Amikor a tudatlanság szót használom, nem negatív értelemben értem - nem a tudás hiányát értem rajta. Valami nagyon lényegit, nagyon jelenbelit, nagyon pozitívat jelölök vele.
A létezés alapvető természetéhez tartozik, hogy rejtélyes marad, ezért olyan csodálatos.
Minden tudás csupán azt az illúziót teremti meg, hogy tudunk. Pedig nem tudunk. Együtt élhetsz valakivel egy egész életen át, és azt hiszed, hogy ismered az illetőt - pedig nem ismered. Életet adsz egy gyermeknek, és azt gondolhatod, hogy ismered őt - pedig nem ismered. Minden, amit tudásnak vélünk, igen megtévesztő.
Valaki megkérdezi: "Mi a víz?", te pedig azt feleled: "H2O". Csupán egy játékot játszol. Nem ismert, hogy mi a víz, vagy mi a "H", vagy az "O". Csak felcímkézed a dolgokat. Valaki megkérdezi, mi ez a "H", ez a hidrogén, azután elmész a molekulákig, az atomokig, az elektronokig - de csak neveket adsz. A rejtély nincs megoldva - a rejtély csak el van odázva, és a legvégén még mindig ott a mérhetetlen tudatlanság.
Kezdetben nem tudtuk, mi a víz; most nem tudjuk, mi az elektron, vagyis nem jutottunk el semmilyen tudáshoz. A dolgok elnevezésének, kategorizálásának játékát játsszuk, s közben az élet rejtély marad. A tudatlanság annyira mélyreható, annyira abszolút, hogy nem lehet megsemmisíteni. És amint ezt megérted, megpihenhetsz benne. Olyan csodálatos, olyan megnyugtató... mert nincs hová menni. Nincs semmi megismernivaló, mert semmit nem lehet megismerni. A tudatlanság abszolút. Mérhetetlen, hatalmas.
(Osho)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése