Walter Bowman Russell

Walter Bowman Russell (1871. május 19. – 1963. május 19.) amerikai impresszionista festő, szobrász és író volt. Sokat írt tudományos témákról is, de elképzeléseit a tudósok elutasították. 

1921 májusában - a hetedik alkalommal bekövetkezett, tökéletes megvilágosodása után - Walter Russell hozzáférhetett minden tudás forrásához. Felébredve azonnal leírta amit látott: filozófiai, tudományos és spirituális kinyilatkoztatásokkal teli oldalakat, amelyek a "The Universal One" című kéziratának alapját képezték. Bár felfedezéseit elküldte az USA akkori 500 vezető tudósának, szinte mindannyian őrültnek tekintették - egyet kivéve. Nikola Teslát, a látnok feltalálót annyira megdöbbentették Russell meglátásai, hogy felszólította, zárja el a munkáit ezer évre, mert az emberiség még nem áll készen az abban foglalt igazságokra. Walter Russell kinyilatkoztatásai újra írták a valóság szerkezetét. 

 

Bár a könyve nem hozta meg a kívánt érdeklődést, de tudását minősíti az a tény, hogy az általa megalkotott periódusos rendszerben több olyan elemet is feltüntetett (a 93-as rendszámú neptúniumtól kezdve a 105-ös rendszámú hániumig, valamint még legalább 10 különböző elemet és izotópot, összesen legalább 20 elemi részecskét), amelyeket csak évekkel később fedeztek fel hivatalosan, de ezek mindenképp Russellnek tulajdoníthatók. Ezzel ő lett a legtöbb elemet elméletileg felfedező tudós, ennek ellenére nevét nem találjuk meg egyetlen elem felfedezőjeként sem. Ugyancsak ő fedezte fel a hidrogén két izotópját, a deutériumot és a tríciumot, és ezért később díszdoktori elismerést is kapott. 

Russell "The Universal One" című műve azért is rendkívüli, mert elsőként és mind ez idáig egyedüliként publikált egy olyan koncepciót a történelemben, amelyben nemcsak a fizikai világ egységes felépítését magyarázta el az elektromosság, a mágnesesség, a radioaktivitás és a gravitáció részletes ábrákkal illusztrált összefüggésein át a legkisebb anyagi részecskétől a csillagrendszerekig, hanem az embert is elhelyezi ebben az univerzumban.

 

 

 

Rusell szerint az anyag nem szilárd, hanem gondolatok által lelassított, kristályosodott fény - hogy körülöttünk minden, a kövektől az emberi testekig, a tudat által formált fénymintákból áll. Úgy gondolta, hogy az univerzum alapvetően szellemi, nem pedig anyagi, és hogy minden ritmikus ciklusokban mozog: tágul és összehúzódik, mint a lélegzet. Illúzióként tekintette az ellentéteket, mint a jót és a rosszat, helyette azt állította, hogy minden a harmóniát és az egyensúlyt keresi. Russell számára a halál nem a vég volt, hanem a forrásához visszatérő sűrűsödött fény felszabadulása. Még az idő sem lineáris, hanem spirális, ahol a múlt, a jelen és a jövő együtt létezik. Ezek az ötletek radikálisan megelőzték a korukat. Szerinte az elektromosság élő energiaspirál, nem csupán mozgásban lévő elektronok, és az űr vákuuma valójában a kiaknázatlan potenciál vibráló tengere. Az egészség szerinte a test természetes ritmusa, a betegség pedig egyszerűen ennek az áramlásnak a zavara. Bár élete során figyelmen kívül hagyták vagy kigúnyolták, Russell munkája jelen korunkban, amikor a kvantumfizika és a tudat tanulmányozása során szinte ugyanazokba a kérdésekbe botlunk, már nem is tűnik őrültségnek. (Források: facebook, Wikipédia, teslabook)

  

 

Könyvei: 

• The Sea Children, 1901 
• The Bending of the Twig, 1903
• The Age of Innocence, 1904
• The Universal One, 1926 
• The Russell Genero-Radiative Concept or The Cyclic Theory of Continuous Motion, L. Middleditch Co., 1930 
• The Secret of Light, 1947
• The Message of the Divine Iliad, 1948
• The Book of Early Whisperings, 1949 
• The Home Study Course (with Lao Russell), 1950–52 
• Scientific Answer to Human Relations (with Lao Russell), Univ of Science & Philosophy, 1951 
• A New Concept of the Universe, Univ of Science & Philosophy, 1953 
• Atomic Suicide? (with Lao Russell), Univ of Science & Philosophy, 1957 
• The World Crisis: Its Explanation and Solution, (with Lao Russell), Univ of Science & Philosophy, 1958 
• The One-World Purpose (with Lao Russell), Univ of Science & Philosophy, 1960

Egy titokzatos magyar jógi

A lét óriási egész színpadának a hit a rendezője. Minden változást, minden alakulást a hit szabályoz, a hit irányít és rendez el. Ha tehát az ember eljut odáig, hogy tetszése szerint tudja beállítani hitét valamely célra, akkor ezzel a beállítottsággal – az irányított várakozással – megváltoztatja a fennálló folyamatokat a természetben. 

Kaczvinszky József: A hét beavatás / „F” napló / Yoga aforizmák 

 

 

Semmiféle rendszert sem lehet első hallásra felfogni és megérteni. A yogát legkevésbbé. Úgy tanítják, először tudomásul kell venni a yoga állításait, azután elmélkedni kell azokon, végül pedig bensőleg át kell élni az igazságait. Teljes megértés csak így jöhet létre. 

Kaczvinszky József: Kelet világossága 1. – Bevezetés a Yogába

 

Tiszta akarat és tiszta érzékenység

A személyiség tiszta érzékenység és tiszta akarat. Ezzel azt mondtuk: a valóság van és hat. A kettő egy és ugyanaz: a valóság teremtő valóság, amely úgy van, hogy hat és azzal hat, hogy van. Hatni annyi, mint megnyilvánulni, megjelenni, kifejezni magát – minden teremtés a teremtő saját képmására való teremtés. A hatás az érzékenység komplementer mozdulata. 

 

 

 

De aki akar, hatni akar. Az akarat és hatás közé beékelődik ugyan mint bizonytalansági tényező a „képesség” mozzanata; hatni akarok, de kérdés, képes vagyok-e hatni? A személyiség tiszta akaratánál azonban erről a mozzanatról nem lehet szó. A személyiség hatni akar, de ez a hatás maga a teremtő valóság, a valóság törvénye – tehát maga a személyiség. A személyiség azt akarja, ami van: önmagát akarja, éppen úgy, ahogy önmaga iránt érzékeny. Önmagát akarja, nem pedig valamit, ami rajta kívül áll: ez a tiszta akarat (a "szabad akarat") tartalma. S ha ez így van, az akarat szó jellemző tartalmi hangsúlya nem lehet más, mint ez: akié a tiszta akarat, valóságát nem kívülről kapja, hanem önmagából teremti. A személyiség tiszta akarat és tiszta érzékenység, mert a személyiség a teremtő valóság. Ahol a személyiség szabad, ott az egy szellem, a valóság törvénye súg az embernek. Megsúgja neki önmagát, tehát sugalmazza az ember minden lépését. 

Az augustinusi lebontásra azért van szükség, hogy ezt a hangot meg lehessen hallani. Nem merev szabályokat súg, hanem minden pillanatban új szót, mert a szellem szüntelen teremtés és a valóság minden pillanatban új arccal lép elénk. S ez megint a különbség tudomány és szellem között (olyan különbség, amit éppen mi nem győzhetünk eléggé hangsúlyozni, mert a zsidóságot kétszeresen fenyegeti a veszély, hogy a szellemet tudományként s formállogikai tudatként értse félre): a tudomány csak merev szabályokat adhat, típusokba skatulyázza a valóság jelenségeit, amit csak úgy tehet, hogy a valóságot nem tekinti élőnek. A szellem viszont maga az élő élet. 

A szellem leírhatatlan: csak élni és teremteni lehet a szellemben. Augustinus mondja, hogy a szellem megismerésének módja nem hozzáépítés, hanem lebontás. Nem az ismeri meg a szellemet, aki “új ismereteket” gyűjt, aki szellemére új emeleteket épít. Éppen ellenkezőleg: csak az jut el hozzá, aki önmagán belül minden falat lebont, mert a szellem e falak közé van bezárva. A szellemet keresni nem egyéb, mint e falak közül kiszabadítani, eltakarítani róla a romokat és rárakódásokat. Nincs ember, akiben ne volna benne az egész szellem: csak olyan van, akiben megkérgesedett. Ezt a kérget kell eltávolítani, hogy újra élővé lehessen benne. A szellem az a végső erő, ami a valóságot valóvá, élővé, működővé teszi. A csak személyesen átélhető – nem pedig “tudomásul vehető” – válasz az utolsó miértre. Ha azt kérdezem, mi a valóság, válasz helyett impozáns felhőkarcolóval ajándékoz meg a tudomány, amelynek legfelső emeletére ezer lépcsőfok visz. Beszél anyagról, molekuláról, atomról, elektronról, hullámrezgésről. De ha az utolsó lépcsőfokon is megismétlem a kérdést, a választ már csak a szellemben találhatom és sehol másutt. A szellem ott kezdődik, ahol a tudomány véget ér. Az egyetlen lehetséges viszony köztük az, hogy a tudomány a szellemből meríti kisebb vagy nagyobb erejét: a tudomány a szellem által van, mert minden a szellem által van. 

Tábor Béla

Alkímia

A bölcsek köve pedig nem egyéb, mint a megszabaduláshoz vezető biztos tudás. 

 

 

 

Ami velünk történik, végső lényege az, hogy játék. Mert sorsunknak csak az ember felé eső oldala komoly, nehéz és szomorú. Az istenek felé eső oldal derűs, mert látszik, hogy céltalan túláradás, öröm, játék. S ezt az ember csak akkor látja, ha maga is istenivé lesz, ha rálát önmagára felülről – ha játszik.

 

Hamvas Béla

 

 

Pharmageddon, vakcinácizmus

Hogyan lehet egy győztes háborút megvívni? Ma háromféle háborút lehet vívni: hagyományos eszközökkel, a második lehetőség a nukleáris háború, a harmadik pedig a biológiai fegyverekkel megvívott háború. Az első kettő elpusztítja akkor is az infrastruktúrát, ha valamelyik fél győz. Ott marad egy majdnem teljesen elpusztított, nem működtethető világ. Vajon melyik az a háború, amellyel drasztikusan le lehet csökkenteni a népességet, a maradókat maximálisan kontroll alatt lehet tartani, nem pusztul el az infrastruktúra, valamint a legolcsóbb, és még üzleti alapon is nagy nyereséget hoz? Plusz moshatják kezeiket a kitervelői és végrehajtói, mert az emberek maguk írják alá a halálos ítéletüket, örömmel és dalolva? Természetesen ez a biológiai háború. Elég hozzá félelmet és pánikot kelteni, aztán ezt sulykolni nap mint nap, minden médiából ez folyjon, és az emberek rohanni fognak a "megmentő" oltásért. Ha pedig nem, ilyen és olyan intézkedésekkel rákényszerítik őket, ellehetetlenítik az egzisztenciájukat, tönkreteszik az életüket, kizárják őket mindenből. Persze nem tudható, mi van a vakcinákban (titkos), nem lehet tudni, mi folyik a kórházakban, irányításukat átveszi a katonaság (titkos), nincs utánkövetés az oltások mellékhatásairól vagy a halálozásokról (titkos), és tilos a boncolás a kórházakban. Ha olyan anyagot fecskendeznek be, amelyik csak lassan építi le az immunrendszert (ilyen pl. HIV-vírus), akkor a páciens még elélhet akár 10 évig is, vagyis még arra sem jön rá a nagyérdemű, hogy mibe is halt bele annyi sok ember. Ördögi, ugye?

