2013. március 23.

A többit majd hozza a bor

 

"De a szivárvánnyal együtt megjelent a feloldó ital. A bort én csak egyik legmagasabb kegyelmi aktusként tudom megérteni. A bor felold. Van borunk. Az átkozott sokkot fel tudjuk oldani. A bor visszahozza eredeti életünket, a paradicsomot, és megmutatja, hová fogunk érkezni a végső világünnepen. Ezt a hidat az első és az utolsó nap között az ember csak önkívületben bírja ki. Ez az önkívület a bor."




"Végül is ketten maradnak
Isten és a bor"

Elhatároztam, hogy imakönyvet írok az ateisták számára. Korunk ínségében a szenvedők iránt részvétet éreztem és ezen a módon kívánok rajtuk segíteni.
Feladatom nehézségével tisztában vagyok. Tudom, hogy ezt a szót, Isten, ki se szabad ejtenem. Mindenféle más neveken kell róla beszélni, mint amilyen például csók, vagy mámor, vagy főtt sonka. A legfőbb névnek a bort választottam. Ezért lett a könyv címe a bor filozófiája, s ezért írtam fel jeligéül azt, hogy: végül is ketten maradnak, Isten és a bor.
Imakönyv az ateisták számára? Éspedig olyan, amelyben észre sem szabad venni, hogy imádkozni tanít. Nagy dolog! Ezért - amint Nietzsche mondja - csak így szabad beszélni: cinikusan és ártatlanul. Elvetemültén és rafinériával, csaknem gonoszul okosan; ugyanakkor tiszta szívvel, derülten és egyszerűen, mint az énekesmadár. 
(.....) 

Anyánk méhében köldökünkkel vagyunk a világhoz nőve. Amikor megszületünk, szájunkkal. A szem érzékszerveink között az absztrakt; azzal a tárggyal, amelyet lát, sohasem lép közvetlen kapcsolatba, és nem tud vele összenőni. A fül a dolgokat valamivel közelebb ereszti. A kéz meg is fogja. Az orr már a dolgok páráját is beszívja. A száj, amit megkíván, magába veszi. És csak akkor tudom meg valamiről, hogy micsoda, ha megízleltem. A száj a közvetlen tapasztalat forrása. A kisgyerek ezt még tudja. Mikor valamivel meg akar ismerkedni, azt szájába dugja. Az ember később elfelejti. Pedig csak akkor tudom meg, ki ez az ember, ha szájamból való szóval szóltam hozzá; nőről csak akkor szereztem tapasztalatot, ha megcsókoltam; csak akkor tettem valamit magamévá, ha megettem. A szemvilágnál, a fülvilágnál, sőt még a kézvilágnál is a szájvilág sokkalta közvetlenebb, éppen ezért vallásosabb, mert közelebb van a valósághoz. Ezért van mély rokonság az evés és a tanulás között, mint Novalis mondja. Ezért mindnyájunk anyja a föld, aki bennünket szánkon keresztül táplál, és összenövünk azzal, amit nekünk nyújt.
A szájnak három tevékenysége van: beszél, csókol és táplálkozik. A beszédről most, sajnos, hallgatnom kell; a csókról is, bár nem szívesen. Csak annyit, hogy a számmal vagyok közvetlenül a világhoz nőve, és ebben a hozzánövésben három tevékenységem lehetséges: vagy adok, vagy veszek, vagy adok is, veszek is. A szóval adok; a táplálékkal veszek; a csókkal adok is, veszek is. A szó iránya kifelé, a táplálék iránya befelé, a csók iránya kifelé és befelé, vagyis a kör. Az egyik tevékenység persze a másik kettőt nem zárja ki, sőt alátámasztja, mert amikor a föld engem táplál, akkor hozzám beszél, illetve tanít, de meg is csókol, amikor a szép nőt megcsókolom, eszem belőle és ő belőlem, és mind a ketten táplálkozunk egymásból, és tanítjuk egymást és szólunk egymáshoz, legtöbbször olyasmit, aminek mélységéhez a szó kevés.
Minden gondolkozást az érzékekkel kell kezdeni, mondja Baader. Tanácsának ésszerű voltát beláttam, s ezért kezdtem a bor metafizikáját a legérzékibb érzékkel, a szájjal. Mert mindaz, amit a borról a szem és az orr tapasztalhat, ahhoz képest, amit a száj tud, jelentéktelen. A száj tudja a borról, hogy hieratikus maszk, és tudja, hogy kinek a hieratikus maszkja.
Ezen a helyen, ezek alapján és ezzel kapcsolatban természetesen állást kell foglalni a közvetlen élet mellett és az absztrakt élet ellen. Az absztrakt élet csak a szemével, legfeljebb fülével él. Nem él a szájával. A szem és a fül ezért exoterikus szervek. Az absztrakt ember azonban még szemével és fülével szemben is bizalmatlan. Szereti ezt a kifejezést használni, hogy érzéki csalódás, a dolgot úgy tüntetve fel, mintha az érzékek vagy szánalmas tehetetlenségükben, vagy szándékos megfontolással csalnának. Az absztrakt ember aztán az érzéki világot pótolandó kitalálja a hátborzongató khimérát, a színtelen, szagtalan, alaktalan, íztelen, hangtalan semmit. Ebből pedig - főként újabban - tudományt csinál, morált, törvényt, államot. Persze bármit csinál, nem lesz belőle semmi. Az absztrakt élet elméletileg megszerkesztett élet, amelyet nem közvetlen érzéki tapasztalatokra, hanem úgynevezett elvekre építenek. A modern korban két ilyen absztrakt embert ismerünk: az egyik a szcientifista, a másik a puritán. Mondani sem kell, hogy mind a kettő az ateizmus válfaja.
A szcientifizmusra jellemző, hogy nem ismeri a szerelmet, hanem a szexuális ösztönt; nem dolgozik, hanem termel; nem táplálkozik, hanem fogyaszt; nem alszik, hanem biológiai energiáit restaurálja; nem húst, krumplit, szilvát, körtét, almát, mézes-vajas kenyeret eszik, hanem kalóriát, vitamint, szénhidrátot és fehérjét, nem bort iszik, hanem alkoholt, hetenként méri testsúlyát, ha feje fáj, nyolcféle port vesz be, amikor a musttól hasmenése van, orvoshoz rohan, az ember életkorának növekedéséről vitatkozik, a higiéné kérdéseit megoldhatatlannak tartja, mert a körömkefét meg tudja mosni szappannal, a szappant meg tudja mosni vízzel, de a vizet nem tudja megmosni semmivel.
(...)
A puritánsághoz igazi erőt az ad, hogy ő a desperát ateista. Minden nőt, aki az átlagon túl csinos, máglyára küldene; minden zsíros, vagy cukros falatot a disznóknak szórna; a nevetőt életfogytiglani fegyházra ítélné; a bornál jobban semmit sem gyűlöl, illetve és valójában a bornál jobban semmitől sem fél. A puritán maga az absztrakt ember. A szívtelen. Az ateistáknál mindig inkább a szívvel van baj, mint az ésszel. Szegény, Isten helyett elvet talált, és ő ezt tudja. Ha egyetlenegyszer disznótoron venne részt, alaposan jóllakna szűzpecsenyével, hurkával, friss kolbásszal, enne hozzá ecetben savanyított paprikát, hagymát, baracklekváros fánkot, és meginna két üveg szekszárdit, meg lehetne menteni. De nincs az a hatalom, amely erre rá tudná bírni.
Az a tudás, hogy életének csak akkor van értelme, ha feláldozza, mindenkivel vele születik. Az élet akkor sikerül, ha feláldozom. Józan és komoly embernél ez a feladat önmagától megoldódik, amikor életét Isten rendelkezésére bocsátja. Az ateista azonban fél. Oktalan fél, neki is felkeli áldoznia. Fel is áldozza, de nem természetes módon, Istennek, mint Ábel, hanem valami értéktelen szamárságnak. Önmagának? Ha még! Gyönyörnek? Hatalomnak? Gazdagságnak? Ha botor is, de ez még valamiképpen érthető. A puritán azonban elvnek áldozza fel magát. Emberiség!, szól. Vagy: Szabadság! Vagy: Morál! Esetleg: Jövő! Haladás! Mi az, hogy szabadság és humanizmus és jövő? Istenszurrogátum. Ó, szegény, milyen könyörület menthet meg téged, ha nem a bor?
Ha már itt tartok, nem mulasztom el az alkalmat, hogy a puritánokat és a pietistákat néhány igen fontos dologra ne figyelmeztessem. Ezek az emberek a nőket csak absztraktul ismerik, csak szemükkel, és fülükkel, és így alig van róluk közvetlen tapasztalatuk. A tapintásig csak ritkán jutnak el. Ha valaki eziránt a tárgy iránt komolyabban érdeklődik, olvassa el az idevágó részeket D. H. Lawrence könyveiből, s akkor sejtelme lesz róla, hogy a kéz a női testen milyen tudást szerezhet. Én még Lawrencenél is tovább merek menni. Azt mondom, hogy éppen úgy, mint a növény esetében, a nő titka is testének illatában van. Ez az illat úgy távolról, absztrakt messzeségből elég egységesnek látszik. De ha az ember közelebb lép és a részletekbe merül, meg fogja látni milyen különbség van például a nyak hátsó részén, a haj tövén levő illat és a csukló, vagy a váll illata között. A női test végtelenül olajosabb és éppen ezért könnyebb, ritkább, geniálisabb, végül is spirituálisabb, mint a férfitest. A női alak bűbája éppen dús olajokban való határtalan gazdagságának egyenes következménye. Igen, az, aki lehetőleg sok közvetlen tapasztalatot óhajt szerezni az olajokról, az a nőt egyáltalában nem hagyhatja ki. Szívja csak be a nő ajkának illatát és elemezze csak egy kicsit, hogy mi van benne: huncutság, fecsegés, kihívás, csábítás, cukor, szédület, mámor, tűz, örvény, ragyogás, komiszság, méreg, aljasság, kéjvágy. Ezek mind apró géniuszok, akik az ajak illatában bizseregnek.
A magam részéről úgy tapasztaltam, hogy leginkább három zónát kedvelek. Az egyik az ajak, amelyről beszéltem, de különösen a száj sarka, amely a száj közepénél sokkalta fűszeresebb. A második a térd belső hajlása. Ákár ostobaság, akár nem, kimondom, hogy számomra a nő itt, ezen a helyen a leginkább nő. Hogy miért, azt nem tudom. Itt, a térd belső hajlásának gödröcskéiben páratlanul forró olajok illatoznak. A harmadik és legillatosabb, fűszeres olajokban a legdúsabb zóna a térd fölött a felső lábszár belső oldala, ott, ahol a bőr a legpuhább és a legsimább. Az illatcentrum a legbelső oldalon a térdtől körülbelül négy-öt ujjnyira van. Gyakran egy-egy nagy illatélmény után elhatároztam, hogy egész könyvet írok erről az egész világegyetemben található legeslegillatosabb, fűszeres olajokban leggazdagabb, alig két tenyérnyi kicsiny részről. Ezen a helyen bontakozik ki egy nő lénye teljesen. Azt merném mondani, hogy itt érzem erotikus intelligenciájának fokát és karakterét. Ha ezt az illatot megérzem, tudom, hogy mennyi spirituális szerelmi olaj van benne s ez milyen lánggal ég, mennyire világít, milyen meleg, milyen a füstje, fehér, lila, kék, rózsaszín, sárga vagy arany.
Önmagát és életét komolyan vevő embernek ilyen tanítást nem mondanék. Azok az emberek ezt úgyis tudják. A pietistáknak és a puritánoknak szól. Figyelmeztetés, hogy az absztrakt útról térjenek le és a dolgokat ők is vegyék komolyabban. Meg fogják látni, hogy nincs nő (hacsak nem absztrakt az is, de az rendesen azért, mert nem szép, s ezért a játékból úgyis kimarad, szegény), aki ne venné hálásan az ilyen rajta végzett tanulmányt, s ez minél részletesebb, kimerítőbb, hosszasabb, alapvetőbb, annál inkább.
Ezek után most már könnyen kitalálható, hogy a borról mit akarok mondani. Minden bor egyéni. Minden borban (fajta, évjárat, táj, föld, kor) megismételhetetlen és utánozhatatlan sajátos géniusz él. A géniusz az olaj materializált alakja. Maszkja. A női test minden részének különös illata van, s ezt mással összetéveszteni nem lehet. Miért? Mert más-más kis daimón lakja. A bor spirituális olajtartalmú ital. Minden borban kis angyal lakik, aki, ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Amikor az ember iszik az érkező kis géniuszt a már bent lévők énekszóval és virágesővel fogadják. A tündérke el van bűvölve és az örömtől majd meggyullad. Az emberben ez az örömláng árad el, és őt is elragadja. Ez ellen nem lehet védekezni. Ezért mondom, hogy egy pohár bor az ateizmus halálugrása.



Az emberek általában azt hiszik, hogy minden baj oka a bűn. Bűn alatt értik azt, hogy valaki hazudik, lop, csal, rabol, öl és paráználkodik. Tudatlanságuk odáig megy, hogy e bűn ellen roppant nagyhangú törvényeket hoznak, amelyben még akasztófával is fenyegetőznek. Bár ezek a törvények sok-sok ezer évesek, még semmiféle eredménnyel nem jártak.
Ez ellen az általános hit ellen én most ezennel óvást emelek. Alapos meggondolás nyomán kijelentem, hogy a baj oka nem a bűn. A baj oka mélyebben van. A baj oka a rossz magatartás. A bűn a rossz magatartásnak csak következménye. A bűn gyökere, s így a rossz forrása sokkal de sokkal mélyebben van, semhogy a morál és a törvény elérhetné. A büntetőtörvénykönyv által megbélyegzett bűnök a rossz vallásos magatartásnak csak végső következményei. Már mondtam, s ezúttal ismét hangsúlyozom, mindenkinek kell, hogy valamilyen vallása legyen és vallástalan ember nincs. Ha valaki nem hisz a jó vallásban, hisz a rosszban. Valamennyi rossz vallás között a legrosszabb az ateizmus.
Az úgynevezett bűnök a rossz vallásnak csak utolsó konzekvenciái. De az úgynevezett morális hibák is csak következmények. Minek a következményei? A rossz magatartásé. A rossz vallásé. Mit kell tehát tenni? Szigoréi törvényt hozni? Egyáltalában nem! Ez már a tünetekre vonatkozik, nem az okokra. Morális önfegyelemre nevelni? Aszkézist űzni?
Önsanyargatásba fogni? Nem, és százszor nem. Ezek is csak következmények. A magatartást kell megváltoztatni. A rossz vallást jó vallássá kell tenni. Ezt nem a törvénykönyvek tanítják, nem a jogászok, nem a bírák, nem a királyok, nem a papok, nem a moralisták és nem a szatirikusok és nem az erényhősök és nem a prédikátorok és nem a misszionáriusok, hanem egyes-egyedül a teremtő eszkatológusok vallásalapító pillanataikban.
Senki se csodálkozzék azon, hogy a rossznak az emberi életben olyan nagy szerepe van. A rossz tulajdonképpen az egyetlen feladat, amit meg kell oldanunk. A kezdetek kezdetén az ember elkövette az első bűnt. Most már tudjuk, hogy ez a bűn micsoda. Nem olyasvalami, ami a törvénykönyvbe ütközik. Még a legszigorúbb erkölcstan szerint se lehetne elítélni. Miért? Mert az első bűn, a legmélyebb bűn, a legrosszabb rossz a rossz vallás volt, a rossz magatartás. Ebben a pillanatban az ember görcsöt kapott. A Biblia eredendő bűnnek hívja. Azóta ezt a görcsöt, amely lényünk alapjában, a vallásos magatartásban következett be, mindnyájan magunkban hordjuk. Mert ez a sokk örökölhető. Saját rossz magatartásunk irritál bennünket és a feloldást eszeveszetten keressük. Az özönvíz nem tudta kimosni belőlünk. De a szivárvánnyal együtt megjelent a feloldó ital. A bort én csak egyik legmagasabb kegyelmi aktusként tudom megérteni. A bor felold. Van borunk. Az átkozott sokkot fel tudjuk oldani. A bor visszahozza eredeti életünket, a paradicsomot, és megmutatja, hová fogunk érkezni a végső világünnepen. Ezt a hidat az első és az utolsó nap között az ember csak önkívületben bírja ki. Ez az önkívület a bor.

