"Régóta ismert, hogy a Gondviselés eszközei a Természetben rejtõznek, hogy Isten a füveket és fákat ruházta fel a betegségek megelõzésére és gyógyítására szolgáló erővel. Amikor e füvekkel gyógyítunk, a betegség fizikai természetét figyelmen kívül hagyjuk. A beteget kezeljük, és ahogyan gyógyul, a betegség tünetei is múlnak, elűzi õket az erõsödõ egészség. A lélek a test legérzékenyebb része, világosabban mutatja a betegség kezdetét és lefolyásának irányát, mint a testünk, ezért a megfelelõ eszenciát, esetleg eszenciákat a kedély állapota alapján kell kiválasztani. Amikor az ember beteg, általános kedélyállapota megváltozik. Eszerint a betegség tüneteire nem szükséges figyelmet fordítani, csakis a beteg hangulatát és életfelfogását kell figyelembe venni.
A betegség a mai materialista módszerekkel soha nem lesz gyógyítható, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem anyagi eredetű. Amit betegségnek nevezünk, az mélyebb és nagyobb erõk hatásának végeredményeképpen alakul ki a testen. Még ha a materiális kezelés látszólag eredményre vezet is, nem jelent többet, mint rövid enyhülést, a kiváltó ok megszüntetése nélkül. Az orvostudomány modern irányzata - a betegség valódi természetének félreértése és a fizikai test materialista felfogása miatt - megsokszorozta a betegség erejét: egyrészt eltérítette az emberek gondolatait a valódi okokról és ezáltal a hatásos gyógymódok keresésétõl, másrészt a betegség testben való lokalizálásával, s ezáltal a valódi gyógyulás hitének elveszítésével és a betegséggel kapcsolatos hatalmas félelemkomplexus felépítésével, aminek soha nem lett volna szabad bekövetkeznie."
(Dr. Edward Bach)
Dr. Edward Bach angol orvos 1930 és 1936 között dolgozta ki a Bach virágterápiát, amely mint a fenti idézetből is kitűnik, igencsak megelőzte saját korát. Világunk még csak most kezd eljutni oda, hogy észrevegye mindazt, amit ez a zseniális orvos sok-sok évtizeddel ezelőtt már tisztán látott. Ma már a lélek és a test betegségei közötti összefüggést a modern orvoslás is elfogadja: pszichoneuroimmunológia néven nevezi.
Dr. Bach csak természetes növényi eszenciákból állította össze gyógyító rendszerét. Szelíd módszerrel kivonta belőlük az emberhez maximálisan illeszkedő szellemi lényeget, amely képes használója lelkiállapotát újra harmonikussá tenni, így segítve vissza őt az egészség becses ösvényére. Virágesszenciáinak hatásmechanizmusa hasonló a homeopátiás szerekéhez, csak sokkal egyszerűbb rendszerről van szó - mindössze 38 virágból áll a sorozat. A 39. esszencia egy keverék, melyet Dr. Bach vészhelyzetekre készített.
A Bach cseppek mindegyike tehát egy-egy kedélyállapothoz köthető. Semmiféle mellékhatásuk nincsen, mert a homeopátiás szerekhez hasonlóan nem tartalmaznak anyagi molekulákat, csak információt. Így elsősorban az ember finomtesteire hatnak - fogalmazhatjuk úgy is, hogy a lélekre. Amint javul a psziché állapota, ez kihat a testre is. Ezért ha vannak fizikai tünetek is, azokat is képesek a cseppek megszüntetni.
A Bach terápia nagyon hatékony tud lenni érzelmi problémák kezelésében, vagy akár például depresszió, pánikbetegség esetében is. Jól használható belső békénk és egyensúlyunk kialakításához, személyiségünk kibontakoztatásához, önbizalmunk erősítéséhez, önelfogadáshoz, szorongások oldásához, lelki traumák, sokkok feldolgozásához, a gyászmunka segítéséhez.
A Bach terápia hatékony kiegészítője is lehet bármilyen hagyományos terápiának is, mivel sem túladagolni nem lehet, sem mellékhatásai nincsenek. Egyetlen kivétel van: ha valaki antidepresszánsokat szed. Ebben az egy esetben ellenjavalltak a Bach cseppek.
A gyógyítás egy vagy több terápiás beszélgetésből áll, és a cseppek használatából. A keverék, amit a terapeuta a pácienssel együtt választ, állhat egy vagy akár hétféle virágesszenciából is.
(Folyt köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése