2012. május 28.

EFT - Érzelmi Felszabadítás Technika

 
Az Érzelmi Felszabadulás Technika (ÉFT) eredeti célja az volt, hogy a pszichoterápiát forradalmasítsa. A célt el is értük azzal, hogy az ÉFT alkalmazása a terápia időtartamát az előtte szükséges hónapokról vagy évekről órákra, sőt gyakran percekre csökkentette le. Ezzel párhuzamosan azonban újra és újra észleltük azt a tényt, hogy az érzelmi felszabadulást mélyreható spontán fizikai gyógyulás is kíséri, mint például látásjavulás, fizikai fájdalom, mint például fejfájás megszűnése, rák okozta fájdalom és egyéb szimptómák csökkenése.
(kép: wikipédia)
Ennek oka – mi úgy gondoljuk – az, hogy az Érzelmi Felszabadulás Technikák a betegségek  azon mélyebb kiváltó okait célozzák meg, amelyeket a nyugati gyógyító gyakorlatok  többnyire  teljesen
semmibe vesznek. Az általános orvosi gyakorlat például nemigen foglalkozik a  test  energia  rendszerében  esetlegesen  fennálló zavarral, és nem fektet súlyt az érzelmi okokra sem, amelyek ugyanakkor az ÉFT sarkkövét alkotják. Így hát nem csoda, hogy az ÉFT eredményt ér el ott, ahol a hagyományos orvostudomány tehetetlennek mutatkozik. Egyszerűen azért, mert mi a felszín alatt lévő okokat célozzuk meg, melyeket eddig teljes egészében figyelmen kívül hagytak. Amikor ezt az ÉFT Kézikönyvet írtam, még  nem voltam tisztában azzal, hogy milyen széleskörű és mélyreható fizikai gyógyulást vagyunk képesek elérni az ÉFT segítségével. Következésképpen a hangsúlyt az érzelmi gyógyulásra fektettem, és a kézikönyv távolról sem foglalkozik annyit a drámai fizikai gyógyulásokkal, amennyire ezek gyakoriak, és amennyit a téma érdemelne. De mivel ez a kézikönyv annyira hatékony oktató eszköznek bizonyult, úgy döntöttem, hogy inkább meghagyom eredeti formájában, mintsem újra írjam azért, hogy a fizikai gyógyulásra több hangsúlyt fektethessek. Végeredményben arra kell ráébrednünk, hogy a mélyebb okok érzelmi és energetikai természetűek, és ezt  bőségesen illusztrálják az alábbi oldalak. Mindazonáltal, mintegy emlékeztetőül, a kézikönyvben itt-ott beillesztettem fizikai gyógyulásról szóló referenciákat. Szintén fontos tudatosítani, hogy e kézikönyvben leírt technikák nem helyettesítik a szakszerű orvosi ellátást!


Minden problémára alkalmazható, mint például…..

…..Fájdalomcsillapítás       …..Félelmek & Fóbiák 
      …..Düh/Méreg         …..Allergiák
   …..Káros Szenvedélyek     …..Légzési Problémák
…..Fogyás                       …..Vérnyomás Problémák
…..Szorongás Oldása      …..Kapcsolati Problémák
…..Trauma Oldása       …..Női Problémák
…..Depreszió        …..Gyerek Problémák
…..Iskolai-, Sport- és Szexuális Teljesítményt Érintő Problémák
…..Súlyos Betegségek ( a Migréntől a Rákig bezárólag)

( A fordítás Gary Craig EMOTIONAL FREEDOM TECHNIQUES 6. kiadása alapján készült, 
fordította: Csontos Ágnes)

Az alap kézikönyv letölthető Csontos Ágnes oldaláról. A lap alján bal oldalt találod, Gary Craig fényképén van a link.

Nincsenek megjegyzések: