A furcsa cégér

Valójában egy antikváriumot kerestem a budai Öreg utcában, amikor egy furcsa cégér ötlött a szemembe, fekete alapon sárgult betűk hirdették: „BOLDOGSÁGBOLT”. Alatta egy kartonpapíron: „VÉGKIÁRUSÍTÁS”. Ejha, gondoltam magamban, egy kis boldogság sohasem árt, s beléptem.

 

Körbenéztem. Mindenfele könyvespolcok, tematikusan rendezve: „szerelem”, „család”, „siker”, „gazdagság”, „lelki béke”, „extrém kívánságok”… Nem bírtam ellenállni a kíváncsiságnak, és inkább (bevallom, tapintatlanul) a boltos és egy vevő beszélgetését hallgattam ki.

– Drága nagyságos asszonyom, már hogyne lenne nagy szerelem! Mindent elsöprő, lángoló, őrült megfelel?
– Igen, azt hiszem.
– Kiváló minőségű, első osztályú áru, Kleopátra is ebből rendelt anno. Az annyi mint: a három gyerekét elveszíti, item a férjét... Az anyagi biztonság továbbá 30 percenttel visszaesik. Csomagolhatom?
– Nem... azt hiszem, ez túl drága. Valami mást nem tud ajánlani? Esetleg valami boldogságot a házasságban?
– Természetesen… Egy pillanat – szólt, s közben a „házasság” feliratú polcon matatott egy kicsit. – Bensőséges szeretet a házastárssal. Azt hiszem, ez megfelelő lesz.
– Jól hangzik. Ennek mi az ára?
– Kérem, ez magasabb árfekvésű, de higgye el, megéri. Végre kell hajtania egy lelki megújulást, és fel kell hagynia a kacérkodással.
– Valami olcsóbb nincsen esetleg?
– Dehogynem, ahogy a kedves vevő parancsolja. Esetleg csomagolhatok egy kis csípős nyelvet?
– Ez pontosan mit jelent?
– Kiváló pletykálkodási képességet.
– Hát, nem is tudom... Azt hiszem, ez jó lesz. Mi az ára?
– Igazán nem sok: nem lesznek barátai.
– Kérem.
– Parancsoljon nagyságos asszonyom, kezeit csókolom.

Ebben a pillanatban egy férfi lépett a boltba. Rögtön a tárgyra tért:

– Karriert szeretnék.
– Nemzetközi cégnél igazgatói állás megfelel?
– Mi lenne az ára?
– No, nézzük csak. A családi életét fel kell adnia, item egy kis gyomorfekély.
– Nem is tudom. A családi élet elég nagy ár. Tudna még valamit ajánlani hozzá?
– Természetesen. Egy szívinfarktusért két szabados titkárnőt tudok szállítani. Ez mínusz nyolc életévet jelent. Csomagolhatom?
– Igen.
– Parancsoljon.

Amikor kettesben maradtunk, az öreg hozzám fordult:

– Sikerült választania?
– Nem is tudom…
– Hajaj – sóhajtott fel –, tudja, hogy ez a leggyakoribb mondat, amit ebben a szakmában hallok? Ma már senki sem tudja, hogy mit akar. Bezzeg régen! Emlékszem, jött egy Júlia nevű úrilány, aki életfogytig tartó szerelmet akart. És szó nélkül kifizetett érte vagy harminc életévet. Aztán itt volt Giacomo, a velencei kispap, aki azt kérte, hogy neki legyen a legtöbb erotikus kalandja a világon. Örömmel lemondott cserébe a szerelemről. Casanova néven lett híres. Vagy emlékszem arra a cingár fiatalemberre, Sanyira, aki azt kérte, hogy híres költő legyen és egy szabad hazában haljon meg. Örömmel vállalta, ha ezen kívül semmi sem sikerül neki az életben. Ma már mindenki csak kicsinyes kívánságokkal érkezik. Szerelem, szex, pénz. És azoknak is sokallják az árát!

– Talált már valamit, Uram? – kérdezte később.
– Bevallom, kicsit szemezgettem az „irodalmi Nobel-díj” feliratú csomaggal…
– Kiváló választás, Imre bátyám is ugyanebből a típusból rendelt.
– Nem is tudom. Azt hiszem, a boldogságot inkább magam szeretném megtalálni és nem tudni, milyen árat kell fizetnem érte.
– Tudja mit? Ön ma az utolsó vevőm. Megkapja bónusz, amit szeretne.
– Egy csésze kávét szeretnék.
– Bölcs választás, ha szabad megjegyeznem. A kicsiny dolgok öröme, régen elfelejtett boldogság. Máris csomagolom.

Rozványi Dávid

A csendes kis hang

S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. (Jn. 14.26.)

Két út van. Az egyik nagyon elterjedt, és ez a következő: „Lehet, hogy tökéletesen igaz minden, amit érzel, ami van, de ne is gondolj rá." Gyűjtsd a szénát, míg süt a nap - ahogy a közmondás mondja. Ne törődjünk a tényekkel, inkább ragadjuk meg azt a kevés élvezetet, amit tudunk, tegyük meg azt a keveset, amit tudunk, ne nézzük a kép sötét oldalát, hanem mindig forduljunk a reményteljes pozitív oldal felé. Ebben van némi igazság, de veszély is rejlik benne. Az igazság az, hogy ez inspiráló lehet. A remény és a pozitív eszmény nagyon jó alapok lehetnek, de. A veszély abban rejlik, hogy feladjuk a küzdelmet. Ilyesformán: „Fogadd el a világot úgy, ahogy van, ülj le nyugodtan és kényelmesen, ahogy csak tudsz, és elégedj meg mindezzel a nyomorúsággal. Amikor ütéseket kapsz, mondd, hogy azok nem ütések, hanem virágok; és amikor rabszolgaként hajtanak, mondd, hogy szabad vagy. Éjjel-nappal hazudj másoknak és a saját lelkednek is, mert csak így élhetsz boldogan.” Ezt nevezik gyakorlati bölcsességnek, és soha nem volt még annyira elterjedt a világban, mint ebben a században. Mert soha nem mértek keményebb csapásokat az emberekre, mint most, soha nem volt élesebb a verseny, soha nem voltak az emberek egymással ilyen kegyetlenek mint most, és ezért kell ezzel vigasztalódni. De hiába hangoztatják lépten-nyomon, kudarcot vall, ahogy mindig is kudarcot vallott és fog is vallani. A tetemet nem lehet rózsákkal elrejteni, ez lehetetlen. Nem is használna sokáig, mert a rózsák hamarosan elhervadnának, és a tetem még rondább lenne. Így van ez a mi életünkkel is. Megpróbálhatjuk a régi és gennyes sebeinket aranyruhával befedni, de eljön a nap, amikor az aranyruhát levesszük, és a seb teljes csúfságában megmutatkozik.

 

 

 

Nincs akkor remény? Igaz, hogy mindannyian a Májá rabszolgái vagyunk, a Májában születtünk, és a Májában élünk. Mindannyian nyomorultak vagyunk, ez a világ valójában egy börtön, még az úgynevezett szépségünk is csak fogház, mert el fog halványulni és múlni, még az értelmünk és elménk is fogház, ezzel is tisztában vagyunk. Nem volt még ember, nem volt még emberi lélek, aki ezt valamikor ne érezte volna, bármit is mondjon. Az öregek tudják ezt leginkább, mert bennük ott van egy egész élet felhalmozott tapasztalata, őket nem lehet könnyen becsapni a természet hazugságaival. 

Nem lenne kiút? Úgy találjuk, hogy mindezen szörnyű tények dacára, a bánat és szenvedés közepette, még ebben a világban is, ahol élet és halál szinonimák, még itt is vannak csendes kis hangok, amelyek minden korban, minden helyen és minden szívben megszólalnak: „Az Én Májám isteni minőségekből áll, és nagyon nehéz túljutni rajta. Mégis, akik Hozzám jönnek, átkelnek az élet folyóján.” „Jöjjetek énhozzám mindannyian, akik megfáradtatok, és én megnyugvást adok nektek.” Ez a hang az, amely előre vezet minket. Az ember hallotta és hallja is ezt minden korban. Ez a hang akkor szól az emberhez, amikor minden elveszni látszik és a remény elszáll, amikor az embernek saját erejétől való függése már összeomlott, amikor úgy tűnik, hogy minden elporlad az ujjai között, és az élet reménytelen romhalmazzá vált. És ekkor hallja meg ezt a hangot. Ezt hívják vallásnak.

 

Szvámi Vivékánanda (forrás: Szvámi Vivékánanda idézetek, facebook)