 

 

"Mindannyian hallottunk a parancsnoki láncról. Az emberek általában katonai, vállalati, kormányzati hatalmi struktúrákkal kapcsolatban gondolnak erre a kifejezésre, pedig valójában az egész mai társadalomra érvényes. Talán igaz, hogy néhány elmebeteg őrült irányítja most a világunkat, de én nem tőlük félek. Az agymosott tömegektől félek, akik azon nyomban halálba küldenének, amint parancsot kapnak erre. A jóhiszemű ostobák csordájától félek, akik elhiszik, hogy az írott jog és a hatóság mindenáron követendő akár a nyilvánvaló erkölcs kárára. A történelem halálosztagait és koncentrációs táborait sohasem lázadók és szakadárok szolgálták. Azok irányították őket, akik a szabályokat követték." (idézet egy Sevaster által feliratozott videóagyagból)

(Itt egy fontos videó volt, amit máris eltávolítottak... no komment!)

 

"A "covid-szekta" az amerikai C. J. Hopkins írása 2020 októberében jelent meg. Hopkins szerint egy globális totalitárius rendszerváltás kellős közepén állunk, az emberiség történelmében először. A Covid-szektát azok alkotják, akik elhitték a hivatalos narratívát, ami nagyjából így hangzik: a WHO és a világ kormányai fáradhatatlanul törekszenek véget vetni a történelem legnagyobb járványának. A karantén, az üzletek bezárása, és az olyan előírások, mint a távolságtartás, a maszkviselés, a mozgás korlátozása mind hatékonyan előzik meg a kórházak túlterhelését, és az epikus mértékű kihalást. Az egyetlen reménysugár a halálos vírus legyőzésére az új, biztonságos oltóanyag és a lakosság minél előbbi átoltása. Bárki, aki kétségbe vonja ezt a narratívát, az vírustagadó-összeesküvés-hívő, aki kockára teszi a küzdelem sikerét. A Covid-szekta tagjai vakon bíznak a kinevezett egészségügyi szakértőkben, csakúgy, mint a rendszermédiában. De ha kicsit is olyan vagy, mint én, akkor pont ezeket az agymosottakat tartod az igazi globális veszélynek. A szekták hajdanában még olyan különcökből verődtek össze, akik saját telepeinken rejtőztek el a világ vizslató szemei elől, de Hopkins meglátása szerint, a Covid-korszakban ez a paradigma a feje tetejére állt, mert pont a Covid-szekta vált a domináns kultúrává. Akik pedig nem hisznek benne, mint én sem, ők lettek a kisebbség, és apró szigeteket alkotnak egy őrült bolygón. Hopkins szerint a totalitárius társadalom és szekták legfőbb ismérvei egy felülről diktált elmebeteg narratívához való tömeges igazodás, és az, hogy ez az elmebeteg narratíva paranoiára épül. Nem hajlandó kitenni magát sem a logika, sem a józan ész próbájának. A szekta tagjai a narratívában hisznek, és hitükben nem hajlandók magukat tényekkel megingatni. Ez a szektás indoktrináció 2020 elején vette kezdetét azzal, hogy egészen bizarr videók kerültek ki Kínából, az utcán összeeső járókelőkről, talpig védőöltözetben beavatkozó különítményekről, akik az utcán halomban elhullók eltakarításával próbálnak megbirkózni. Izolációs létesítményekről, túlterhelt kórházakról, elnéptelenedett városokról jelentek meg drónfelvételek. A halálos vírus egy természetellenes ugrással átkerült az embere a denevérről, állítólag. A vírus aztán szépen repülőre ült, és majdnem kiírtotta Olaszországot. 

 

 

 

Na és ekkor kapcsolt magas fokozatra az agymosási kampány, és az újkori történelemben először az üzleteket be kellett zárni. Bennünket pedig visszaparancsoltak a lakásainkba, ahol a TV, a rádió, a telefonunk mind milliós halálesetek képeivel riogattak. Ennek az első karanténfázisnak nem lehet eléggé túlbecsülni a mentális egyensúlyunkra a későbbiek kezeléséhez. "Rejtőzz el otthon, várj az utasításainkra, de legfőképpen rettegj, és rettegj!" Már az első karantén nagy lelki és fizikai stresszt okozott. Ez volt eddig a legnagyobb pszichológiai hadviselési akció az emberiség történetében, és azóta is Covid-hírekkel bombáznak minket a nap 24 órájában, minden nap. Hűtőkamionokról, tömegsírokról, sebtében emelt tábori kórházakról tudósítanak, olyan jelszavakkal, hogy védd meg a frontvonalban dolgozókat. Aztán próbáld meg összeegyeztetni az állítólag túlterhelt nővéri körében elharapódzó seggriszáló táncos kihívásával. A trükk bevált, a tudatalattinkba befészkelte magát a félelem mindentől és mindenkitől. A társas kapcsolatok korlátozása a manipuláció legősibb módszereinek egyike, ezért is korlátozzák minden szektában a tagok kapcsolatát a külvilággal, nehogy kitegyék magukat ellentmondó nézeteknek. A szabályok állandó változásai sem véletlenek, mert a szektavezérek is megkövetelik a hívektől a korábbi szabályok megtagadását, és az újak vakon követését. Engedelmességi próbák, amik kognitív zavart keltenek. Mert a narratívák nem a logikára épülnek, hanem a hitre, a szabályok vakon követésére. Háborús időkre jellemző módon szlogenek folyamatos sulykolásával alakítják ki a korszellemet úgy, hogy kitöltse a narratíva által le nem fedett réseket. Bűntudat keltésével manipulálnak, abszurd áltudományos cikkekkel, megfizetett celebek reklámjaival befolyásolnak. A tudomány és a tények nem számítanak többé, legalábbis a Covid-szektának már nem. A 2020 halálozási adatok megfelelnek a korábbi évekének, de a Covid-narratíva pszichotikus alapokra épül, elfogadása hit kérdése, és nem a tényeké. Titkolózás mindenütt, katonai hatalomátvétel, a vakcinagyártók, a kormányok, az orvosok semmiért nem vállalnak felelősséget. Nem tudni, mi van a vakcinákban, de te írd alá a beleegyezési nyilatkozatot, így minden felelősség csakis a tiéd. Az igazi veszélyt a társadalom két csoportra szakadás jelenti. Oltottakra és nem oltottakra. És ha nem ébredünk időben, a Covid-szekta szakadékba vezeti a járgányunkat. És még a benzint is mi fogjuk fizetni." (idézet egy videóanyagból)

 

Dr. Mike Yeadon, a Pfizer korábbi elnökhelyettese és tudományos igazgatója arra figyelmeztet, hogy a pokol kapujában állunk: https://www.bitchute.com/embed/e72i82XD1mNF/

Az álmok filozófiája

Éber állapotnak hívod azt, amikor érzékelsz egy tárgyat. Sötétség az, amikor nem észleled. Most, az éber tudatállapotban – az úgynevezett éber világban –, mivel intelligenciával rendelkezel, magad előtt a tárgyak világát látod jelenlévőként. Az álomban ugyancsak jelen van egyfajta intelligencia. De a mélyalvásban nincsen. Mi történik ilyenkor? Az érzékek és intellektus visszavonulnak a forrásukba. Nincs észlelési aktivitás, így az érzékelés hiánya a sötétséggel válik egyenlővé. Isten teremtő akaratának eredeti állapota a teremtést megelőzően egy sötétségnek, vagy éjszakának tűnő állapotban jelenik meg – ez az, amit Siva állapotnak hívunk. Nagyon fontos emlékezni arra, hogy a Siva állapot Isten teremtő akaratának eredeti, primordiális állapota, ahol az érzékelés külsődlegessége nincs jelen, nincs külső érzékelés, mivel Istenen kívül nincs semmi, ezért számunkra ez sötétségek, vagy éjszakának tűnik. Ez Siva éjszakája – a Sivaratri. 