   A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek. Ez a magatartás a bor egyik leglényegesebb alkotóelemének, az idillolajnak következménye. A borországok és a borvidékek mind idillikusak. Sétálj az arácsi és a csopaki szőlőkben, menj fel a Badacsonyra vagy a Szent György-hegyre, a Somlóról nem is szólva, barangolj a kiskőrösi vagy a csengődi kertek között, és minderről kétségtelen tapasztalatot fogsz tudni szerezni. A szőlőtáblák között lágy füves utak, mint csendes patakok folydogálnak. A pincék bejárata előtt hatalmas diófa, még a legforróbb nyárban is hűs. Olyan helyek, hogy az ember bárhol megállna, leülne, letelepedne, s azt mondaná: itt maradok. Esetleg anélkül, hogy észrevenné, ott érné el a halál.

   Mámoranatómiám főtétele: minden mámor gyökere a szerelem. A bor folyékony szerelem, a drágakő kristályosodott szerelem, a nő az élő szerelemlény. Ha még hozzáteszem a virágot és a muzsikát, akkor tudom, hogy ez a szerelem színekben ragyog és énekel és illatozik és él és megehetem és megihatom.

   Az éhség a gyomor sötétsége. Az étel a gyomor fénye. Evés előtt sötétség van, és amikor az ember az első falatot lenyeli, ez olyan, mint a "legyen világosság" misztériuma. A hal elsüllyed a gyomorban és fény ragyog fel. Most megérkezik a bor, a lélek illuminációja. Van róla sejtelmed, ember, hogy ilyenkor mi történik? Brahman legmagasabb alakja a táplálék. 

(.....)
A víz az őselem. Először a víz borrá változik; másodszor a bor vérré változik. A víz az anyag, a bor a lélek, a vér a szellem. Az anyagból lélek, a lélekből szellem, ez a dupla transzszubsztanciácíó, amelyet itt a földön át kell élnünk.
Ennek a komoly és nagy lételhatározó tevékenységnek megfelelő külsőségek között kell megtörténnie. A borivásnak csak egyetlen törvénye van: inni. Bárhol, bármikor, bárhogyan.
A bor az egyenes vonalat nem szereti. Ezért, aki már jócskán ivott, örvénylő mozdulatokat tesz, és ha megindul, szép parabolákban és hiperbolákban jár. Azt mondják, egyensúlyát elvesztette és tántorog. Nem hiszem. A bor ezeket a lengő balanszokat kedveli. Figyeld csak meg a boros ember járását. Valóságos tánc ez, amit csinál. Öreg csavargó, fel se tételeznéd, hogy mozgásában ennyi báj van.
(....)

