Temérdek kincsek

Megnéztem Clooney új filmjét. Mert szeretem a jó sci-fit. Így ha kijönnek ebben a kategóriában egy filmmel, annak nagyon tudok örülni.

A történet faék-egyszerű. Semmi csavar, semmi váratlan. Ami mégis megfogott benne, az a látvány szépsége, és a meditatív lassúság és elmélyültség volt, amit én nagyon szeretek. Clooney játéka nagyon jó, remek színész. Semmi sem volt siettetve, nem kellett száguldani a film után sem értelmileg, sem érzelmileg, sem spirituálisan. Mert leginkább ez utóbbi volt az üzenet.

Elhangzik egy dal az űrben, Neil Diamond Sweet Carolinje. Talán ez volt a csúcspont, legalábbis számomra. Mert már a történet elején tudjuk, hogy a Föld, és azon minden élet haldoklik, csak napjai vannak hátra. Ahogy hallgattam ezt a fülbemászó zenét, az jutott eszembe, hogy egy ilyen katasztrófában nem csak a fizikai létformák semmisülnek meg, de minden más is: az is, ami szellemi, ami lelki. A kapcsolatok, az ezekben hordozott hatások és érzések. A tudomány, a vallások, a mítoszok és mesék, az istenek és emberek ezerrétegű színes világa. A dalok, az illatok, a kisgyerekek kacagása, a hópelyhek csillogása, a rózsafagylalt íze egy forró nyári napon, minden. Hogy mikor múlik, akkor döbbenünk rá, milyen gazdag az élet, minden király és mágnás kincsénél milliárdszor gazdagabb... És hogy minden létező magában hordozza ezt a temérdek kincset. Együtt hordozzuk, mindannyian, mert részei és részesei vagyunk egymásnak.

Nehéz leírni, mi minden kavargott bennem ezt a dalt hallgatva. Leginkább talán az, hogy minden mulandó, és nagyon törékeny. És épp ezért végtelenül értékes, mert minden szépség, ami csak van e világon, akár teremtett, akár alkotott, az időből kiragyogó örökkévalóság egy darabkája.