A kígyó ölelése


   A kígyó ölelése cselekménye három, egymásba kapcsolódó területet vizsgál meg: az egyén, a történelem és a spiritualitás dimenzióját. A legkülső, egyéni-személyes burkot létező, ismert személyek útinaplója inspirálta: egy német és egy amerikai akadémikus (Theodor Koch-Grünberg tübingeni néprajzkutató és Richard Evans Schultes harvardi etnobotanikus) két idősíkon játszódó amazonasi túráját váltogatva kísérhetjük figyelemmel előbb az 1900-as évek elejéről, majd pedig az 1940-es évekből. Mindketten közel ugyanazt az utat járják be egy helyi sámán, Karamakate vezetésével, aki segít nekik felkutatni egy ritka, az őslakosok által nagyra becsült, szakrális hallucinogén növényt (yakruna).






   A történelmi sík a gyarmatosítás hatásaira fókuszál: a népirtás, a kizsákmányolás és a kulturális vandalizmus képezi a kulisszáját a három főszereplő fáradságos odüsszeiájának. Guerra alkotásának tanúbizonysága szerint a nyugati kolonizáció által okozott pusztítás, kifosztás és lezüllesztés mértéke az idő előrehaladtával exponenciálisan nő. A kígyó ölelése mintegy mellékesen a kizökkent modern nyugati tudatállapot világtébolyt előidéző hatásmechanizmusát tárja a nézők elé.






   A legbelső, spirituális dimenzió alkotja a film igazi lényegét és itt kerülnek megfogalmazásra a leginkább lesújtó ítéletek. A hübrisszel terhelt, spirituális gyermekkorban megrekedt nyugati tudósok számára az út tétje személyes, egyéni jellegű (gyógyulás, kutatás), a sámán azonban kozmikus felelősséget vállal magára, ugyanis ő az emlékezés aktusával a lét primordiális egységét igyekszik helyreállítani. Karamakate a saját elmondása szerint elfelejtett emlékezni (üres porhüvellyé, chullachaqui-vé vált): elvesztette azt az ősi, időtlen metafizikai tudást, amit a nyugati utazópartnerei nemhogy realizálni, de még csak intellektuálisan megragadni sem képesek. Ezt az ontikus felejtést, az éberség teljes hiányát jelképezi az a tény is, hogy a kolumbiai rendező egy fekete-fehér mozit forgatott az Amazonas folyót körülölelő színpompás őstermészetről. A kígyó ölelésének legsúlyosabb állítása mégis az, hogy a modern nyugati embert nem lehet beavatni, mert annyira messzire sodródott a forrástól - vagyis saját Önvalójától.




  

A teljes cikk a Filmvilág.blog oldalán olvasható, szerző:  Teszár Dávid 
 a Filmvilág 2004-es pályázatának harmadik helyezettje, filmes tárgyú publikációi 2005 óta jelennek meg a Filmvilágban, a magyar.film.hu-n és a Mozinet magazinban. Szerelmes a távol-keleti moziba, Paz Vegába és a csokoládé fagylaltba. A dél-koreai filmművészettel és popkultúrával foglalkozó blogja a namhanman.blog.hu címen érhető el.



Megjegyzések