A Kék Cetli

Hát. Nem is mondanék mást.

Egy titokzatos magyar jógi

A lét óriási egész színpadának a hit a rendezője. Minden változást, minden alakulást a hit szabályoz, a hit irányít és rendez el. Ha tehát az ember eljut odáig, hogy tetszése szerint tudja beállítani hitét valamely célra, akkor ezzel a beállítottsággal – az irányított várakozással – megváltoztatja a fennálló folyamatokat a természetben. 

Kaczvinszky József: A hét beavatás / „F” napló / Yoga aforizmák 

 

 

Semmiféle rendszert sem lehet első hallásra felfogni és megérteni. A yogát legkevésbbé. Úgy tanítják, először tudomásul kell venni a yoga állításait, azután elmélkedni kell azokon, végül pedig bensőleg át kell élni az igazságait. Teljes megértés csak így jöhet létre. 

Kaczvinszky József: Kelet világossága 1. – Bevezetés a Yogába

 

Tiszta akarat és tiszta érzékenység

A személyiség tiszta érzékenység és tiszta akarat. Ezzel azt mondtuk: a valóság van és hat. A kettő egy és ugyanaz: a valóság teremtő valóság, amely úgy van, hogy hat és azzal hat, hogy van. Hatni annyi, mint megnyilvánulni, megjelenni, kifejezni magát – minden teremtés a teremtő saját képmására való teremtés. A hatás az érzékenység komplementer mozdulata. 

 

 

 

De aki akar, hatni akar. Az akarat és hatás közé beékelődik ugyan mint bizonytalansági tényező a „képesség” mozzanata; hatni akarok, de kérdés, képes vagyok-e hatni? A személyiség tiszta akaratánál azonban erről a mozzanatról nem lehet szó. A személyiség hatni akar, de ez a hatás maga a teremtő valóság, a valóság törvénye – tehát maga a személyiség. A személyiség azt akarja, ami van: önmagát akarja, éppen úgy, ahogy önmaga iránt érzékeny. Önmagát akarja, nem pedig valamit, ami rajta kívül áll: ez a tiszta akarat (a "szabad akarat") tartalma. S ha ez így van, az akarat szó jellemző tartalmi hangsúlya nem lehet más, mint ez: akié a tiszta akarat, valóságát nem kívülről kapja, hanem önmagából teremti. A személyiség tiszta akarat és tiszta érzékenység, mert a személyiség a teremtő valóság. Ahol a személyiség szabad, ott az egy szellem, a valóság törvénye súg az embernek. Megsúgja neki önmagát, tehát sugalmazza az ember minden lépését. 

Az augustinusi lebontásra azért van szükség, hogy ezt a hangot meg lehessen hallani. Nem merev szabályokat súg, hanem minden pillanatban új szót, mert a szellem szüntelen teremtés és a valóság minden pillanatban új arccal lép elénk. S ez megint a különbség tudomány és szellem között (olyan különbség, amit éppen mi nem győzhetünk eléggé hangsúlyozni, mert a zsidóságot kétszeresen fenyegeti a veszély, hogy a szellemet tudományként s formállogikai tudatként értse félre): a tudomány csak merev szabályokat adhat, típusokba skatulyázza a valóság jelenségeit, amit csak úgy tehet, hogy a valóságot nem tekinti élőnek. A szellem viszont maga az élő élet. 

A szellem leírhatatlan: csak élni és teremteni lehet a szellemben. Augustinus mondja, hogy a szellem megismerésének módja nem hozzáépítés, hanem lebontás. Nem az ismeri meg a szellemet, aki “új ismereteket” gyűjt, aki szellemére új emeleteket épít. Éppen ellenkezőleg: csak az jut el hozzá, aki önmagán belül minden falat lebont, mert a szellem e falak közé van bezárva. A szellemet keresni nem egyéb, mint e falak közül kiszabadítani, eltakarítani róla a romokat és rárakódásokat. Nincs ember, akiben ne volna benne az egész szellem: csak olyan van, akiben megkérgesedett. Ezt a kérget kell eltávolítani, hogy újra élővé lehessen benne. A szellem az a végső erő, ami a valóságot valóvá, élővé, működővé teszi. A csak személyesen átélhető – nem pedig “tudomásul vehető” – válasz az utolsó miértre. Ha azt kérdezem, mi a valóság, válasz helyett impozáns felhőkarcolóval ajándékoz meg a tudomány, amelynek legfelső emeletére ezer lépcsőfok visz. Beszél anyagról, molekuláról, atomról, elektronról, hullámrezgésről. De ha az utolsó lépcsőfokon is megismétlem a kérdést, a választ már csak a szellemben találhatom és sehol másutt. A szellem ott kezdődik, ahol a tudomány véget ér. Az egyetlen lehetséges viszony köztük az, hogy a tudomány a szellemből meríti kisebb vagy nagyobb erejét: a tudomány a szellem által van, mert minden a szellem által van. 

Tábor Béla

Unalom és zaklatottság

Azt mondják a különböző tanítások, hogy a meditációban belépünk a jelenlétbe, a csendbe. Mit is jelent ez? 

 

Én magamnak valahogy így raktam össze a képet: két problémánk szokott lenni azzal, hogy csak üljünk és meditáljunk. Az egyik az unalom, a másik a zaklatottság. Unalom: nem történik semmi. Zaklatottság: történjen már valami. Ha megnézzük ezt a két dolgot, egy közös van bennük, bár elsőre ez rejtett, nem tűnik fel. Ez a közös pont az idő. Unalmas úgy megélni az időt, hogy nem történik semmi. Vagy, izgatottak vagyunk, hogy történjen már valami. A történések az időben vannak. Vagyis ez a két érzés késztet bennünket arra, hogy ne gyakoroljunk, mert nem akarunk unatkozni és nem karunk lemaradni valamiről. 

Ha el tudjuk engedni ezeket az érzéseket, akkor ki tudunk lépni az időből, hiszen ezek az érzések hozzák létre bennünk az időt. Pont fordítva van, mint ahogy gondoljuk: nem az idő késztet bennünket az unalomra vagy zaklatottságra, hanem e kettő állapot hozza létre bennünk az időt. Ha nincs unalom, és nincs izgatottság, nincs idő. Ha nincs idő, akkor béke van, akkor csend van, az a középpont. A középpont pedig a varázs helye. A minden lehetséges helye, a végtelen tér.

Bíró Lajos magyarságkutató, író

Érdemes Őt hallgatni és olvasni. Bíró Lajos magyarságkutató, író. Könyvei a Magyar Menedéknél kaphatók.

Az elillant tündérek nyomában:

 

A táltosló titkai: 

 

Új világkorszak küszöbén:

 

A szkíta-magyar őshaza:

 

A magyar Jézus és eltitkolt tanításai:

Szóma, az istenek itala

Maharishi elfogadja a szómával kapcsolatos összes alapvető elgondolást *, mint a szómalé, a déváknak való felajánlás, a felmagasztosulás élménye, a Holddal való azonosítás, a Számavéda recitálásával való összekapcsolás, ám ő a szómának egy fiziológiai magyarázatát is adja. Nem utasítja el a tradicionális értelmezéseket, de egy másik szinten is magyarázza ezeket a dolgokat. Maharishi azt mondja, hogy a szómát az emberi emésztőrendszer termeli; ez az emésztőrendszer által termelt legfinomabb nedv. A szóma egy fizikai anyag, melyet a normálisan működő emésztőrendszer termel. Ha a tudat tiszta, akkor az emésztőrendszer erősebb, kiegyensúlyozottabb, támogatóbb hatású lesz. Maharishi megjegyzi, hogy a normális szervezet kiegyensúlyozott vegyületeket hoz létre az emésztés során, és ennek eredményeként a vér könnyebben áramlik. Minden azon múlik, hogy az ember miként emészt. Az embereknek elsősorban nem azzal kellene törődniük, hogy például a borsó jó vagy rossz hatással van-e rájuk, hanem azon, hogy az idegrendszerük jó-e vagy rossz. Nem az ételeket kell hibáztatnunk, hanem saját magunknak kell felelősséget vállalnunk. Amikor az emésztőrendszer erős, akkor mindent szépen feldolgoz, és több szóma termelődik. Maharishi azt mondja, arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mi mit csinálunk, ne pedig arra, hogy a krumpli mit csinál. 

