Első hajnalhasadáskor
kérdezte a magányos lovas:
Nem tudod véletlenül,
a Szeretett hol lakik?
Csöndesen forogtak az egek
kivéve a gyászoló felhőket
kivéve a hulló csillagokat.
A zarándok a ragyogó ágat
a homok sötétjének adva
így válaszolt:
“Látod azt a nyárfát?
Nos, épp a nyárfa előtt van
az az ösvény, amelyre gondolsz, úgy hiszem.
Mert zöldebb az, mint az égi álom
és a szeretet mély kékje
árnyékozza bőven.
Igen, Ha Látod.
Hát menj végig azon az úton.
Eljutsz majd az érzékek kertjéhez.
Fordulj ott a magányos tó felé
hallgasd a levelek mesteri himnuszát
figyeld az örök kutat
amely az ősi legendák forrásából fakad
míg elhalványulsz az áttetsző félelemtől.
S amikor éles zaj hasít
a tér áramló meghittségébe
egy gyereket látsz majd
egy fa tetején
a baglyok fészke mellett:
arany tojást remél.
Igen, Ha Látod.
Biztos lehetsz benne:
a gyerek utat mutat neked.
Igen, csak annyit kérdezz tőle:
a Szeretett hol lakik?”
(Sohrab Sepehri (1928-1980) - a verset "A Wang folyó versei" közt találtam)
3 megjegyzés:
Gyönyörű ez a szám.. Az jutott róla eszembe, hogy milyen kevés is elég lehet a boldogsághoz. és hogy a kevés sok, a sok kevés is tud lenni.
A vers is szép, még sosem hallottam erről a költőről. Jól indult a napom, Köszönöm!
szívesen :)
This being human is a guest house.
Every morning a new arrival.
A joy, a depression, a meanness,
some momentary awareness comes
as an unexpected visitor.
Welcome and entertain them all!
Even if they are a crowd of sorrows,
who violently sweep your house
empty of its furniture,
still, treat each guest honorably.
He may be clearing you out
for some new delight.
The dark thought, the shame, the malice.
meet them at the door laughing and invite them in.
Be grateful for whatever comes.
because each has been sent
as a guide from beyond.
(Rumi: The Guest House)
Megjegyzés küldése