Az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan. Komoly idő, komoly ember és komoly nép számára ennyi elég. Ma, sajnos, ezzel a törvénnyel a legnagyobb visszaélések történnek. Hallottam, hogy valaki nyáron alkonyatkor a lugasban szent györgy-hegyit ivott, és közben újságot olvasott. Ha nem szavahihető ember mondta volna, azt hinném, hogy hazudott. Nyáron alkonyatkor a lugasban szentgyörgyhegyit inni, ez az élet nagy ünnepélyes pillanatai közé tartozik. Ilyenkor az asztalt le kell ta-karni sárga vagy rózsaszín abroszszal, a vázába virágot kell tenni, éspedig ciniát vagy napraforgót, és egészen nagy költőt kell olvasni, Pindaroszt vagy Dantét vagy Keats-et. Ad az ilyen pillanatokat nem ismeri fel, azt elveszett embernek lehet tekinteni.
(....)



Ha nő jönne hozzám és azt kérdezné, hogyan lehet szép, azt válaszolnám neki: Eredj a napra, kedvesem. Csak az lehet szép, ami a napon van. Nézd meg tested rejtett részeit, olyanok, mint a vakok. Ha ruhádat leveszed, a fénytől elszokva tanácstalanul pislognak. Szomorúak az ilyen vaksi combok, és nincs szánalomra méltóbb, mint az ilyen sötétségben tartott szép, bársony has. Nem láttál még fürdőben olyan nőt, aki még soha nem mert levetkőzni, aki ingét még nászéjszakáján se vetette le? Milyen buják, mennyivel bujábbak azok a tagok, amelyeket még most is a sok ruha takar. Napot! Napot minden kicsiny helyecskének, hogy szemét kitudja nyitni, felszabaduljon és öntudatos legyen. Öntudatos és szemérmes, mert a kettő egy. Fel tudja tárni magát és elrejteni. A sötétségben tartott has, ha a napra kerül, hirtelen, szegényke, nem tud szemérmes lenni, rémüldözik, és nincsen étvágy-rontóbb, mint az ilyen önmagát nyitva felejtett tag. Napot! Dobjátok le ruháitokat és eresszétek magatokhoz a fényt, és olyanok lesztek, mint az istennők szobrai. De nehogy azt higgyétek, hogy ez a modern meztelenségkultusz, vagy a vörösre égetett bőr, az szép. Ez csak olyan tévelygés. Ahhoz, hogy szép legyél, járj minden nap tíz percig meztelenül, ha lehet férfitükör előtt. Meg fogod tanulni, hogy nem szabad homályban élni. Nem szabad, hogy rajtad a tudattalan uralkodjék. Fel kell szabadulni. Nem szabad fénytelen életet élni. Napot! Napot! A fülledt ruhapára elpárolog, és olyan illatos leszel, mint a tenger. Mint a bor.
Bárhol ihatsz, csak ne rejtőzz el soha. Ha elrejtőzöl, olyan leszel, mint annak a nőnek a combja, aki ingét még a nászéjszakáján se vetette le. Sunyi, vaksi és geil leszel. Bárhol ihatsz, de mindenütt légy öntudatos és szemérmes, mert a kettő egy. Nyáron igyál a kertben, a fa alatt, vagy a verandán, ha nagy a forróság, a hűs szobában, vagy a pincében. Légy gondtalan. Nem szabad a homályban élni. Mindig mondd: most bort iszom. Ne tagadd le magad előtt, s akkor nem lesz baj. Ne légy olyan, mint a pietista vagy a puritán, aki zabál, s közben azt mondja: nem eszem, nem eszem. Mindazt, amihez kedved van, tedd meg. Ne tagadd meg magadtól főként a szerelmet. És a bort. Ha így élsz, akkor leülhetsz az országút szélére, előveheted kulacsodat és ihatsz, és helyesen fogsz cselekedni.



