy eszköz, egy kapu, amely a megváltozott tudatállapoton keresztül tudatalattink támogató erőit mozgósítva helyreállítja a megcsorbult egységet, és gyors, eredményes gyógyuláshoz segít. 






   Mára már a tudomány is elismeri a megváltozott tudatállapot hasznosságát. Lust Iván így ír erről: „A közösségben együttesen átélt megváltozott tudatállapot és a látomásos, képi agyműködés olyan bonyolult információk feldolgozását és integrációját teszi lehetővé, amelyet a fogalmi gondolkodás - elszakadva a mélyebb érzelmi és fejlődéstörténetileg ősibb agyi gyökereitől - nem lenne képes.
   Jung szerint a tudattalan képekben formálódik meg, ez a nyelve. A gyógyulás nyitja a képzeletben rejlik. Jung mindig biztatta betegeit, hogy ne tartsák magukban érzéseiket, álmaikat, intuíciójukat, felismeréseiket, hanem öntsék valamilyen formába azokat. Ezért aztán aki spontán módon, tudatosan dolgozik ezekkel a képekkel, kapcsolatot létesíthet önmaga tudattalanjával. Jung megfigyelte, hogy a betegei által készített képekben felbukkanó formák, témák, történetek mind megtalálhatók már az emberiség kollektív tudatában (a mitológiákban, a művészetben, akár tudományos művekben, mesékben, álmokban). Minden egyes szimbólumnak ereje van, egyéni speciális jelentése, így összekapcsolja a beteget a gyógyítással (szertartással), tehát nem passzív kívülállóként van jelen, hanem aktív résztvevőként, alanyként. Ez teszi lehetővé a gyógyulást, ami leginkább és mindenek előtt a betegen múlik. 

(A teljes írás ITT)


 


Kapcsolódó bejegyzések a blogon