A varázslók előnye

- Mondd meg nekem don Juan, milyen valójában az a lény, aki meg fog halni? - kérdeztem, hogy a beszélgetést másfajta hangnemben zárjam le. - Nagyon sokszor hallottalak erről beszélni, de tulajdonképpen nem határoztad meg nekem.

- Az emberi lények olyan lények, akik meg fognak halni - felelte. - A varázslók határozottan állítják, hogy ahhoz, hogy fogást találjunk a világunkon, és azon is, amit teszünk benne, az egyetlen mód annak teljes elfogadása, hogy a halálunk felé tartó lények vagyunk. Enélkül az alapvető tudás nélkül az életünk, a dolgaink, és a világ, amelyben élünk, kezelhetetlenek.

mexikói faragott koponya, háttér: Teotihuacan

- De olyan messzire vezető ennek a puszta tudomásul vétele? - kérdeztem az áltiltakozás hangján. 

- Arra mérget vehetsz - mondta don Juan mosolyogva. - Azonban a puszta tudomásulvétel nem éri el a célt. Meg kell testesítenünk ezt az elfogadást, és meg kell élnünk bármi áron. A varázslók minden korszakban azt állították, hogy halálunk látványa a legkijózanítóbb látvány, ami létezik. 

Az a baj velünk, emberi lényekkel, és ez a baj velünk időtlen idők óta, hogy azt hisszük, anélkül, hogy szó szerint így valaha is kijelentettük volna, hogy beléptünk a halhatatlanság birodalmába. Úgy viselkedünk, mintha sose halnánk meg, infantilis arroganciával. A halálunk felé tartó lények vagyunk - mondta. - Nem vagyunk halhatatlanok, de úgy viselkedünk, mintha azok lennénk. Ez az a hiba, ami egyénenként legyőz minket, és ami egyszer majd legyőz minket, mint fajt. De még a halhatatlanság érzésénél is károsabb az, ami vele jár: az az érzés, hogy fel tudjuk fogni ezt az elgondolhatatlan világegyetemet az agyunkkal.

Don Juan kijelentette, hogy az a varázslók előnye átlagos embertársaikkal szemben, hogy ők tudják, hogy haláluk felé tartó lények, és nem hagyják magukat eltérni ettől a tudástól. Hangsúlyozta, hogy óriási erőfeszítést kell tenni azért, hogy napvilágra hozzuk, és teljes bizonyosságként fenntartsuk ezt a tudást. 

- Julian nagual mesélt nekem az ókori Róma hódító hadvezéreiről - folytatta don Juan. - Amikor győzedelmesen hazatértek, hatalmas felvonulásokat rendeztek a tiszteletükre. A hódítók harci szekereiken vonultak fel és bemutatták a kincseket, amiket szereztek, és a legyőzött embereket, akiket rabszolgává tettek. A kocsin mindig ott volt velük egy rabszolga, akinek az volt a feladata, hogy a fülükbe sugdossa, minden dicsőség és hírnév mulandó. 

Ha bármilyen módon diadalmasak vagyunk, nincs senkink, hogy a fülünkbe súgja, győzelmeink mulandók. A varázslók azonban fölébe kerekednek ennek; haláluk felé tartó lényekként van valakijük, aki a fülükbe sugdossa, hogy minden mulandó. A súgó a halál, a csalhatatlan tanácsadó, az egyetlen, aki soha nem fog neked hazudni.

(Carlos Castaneda: A Végtelen aktív oldala)