Nők és férfiak, öregek és fiatalok vegyesen, valami húszan, pinceszeren vannak. Ez a keveredés nagyon fontos. Nagy társaságban alig lehet jól mulatni, ha nincsenek öregek. Ok tudják a legmerészebbeket mondani, ők a legcsintalanabbak. Ha valaki egész életében helyesen ivott, öregkorban a bor már teljesen felszabadította.
A pinceajtó előtt, a két nagy diófa alatt a színes abrosszal terített asztal, kolbásszal, szalonnával, sonkával, hatalmas kenyérrel, tepertős pogácsával. Van zöld- és paradicsompaprika, erős és gyenge, ki milyet szeret. A diófa tövében állnak az ásványvizes üvegek. Tíz lépéssel odébb már ég a tűz és a férfiak nyársakat faragnak. Szalonnasütés. A gazda most folytatja döntő megbeszéléseit a vének tanácsával, a három legöregebb és legtapasztaltabb ivóval. A dolog nem egyszerű. Melyik borral kezdjék. A közönséges megoldás az, hogy a leghígabb savanykás újborral. Régi szokás, alig lehet eltérni tőle. A tavalyi muskotály remekül sikerült, szól az egyik öreg. Fejbeszállós, mondja a másik. Az asszonyok túl korán megbolondulnak, ez a gazda véleménye. Sose lehet elég korán, veti rá a legbölcsebb. A pincébe vonulnak és felszívják a muskotályt. Nemes és tiszta muscat otonel, a legszőkébb fajtából, zöldes csillogáséi hamiskás szeme van. A mellette lévő hordó édeskés kadarka. Málnaszörp, szól az egyik agg, mikor a nyelvét beledugja. De ebből is lehúznak néhány üveggel. A harmadik fajta a tavalyi rajnai rizling. Végigkóstolják, és csak szótlanul bólogatnak. Kóstoljátok meg és lássatok, szól a Zsoltár. Néma tisztelettel töltik meg az üvegeket, és mind a három bort kiviszik az asztalra.
Most következik az első pohár. Az egyik kujon a nőknek mégiscsak a muskotályt töltötte ki, s azok az illatos, bolondító italt mohón szítták. Mire a szalonnasütésbe fogtak, az asszonyok már térdig húzták a szoknyájukat, a lányok villogó szemekkel fejüket hátravetik és az ajkuk megduzzad.
Ez az, amiről beszélni kívánok. A bornak e félelmetes hatalmáról, amit, akár akarom, akár nem, kénytelen vagyok úgy hívni, hogy kurvaság. Ne ijedjetek meg e szótól barátaim és barátnőim. Egyáltalán, ha borról van szó, ne ijedjetek meg semmitől. Gondoljátok meg, mi lenne, ha nőinkből ez a fundamentális világvalóság hiányozna. Gondoljátok meg, ha nem lennének kihívóak, nem akarnának soha elcsábítani, ha nem volnának kacérak és nem figyelmeztetnének sohasem hangjukban türelmetlen forrósággal, hogy mikor vetkőztetitek le őket? Mi lenne? Mint minden nagy dolog, tapasztalatom szerint, ez is kétféle: jó, vagy rossz. A rossz: ateista. így is meg merném fogalmazni: ez a nő ateizmusa. Ez a rossz kurvaság. A jónál elragadóbbat nőnél egyáltalán nem ismerek. Ez a nő legnagyobb veszélye és legmélyebb sötétsége. Ez lehet benne a legromlottabb, és éppen ezért, ha jó, csaknem olyasmi, ami a szentség határát érinti.
Nézd meg jól ezt a fiatal asszonyt, rendetlenül feldúlt hajával, minden mozdulata kör alakú, mint a keble és a combja. Gömb alakú zene, de illatból és ízből. Kóstoljátok meg és lássatok, mondja a Zsoltár. Hangja, mikor nevet, mint a megdicsőülés. Szeme szikrázik. Orrcimpái kitágulnak és reszketnek. A mámor leánya, elfelejtette a rossz kurvaságot, a festéket, a cicomát, a rosszhiszemű és kiszámított bájolást. Ilyenkor a legillatosabb, és csókja a legforróbb. Már beszélni se tud, csak dadog, de látszik, hogy ezt unja, és ajka úgy áll, mint a csecsemőé, csucsorítva, de nem tejre. Minden tisztátalanság kiégett belőle. Mikor egyet csuklik, olyan hang csepeg szájából, hogy az ember minden cseppet szeretne végignyalni. Borzas fejét eszelősen rázza, hátraveti magát a fűbe, karját szétveti. Felcsúszik a szoknyája, de észre se veszi, sem ő, sem más.
A görögök tudták, hogy a nő legmélyebb lénye ez a szakrális kurvaság. De amikor önmaguktól ittas nők Dionüszosz nagy ünnepén a hegyek között őrjöngő táncukat járták, a férfiaknak még csak közelükben sem volt szabad lenniük. Akit megtaláltak, azt a mainaszok széttépték. Mert a kurvaság csak alacsonyabb, csak vörösen izzó állapotában kapcsolódik a szerelemhez. Mikor már fehéren izzik, a férfihoz semmi köze. Akkor már a szenvedélyes önfeláldozás mámora. Áldozat. Vagyis vallás.
Ebből a vallásból szabad szerelmet csinálni. Kell is. Főképpen mi mondjuk ezt, a férfiak, akik e nélkül az asszonyi tűz nélkül egész életünkben dideregnénk. Nekünk ezt hirdetnünk kell, és az asszonyoknak meg kell magyaráznunk, hogy mindez csakis értünk van. Persze van nő, aki elhiszi, van, aki csak mosolyog. Mondom, szerelmet szabad belőle csinálni. De üzletet, uralmat csinálni, e szakrális képességet arra használni, hogy a nő vele ruhát szerezzen, ékszert, pénzt, azt nem szabad. De megmondom, mi az, amit a legkevésbé szabad: pietizmust és puritánságot nem szabad. Szigort és előítéletet, megbotránkozást és álszemérmet, fogakat összeszorító kegyetlen erkölcsöket, idegbajos pedantériát, rigolyát, házsártosságot, hisztériát, kevély és hiú önimádatot mem szabad.
A bor a vörösen és a fehéren izzó nemes és nemtelen kurvaságnak minden olaját magában tartja, és ha a nő bort iszik, kiderül róla, hogy merre hajlik.