Az Isten számára ez nem éjszaka. Minden Fény. Siva nem sötétben ücsörög. Isten Teremtő Akarata mindentudó, mindenütt jelen lévő és mindenható – mindez együtt. Ezt az állapotot Isvarának is nevezzük. A Legfelsőbb Abszolút – mely meghatározhatatlan – mikor a kozmosz megteremtésére irányuló tendenciájú Teremtő Akarattal társul védikus szóhasználatban Isvara, a puránikus terminológiában pedig Siva. Ez egy nagyon pontos állapot, mely a Védák Nasadya Suktájában tamaszként, vagy sötétségként van leírva. Ismét meg kell jegyezzük, hogy a sötétség az Isteni Abszolút fényének túlsúlya miatt (létezik).

Ha Istenre nézel, mit látsz? Semmit! A szemek nem láthatják Őt, olyan kápráztató fény Ő. Ha a fény frekvenciája nagyon magas szintre emelkedik, a szem számára láthatatlanná válik. Így ha az Istent látod, nem látsz semmit sem. Ami azt illeti, most is éppen Istent látjuk. Csak épp nem vagyunk képesek felismerni Őt. A világ, amit magunk előtt látunk, maga Isten. Nincs olyan dolog, hogy világ. Ez csak egy név, amit a Legfelsőbb Létezőre aggattunk. A világ csak egy név, melyet a saját tudatosságod észlelésében létrehozott torzításnak adsz, ami annak köszönhetően jön létre, hogy az (a tudatosság) szubjektummá és objektummá választja szét magát.

Szvámí Krishnánanda (az idézetet a Nandagopa.hu oldalról hoztam, köszönetem érte)

Nagyon jó előadás, sajnos a hangminőség viszont nagyon rossz. De érdemes végigkínlódni, mármint a fülelést, mert tényleg szuper a tartalom. Az előadó Nandagópa.

17%

Jó lenne elgondolkozni végre azon, hogy egy ember szerencsétlensége vagy betegsége nem elsősorban vagy egyáltalán nem szervezetünk magánügye. Abba egyénnek és környezetnek, egyénnek és társadalomnak kapcsolata is belejátszik. Nem kielégítő kapcsolata elsősorban. Ha az egyén nem találja meg a helyét a közösségben, vagy ha a közösség nem biztosít megfelelő létfeltételeket az egyénnek – ez valahol a vegetatívában is károsodást okoz: lyukadás vagy hasadás áll elő a szervezetben; gyomorfekély, infarktus, daganat. Gondolom az elidegenedés korunkban annyit tárgyalt kérdéséhez is kapcsolódik mindez. Egyáltalán, nem kellene-e többet foglalkoznunk azzal, hogy romló kapcsolataink miként bomlasztanak meg sejtcsoportokat a szervezetben, ahelyett, hogy a nikotinra hárítanánk a felelősséget?

~ Latinovits Zoltán ~

 ☆ ☆ ☆

Épp ezen a nyáron megkérdeztem William Styron regényírót egy kínai étteremben, hány embernek van meg az egész bolygón az, ami nekünk, vagyis élni érdemes élete. Közösen arra a következtetésre jutottunk, hogy 17%-nak.
Másnap besétáltam a manhattani belvárosba régi barátommal, egy orvossal, aki mindenfajta függőségben szenvedőket kezel a Bellevue-kórházban. Sok páciense hajléktalan, és ráadásul HIV-pozitív. 

Elmondtuk neki, hogy Styronnal 17%-ot kalkuláltunk. Nagyjából pontosnak tűnik, mondta ő.
Ahogy már másutt megírtam, ez az ember szent. Az én meghatározásom szerint a szent olyan ember, aki tisztességesen viselkedik egy tisztességtelen társadalomban.

~ Kurt Vonegut ~

 ☆ ☆ ☆

Fontosnak tartom a kritikai pszichológiát. Nem csak szociális és lélektani szempontból, de spirituális szempontból is. Mindkettőből azért, mert mind a pszichológus szakma, mind a spirituális műhelyek fölösleges köröket futtatnak emberekkel. 