Maharishi szerint az emésztőrendszer által termelt szóma jelenti a test és a tudat közötti kapcsot. A bejövő tápanyag újra és újra finomodik, egészen addig, amíg támogatja az idegrendszernek azt a legfinomabb aspektusát is, amely fenntartja a tudatot. Ezen a szinten az erősebb tudat tevékenysége kifinomultabb. A szóma természete fizikai, ám mentális tapasztalatot hoz létre. A szóma fizikai érték, amelyből az elme tiszta boldogság-tudatra tesz szert. A szóma az absztrakt elme és a konkrét test között fekszik; ez az idegrendszer legfinomabb struktúrája. A szóma vetíti ki az elmét a testből. Mivel ez köti össze a szellemit és a testit, Maharishi a „világmindenség ragasztójának” nevezi. Maharishi úgy tartja, hogy a szóma gazdagítja a tapasztalást. Az istentudat mennyei tapasztalása a szóma eredménye. Az ember kifinomultabbá, mégis erősebbé válik. Ezért a szómát az emésztőrendszer által termelt legfinomabb nedvnek mondja, amely a kifinomult tapasztalás felmagasztosult élményét hozza létre. A szómát a Számavéda recitációjával is összekapcsolják, és a dévák italának is mondják. A Számavéda nyugtató hatása elősegíti a egyenletes emésztést, és ezért a szóma termelését. Maharishi azt mondja, hogy a szóma legfinomabb értéke a Számavéda hatására jön létre, és hogy a szómát azért fogyasztják, hogy megerősítsék a dévákat. A Rigvéda azt mondja, hogy a „dévák szómát isznak”. A dévákat ez a legfinomabb anyagcsere termék táplálja. Amikor a dévák e táplálékban részesülnek, erőssé, hatalmassá válnak. A dévák ebben a tekintetben az egyén tudatán belül léteznek. A dévák a tudatosság impulzusai, melyek az érzés legfinomabb szintjén találhatók. Amikor a dévák erőssé válnak, akkor a tapasztalás, az érzés, de még az ego is megerősödik. Maharishi ezt azzal illusztrálja, hogy amikor Indra szómát iszik, akkor a szóma eltűnik. Folyadékból légneművé, majd tudattá válik. Indra iszik, vagyis fizikai tápanyagot szív magába az ember fiziológiáján belül, és nem úgy kell rá gondolni, mint aki a mennyekben lakik. Az az átalakulás, amely által a tápanyag a tudatot táplálja, az anyag finomabb szintjein – a folyékony és a légnemű halmazállapotban – megy végbe. Ezután pedig a fluktuáló tudat legfinomabb szintjeit táplálja, a mennyei szintet, amely az érzések és a tapasztalás szintje. A szóma hozza létre a szeretetre való képességet. Maharishi azt mondja, hogy amikor az ego egy vasból lévő falnak érzi magát, akkor a szóma még durva. Ezért az érzések áramlása a tudat erejével függ össze, mely a szóma fizikai termelése által növekszik meg. Maharishi megjegyzi, hogy a szóma a test finom jellemvonásaival is kapcsolatban áll. E sajátságok egyike az ódzsasz, amely a test fényes kisugárzása, a testből áradó tiszta és erőteljes hatás. A bőr egyik fizikai rétege, amely olajos és porszerű, az ódszaszból jön létre. Ez a fizikai réteg egy kellemes, édes illatot kelt. Noha a szóma mindig jelen van, egy durva idegrendszerben durva formát ölt. Jó minőségű szómát a transzcendentális tudat megtapasztalása hoz létre. A legmagasabb minőségű szóma pedig nem jön létre addig, amíg az ember nem valósítja meg a kozmikus tudatot. 

(Részletek Dr. Thomas Egenes, a fairfield-i Maharishi Management University szanszkrit professzorának „The Place of the Veda in the Thought of Maharishi Mahesh Yogi [A Véda helye Maharishi Mahesh Yogi filozófiájában] című doktori értekezéséből.) 

Shariputrának, Buddha fő tanítványának ereklyegyöngyei

Maharishi egy hetvenes évekből származó előadásában így beszél a szómáról: „Amikor meditálunk és arra törekszünk, hogy elérjük az élet eszményi állapotát, tartózkodnunk kell mindattól, ami az idegrendszer megtisztításával ellenkezik. Nyilvánvaló, hogy nem szabad továbbra is olyan dolgokat bevinni a szervezetbe, amelyek nem az elcsendesedést segítik elő bennünk. Ilyenkor egy igen figyelemreméltó dolog történik. Ahogyan a meditáció növekszik, a rendellenességek semlegesítődnek. Mi történik pontosan a szervezetben a normális működést korlátozó rendellenességek és blokkok eltávolításával? A szervezet elkezd normálisan működni, és ez azt jelenti, hogy amit eszünk, az olyan módon emésztődik meg, hogy az emésztés terméke egyre inkább kedvez a tiszta boldogság-tudat kialakulásának. Mikorra a szervezet annyira tisztává válik e gyakorlás révén, hogy a határtalan tudatosság spontán módon állandóan fennmarad – vagyis amikorra elnyerjük a kozmikus tudatot – a szervezet elkezd termelni egy nagyon értékes anyagot, ugyanis ebben az állapotban a szervezet normálisan működik. A legnormálisabban működő emberi idegrendszer termeli az emésztés legkívánatosabb anyagcseretermékét. Abból, amit megeszünk, a lehető legkívánatosabb anyagcseretermék jön létre. Ez az idegrendszerben felhalmozódva gazdagabb világtapasztalást hoz létre. Gazdagítja az életet, gazdagítja azt, ahogyan a teremtést érzékeljük. Amikor pedig ez az érzékelés, ez a gazdagabbá vált világtapasztalás eléri csúcspontját, a tapasztalás olyan nagymértékben kifinomul, hogy a legfinomabb relatív érték is megmutatkozik. A legfinomabb relatív érték az egész teremtés legfelsőbb értéke, ami azt jelenti, hogy a világtapasztalásunk a lehető leggazdagabbá válik. Ez annak a sajátos minőségű terméknek köszönhető, amelyet az emésztőrendszer létrehoz bennünk. A Rigvéda szómának nevezi ezt az anyagot. Ez egy kémiai vegyület, amelyet a szervezet termel, és amely az összes érzékszervet gazdagítja. A szemet, a fület és az érzékelés összes csatornáját azok képességéinek maximumáig javítja. Ez a csodálatos anyag a normálisan működő emésztőrendszer terméke. Ekkor az ember az istentudatot éli, mely aztán odáig fejlődik, hogy minden egyes tapasztalati tárgyban közvetlenül a végtelen értéket fogja fel. Mindazt, amit csak tapasztalunk, automatikusan a végtelen értékben fogjuk fel. Ez az egységtudat. Így a szervezet normális működése az egyetlen dolog, amely fontos. Bármilyen is legyen az idegrendszer állapota, annak a működési szintnek megfelelően hozza létre az emésztésből ezt a bizonyos anyagcsereterméket. Ahogyan az emésztőrendszer működik, annak megfelelő anyagokat hoz létre. Ha az emésztőrendszer normálisabban működik, jobban, mint korábban, akkor az általa létrehozott anyagcseretermék is jobb minőségű. Hasonlóképpen, ahogyan a stresszek és feszültségek folyamatosan felszabadulnak a szervezetből, ahogyan a szervezet kémiája egyre jobbá válik, az emésztőrendszer is hatékonyabb minőségű anyagcseretermékeket állít elő, amelyek az idegrendszerben felhalmozódva a tapasztalás jobb minőségét hozzák létre. Jobb intellektust, jobb felfogást, jobb minőségű érzelmeket, amelyek kifinomultabbak. A szeretet az egyén szintjéről felemelkedik arra a szintre, hogy átölelje az egyetemességet, majd a mindenható Teremtő iránti odaadó szeretet hullámain tör a magasba. Az érzelmek, az intellektus és a tapasztalás értékei egyre többé és többé válnak. Mindez annak köszönhető, hogy az idegrendszer egy jobb minőségű anyagcsereterméket hoz létre, amely egyre jobb és jobb minőségben halmozódik fel az idegrendszerben. Mindez spontán módon, automatikusan és természetes módon megy végbe. Így ez a szóma a legnormálisabban működő idegrendszer terméke. Ám annak érdekében, hogy az idegrendszer eljusson ehhez az értékhez, az szükséges, hogy kitegyük a Transzcendentális Meditációnak, amelynek révén pihenésre teszünk szert. Ez egy aspektus. A szervezet kémiájának megváltozása, amelyet így elérünk, egy másik aspektus. És amikor a szervezet kémiájának megváltozása és a benne lévő negatív értékek és rendellenességek semlegesítése a célunk, akkor rendkívül fontos ügyelnünk arra, hogy mit viszünk be a szervezetbe. Itt lép be az étrend fontossága.”

Lourdes-i Szent Bernadett romolhatatlan teste

* A Rigvéda kilencedik mandalájának egésze Szóma Pavamánának, azaz a Megtisztító Szómának van szentelve. A kilencedik mandala himnuszait a szóma áldozatok során az udgátri bráhmanák a Számavédához hasonló módon recitálták. E jagják során a szómát tejjel, ghível, liszttel együtt ajánlották fel a különféle déváknak. A szómát a hagyomány egy növénynek tartja, de szómának nevezik az ebből a növényből kisajtolt lét, és azt a dévát (Pavamána Szómát) is, akit a növényhez társítanak. A szóma szárait kövek között összesajtolták, vízzel meglocsolták, majd egy szűrőben megszárították. A szómát egy vályúban fogták fel, és kis csészékbe vagy nagyobb edényekbe öntötték. Miután leszűrték, összekeverték ghível, liszttel, stb., és hagyták fermentálódni. A szóma levet aztán a szómajagják során használták, melynek során a bráhmanák megitták, illetve a tűzbe öntötték a déváknak szóló felajánlásként. Úgy tartották, hogy a szómalé hatására a bráhmanák és a dévák egyaránt felmagasztosult élményt élnek át. A szóma növényt azonosítják a Holddal is, és a növényt a Hold fényében gyűjtötték a hegyoldalakon, például a Múdzsavat hegyen.

Láma Acsuk. Halálakor teste 180 cm-ről 1 cm-re zsugorodott. A második képen az élőben nem érzékelhető fényjelenség látható az összezsugorodott teste körül, ami megörökítődött a fotón.

A Maharishi idézetek Dr. Pál Dániel TM tanár, író, filozófus oldaláról vannak, köszönettel 

Az alvilág hét kapuján átmenve

A spiritualitás egyetlen szóban megfogalmazva: maga a tökéletes és teljes személyesség. 

(a szerk.)

 

 

A magányosnak és csendesnek látszó sorsok gyakran sokkal inkább zaklatottak, szakadékosak és örvényesek, mint az olyanok, amelyeknek csaknem minden órája szem előtt játszódik le. Az eseménytelennek tűnő élet sokszor érdekesebb, mint száz kalandoré, vagy csavargóé. A magányos sorsok titka néha nagyobb, mint a Caesaroké. Talán minden azon múlik, hogy ki mit ért el. 

 

 

 

Burton az alvilágban járt, látta a Szomorú Szörnyeteget és visszatért a földre. Aki onnan vissza tud térni, nem is lehet más, mint nagyon csendes ember. Kínáljanak neki gazdagságot, pénzt, hatalmat, gyönyört, – köszöni, nem kér belőle. Mit tudnak adni neki még azonfelül, amit sorsától kapott? Van-e másnak egyáltalán értéke, mint annak, amit az ember átélt? Az alvilág hét kapuján átmenve Istarnak mindent le kellett rakni, amit a földről hozott: aranyat, hatalmat, szépséget, tudást, emlékeket. Az ember nem tarthat meg mást, mint önmagát, míg végül azt is elveszti - talán. Ki tudja? Ez a kétség éppen az, ami: a melankólia. De. Amikor az ember az alvilágból már visszatérve, átélte mindazt, ami ott van, nem melankóliás többé. Akkor egyszerre nagyon lassú lesz, nagyon nyugodt, nagyon békés. Elkezdi élni a harmat filozófiáját: a tiszta, kristályos, tündöklő pillanatot. Kell gyönyör, szépség, vagyon, hír? -"my leisure would not permit" - semmittevése nem engedélyezi. Csak énekel, mint a tücsök. A halhatatlanságnak ez a faja biztos és gyönyörű.

 

A megváltók, akár politikusok, akár gazdasági emberek, akár pszichológusok, akár művészek, akár filozófusok, mindig „az utolsó attitűd” nélkül való emberek, azok, akik „már-már csaknem”, akik „éppen csak, hogy nem” – akik már nyakig benne vannak, de a fejük még kinn van, és fejüket nem merik beledugni és nem mernek teljesen elmerülni. Ezek azok, akik azt hiszik, hogy az egyik ember tehet valamit a másikért, akik abban a tévedésben vannak, hogy vannak generális, univerzális, társadalmi – tömeges megoldások, akik azt hiszik, hogy az emberek ezerszámra úgy válthatók meg, ahogy behajthatók egy udvarba és ott akár megvendégelhetők, akár lenyakazhatók.

Az embernek önmagának kell megélnie életének minden pillanatát, az ember számára nincs tömeges megoldás, holtbiztos út, módszer, praktika, mindenkire egyformán érvényes metódus, amihez hozzájut, ha elég ügyes, kitartó vagy kegyes vagy alázatos vagy szerény vagy hívő vagy másvalami: neki magának kell elérni mindent, a beszélni és járni tudást, az írni és olvasni tudást, a zenélést, a számolást, a nyelvek tudását, a művészetek élvezetét, szerelmét – ezeket senki más nem teszi meg helyette – neki kell egymagának, minden segítség nélkül, beavatkozás és tanítás nélkül megszereznie a rossz fogakat, az ősz hajszálakat, a fáradtságot, unalmat, rosszkedvet – neki kell élni és kell meghalni. Itt nem lehet szó semmiféle külső hatalom befolyásáról, nem lehet szó metódusokról – megváltásról, nem lehet egy pillanatig sem soha szó arról, hogy az egyik ember valamit ugyanúgy tehessen, mint a másik, mert azt neki kell megtenni. (Hamvas Béla)

Alkímia

A bölcsek köve pedig nem egyéb, mint a megszabaduláshoz vezető biztos tudás. 

 

 

 

Ami velünk történik, végső lényege az, hogy játék. Mert sorsunknak csak az ember felé eső oldala komoly, nehéz és szomorú. Az istenek felé eső oldal derűs, mert látszik, hogy céltalan túláradás, öröm, játék. S ezt az ember csak akkor látja, ha maga is istenivé lesz, ha rálát önmagára felülről – ha játszik.

