Tilos

   ...a maszk, amely egyszerre elrejt és jellemez, individuális és ugyanakkor általános vonások hordozója. A rituális rejtőzködés, és a vallomásszerű megmutatkozás eszköze egyben. A szerepjáték médiuma, amelynek segítségével a választott vagy éppen determinált arc mögé rejtőzve az ember képes átlényegülni, s a karakter által a rejtett, a tudat alatt létező énjét képes felszínre hozni.
   A maszk és a szerep összekapcsolásának szinonimája a színház, amelynek spirituális világa és a valóság egy pontban találkozik, és ez a pont maga a színpad, ahol a képi valóság és a tárgyi valóság eggyé lényegül.

(Szeifert Judit: Maszkban álarc nélkül)

   Egyébként ne higgye, Tristan úr, hogy én a magam nevében beszélek. Ne becsüljön túl. Vegye tudomásul, hogy ez színtiszta hermineutika.

   Hermina néni szakácsnőnk és házvezetőnőnk. A konyhában, főzési szünetben, de azalatt is, míg a húsleve fő, nyilvánosan elmélkedik. Én, miután a Véda-vitákat, Buddhát a magasztost, a talmudistákat, a platóni akadémiát, a skolasztikus Párizst, sőt Königsberget és Sills-Mariát kijártam, beiratkoztam hozzá, s jelenleg a hermineutikát tanulmányozom. Óriási nyereséggel. Unom azt, hogy eredeti legyek. Nincs olcsóbb dolog, mint az eredetiség. Tanítványnak lenni érdekesebb.

   Hermina néni régebben a vulgáris gondolkozás híve volt. Az még az ostrom előtti időbe esett. A pletykát kedvelte, és annak szabad kézből való exegézisével foglalkozott. Azóta több idegen nyelvet megtanult, könyvtáram nagy részét elolvasta, és azt hiszem, iskolát készül alapítani. Mikor azt kérdezték tőle, a vastag és nehéz könyveket miképpen értette meg, a főzőkanalat fölemelte, és így válaszolt: a szakácskönyvet ismerem, és tudom, hogy több mint húszezerféle tésztát sütnek. De ha jól megnézem, kitűnik, hogy ennyi nincs. Legfeljebb százhúsz. A többi csak arányokban vagy töltelékben vagy formában különbözik. Mikor még jobban odafigyeltem, láttam, hogy alapanyag szerint százhúsz tésztáról szó sem lehet. Megszámoltam, nem volt több, mint huszonhat. Még ez is sok. Még elemibb alapra tértem, s akkor kitűnt, hogy nincs több, csak hét. A helyzet a modern tudományban is ez. Csak hét könyv van, amit alaposan el kell olvasni. A többi csak abban különbözik, hogy az egyik tekercs, a másik kifli, a harmadik táska, túróval vagy dióval vagy mákkal töltve. Tulajdonképpen fél év alatt kitanultam. A többi szemfényvesztés -

   De kérem, nem tudták önök, ha az ember utazik, a leghelyesebb maszkban utazni, mert ezzel a démonokat megtéveszti?

   Átok alatt vagyunk. Ezt az átkot úgy hívják, hogy maszk.

   A maszk igen furcsa valami. A maszk szent. Nem szabad levenni. Tilos. A játékot maszkban kell végigjátszani. Az őrületből nem szabad kijózanodni. Az őrület a mi természetes állapotunk. A maszk annak jele, hogy mi szakrális tébolyban élünk. Valóság? Valóságban akkor élnénk, ha arcunk lenne. De álarcban vagyunk, és ez az álarc a nagy misztérium.

(Hamvas Béla: Karnevál)

   A 158. év sabán havának végén nagyon tiszta volt a sivatag levegője, és az emberek a napnyugtát nézték, ramadán holdját keresve, ami ösztökél a vezeklésre és a böjtre. Rabszolgák, kéregetők, lókupecek, tevetolvajok és mészárosok voltak. Méltóságteljesen ültek a földön, és a jelet lesték a Merv felé vezető út egyik karavánszállásának kapujából. A naplementét nézték, s a naplemente színe olyan volt, mint a homoké.

   A szédítő sivatag mélyéből (amelynek napja okozza a lázat, amint holdja okozza a görcsöt) három rendkívül magasnak tetsző alakot láttak arrafelé jönni. Emberi alakok voltak, de a középső bikafejű.   

   Amikor közelebb kerültek, látták, hogy álarcot visel, s a másik kettő vak.

   Valaki (mint az Ezeregyéjszaka meséiben) e csoda okát tudakolta. "Vakok - közölte az álarcos ember -, mert látták az arcomat."

(Jorge Luis Borges: A tükör és a Maszk)