A doktorok azért, mert sok esetben pontosan tudják, hogy nem a pácienssel van probléma, hanem a környezetével. És ezzel gyakorlatilag egyáltalán nem foglalkoznak, még ha pontosan látják is, hogy semmi másra nem lenne szükség, mint környezetváltásra. És még ha tudják azt is, hogy a páciensnek nincs lehetősége a változtatásra, áltatják őt mindenféle terápiákkal. Holott őszintén meg kéne mondani, hogy egyszerűen ennyiről van szó. 

A másik területen pedig azért folyik áltatás, mert a szellemi utak nem a pszichológiai, anyagi, kapcsolati jóllét megteremtésére, vagyis nem a társadalomban boldogulás elérésére valók. (És nem mondják el, hogy ennek ellenére pszichológiai ismeretek, alapok nélkül - vagy legalábbis minimális önismeret nélkül - belevágni az ezospiri dzsungelébe olyan, mint lélekvesztőn nekivágni a vad tengernek.) Mégis elhitetik a keresővel, hogy meg fogja kapni mindazt, amire vágyik, ha eléggé akarja: vagyis itt sem veszik figyelembe a hozzájuk fordulók szociális környezetét, adott helyzetét. De ha elég sok legyen ön is milliomos tanfolyamot elvégez, ha vesz karmalátó szemüveget (Popper Pétert idézem), palackozott csodatévő vizeletet, rontásoldó kristályt, angyalok közvetlen hívására is alkalmas okostelefont és még ki tudja mi mindent, akkor minden álma valóra válik e földön. És nem mondják el, hogy mindezeknek köze sincs az istenkereséshez, a megvilágosodáshoz vagy a megszabaduláshoz. (a szerk.)

A szociálpszichológia egyik alaptétele, hogy az egyén és annak csoporttagságai egymástól nem elkülöníthetőek. Noha gondolataink, érzéseink, értékelésink mögött megjelenő társas és kognitív folyamatok hatásai elválaszthatatlanul összefonódnak, az uralkodó pszichológiai megközelítés csak az egyént helyezi vizsgálatának középpontjába. Működőképes lehet-e a vállaltan egyén-központú és ideológiamentes pszichológia a a XXI. században?

Közhely, de a tudomány sosem lehet független a politikától, hiszen önmaga is egy társadalmi jelenség, így a pszichológia tudománya bármit is fogalmaz meg, az társadalmi diskurzusba ágyazódik. A pszichológia 30-40 éve mégis úgy csinál, mintha nem lenne körülötte társadalom. Az úgynevezett pszichotudományok (pszichiátria, pszichoterápia, pedagógia, munkalélektan stb.) egy ágazatba történő összeolvadását is a társadalmi igények hívták életre. Minden korban tetten érhető volt az a viszonyítási rendszer, ami alapján az emberek értékelték magukat és a világot. A XIX. század végén az egyik ilyen morális viszonyítási és értékelő alap a pszichológia lett.

Az új ágazat azonban a nyugati-kapitalista világ terméke volt, s csak napjainkban merült fel a kérdés: mennyire univerzális az eszközrendszer? Az uralkodó individualista nézetrendszer az egyéni sikereket, a javak felhalmozását teszi meg a boldogság alapkövének, a modern pszichológia pedig – akár tudatosan, akár nem – ehhez nyújt ideológiai alapot.

Nyomasztó morális parancs lett a “találd meg önmagad”.