A mámor anatómiájának végső tanulsága ez: a mámor a köznapi észnél határtalanul magasabb rendű állapot és a tulajdonképpeni éberség kezdete. Mindannak, ami az életben szép, nagy, komoly, élvezetes, tiszta. Ez a magasabb józanság. A tulajdonképpeni józanság. Ez az enthuziazmus, ahogy a régiek mondták, amiből fakad a művészet, a zene, a szerelem, az igazi gondolkozás. És ez az, amiből az igazi vallás fakad. A jó vallás a mámorvallás; a rossz vallás a köznapi észvallás, az ateizmus. A vita illuminativa kulcsa itt van a kezünkben, jobban mondva itt van hordóinkban és üvegeinkben. A borból tanulhatjuk meg, mi a mámor, mi a magasabb józanság, mi az illuminait élet.
Számtalanszor tapasztaltuk magunknál és másoknál, hogy ha valami nagy szamárságot csináltunk, azt mindig azért tettük, mert nagyon okosak akartunk lenni. Okosak, de nem elég okosak. Nem annyira okosak, hogy az észt az ablakon kidobtuk volna. A számítások nem váltak be. Pedig milyen okos voltam! Elárulom nektek barátaim és barátnőim, hogy a számítások sohasem szoktak beválni. Ez már a számítások tulajdonsága, hogy nem válnak be, s az ember minél okosabb, annál kevésbé. Mit kell tenni? Hát persze! Mit kell tenni! Hiszen az előbb mondtam. Józannak kell lenni. Igazán józannak, vagyis mámorosnak. Bort kell inni.
Ez a végső következmény bármilyen merésznek látszik is, ennél még nem vagyok hajlandó megállni. Felteszem ugyanis a kérdést: mi az a betegséghez igen hasonló nyugtalanság, az az irritált korlátoltság, az a zaklatott sietség - ma idegességnek mondják -, ami az ateistákra annyira jellemző? Vallás nélkül élni nem lehet. Régi megállapítás és megdönthetetlen. Van jó vallás és rossz vallás. Ez az egész. Vagy Istenben hisz az ember, vagy szurrogátumokban. E szurrogátum igen sokféle lehet: nevezhetik elvnek, világnézetnek, diktátornak, haladásnak, humanizmusnak. Nőknél hiúságnak, kevélységnek, önimádatnak, öltözködésnek, hisztériának, rigolyának. A mai vallásszurrogátum neve: materializmus. Hogy miért nevezi magát így, rejtély. Én vagyok a materialista, kedvesem, én, aki a töltött paprikához és a szilvás gombóchoz imádkozom, aki az asszonyok füle tövéből áradó illatról álmodozom, aki a drágaköveket imádom, aki poligámiában élek az összes csillagokkal és virágokkal, és aki bort iszom. Bort. Halljátok? Mint mindenütt, a dolog itt is azon múlik, hogy jó, vagy rossz. Én vagyok a jó. A rossz materialisták anyagáról az az önkéntelen érzésem van, hogy az tulajdonképpen nem is anyag, hanem cement. Sem megenni nem lehet, sem meginni, sem megnyalni, sem vele aludni. Ez az anyag hullája, ez a ronda nehéz por, ez a hűlvén szürke és köznapi ész jelképe, ez a mámortalan massza, ez a komisz rideg számítás (amely sohasem válik be), maga az absztrakció, ez az ateista anyag.
Nos igen, fölteszem a kérdést: mi a mai ateisták zaklatottságának oka? Megmondom. Az ateizmus tulajdonképpen betegség. Az absztrakt élet betegsége. Gyógyszere egyetlenegy van: közvetlenül élni. A legelső szép nőbe beleszeretni, még pedig sürgősen, nagyokat enni, virágok között sétálni, fenyvesekbe menni lakni, zenét hallgatni, festményeket bámulni, és bort, bort, bort, bort inni. A jó vallás ugyanis olyan tehetség, amely csak egészséges emberben él. A tisztátalanságban feloldódik és elpárolog. Nagy és bölcs kortársunk mondta ezt, különlegesen illuminait pillanatában. A mai ateisták értelmetlen és zaklatott sietségének, feldúlt, alaktalan, üres, szánalmas tévelygésének oka ez a tisztátalanság. Higgyétek el, ennek a betegségnek egyetlen gyógyszere van, a bor. Vegyétek tudomásul, szegény tanítványaim, nemcsak nyomorékok vagytok, nemcsak ostobák, idióták, az élet gazdagságában koldu-sok, nemcsak betegek, hanem tisztátalanok is. Ez a ti nagy zaklatottságtok első oka. Ezért vagytok olyan szerencsétlenek, mint amilyenek vagytok. A jó vallás, a közvetlen élet, a jó lelkiismeret, a nyugalom, az értelem, a boldogság tisztátalan emberben nem lakik. Azért vagytok idegesek és önzők, absztraktak és boldogtalanok, mert nem vagytok tiszták a nagy illuminációra. Bort! Megint csak azt mondom, hogy: bort igyatok! Aztán majd kedvet kaptok a csókolózásra, a virágszedésre, a barátságra, a jó mély alvásra, a nevetésre, és újság helyett reggel költőket fogtok olvasni.
(....)

