Metafizikai világlátás & méretre szabott gondviselés


- Miért, mi a szakmája?
- Bohóciskolába járok.
- Nahát. Nem is tudtam, hogy van olyan.
- Hogyne volna! Most járom a huszonötödik évfolyamot. És maga?
- Én a huszonhatodikba járok - mondta.






A sztoicizmus, az olyan, hogy az ember annyira fél, hogy mindent elveszít, hogy direkt mindent elveszít, hogy ne kelljen félnie. Ezt nevezik szorongásnak, Cora kisasszony.


A könyvespolcnál álltam, meztelenül, ami nálam semmit nem jelent, tekintve hogy felöltözve is meztelen vagyok, és pont, mert mindig mindent magamra veszek, mármint a lelkemre.


Nem lehet egyetlen, de még ezer kérdésben sem összefoglalni, ami nem az agyból, hanem a szívből jön, tekintve, hogy erre nincsenek szavak.


Chuck szerint ki kéne találni egy különleges karatét érzékenységre, hogy legyen védelmi eszközünk vele szemben, vagy pedig transzcendentális meditációval és filozofikus lemondással kell védenünk magunkat, amit bizonyos ázsiai néptörzsek jógának neveznek.


A dolgok jó oldalát érdemes nézni, Cora kisasszony. Igaz, nem mindig lehet tudni, hogy melyik a jó oldal. Nem nagyon feltűnő.


Jó érzés, ha van min álmodozni az embernek. Igaz, olyan is van, hogy túl magasra törnek az álmok, és utána jön a pofára esés. Már rég kifigyeltem, hogy a valóság nincs mindig a helyzet magaslatán.


- Tudod, Jeannot nyuszi, régen Franciaországban még tudták, hol az arany középút.
- Na és hol van? A földrajz sosem volt erősségem.
- Arany középút. Egyenlő távolság a leszarom meg a beledöglök közt. Nem csukom magamra az ajtót, de nem is engedek be mindenkit. Nem hagyom, hogy a szívem megkérgesedjen, de nem is emésztem halálra magam. Nehéz megtalálni a középutat.


Gyöngéd szeretetet éreztem iránta, iránta és a biztonságot adó, becsületes parasztkenyere iránt, de minden hiába, ha az ember úgy szeret, ahogy lélegzik, azt mindenki légúti betegségnek gondolja.






     Szél támad!… Élni, próbáljunk meg újra!
     Az óriás lég könyvem nyitja-fújja.

Éppen kávézott, de még arról is megfeledkezett, a csésze megállt a levegőben, és Aline csak nézett rám. Én pedig tovább támadtam, mint a szél, és folytattam a szavalást:

     Oh higgyen hát nekem: tán késő lesz már holnap,
     Éljen, tépje a rózsát, ma még van rá idő!

- Hűha! A kurva életbe! - mondta, és örültem, hogy végre más is mondja, nem csak én.


Engem mindig tisztelettel tölt el, ha egy seggfejjel, egy igazi, hamisítatlan seggfejjel találkozom, mert végre valamire magyarázatot kap az ember. Chuck szerint azért nyűgöz le engem az Emberi Faszság, mert megérint a Végtelen szakralitása.


A modern idők legnagyobb forradalma pontosan ez: a világ hirtelen támadt vakító transzparenciája. Az elmúlt három évtizedben többet tudtunk meg magunkról, mint előtte évezredek alatt, és ez óriási trauma. Ha nem szajkózzuk tovább, hogy nem én voltam, hanem a nácik, a kambodzsaiak, a mit tudom én, kicsodák, akkor bizony egyszer csak rájövünk, hogy de bizony, igenis mi voltunk.


Elképzelni sem tudom, hogy képes egy ilyen méltóságteljes alak köznevetségbe és hiábavalóságba menekülni, ha csak úgy nincs, ahogy Chuck állítja, hogy ugyanis ez nála a metafizikai világlátás teljes hiánya miatt bekövetkező metafizikai kétségbeesés. Még magnóra is vettem. Mármint nem a metafizika teljes hiányát, hanem amit Chuck mondott. Ha van szerencsénk valamit nem érteni, azt nem szabad kihagyni.


Leugrottam az ágyról, mentem, és kikerestem a Bölcsesség címszót Chuck lexikonjában. Azt találtam, hogy Bölcsesség Az isteni és emberi dolgok és jelenségek avatott ismerete. Felolvastam nekik, és jót röhögtünk, még Tong is. Ezt is találtam: (bibliai értelemben) Isten egyik tulajdonsága, amely a világ teremtésében és kormányzásában nyilvánul meg, ez se rossz. És: lelki békével együtt járó magasabb rendű okosság. Mondhatom, rég nem szórakoztam ilyen jót. Le is másoltam a lényeget Salomon úrnak, mert ha valakinek, neki igazán szüksége van lelki békével együtt járó magasabb rendű okosságra.


Bementem egy tolószékes hölgyhöz, mondtam, hogy Salomon úr küldött, a konfekciókirály, érdeklődik a hogyléte felől, és hogy nincs-e valami kívánsága. A hölgy sosem hallott Salomon úrról, vagy még akkortájt ismerte, amikor Éva Ádám menyasszonya volt, ezért a meglepetést még rejtély is tetézte, márpedig a rejtély tápot adhat a reménynek, és az a legfontosabb, ha amúgy semmi sincs. De persze nem szabad túlzásba esni. Mindig elmagyaráztam, hogy Salomon úr csak konfekciókirály, vagyis alapjában a ruhaviseletben uralkodik, tehát a hatóköre nem terjed ki a fölső kategóriába tartozó, méretre szabott gondviselésre.






Salomon úr elmeditált rajtam.
- Erős magában a humanista érzék, fiam, ami bizony sok fájdalommal is jár. Ez a lelki intelligencia egy igen ritka formája, úgy is mondhatni, hogy ösztönös rokonszenv az emberiség iránt. Hajdan kiváló misszionárius lehetett volna magából… azokban az időkben, amikor még megették a hittérítőket.


- Ez az. Mindenki emlékszik a nagy emberekre, és senki sem törődik azokkal, akik semmire sem vitték, de szerettek, reméltek és szenvedtek. Akik alázattal viselték sorsukat születésüktől a végállomásig. Már a kifejezés is, hogy „semmire sem vitték”, gyalázatos, igaz és tűrhetetlen. Nem bírom elfogadni, és szerény eszközeim szerint küzdök is ellene.


Chuck szerint Salomon úr nem szívjóságból jótékonykodik, hanem hogy megleckéztesse Istent, szégyent ébresszen benne, és megmutassa Neki a helyes utat.


Salomon úr nagyon szerette a visel igét és származékait, mert szerinte dióhéjban az egész élet leírható velük a születéstől a halálig, a többi, az mind szófia beszéd, csak vigasztalásul mondogatunk magunknak mindenfélét. Később, amikor már jobban ismertük egymást, egyszer megkérdeztem tőle, hogy érti ezt a viselés dolgot.
Nem válaszolt azonnal, egy darabig fel-alá sétálgatott a dolgozószobája pázsitzöld padlószőnyegén, és amikor megállt előttem, jóság sugárzott az arcáról és némi szomorúság. A jóságos arc mindig szomorkás is, hiába, ez velejár.
- Az anya viselős a magzattal, aztán világra hozza. A születés mindkettőjüket megviseli, az újszülött felsír, és aztán tovább sír és ordít, mert érzi, hogy ezentúl el kell viselnie az életet, a félelmet, a szorongást, az éhséget, a szomjúságot meg a többit, és rájön, hogy még a jó dolgokat se könnyű elviselni, örömet, reményt, vigasztalást. Múlnak az évek, a gyereknek alkalmazkodnia kell, „viselkednie”, és olyan ruhát viselnie, amit rákényszerítenek a szülei. Felnő, közteherviselő lesz, és egyéb terheket is viselnie kell, amellett jó esetben szívén viseli a szerettei sorsát, és végül, ha hisz a Gondviselésben, ha nem, el kell fogadnia, hogy jön az egyre elviselhetetlenebb életnél is elviselhetetlenebb valami, a…
Nem mondta ki, hogy végül mi jön, csak oktatói célzattal és bátorítóan a vállamra tette a kezét, mert néha a válasz a legrosszabb, ami egy kérdésre kapható.






Szerintem az emberi szív, az úgy van megteremtve, hogy csakis buta lehet. Akinek nem buta a szíve, annak nincs szíve egyáltalán.

(Émile Ajar: Salamon király szorong)

Megjegyzések