Manapság folyton önmagunkat kell megtalálnunk és menedzselnünk. Csak rajtunk múlik, hogy sikeresek vagy mondjuk elég jó anyák leszünk-e, s ha nem sikerül, akkor egyedül kell szembenéznünk a kudarccal. A jelenkori pszichológia természetesen segíti is az embereket ezen feladatok megoldásában, de paradox mód, normatív diskurzusa révén elő is idézi ezeket a problémákat. Létrehozza azt, amit gyógyít, és egyéni szinten kvázi együttműködik a medikalizált, betegségközpontú rendszer fenntartásában is. Ugyanez a helyzet iskolai környezetben, ahol a központi téma a viselkedés- és teljesítményzavar; vagy hátrányos helyzetű csoportok esetében is, ahol retorikai eszközeivel a pszichológia az érintett csoport elnyomottságának forrását képes újfent tudatosítani. Emögött az a tévhit állhat, hogy a pszichológia az embert objektív valójában, történelemtől, környezettől és politikától független statikus létezőnek tekinti.

Szükséges újraértékelnünk a pszichológia természetét. Újraértelmezést kíván a nyugati világ individualizmusba vetett hite és a hazai, államszocializmus évei után kialakult értéksemleges, társadalmi környezetet tematizálni nem tudó nézőpont is. A kritikai pszichológia társadalmi szintű változást követel, továbbá amellett érvel, hogy a szakmának meg kell tanulnia beszélni a környezet megváltoztathatóságáról, át kell értékelnie normatív diskurzusát, és minden társadalmi réteg problémáit kezelnie kell, hiszen a szociálpszichológiai jelenségek jelenidőben és köztünk, emberek közt zajlanak.

Forrás: mindset.co.hu

A Pszichológusok Etikai Kódexe öt alapelvet határoz meg, amelyek a pszichológus számára egész tevékenysége során vezérelvként, ars poeticaként kell, hogy szolgáljanak. Ezek az emberi méltóság tisztelete, az elkötelezettség és felelősség, a feddhetetlenség, a szakszerűség és a segíteni akarás elve.

Jelen kritikai pszichológiai kiáltvány szempontjából különösen jelentős a második alapelv, amely megfogalmazza, hogy a pszichológus felelősséget érez a társadalom, a szűkebb közösség és a kliensei iránt. A közjó érdekében önzetlenül is tevékenykedik. A Magyar Pszichológiai Társaság Etikai Kódexe tehát szövegszerűen tartalmazza a társadalmi felelősségvállalást és a közjó iránti elkötelezett tevékenység fontosságát, azonban több említést nem is tesz a pszichológus társadalmi felelősségéről, nem részletezi további pontokban ennek a kereteit. Felmerül tehát a kérdés, hogy a szakma etikai kódexe miért foglalkozik részletesen például a kutatásetikai alapelvekkel és publikálási szabályokkal összesen további huszonkét alpontban, ha a társadalmi felelősség csupán alapelvként kerül megemlítésre?

A pszichológia egyik axiómája szerint a kliens személyes tapasztalataival dolgozunk, ám ez még önmagában nem zárná ki a társadalomtudatos megközelítés terápiás létjogosultságát, hiszen az élő személyes tapasztalatot össze lehet kötni a társadalmi valósággal. Jogosan merül fel a kérdés, hogyan és mit kell tennie a pszichológusnak a társadalomért, amelynek szerves része? Vajon a pszichológiai tudás és műveltség terjesztését jelenti vagy a mentális betegségekről szóló tévhitek felszámolását, illetve a pszichés megbélyegzettség elleni küzdelmet? Esetleg a pszichológusnak nyilvánosan be kell avatkoznia olyan társadalmi kérdésekbe, amelyekben szakmailag kompetens tudással rendelkezik? A homályos mondatok mögött valójában a pszichológia identitását, struktúráját és reflektálatlan normáit érintő kérdések húzódnak meg. Az alábbiakban három olyan elvet fogalmazunk meg (individualitás, neutralitás és pszichológia mint természettudomány), amelyek jelenleg áthatják a mainstream pszichológiát. A tanulmány során a mainstream pszichológiának kritikáját adó „kritikai pszichológia” nézőpontból igyekszünk ezekre az elvekre rátekinteni valamint kérdéseket vetni fel az egyén és társadalom viszonyát illetően.

A teljes tanulmány - Máriási Dóra, Vida Katalin: Kritikai pszichológiát! - itt olvasható.