 

Hamvas Béla

 

 

A kígyó-olaj árus és a COVID-zéró átverés

Avagy hogyan válik drogfüggővé, egészségileg (lelki és fizikai értelemben is) ronccsá, őrültté és hisztérikussá, a gyógyszermaffiák áldozatává egy egész civilizáció? Hogyan válik a profitéhes elit rabszolgájává egy egész civilizáció, hogyan fizet nekik azért is a köznép, hogy dolgozhasson, elhagyhassa a lakását, kaphasson (amúgy pocsék, vagy ha fizetős akkor az Isten pénze se elég rá) egészségügyi ellátást? Hogyan válik valóra a vakcina-nácizmus? Az egészségügyi apardheid globálisan? Hogyan testesül meg és lesz teljessé a globális terror hónapokon belül?

Ennél jobb összefoglaló cikket nem találtam a témában. Leírja, miért rosszak a rendelkezések, miért megy minden szembe azzal, amit orvoslásnak vagy tudománynak neveztünk, miért kényszerítenek és zsarolnak emberek milliárdjait bele egy örökös drogfüggésbe, és ennek nyomán betegségekbe és halálba az immunrendszer tönkretételével. Hogy miért nem fog nyájimmunitást létrehozni soha egy un. "szivárgó" vakcina, azaz olyan vakcina, amelyik nem gátolja a megfertőződést és továbbadást? Egyszerű: mert nem gátolja a megfertőződést és továbbadást, vagyis mindegy, hogy valaki oltott-e vagy oltatlan. És az a cikkből még ki is maradt, hogy mindezek kapcsán várható még rengeteg zavargás, terrorcselekmény, ellátási zavar, élelmiszer- és energiahiány, egyszóval valós háborús állapotokra is számíthatunk. Mert ez már a 3. világháború. Amit még csak észre sem veszel, mert nem ropognak fegyverek, nem robbannak bombák. Csak éppen mire feleszmélsz, mindent elveszítettél, ami értékes és ami emberi. És akármilyen nehéz leírnom, de a maga módján zseniálisan ki van találva. Pszichológiailag tökéletes, teljesen leképezi a pszichopata elme működését és a nem gondolkodó birkaembernyáj reakcióit, és a kettő kombinációja all in one: a fenevad működése. Azzal együtt, hogy teljesen lelketlen, totálisan gonosz és bestiális, részvétlen és jéghideg manipuláció a javából. Egészen döbbenetes.

Az egész cikket érdemes lenne belinkelnem, mert ki tudja meddig érhető el a médiaterrornak köszönhetően, de túl hosszú. Olvassátok el minél előbb, mentsétek le, és akkor meglesz később is. A cikk tehát: A kígyó-olaj rus és a COVID-zéró átverés.

A hazugság, sötétség és halál szelleme

jelentős helyen,
isten háta mögötti
időben élünk

(Fodor Ákos: koordináta)

 

„A koronavírus nem betegség, hanem háború: háború az emberek ellen.”

(Dr. med. Daphné von Boch)

„Az antropozófia képviselőinek úgyszólván kötelességük állást foglalni ebben a kérdésben. Ha elhallgatják a véleményüket, vagy saját maguk cenzúrázzák önmagukat, mert nem akarnak rossz fényben feltűnni és különféle vádak céltáblájává válni a kritikus véleményük miatt, akkor nem kevesebbet veszítenek el, mint saját létjogosultságukat, belső identitásukat, hitelességüket, »történelmi lelkiismeretüket.” 

(Részlet Peter Selg „A Föld misztériuma. Írások a Korona idején” című új könyvének előszavából. Ford.: K. B.)

 

Nézem, figyelem, élem az eseményeket 2019 decembere óta. Nézem, figyelem az úgynevezett spirituális megmondóembereket 2019 decembere óta. Eleinte nem lehetett tudni, mi van. De aztán egyre jobban kiviláglott, hogy a "korona" egyáltalán nem az, aminek látszik. Mégis, az un. tanítók nem csináltak mást, mint beálltak a sorba. Egyetlenegy sem szólalt meg azügyben, hogy itt valami nagyon furcsa zajlik. Mintha nem jelen időben élnének, mintha az idők szele meg sem érintené őket. Kurt Vonnegut jutott eszembe erről: "Nem számít, milyen korrupttá, kapzsivá és szívtelenné válhat a kormányunk, a gazdaságunk, a médiánk, a vallási és jótékonysági intézményrendszerünk, a zene akkor is csodá­latos lesz." Meg az a bizonyos jelenet az Erik, a Vikingből, amikor Atlantisz elsüllyed. Kamuznak. A hétköznapi  emberek, a valódi emberek meg a kardjukba dőlnek, mert elveszik tőlük az egzisztenciájukat, a szabadságukat, a lehetőségeiket, sőt. Az életüket. A hétköznapok szintjén drámák zajlanak. Akik másokat vezetnek, nem mindegy hogy vezetnek-e vagy csak megvezetnek. (a szerk.)

 

Vannak kivételek. Korona, nátha, hazugság. A koronavírus ezoterikus háttere (Korcsog Balázs előadása)

csak abban vagyok éber, amit az őrültségig szeretek (avagy) minden embernek megvan a saját bora és fügefája

Nem, figyelj, ami történt az a következő volt: hazudtak neked, megetették veled a jó és a rossz fogalmait; beültették a szívedbe a tested iránti bizalmatlanságot és a szégyenérzetet magaddal, mint a káosz prófétájával szemben; utálatot keltettek molekuláris szerelmed iránt, elkábítottak a figyelmetlenséggel; a civilizációval és annak bitorló érzelmeivel untattak téged.

 

Ahhoz, hogy megszabaduljunk a történelem illuzórikus előjogaitól és bizonytalanságaitól, kőkorszakbeli legendás sámánokra és nem papokra van szükségünk, bárdokra és nem lordokra, vadászokra és nem rendőrségre, a paleolitikus lustaság gyűjtögetőire, akik gyengédek mint a vér, jelzésértékűen meztelenek vagy madárszerűre festettek, akik az óranélküli most és mindörökké, a kifejezett jelen hullámain egyensúlyoznak. A káosz közvetítői égő szemekkel figyelik mindazokat, akik képesek arra, hogy tanúbizonyságot tegyenek a közvetítők helyzetét, lux et voluptas iránti hitüket illetően. Csak abban vagyok éber, amit az őrültségig szeretek vagy vágyom rá – minden egyéb csupán felaprított bútor, hétköznapi ájultság, önbutítás, a totalitárius rendszerek aljas közönye, banális cenzúra és értelmetlen fájdalom.

 

A káosz megtestesítői úgy működnek, mint a kémek, a szabotőrök, az amour fou gyilkosai. A káosz megtestesítői nem öntudatlanok és nem önzők, hozzáférhetőek, mint a gyermekek, annyira viselkednek, mint a barbárok, őrülten megszállottak, munkanélküliek, érzékileg zavarodottak, farkasangyalok, a kontempláció tükrei, virágszeműek, jelek és jelöltek kalózai.

 

Az egyház-állam-iskola-gyár, a paranoiás monolitok közti repedésekben mászkálunk. Állatias nosztalgia választott le minket a törzsről; elveszett szavakat, képzeletbeli bombákat bányászunk.

Az utolsó lehetséges tett az, ami meghatározza magát a felfogást, felfedi azt a láthatatlan, arany szálat, ami összeköt minket: törvénytelen tánc a bíróság folyosóin. Ha egy ilyen helyen megcsókolnálak, terrorista cselekedetnek minősítenék; hát legyen, tegyük pisztolyainkat az ágy mellé és keltsük fel az egész várost éjfélkor mint a részeg banditák, akik sortűzzel ünneplik a káosz ízének üzenetét.

Ne elégedj meg a túléléssel, miközben arra vársz, hogy valaki más forradalma kitisztítsa az agyadat, ne csatlakozz az anorexiások és a bulimiások hadseregéhez – cselekedj úgy, mintha már szabad lennél, számítsd ki az esélyeidet, lépj ki, emlékezz a Duello Kódra – Szívj Füvet/Egyél Csirkét/Igyál Teát. Minden embernek megvan a saját bora és fügefája – büszkén hordd magadnál a Mór útleveledet, ne kerülj kereszttűzbe, legyen hátvéded, de vállald a kockázatot, táncolj mielőtt lebénulnál.

 

A világmindenség játszani akar. Azok, akik visszautasítják ezt és száraz spirituális kapzsiságból a puszta kontempláció útját választják, eljátsszák emberségüket. Azok, akik ezt szánalmas aggodalomból tagadják meg, azok akik bizonytalankodnak, elveszítik az isteni lehetőségét. Azok, akik Eszméikből vak álarcokat gyúrnak maguknak és ide-oda hányódva keresik egzisztenciájuk szilárdságának valamilyen bizonyítékát, halott ember szemén keresztül fogják látni a világot.

 

Varázslás: A fokozott éberség és nem-hétköznapi tudatosság rendszeres művelése és azok bevetése a tettek és a dolgok világába, egy cél elérése érdekében. A felfogóképesség fokozatos tágulása eltávolítja a hamis éneket, zűrzavaros kísérteteinket – az irigység és a bosszú „fekete mágiája” visszaüt, mert nem lehet erőltetni a Vágyakozást. Ahol a szépről való tudásunk harmóniába kerül a ludus naturae-val, ott kezdődik a varázslás.

Nem a kanálhajlítás vagy a horoszkóp, nem a Golden Dawn vagy a tettetett sámánizmus, nem az asztrális projekció vagy a Sátán Tisztelet, ha halandzsára van szükséged, vágj bele az igaziba: bankügyek, politika, társadalomtudományok – ne a gyenge Blavatszkij-féle szemétbe.

A varázslás úgy működik, hogy egy lelki/fizikai teret teremt maga köré, egy nyílást a gátlástalan önkifejezés terébe. Angyali szférává alakítja a hétköznapi teret. A varázslás körébe beletartozik a jelképekkel (amik ugyanakkor dolgok) és az emberekkel (akik ugyanakkor jelképesek) való manipuláció – jó példa erre az archetípusok működése. Úgy kezeli ezeket, mintha egyszerre valósak és valótlanok lennének, mint a szavak. Imaginális Jóga.

 

A varázsló Egyszerű Realista: a világ reális, tehát a tudat is reális kell legyen, hisz a hatása nagyon is kézzelfogható. Az együgyű ízetlennek találja a jó bort is, de a varázsló mámorossá válik csupán a víz látványától. Az észlelés minősége határozza meg a mámor világát, de hogy ez fenntartható és másokra is kiterjeszthető legyen, ahhoz bizonyos fajta cselekvésre van szükség: varázslásra. A varázslás nem hágja át a természet törvényeit, mert nincs Természetes Törvény, csak a natura naturans spontaneitása létezik, a tao. A varázslás azokat a törvényeket hágja át, amelyek megpróbálják meggátolni ezt a természetes folyamatot. A papok, királyok, egyházi vezetők, misztikusok, tudósok és üzletemberek ellenségeiknek tekintik a varázslókat, mert ezek veszélyeztetik mondvacsinált hatalmukat, illuzórikus hálózatrendszerük nyúlékony szilárdságát. Egy költemény működhet úgy is, mint egy varázsige és fordítva, de a varázslás visszautasítja a puszta irodalom szerepét – ragaszkodik ahhoz, hogy a jelképek eseményeket, személyes epifániákat okozzanak. Nem kritika, hanem újra-csinálás.

Elutasítja az eszkatológiát és a megszüntetés metafizikáját, minden könnyfátyolos nosztalgiát és fülsiketítő futurismót, a paroxizmus, azaz a jelenlét megragadása nevében. Füstölő és kristály, tőr és kard, bot, palást, rum, szivar, gyertyák, füvek, mint szárított álmok – szűz fiú bámulja a tintát – bor és ganja, hús, yantrák és gesztusok – az élvezet rituáléi, a húrik és a szakík kertje – varázsló mászik ezeken a kígyókon és létrákon, egy olyan pillanatban, ami teljesen kitölti önmagát, egy olyan helyen, ahol a hegyek hegyek, a fák fák, ahol a test minden idő, a szeretett személy pedig minden hely.

 

Hakim Bey (Peter Lamborn Wilson)

Szörnyet fogan, s az bölcsőt követel

 

Forgódva forgószélben sebesen,

nem hallgat a sólyom solymászra sem.

A centrum gyönge: minden szétröpül,

a világ csupa zűr, kivül, belül.

 

Vérszutykos ár csatangol s mindenütt

megfúl az ártatlanság ünnepe.

A jóknak nincs hite, a gonoszok

intenzitása véres szenvedély.

 

A kinyilatkoztatás már közel,

már közelít az új Eljövetel,

a Második! S míg elröppen a szó,

hatalmas képpel a Spiritus Mundi

szemem zaklatja: sivataghomokban

oroszlántestű emberfejű lény

les rám, a szeme gyilkos, mint a nap.

Lassún mozdítja combjait, körötte

rívó madarak árnya tántorog.

 

Sötétség újra. De én már tudom,

hogy húsz évszázad érzéketlen álma

szörnyet fogan s az bölcsőt követel.

Hát nem dúvad, ki időt szimatolva

születni cammog Betlehem felé?

 

William Butler Yeats: A második eljövetel

Fordította: Nagy László

 

 

 

A Hajnalcsillag mögött

 

"Mesemondó társam, Luzsi Margó így látja ezt: azon gondolkodom, a királyfi melyik égben mit hagy el. Az első égben elhagyja a világi kötődéseit, addigi segítőit: lecsúszik ujjáról a gyűrű, kihull zsebéből a skatulya, elhagyja az aranypálcát. A második égben lefoszlik róla minden testi ruhája, lehullik róla királyfisága. A harmadik égben minden húsa, minden csontikája, porcikája szétszóródik. A negyedik égben elveszti az utakat, amelyeket megtett, elveszíti az emlékeit. Az ötödik égben elhagyják az örömei, elhagyják a bánatai. A hatodik égben elhullanak a vágyai, már a halhatatlanság vágya is. A hetedik égben, a Hajnalcsillag mögött pedig csak a pőre lélek marad a semmiben, ahol semmit nem érez, nem tud, de ez a semmi kell ahhoz, hogy végleg tiszta és könnyű legyen. És ekkor esik a halhatatlanság oldalára."

(Boldizsár Ildikó: Meseterápia, Az átkelés és az újjászületés c. fejezetből)

 

 

 

Adüton, a legrejtettebb szentély

Bort ittam szeretőm emlékére.

Mielőtt a szőlőt megteremtették volna,

lerészegedtem.

Azt mondják: bűnt ittál.

Abból ittam, amit bűn lett volna nem inni.

Még mielőtt születtem,

mámorban voltam tőle, 

és így maradok mindörökké, még akkor is,

ha csontjaim elporladnak.

 

(Ibn-al-Farid)

 

 

Az öröm bennünk az adüton, a legrejtettebb szentély. Az öröm nem az ész dolga, hanem a szívé. Ezért a régiek számára az emberben a legmélyebb nem az agyvelő volt, hanem a szív. A mézet, a madhut nem az ész sóvárogja, hanem az a szív, amely tudja, hogy van aranykor és paradicsom és üdv, ahogy van langyos szél és érett gyümölcs és ének és nevetés.