Ti éltek bolondok módjára és botrányosan, ateisták, de én nem háborodok fel és nem szidlak benneteket. Valamennyieteket felvilágosítlak arról, hogy mit kell tenni. Még csak azt sem kívánom, hogy lemondjatok valamiről, szegény lelkek, amúgy is nagy ínségben vagytok. Sőt, éppen arra buzdítlak: nehogy lemondjatok valamiről. Egyetek, szeressetek, gyönyörködjetek, és főként igyatok és igyatok és igyatok. Nem azt akarom, hogy kevesebb legyen, hanem azt, hogy több. Érted? Szamár! Az ember csak azt szidja, akit szeret. És hidd el, ateista barátom, a vallást nem hiába hívják vallásnak és hozzák kapcsolatba Istennel. Tényleg isteni dolog ez, amely nem tud mást, mint szeretni, még ellenségeit is. Nem mondom, hogy ebből az olajból bennem valami túl sok van, de azt tudom, hogy kanócomat ebbe az olajba dugtam, s mialatt ezt a könyvet írtam, ennek az olajnak a fénye világított nekem. És jegyezd meg jól, hogy az utolsó pillanatig nem vesztél el. Nem vagy kívülről kárhozatra ítélve. Te magad tartod magad a kárhozatban.
Minden tőled függ. Minden lélek egésznek születik és egészségét nem vesztheti el. Légy okos, szerezd vissza egészségedet. A gyógyszer bárhol kapható. Igyál! Amit kínálok, a tisztaság olaja, a mámor olaja. Igyál, a többit majd hozza a bor.


(Hamvas Béla: A bor filozófiája, részletek)

12 megjegyzés:

Balogh Tamás írta...

Boldog, Borral Teli Napot! :))))

duende írta...

:) Neked is Tamás! Boldogot! :)

Maitri írta...

Ezt a napokban olvastam valakinél a FB-on és ha már témába vágó gondoltam (talán nem ismered) belefér még ide, ha nem bánod...

Szicília olykor a józanság múzsája: „Feleségemnek ezennel megígérem, és megfogadom, önszántamból és saját tervemből, hogy egy nap fél liter bornál többet nem iszom, kivéve havonta egyszer, de akkor sem berúgásig. Berúgni maximum félévente egyszer. Catania, 1948. január 24.”
- Weöres Sándor

duende írta...

:) Istenem, bár én is írhatnék az utókornak valamit Cataniából... :)

Maitri írta...

Bármi megtörténhet...:)

duende írta...

így igaz! :) szép házacska, nem kell nagy, citromliget legyen mellette és persze a tengerre nézzen... :)

Maitri írta...

:)Imádom a tengert!
Csakis oda, csakis. Sehova máshova...

duende írta...

énisénisénis és igen igen igen! :)

Maitri írta...

:D

duende írta...

Ó... :)

Maitri írta...

A tengert igazán megízlelő ember felismeri azokat az embereket, akik amikor kapcsolatba kerülnek a tengerrel valahogy egy örök szerelembe esnek vele. És ahogy csak egy pillanatra is eszükbe jut csak azzal a csodálattal tudnak beszélni, vágyódni rá, ahogy az első alkalommal egymásra leltek.:) Mert az valami csoda a javából.
És történjék meg bármikor újra és újra ez a találkozás, mindig érezni tudják azt a vonzódást feléje. Az ilyen tengert kedvelő emberek szíve sosem szűnik meg szeretni azt, még ha nem is adatik meg egy újabb lehetőség a találkozásra. És az ilyen emberek igazán szerethetők a különös kapocs miatt, mert bizony gazdagok ők ettől a csodálatos élménytől.

duende írta...

Igen. Örök szerelem. :)