Egy titokzatos magyar jógi

A lét óriási egész színpadának a hit a rendezője. Minden változást, minden alakulást a hit szabályoz, a hit irányít és rendez el. Ha tehát az ember eljut odáig, hogy tetszése szerint tudja beállítani hitét valamely célra, akkor ezzel a beállítottsággal – az irányított várakozással – megváltoztatja a fennálló folyamatokat a természetben. 

Kaczvinszky József: A hét beavatás / „F” napló / Yoga aforizmák 

 

 

Semmiféle rendszert sem lehet első hallásra felfogni és megérteni. A yogát legkevésbbé. Úgy tanítják, először tudomásul kell venni a yoga állításait, azután elmélkedni kell azokon, végül pedig bensőleg át kell élni az igazságait. Teljes megértés csak így jöhet létre. 

Kaczvinszky József: Kelet világossága 1. – Bevezetés a Yogába

 

Tiszta akarat és tiszta érzékenység

A személyiség tiszta érzékenység és tiszta akarat. Ezzel azt mondtuk: a valóság van és hat. A kettő egy és ugyanaz: a valóság teremtő valóság, amely úgy van, hogy hat és azzal hat, hogy van. Hatni annyi, mint megnyilvánulni, megjelenni, kifejezni magát – minden teremtés a teremtő saját képmására való teremtés. A hatás az érzékenység komplementer mozdulata. 

 

 

 

De aki akar, hatni akar. Az akarat és hatás közé beékelődik ugyan mint bizonytalansági tényező a „képesség” mozzanata; hatni akarok, de kérdés, képes vagyok-e hatni? A személyiség tiszta akaratánál azonban erről a mozzanatról nem lehet szó. A személyiség hatni akar, de ez a hatás maga a teremtő valóság, a valóság törvénye – tehát maga a személyiség. A személyiség azt akarja, ami van: önmagát akarja, éppen úgy, ahogy önmaga iránt érzékeny. Önmagát akarja, nem pedig valamit, ami rajta kívül áll: ez a tiszta akarat (a "szabad akarat") tartalma. S ha ez így van, az akarat szó jellemző tartalmi hangsúlya nem lehet más, mint ez: akié a tiszta akarat, valóságát nem kívülről kapja, hanem önmagából teremti. A személyiség tiszta akarat és tiszta érzékenység, mert a személyiség a teremtő valóság. Ahol a személyiség szabad, ott az egy szellem, a valóság törvénye súg az embernek. Megsúgja neki önmagát, tehát sugalmazza az ember minden lépését. 

Az augustinusi lebontásra azért van szükség, hogy ezt a hangot meg lehessen hallani. Nem merev szabályokat súg, hanem minden pillanatban új szót, mert a szellem szüntelen teremtés és a valóság minden pillanatban új arccal lép elénk. S ez megint a különbség tudomány és szellem között (olyan különbség, amit éppen mi nem győzhetünk eléggé hangsúlyozni, mert a zsidóságot kétszeresen fenyegeti a veszély, hogy a szellemet tudományként s formállogikai tudatként értse félre): a tudomány csak merev szabályokat adhat, típusokba skatulyázza a valóság jelenségeit, amit csak úgy tehet, hogy a valóságot nem tekinti élőnek. A szellem viszont maga az élő élet. 

A szellem leírhatatlan: csak élni és teremteni lehet a szellemben. Augustinus mondja, hogy a szellem megismerésének módja nem hozzáépítés, hanem lebontás. Nem az ismeri meg a szellemet, aki “új ismereteket” gyűjt, aki szellemére új emeleteket épít. Éppen ellenkezőleg: csak az jut el hozzá, aki önmagán belül minden falat lebont, mert a szellem e falak közé van bezárva. A szellemet keresni nem egyéb, mint e falak közül kiszabadítani, eltakarítani róla a romokat és rárakódásokat. Nincs ember, akiben ne volna benne az egész szellem: csak olyan van, akiben megkérgesedett. Ezt a kérget kell eltávolítani, hogy újra élővé lehessen benne. A szellem az a végső erő, ami a valóságot valóvá, élővé, működővé teszi. A csak személyesen átélhető – nem pedig “tudomásul vehető” – válasz az utolsó miértre. Ha azt kérdezem, mi a valóság, válasz helyett impozáns felhőkarcolóval ajándékoz meg a tudomány, amelynek legfelső emeletére ezer lépcsőfok visz. Beszél anyagról, molekuláról, atomról, elektronról, hullámrezgésről. De ha az utolsó lépcsőfokon is megismétlem a kérdést, a választ már csak a szellemben találhatom és sehol másutt. A szellem ott kezdődik, ahol a tudomány véget ér. Az egyetlen lehetséges viszony köztük az, hogy a tudomány a szellemből meríti kisebb vagy nagyobb erejét: a tudomány a szellem által van, mert minden a szellem által van. 

Tábor Béla

Mint a gyöngyöt

 

    Mint a tengerek habjaiból a gyöngyöt, úgy emeli ki az Élő Szellem az embert az ő küzdelmeiből. 

~ Mani        

Unalom és zaklatottság

Azt mondják a különböző tanítások, hogy a meditációban belépünk a jelenlétbe, a csendbe. Mit is jelent ez? 

 

Én magamnak valahogy így raktam össze a képet: két problémánk szokott lenni azzal, hogy csak üljünk és meditáljunk. Az egyik az unalom, a másik a zaklatottság. Unalom: nem történik semmi. Zaklatottság: történjen már valami. Ha megnézzük ezt a két dolgot, egy közös van bennük, bár elsőre ez rejtett, nem tűnik fel. Ez a közös pont az idő. Unalmas úgy megélni az időt, hogy nem történik semmi. Vagy, izgatottak vagyunk, hogy történjen már valami. A történések az időben vannak. Vagyis ez a két érzés késztet bennünket arra, hogy ne gyakoroljunk, mert nem akarunk unatkozni és nem karunk lemaradni valamiről. 

Ha el tudjuk engedni ezeket az érzéseket, akkor ki tudunk lépni az időből, hiszen ezek az érzések hozzák létre bennünk az időt. Pont fordítva van, mint ahogy gondoljuk: nem az idő késztet bennünket az unalomra vagy zaklatottságra, hanem e kettő állapot hozza létre bennünk az időt. Ha nincs unalom, és nincs izgatottság, nincs idő. Ha nincs idő, akkor béke van, akkor csend van, az a középpont. A középpont pedig a varázs helye. A minden lehetséges helye, a végtelen tér.