2016. nov. 28.

Az idő két iránya


   Eszembe jut egy gondolat, amit a zen-buddhisták igaznak vélnek. Azt mondják, a tölgyfát két, egyidejűleg ható erő hozza a világra. Az egyik természetesen nem más, mint a makk: a mag, mely magában hordozza mindazt a jövőbeni lehetőséget és ígéretet, amelyből aztán idővel kifejlődik a fa. 
   Ez mindenki számára világos. De csak kevesen jönnek rá arra, hogy egy másik erő is működésbe lép - a jövőbeni fa maga, mely olyannyira szeretne megvalósulni, hogy létrehozza a makkot, vágyakozásának erejével a semmiből előhívja a facsemetét, amit aztán a teljes kifejlődés felé vezérel. Ebből a szemszögből nézve, mondja a zen, maga a tölgyfa az, amely létrehozza a makkot, melyből aztán kifejlődik.




   Arra a nőre gondolok, akivé váltam, és a mostani életemre, és hogy mindig is arra vágytam, hogy ez a fajta nő legyek, és ezt a fajta életet éljem: hogy szabadon, megjátszás nélkül önmagam lehessek. Eszembe jut mindaz, amin átmentem, amíg elértem idáig, és azon tűnődöm, vajon én voltam-e - úgy értem, ez a boldog, kiegyensúlyozott én, aki magam felé húztam a fiatalabb, zavarodottabb, küszködő önmagamat azokban a nehéz években. A fiatalabb énem tele volt lehetőséggel, akárcsak a makk, de az idősebb énem, a már létező tölgyfa volt az, aki egész idő alatt azzal buzdította, hogy „Igen! Növekedj! Változz! Fejlődj! Gyere, találkozz velem itt, ahol én már érett egészként létezem! Szükségem van arra, hogy belőled én legyek!” És talán ez a jelenlegi, teljes mértékben megvalósult énem volt az, aki négy évvel ezelőtt ott lebegett a fölött a fiatal, a fürdőszoba padlóján zokogó lány felett, és talán ez a mostani énem súgta olyan szeretetteljesen a kétségbeesett lány fülébe, hogy „Menj, feküdj le, Liz…”, tudva jól, hogy minden rendben lesz, és végül minden úgy alakul, hogy mindketten ide érkezünk. Pontosan ide, ebbe a pillanatba. 






   Ez a gondolat az, ami visszatart attól, hogy teljes mértékben elmerüljek a tündérmesék varázslatos világában - az igazság, mely az elmúlt években szinte beleépült a csontjaimba: a szabadulásomat nem egy hercegnek köszönhetem - saját magam mentettem meg önmagam.

(Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)






2016. nov. 4.

A hét lény


   A Kirl kultúrában úgy képzelték, hogy az egyén önmaga is közösség, ő maga is egyének csoportja. Hogy mindenkiben egyszerre több hang rejtőzik. És mindnek megvan a maga vágya, a maga sítulsa, a maga világnézete. Ez a civilizáció már letűnt, évezredekkel ezelőtt. 

(Star Trek, Az új nemzedék, 6.é., 20. rész: A múlt nyomában)






   Testet kell építenünk, de nem a kondicionálóteremben, hanem olyan aktív, érzelmi testet, amely elég erős ahhoz, hogy magába foglalja fölösleges vágyainkat. A Vad Ember csak akkor kelhet teljes mértékben életre bennünk, ha elvégeztük mindazokat a komoly gyakorlatokat, amelyeket az alábbiak jellemeznek: megkapni az első sebet, konyhában és hamuval dolgozni, kertet teremteni, vadvirágokat vinni a Szent Asszonynak, átélni a harcos sorsát, megülni a vörös, a fehér, a fekete lovat, megtanulni művészetet teremteni, és megkapni második szívünket.
   A Vad Ember attól még nem kel életre, hogy "természetesek" vagyunk, úszunk az árral, füvet szívunk, semmit sem olvasunk és általában a megszokott vágányon haladunk.
   Az extázis azt jelenti, hogy az arany ajándékok magasfeszültségének közelében élünk. Az extázis a gondolatot, a magunkra kényszerített fegyelmet, a bánatot követi.
   A Vad Ember tehát gyakorlataival olyan testet készít, amely képes befogadni a bánatot, az extázist és a szellemet. Anyagot készít. A Bölcsesség a történet szerint a felső Aeonokból ereszkedett le a bolygónkra, s itt rabul ejtette az anyag. Ennek következtében lelhetjük fel minden darab fakéregben, kőben vagy madártollban. A Vad Ember a Bölcsesség barátja. "Mindenki, aki nyugodt és érzékeny, az őrült" - mondja Rumi.
   Végezetül, a Vad Ember energiája olyan energia, amely tudatában van a sebnek. Arcán, amelyet középkori fafaragásokon tekinthetünk meg, és testén, amelyet az a Kr.e. 4000-ből származó kis bazaltszobor örökített meg, bánatot látunk: ismeri a bánatot és megosztja bánatát a természettel. A bennünk lévő kemény túlélő a felnőttkorig marad fenn. A Vad Ember irányítja visszatérésünket, amelyet végül mint felnőtteknek kell végrehajtanunk, vissza gyermekkori bántalmazásaink és elhagyatottságunk helyszínére. Ismeri a történeteket, s elvezethet bennünket a személyes szenvedéshez, majd azon túl is.
   A Vad Ember tulajdonságai - köztük a spontaneitás, a szeretet, a vadság felidézése, a bánat megbecsülése, és a kockázat tisztelete - sokakat megrémítenek. Egyesek, mihelyt először megérzik a kockázat vonzását s felismerik kapcsolatát azzal, amit Vad Embernek nevezünk, elborzadnak, és elfojtanak magukban minden vadságot s félénkséget, és közösen szabályozott viselkedést ajánlanak másoknak. Néhányan közülük iskolaigazgatókká, mások szociológussá, üzletemberré, lelkésszé, bürokratává, terapeutává válnak; egyesekből költők és művészek lesznek.
   A cél nem az, hogy valaki Vad Ember legyen, hanem az, hogy kapcsolatban maradjon a Vad Emberrel. Épeszű ember nem mondta az ókori Görögországban, hogy "Zeusz akarok lenni".
   A Vad Ember egy társaság vagy közösség része az emberi lélekben. Ahogy történetünk ifjú embere a női energiához társul, néha követve azt, néha nem, úgy a Vad Ember is bonyolult kölcsönhatásban él más belső lényekkel. A belső lényeknek ezt a teljes közösségét nevezzük felnőtt embernek.
   Eddig hét ilyen lényről van tudomásom. Könyvemben hosszan beszéltem a Királynak nevezett lényről, s jelentős figyelmet szenteltem a Harcosnak is. A férfilélek egyik legnagyobb alakja a Szerető, róla a kert kapcsán beszéltünk. Természetesen az egész történetet a Vad Ember energiája fűti. Most röviden arról a másik három lényről ejtek szót, akikről eddig nem beszéltünk.
   Csalónak nevezzük az ötödik lényt. A Csaló nem úszik az árral, az ő dolga, hogy megfordítsa, mihelyt rájött, milyen irányba halad, hogy így továbbra is nagyobb energia áramoljon. A hermészi elegancia, amiről beszéltünk, például a királylány táncoló napfény segítségével történő bemutatása a fiúnak, a Csaló sajátja. Shakespeare-nél a Király ellensúlyozására mindig szerepel egy bohóc vagy bolond. A pályája vége felé írt Lear királyban minden korábbinál nagyobb megtiszteltetésben részesíti a Csalót.
   Mitologistának vagy Szakácsnak nevezem a hatodik lényt. Tudja, mit mennyi ideig kell főzni, s hogyan kell az egyik színtérről átlépni a másikra. Robert Moore, aki szép sorokat írt róla, Varázslónak vagy Mágusnak nevezi. Legmagasabb szinten ő a sámán. A láthatatlan világ energiáival foglalkozik. A Mágus vagy Szakács néha még akkor is életben maradhat, ha a férfi érzelmi rendszerét súlyos károsodás éri gyermekkorában. A tisztán szellemi energia, amelyet az érzelmeknél kisebb károsodás ért, számítóbb, és felemelkedvén épségben tart. A Mitologista, a Szakács vagy Mágus tehát nagy áldást jelent. Láthatatlanul mozog a színfalak mögött, például a kertbe küldi az ifjút, mindegy, mit mond a Király.
   A hetedik lényt a Bánat Emberének nevezem. Azt hiszem, a férfiakban van egy különös alak, aki levezeti őket erőik legnagyobbjához - a bánat hatalmához. Létezik a férfiakban egy olyan bánat, amelynek nincs oka. Ezt érezhetjük Bachnál, Rembradtnál, Goyánál, Homérosznál. A mi kultúránkban a férfiaknak mégsem igen engedik meg, hogy bánkódjanak.

Aznap, mikor születtem,
Isten beteg volt.

(César Valejjo)




   Az említett hét lény közössége olyan struktúrát alkot, amelyet a lélek vize kristálytámasztékának képzelhetünk. Az ipari forradalom elvágta a férfit a természettől és családjától. Ám a férfilélek mélystruktúrája ma is olyan szilárd, mint volt húszezer évvel ezelőtt. A mai ember egyszerűen csak túl kevés segítséget kap ahhoz, hogy leérjen oda.
   Ezt az általam feltételezett alapstruktúrát a régről ismerős energiák, a hét alak, lény, vagy fényt sugárzó erő összefonódása vagy összekapcsolódása alkotja. A férfi egyet-kettőt erős adományként talál magában, azután pedig ki kell fejlesztenie a többit.

(Robert Bly: Vasjankó)

2016. nov. 2.

Kintsukuroi






Nekiállt, hogy angol és olasz keverék nyelven, némi mutogatással egybekötve elmagyarázza, hogy minden városnak van egy meghatározó szava, amely leírja az ott élők többségét. Ha az ember képes lenne a járókelők gondolataiba beleolvasni, észrevenné, hogy legtöbbjüknek ugyanaz a dolog jár az eszében. Amire a többség gondol, az a város meghatározó szava. És ha a te saját szavad nem egyezik ezzel, akkor nem ehhez a városhoz tartozol. 
- Mi Róma szava? - kérdeztem. 
- Szex - jelentette ki. 
- De ez leginkább csak sztereotípia, nem? 
- Nem. 
- De hát biztos akad valaki Rómában, akinek néha más is eszébe jut. 
- Nem. Rómában mindig, mindenki, mindenhol a szexre gondol - erősködött Giulio. 
- Még a Vatikánban is? 
- Az más. A Vatikán nem része Rómának. Nekik külön szavuk van. Hatalom. 
- Az ember azt hinné, hogy az ő szavuk a hit. 
- Nem, hidd el, a szavuk: hatalom - ismételte. - Rómáé pedig: szex.






- Mi New York szava? - kérdezte Giulio. 
Eltűnődtem egy pillanatig, aztán határoztam. 
- Természetesen egy igéről van szó. Megvalósít. (Ami hasonlít valamennyire Los Angeles szavához, ami szintén egy ige, mégis merőben különbözik attól. Az ő kifejezésük - sikerre visz. Később előadom ezt az elméletet svéd barátnőmnek, Sofie-nak, aki szerint Stockholm utcáin a szó nem más, mint: alkalmazkodik. Ez mindkettőnket lehangol.) 
Megkérdezem Giuliótól, aki jól ismeri az ország déli részét: - Mi a szava Nápolynak? 
- Küzdelem - feleli. 






- Mi volt a családod szava, amikor kicsi voltál? 
Ez már nehezebb. Próbálok valami olyan kifejezést találni, ami magában foglalja mind a takarékos, mind a tiszteletlen szavakat. 
De Giulio már tovább is lépett, és felteszi a következő nyilvánvaló kérdést: - Mi a te szavad? 

(Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)

2016. okt. 30.

Vasjankó - megtalálni a Vad Embert


E Földön minden férfi és minden nő úton van a Törvénytől a Legendák felé.

(Robert Bly: Vasjankó)


egy hideg éjjelen
elfelejtettem születésem történetét
elfelejtettem az álom hosszú ujjait
a nevek varázsát

egyedül megyek
először is bocsánatot kérek
a széltől

(Egyedüllét, Lance Henson indián költő és aktivista verse, 
Gyukics Gábor fordítása)






Barátom, ez a test kész hordozni minket semmiért - ahogyan az óceán rönköt sodor. Így
nyögi a test néhanap nagy erejét; felkorbácsolja a lápot, parányi rákocskákat mos ki
oldalt.

Valaki ránk kopog. Nincs időnk felöltözni. Azt akarja, kísérjük el a szeles, esős utcán a
sötét házba.

Elmegyünk oda, jelenti ki a test, az apához, akit nem ismertünk soha, aki születésünk
éjszakáján eltévedt a hóviharban, elvesztette emlékezőtehetségét, s azóta éjt-nap
sóvárog a gyermek után, akit nem látott, csak egyszer... közben cipész volt,
marhapásztor, éttermi szakács, aki éjszakánként festett.

Ha lámpát gyújtsz, meglátod. Ott gubbaszt az ajtó mögött... szemöldöke oly nehéz,
homloka oly könnyű... egész testében magányosan rád vár.

(Robert Bly: Megtalálni az apát)



"Robert Bly, a világhírű amerikai költő a férfiak fájdalmas problémáira keres választ: amellett, hogy sok férfi nőiesen érzékeny lett, vajon miért nem merik vállalni a kockázatot, miért hiányzik világunkból a kemény, határozott férfijellem? És miért van az, hogy „az ipari forradalom kezdete óta egyre növekszik a bánat a férfiakban”? A szerző régi mesékben és mítoszokban - legfőképpen a Vasjankóban - találja meg a választ. A Grimm testvérek által lejegyzett, de valójában ősrégi mesét, valamint nagy mítoszkutatók és pszichológusok, például Mircea Eliade és Carl Gustav Jung gondolatait elemezve arra a következtetésre jut, hogy a mai férfiak életéből legfőképpen azok a beavatási rítusok hiányoznak, amelyek a régi társadalmakban a fiút férfivá érlelték. Bly ebben a költői szépségű könyvben az ezoterikus tudást éppúgy felhasználja, mint a XX. századi pszichológia eredményeit, saját élettapasztalatát éppúgy, mint a világirodalom nagyszerű alkotóinak gondolatait, s egy olyan, nyolclépcsős beavatási folyamatot mutat meg, amelynek során a férfi megismerheti jellemének ősi, kemény, határozott, „szőrös” - de nem kegyetlen vagy szadista - oldalát. Könyvének, hangsúlyozza, nem az a célja, hogy a férfiakat szembefordítsa a nőkkel, sem pedig az, hogy visszatérítse őket ahhoz az uralkodó felfogáshoz, amely évszázadokon át a nők és a női értékek elnyomásához vezetett. Bly csak azt szeretné, ha modern világunkban sokkal több lenne az igazi férfi, aki képes kiállni igazáért, aki bánat és depresszió helyett örömet ad és kap a párkapcsolatokban, s aki fiait is be tudja avatni a férfilélek mélységeibe és a férfiélet valóságába."