A szíveket felderíteni. A khasszidok azt tanítják, a mennyekben lévő imacsarnok kapui aszerint nyílnak vagy záródnak, hogy az ember milyen mélyen imádkozik, de amikor az öröm imája száll fel, a csarnok minden kapuja sarkig kitárul.

 

(Hamvas Béla)

 

 

Az ember szívében csengő legvégső dal nem más, mint Isten hívó szava.

 

(via Kagylókürt)

 

 

Katarzis

Igen rövid parancsot kaptál:
Szeress, és tégy, amit akarsz.
Ha hallgatsz, szeretetből hallgass;
ha kiáltasz, szeretetből kiálts;
ha korholsz, szeretetből korholj;
ha kímélsz valakit, szeretetből kíméld;
a szeretet gyökere legyen meg benned,
s ebből a gyökérből csak jó fakad.

                                                                                   (Szent Ágoston)

Felidézem a Lényt

A hajnali szürkület idején emlékezetembe idézem saját szívem ragyogó, önfényét ontó magvát, a negyediket, az örökéletűt, a tiszta szellemi tudatot, az áldást – a Legfensőbb Hattyú célpontját és üdvét. Felidézem a Lényt, aki látja az álom, az ébrenlét és a mélyálom állapotát, a mindenekfelett való lényeget, aki én magam vagyok. Oszthatatlan az, részek nélkül való. Nem vagyok a veszendő elemek egyesülése, nem vagyok a test, sem az érzékek a testben, sem az értelem a testben. Nem vagyok az én-működés, sem az élet- és lélegzőerők találkozása, nem vagyok az ihletett értelem. Távol asszonytól, gyermektől, távol földtől és vagyontól és mindezekhez hasonlóktól, én vagyok a Tanú, az Örökké való, a Belső Én, a Boldog és Egyetlen.

Sankara (Hamvas Béla: Anthologia humana, 20.)

senki sem alszik, álmodik, és senki sem ébred fel

Ami örökké fennálló, az valós. Ami nem ilyen, hanem kezdete és vége van, az valótlan. Az álom és az ébrenlét egyaránt rendelkezik kezdettel és véggel. De megállapítható, hogy kezdetben egyik dolog a másik okaként létezik. De az okság maga is alaptalan, egy dolog nem létezhet egy másik okaként. Aminek kezdete és vége van, az változó, így nem örök, és valótlan, mivel a változás azt is magában foglalja, hogy kezdetben és végül az adott dolog nem létezett és nem fog létezni. Ezért minden érzékelt tárgy valótlan.

A Védántista szerint az Én sem nem a test, sem nem az elme, sem nem a lélek. Egyetlen tiszta tudatosság, vagy Átman van minden létezőben, mely végtelen, örök, mindent átható, önmagától létező, önfényű, önálló, részek nélküli, időtlen, tér nélküli, születés és halál nélküli. Ez a valódi Én, mely sosem ébred fel, álmodik, vagy alszik. Az éber, alvó és a mélyalvás tudatállapotának mindig ez a látója, vagy néma tanúja (Száksí). Ez a Turíja, vagy negyedik tudatállapot, mely meghaladja az előző hármat.
A hamis vagy relatív én neve Ahankára vagy egó, vagy Dzsíva, s ez ébred fel, álmodik és alszik. Az ébren lévő, álmodó és alvó örökké változó személyiségek valótlanok. Az igazi önvaló, az igazi Én sosem ébred fel, álmodik, vagy alszik. A Paramártha Szatja vagy Abszolút Igazság nézőpontjából senki sem ébred fel, álmodik, vagy alszik.

A Védantinok mélyen és alaposan tanulmányozzák az álom és mélyalvás állapotait, és logikusan bizonyítják, hogy az éber állapot éppoly valótlan, mint az álom. A két állapot közötti egyetlen különbség az, hogy az ébrenlét hosszú álom: Dírgha Szvapna.
 

Az igazság az, hogy senki sem alszik, álmodik, és senki sem ébred fel, mivel ezekben az állapotokban nincs valóság. Ahogy felébredsz, az álom valótlanná válik, az éber állapot pedig nem létezik az álomban. Sem az álom, sem az éber állapot nincs jelen a mélyalvásban. A mélyalvás nincs jelen az álomban és az éber állapotban. Éppen ezért mind a három állapot valótlan. A Brahman, vagy az Abszolút mindhárom állapot néma tanúja, mindhárom állapoton felül áll. Ő maga a tiszta boldogság és tiszta tudatosság. Ő az Abszolút Létezés. Haladd meg a három állapotot, s pihenj meg a negyedikben, a Turíjában, Brahman örök boldogságában, a Szaccsidánanda Szvarúpában.

Szvámí Sivánanda: Az álom filozófiája (fordította: Nandagópa)

Az álmok filozófiája

Éber állapotnak hívod azt, amikor érzékelsz egy tárgyat. Sötétség az, amikor nem észleled. Most, az éber tudatállapotban – az úgynevezett éber világban –, mivel intelligenciával rendelkezel, magad előtt a tárgyak világát látod jelenlévőként. Az álomban ugyancsak jelen van egyfajta intelligencia. De a mélyalvásban nincsen. Mi történik ilyenkor? Az érzékek és intellektus visszavonulnak a forrásukba. Nincs észlelési aktivitás, így az érzékelés hiánya a sötétséggel válik egyenlővé. Isten teremtő akaratának eredeti állapota a teremtést megelőzően egy sötétségnek, vagy éjszakának tűnő állapotban jelenik meg – ez az, amit Siva állapotnak hívunk. Nagyon fontos emlékezni arra, hogy a Siva állapot Isten teremtő akaratának eredeti, primordiális állapota, ahol az érzékelés külsődlegessége nincs jelen, nincs külső érzékelés, mivel Istenen kívül nincs semmi, ezért számunkra ez sötétségek, vagy éjszakának tűnik. Ez Siva éjszakája – a Sivaratri. 

Az Isten számára ez nem éjszaka. Minden Fény. Siva nem sötétben ücsörög. Isten Teremtő Akarata mindentudó, mindenütt jelen lévő és mindenható – mindez együtt. Ezt az állapotot Isvarának is nevezzük. A Legfelsőbb Abszolút – mely meghatározhatatlan – mikor a kozmosz megteremtésére irányuló tendenciájú Teremtő Akarattal társul védikus szóhasználatban Isvara, a puránikus terminológiában pedig Siva. Ez egy nagyon pontos állapot, mely a Védák Nasadya Suktájában tamaszként, vagy sötétségként van leírva. Ismét meg kell jegyezzük, hogy a sötétség az Isteni Abszolút fényének túlsúlya miatt (létezik).

Ha Istenre nézel, mit látsz? Semmit! A szemek nem láthatják Őt, olyan kápráztató fény Ő. Ha a fény frekvenciája nagyon magas szintre emelkedik, a szem számára láthatatlanná válik. Így ha az Istent látod, nem látsz semmit sem. Ami azt illeti, most is éppen Istent látjuk. Csak épp nem vagyunk képesek felismerni Őt. A világ, amit magunk előtt látunk, maga Isten. Nincs olyan dolog, hogy világ. Ez csak egy név, amit a Legfelsőbb Létezőre aggattunk. A világ csak egy név, melyet a saját tudatosságod észlelésében létrehozott torzításnak adsz, ami annak köszönhetően jön létre, hogy az (a tudatosság) szubjektummá és objektummá választja szét magát.

Szvámí Krishnánanda (az idézetet a Nandagopa.hu oldalról hoztam, köszönetem érte)

Nagyon jó előadás, sajnos a hangminőség viszont nagyon rossz. De érdemes végigkínlódni, mármint a fülelést, mert tényleg szuper a tartalom. Az előadó Nandagópa.

azúr kék

És íme az álom:

Mosollyal szeltem át a végső láncokat,
és többé nem maradt semmi,
csak a mai nap látszata.

Nyitott szárnyakkal, immár arc nélkül
szálltam a légben, mely gyászosan hordott,
egy percig óriás madár,
aztán pici méh, aztán álom
csupán, vagy álomnak álma.

Időkön, tavakon, tájakon szálltam
s hosszan keresett kincseken.
Végül világranyíló szem voltam
s egy könnycsepp e tágranyílt szemben.

Aztán a fájdalom is eltűnt,
és minden,
és nem voltam semmi.
Vagy tán már minden voltam
a széles kék semmiben,
amely magába zárja a világot.

Nap mint nap építenünk kell magunkat, annak ellenére vagy éppen amiatt, hogy tudjuk, véges és bizonytalan az időnk. Ragaszkodnunk kell legbensőbb valóságainkhoz, még akkor is, ha olyanok, mint az álmok.
A nappal is álmodók sok mindent tudnak, amit azok, akik csak éjszaka álmodnak, nem ismernek. Az öröklétbe tekintenek, és amikor felébrednek, borzongva fedezik fel, hogy valami nagy titok közelében jártak. Homályosan felfognak valamit a jó bölcsességéből, de többet, mint a rossz puszta tudását. Tájoló és kormánylapát nélkül is nekivágnak a megfoghatatlan fény hatalmas óceánjának.

Paolo Santarcangeli

... elősegítve a képzelet tágulását

A Tér lakosainak általában
és H. C.-nek különösen,
ajánlja ezt a művét
Síkföldnek egy alázatos szülötte,
annak reményében,
hogy amiképpen őt bevezették
a három dimenzió titkaiba
minthogy előzőleg csak kettőben
volt járatos,
olyképpen annak a mennyei régiónak polgárai
is egyre feljebb és feljebb emelkedhetnek
a négy, öt vagy akár hat dimenzió titkaiig,
ily módon elősegítve
a képzelet tágulását és az
alázatosság felettébb ritka és kiváló adományának
lehetséges fejlődését
a téridom emberiség
felsőbbrendű fajainak körében

                                               Edwin A. Abbott: Síkföld

festmény: Arseniy Lapin

Beszélhetünk látásról meg tudásról. De vajon tudjuk-e mi a látás? Vagy mi az igaz tudás? Azt gondolom, nagyon eltolódtunk a lexikális ismeretszerzés, a puszta logika, racionalitás irányába. (A pszichológiában is igen népszerű a kognitív irányzat manapság.)
A régi korok embere a másik végponton volt, világát mítoszok éltették, abból építkezett és az volt az alapja. Mi már nem értjük például a fennmaradt fura szobrokat és domborműveket, ahol keverék lények jelennek meg: szárnyas emberek vagy griffek, szfinxek, sárkánykígyók és hasonlók, és nem érjük a mesék vagy mítoszok igazságát, mert azok az ősi világ szülöttei, a belső ösvények képei. Nem értjük az ősi Egyiptomot, a majákat és a többi archaikus civilizációt, mert a mi világunk a külső utakon jár. Az évezredekkel ezelőtt élt emberek tudatállapota sokkal közelebb volt az álomállapotéhoz, mint a jelenkori nappali tudatunkhoz. Mi viszont már szinte teljesen csak ebben élünk. Minél jobban kikerülünk a vakító nappal ésszerű és csak anyagot látó tudatállapotába, annál jobban veszítjük el a látás képességét. Úgy tűnik, minél világosabb a kint, annál nagyobb a sötétség bent.

A látás és lexikális tudás között olyan különbség van, mint Síkföld és Térföld között: a látás Térföld, az elmebeli ismerethalmaz Síkföld. Dimenzionális különbségek vannak. Maya fátyla valóban fátyol, elmebéli tudás nem juthat át rajta: csak bepillantani lehet mögé.

Node hogyan fejleszthető a látás képessége? Mert ez valóban képesség is, vagyis nem mindenkinek jutott egyformán belőle, viszont fejleszthető és bizonyos mértékben tanulható is, persze a csúcsa az isteni tartományba nyúlik, ami már csak kapható, kegyelem formájában. De a létra alsóbb fokait azért kialakíthatjuk, a többi meg ott terem majd, ha szükség lesz rá, ha megértünk rá. Arról nem is szólva, hogy a turijához - az éber, vagyis a valóban és teljesen felébredett tudatállapothoz - az álmodáson és a mélyalváson át visz az út.

Mivel a látás az álmodással szoros rokonságot mutat, például álomnapló írásával, az álmokon való elmélkedéssel fejleszthető. Ha elevenebben és tisztábban álmodunk, az azt jelenti, hogy vékonyodik a fátyol. Vagyis a tudatalatti és a tudatos közti választóvonal szilárdságából sokat veszíthet, nem betonfal lesz, hanem átjárható küszöb.

A szimbólumokkal való munka nagyon nagy mértékben segítheti a látásra való képességünket. Emellett növeli az általános műveltségünket is, és ez sem egy elhanyagolható előny, mert az iskolákban nem tanítanak efféle tudást. A zenben például koanokkal dolgoznak, az is a látás segítésére hivatott - ámbár már az is nagyon a gondolkodás végpontján van, mégha az azon való túllépést is szolgálja.

A szimbólumok a látás koanjai. Ha látni szeretnénk megtanulni, érdemes visszatérnünk a képek, szimbólumok világához, hisz a látásnak a képzelethez is nagyon sok köze van. A képalkotó képességünkhöz. Ezért is tettem fel ide a blogra a füllentyűk közé a szimbólumtárat, mert bőséges és hatalmas kincsestár. Például álmunkban látunk egy képet. Érdemes kikeresni a szimbólumtárból, s aztán elmélkedni vagy inkább kontemplatív figyelmünk terébe vonni. S hordozni addig magunkban, míg ki nem nyílik, fel nem fedi magát. Egy kép ezerszer több minden szónál. Például a minap szembe jött velem ez a szimbólum: ∞. (Használata John Wallis angol matematikus nevéhez fűződik, később pedig általánossá vált, mint a végtelen jelképe.) A misztikában jelenti az univerzum lélegzetét is, vagy az uroboroszt.  Ha jobban ráirányítjuk szemeinket az önmaga farkába harapó kígyó jelképére például, elképesztő összefüggések, jeletéstartalmak bukkanhatnak fel a mélytudatunkból. És ez csak egy példa.

A látás gyakorlása egyébként magát a gondolkodást is segíti, mert gondolkodáson a produktív elmehasználatot értem, nem a tudásanyag begyűjtését és elraktározását. A látás átfogó, a tudás lineáris. Jung is kedvelte a szimbólumokat, s ha belegondolunk, nagyon sokat tett le ezáltal a psziché ismeretének asztalára. A lineáris gondolkodásnak megvannak a korlátai, bár tágítjuk: a gépek irányába. A mesterséges intelligencia már nem sci-fi. Kérdés, akarunk-e egy Mátrixhoz hasonló világban ébredni, amelyben az emberi lény száműzetett a föld alá (a tudattalanba vagy tudatalattiba) s amelyet a tökéletesen logikusan gondolkodó robotok irányítanak, vagy inkább jobban kihasználjuk elménk komplexitását és képességeit? A Mátrix trilógia egyébként tökéletes példa. Aki nem lát, annak csak egy jó akció sci-fi. Aki meg lát, annak a mitológiák tárháza, filozófiai remekmű. (a szerk.)

festmény: Arseniy Lapin

A történet előtti őskor szellemének őre India szent könyve: a Véda. A Véda szó a vidja származéka, és kapcsolatban áll a latin viderével, vagyis körülbelül azt jelenti, hogy nézni és látni. Mindaz, amit a Véda mond, elsősorban látvány és kép. Nemcsak az a kép, amit az ember nappal lát, hanem az is, amit álmában és képzeletben; de úgy látszik, nemcsak a dolgok képe, hanem a dolgok értelme és jelentősége is; az is, ami a dolgokkal történik, ami a dolgokat egybefűzi és elválasztja.
Az éberség az ember metafizikai érzékenysége. Meta ta phüszika pedig annyit jelent, hogy: túl a természeten. Az éber, aki az érzékek, az értelem, az érzések, a szenvedélyek jelenségein túl lát. Az Isa-upanisád fordulata, amikor a Mester azt mondja, hogy a tudás nem éberség. A vidnya szó szerint halmozható anyagi tudást jelent. Ellentéte az avidnya, a nemtudás. A szöveg így szól: „A tudatlanok vak sötétségben bolyonganak, de még vakultabb sötétségben járnak azok, akik tudást tudásra halmoznak.” Vidnya és avidnya, értelmi tudás és tudatlanság, az álmosság két változata, mind a kettő teljesen alkalmatlan arra, hogy az ember a valóságot megértse és lásson.
Az avidjának a Véda szerint három foka van: a mély, álomtalan alvás, az álom és az ébrenlét. A mély alvásban az ember nem lát és nem tud semmit. Ez az élet leginkább lefokozott volta. Amikor az ember álmodik, lát, de nem tud. Ez már egy fokkal éberebb. Az ébrenlétben az ember lát is, tud is, de még nem éber.
Éberség csak a negyedik (turijam). Ez a negyedik fok az éberség. Az első háromtól tökéletesen különböző világos, tiszta látás. Ez a „felébredt álmodó”, ez a buddhi. Ez a mahatma - nagy lélek -, a lélek elérhető legnagyobb és legmagasabb állapota. Ő az Éber. Nem született és nem hal meg, a mindenütt jelenvaló, mindent tudó, mindent látó lélek.
Az atmanban való részesedés nem lehet soha erőfeszítés vagy tanulás vagy szorgalom vagy akarat eredménye. „Csak az éri el, akit ő maga kiválasztott”, mondja a Katha-upanisád. Semmiféle aszkétikus gyakorlat, jóga, tudás, morális fegyelem, bűntelenség még csak nyomába sem ér.

Hamvas Béla (Nézni és látni)

festmény: Arseniy Lapin

„A halál vagy kála az, ha feladjuk a szemlélődést az Önvalón, melyet a legcsekélyebb mértékben sem szabadna feladnunk.”

Vivéka-csúdámani

Van egy történet arról, hogy az istenek és a démonok egy-egy képviselője Pradzsápatihoz, a teremtőhöz járult, és megkérdezte arról, hogy mi az ember igazi Valója.

A teremtő először azt mondta nekik, hogy nézzenek bele egy tócsába, és ők látták is magukat „a hajuktól a körmük hegyéig”, és azt gondolták, hogy ez, a test, a valódi Önmaguk.

Ám az istenek képviselője, Indra rájött arra, hogy mégsem ez az, amit keresett, így visszatért Pradzsápatihoz, aki azt mondta neki, hogy „aki az álomban vándorol boldogan, az az Önvaló”. Azt gondolta hát Indra, hogy belső önmaga, a gondolatok, érzések, vágyak belső világa jelenti az igazi Önvalót.

Aztán rájött, hogy mégsem ez az, amit keres, ezért hát ismét visszament Pradzsápatihoz, aki így szólt hozzá: „amikor az ember alszik, összeszedett, békés és nem ismer álmot, az az Önvaló”. Indra így meglátta, hogy a testen és az elmén túl lévő önmaga az igazi Önvaló, ám még mindig nem volt elégedett, hiszen ez a belső valóság még mindig öntudatlan.

Így visszatért Pradzsápatihoz, aki felfedte neki a negyedik tudatállapotot, a turíját, azt a tudatállapotot, mely túl van az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapotán, amely a felébredett Önvaló állapota, amelyben az ember az Önvaló ismeretére tesz szert.

E történet mélységesen jelentős. A hindu hagyomány szerint három tudatállapot létezik: az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapota. A legtöbb ember azt gondolja, hogy a valódi világ az érzékek által közvetített külső valóság, és hogy igazi valójuk a testi létezésben merül ki, abban, amit egy tükörben látnak, az arcban, amelyet a világ felé fordítanak. Ha egy kicsit érettebbé válik az ember, rájön, hogy igazi valóját gondolkodó és érző belső énje jelenti, a maga összes reményével, félelmével, örömével és szorongásával. Ez az álom állapotának felel meg.

Az ébrenlét és az álom állapotán túl azonban ott van a mélyalvás, a szusupti állapota is. Nyugati szemszögből nézve ez némileg meglepő, hiszen a legtöbb ember azt gondolná, hogy a mélyalvás egyszerűen az öntudatlanság állapota, és semmi jelentősége nincsen. Ám, kérdezi a hindu bölcselő, amikor a test már nem tudatos az érzékszerveiről, és az elme már nincs tudatában a saját gondolatainak, ki az, aki mégis megmarad a mélyalvás állapotában? A hindu látásmód szerint önmagunknak ez a lényege, amely túl van a testen és a lelken, minden tudatos tevékenységen, áll legközelebb az igazi Önvalóhoz. Ez a visszatérés a forráshoz, a gyökérhez, a lét alapjához.

Ebben az állapotban viszont nincsen tudatosság.

Ezért szükséges túllépni ezen az állapoton, abba, amelyet a negyedik állapotnak, a turíjának neveznek. Ez a testen és a lelken, érzékelésen és gondolkozáson túli állapot az, melyben a személy valódi létére ébred, melyben felfedezi alapját, forrását – nem az öntudatlanságban, hanem a tiszta tudatosságban. Ez a keresendő cél, melyben az ember az Önvalóra ébredésre, az Önvaló ismeretére lel. Ez az Önvaló, az Átman, a Szellem megismerése, ahol az ember szelleme eléri és megérinti Isten Szellemét.

Meg kell próbálnunk ennek az upanisadi látomásnak a mélyére hatolni. Ez minden emberi léttapasztalás alapja, ez a végső igazság, ez az, „amit megismerve minden más ismertté válik”. Az Upanisadok látói fedezték fel, s adták tovább Indiában nemzedékről nemzedékre; ebben foglaltatik India bölcsessége. Ez az intuitív igazság más vallásokban is ismert volt, a buddhizmusban, a taoizmusban és az iszlám misztikus hagyományában. Kezdettől fogva jelen van a kereszténységben is: ez az evangéliumok belső titka. Ám ez az igazság gyakran homályba merült, és a Nyugaton már szinte teljesen elveszett. Az Upanisadok azok, ahol a végső valóság eme ihletett látomása a legtisztábban kifejeződik, és ahol, mint látni fogjuk, magából a forrásból fakad fel.

Ám ahhoz, hogy felfedezzük ezt az igazságot, képesnek kell lennünk arra, hogy befogadjuk azt, mert nem adja meg magát a tanulásnak vagy a pusztán emberi erőfeszítésnek.

„Nem érhető el ez a szellem (az Átman) sem az útmutatás, sem az értelem ereje, sem a szent tanítások hallgatása révén. Csak az éri el, akit kiválaszt. Néki a szellem (az Átman) felfedi önmagát.”

És ez itt a nagy buktató! Ha azt gondoljuk, hogy az Upanisadok értelmét el tudjuk sajátítani a modern tudomány, a filozófia, a védikus műveltség vagy a nyelvi analízis bármely módszerének segítségével, kudarcra vagyunk ítélve. Az Upanisadok a metanoiát, elménk gyökeres áthangolását követelik meg, a racionális tudásból az intuitív bölcsességbe való átmenetet, melyre manapság kevesen vannak felkészülve.

Bede Griffiths: Kelet és Nyugat házassága, Filosz