A meghittség utolsó állomása

Szörnyű, hogy élünk s mégsem élhetünk.
Nem zúghatunk, mint a szél,
s nem dalolhatunk, mint a madár,
csak elmegyünk innen s nem szálltunk, mint a felhők,
nem láttunk messze tájat, és napot sem igazán.
 
(Várnai Zseni: Mint a tiszavirág)

Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; és hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcsesség. Akinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat. 

(Jelenések könyve 13.16-18)

Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában, vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni. A meghittség köre egyre kisebb. Az aranykorban az volt az öröm, hogy az egész föld intim volt, mint a gyümölcsös. Ezért hívta az aranykort a Thora édenkertnek. Később voltak uralkodók, akik megkísérelték, hogy birodalmukban a paradicsomi békét megőrizzék. A kínai Jü volt ilyen császár, és minden bizonnyal Echnaton fáraó. A különös, hogy az aranykori intimitás eltűnésének arányában az emberi lét is megzavarodott. Mintha a béke és a csend között valami eddig nem tudatosított összefüggés lenne. Nem tudni pontosan, hogy a kör milyen mértékben vált egyre szorosabbá. Még nemrég volt néhány földesúri birtok, aztán csak tanya, kastély, vagy virágoskert, vadászlak az erdő közepén, vagy világítótorony a szirten. Voltak, akik legalább kis szobájukat akarták megmenteni. A meghittség utolsó állomása az ágy. A paradicsomból ez maradt. Az ember a földről kiüldözte önmagát, de ez a kis hely még a kuckóban, ahová elbújhat egy cseppet aranykorából élni, ha kint zúg is a motor, a szomszédban vinnyog a rádió, belül a zaklatottság nem simult el, az óra mindig ketyeg, és a lelkiismeret háborog, de bevonhatja magát e különös burokkal, a párnára dőlhet, mint egykor nyári délután az árnyékban fejét a tigris hasára hajtotta az illatos fügefa alatt.

Életünk koordináta-rendszere az oszlop és az ágy. Az oszlop az út fölfelé, hajthatatlanul fölfelé, az ébrenlét és az éberség és a tudat és a nappal. Az oszlop tartja az eget a földön, vagy ami ugyanaz, a földet az égen. Gondolkozni annyi, mint merőlegesnek lenni és a földet az éggel összekötni. Ágyban lenni annyi, mint vízszintesnek lenni, aludni és megnyugodni a kiegyenlítődésben. Visszabújni az éjszakába, az anyába, ahonnan származott, minden reggel megszületni, oszloppá lenni és este abban a metamorfózisban, amelynél nincsen természetesebb és rejtélyesebb, újra vízszintessé lenni. Oszlop annyi, mint individuum, ágy annyi, mint elolvadni a közösben. Házastársakban, amikor egy ágyban alszanak, az esszenciák kicserélődnek, férfi és nő egymást áthatja, az együttalvásban válnak egyre hasonlóbbakká, vagyis egyre egyénibbé, ahogy Saint-Martain írja: az egyesülésben elhatárolódni és az elhatárolódásban egyesülni, distinguer pour unir. Az ember, ha éjszaka felébred, nem is tud különbséget tenni önmaga, és aközött, akivel alszik.

Semmi sem érthetőbb, mint a gond, amivel az ember az ágyat megalkotta, ahogy föléje védelmet épített, mert a ház az ágy héja, ahogy évezredeken át kigondolta a rugót, a matracot, letakarta fehér lepedővel, fosztott lúdtollból készült párnát helyezett el rajta, paplant vagy takarót vagy dunyhát, és nincs érthetőbb, mint a kultusz, amivel az ágyneműt mossák és mángorolják és vasalják, reggel az ablakba teszik a napra és a szélbe. A világ rupaloka, mint a hinduk mondják, a hely, ahol a dolgok vannak. De ha az ember a házba lép, rögtön tudja, az ottlakók az aranykorral milyen viszonyban állnak. A házak és a lakások többségben olyanok, hogy le sem lehet ülni, egyetlen meghitt hely sincs, van itt divat, hencegés, higiéné, csak meghittség nincs. Az ágy eltűnt, csak a fekhely maradt, nem lehet sem nászt tartani, sem szülni, sem meghalni. Az alvásból a biológiai aktus maradt. Intimitás nélkül élünk, a lakás szállás, otthon lenni szentimentalizmus. Kajüt-egzisztenciák, úton vagyunk, de senki sem tudja, hová megy, és nincs utazás, csak közlekedés. Az utcán alszunk, és a kirakatablakon a függönyt valószínűleg csak álszeméremből húzzuk össze.

(Hamvas Béla: Az ágy)

A TITOK HAZUGSÁG
A MEGOSZTÁS TÖRŐDÉS
A FÉLREVONULÁS LOPÁS

Nem arra születtünk, hogy mindent tudjunk. Nem gondoltál még arra, hogy agyunk az ismert és ismeretlen finom egyensúlyára van bekalibrálva? Hogy lelkünknek egyformán szüksége van az éjszaka titkaira és a nappal világosságára? Ti az örökös nappali fény világát hozzátok létre, én meg azt gondolom, ebben mindnyájan elevenen meg fogunk égni. Nem lesz idő gondolkodni, aludni, lehűlni. Eszetekbe jutott nektek ott a Körben valaha, hogy az emberbe mennyi fér? Nézz ránk. Kicsik vagyunk. Kicsi a fejünk, akkora, mint egy sárgadinnye. Azt akarjátok, hogy ebbe a fejbe beférjen minden, amit a világ valaha látott? Nem fog menni. El kell ismernem, hogy ti nyertetek. Lényegében kész az egész, most már én is tudom. De még reménykedtem, hogy az őrület a saját cégetekre korlátozódik, a nálatok dolgozó agymosott ezrekre, vagy legföljebb azokra a milliókra, akik a Kör nevű aranyborjút imádják. Reménykedtem, hogy az új nemzedék rájön, micsoda fékevesztett zsarnoki esztelenség ez az egész. De már tudom: ha netán valaki szétzúzna benneteket, ha holnap megszűnne a Kör, valószínűleg valami rosszabb jönne a helyébe. Mindenfelé ezerszám teremnek a Bölcsek, akik még radikálisabb nézeteket vallanak a magánélet bűnös mivoltáról. Nincs az a szoros megfigyelés, amely bármi aggodalmat keltene vagy ellenállást váltana ki. Úgyhogy én kiszálltam. Mire ezt olvasod, már lementem a térképről. A föld alatt fogunk élni, a sivatagban, az erdőben. Menekültek leszünk, vagy remeték, vagy a kettő szerencsétlen, de szükségszerű kombinációja. Úgy látom, ez valamiféle második, nagy hasadás, amely után két külön emberiség létezik majd párhuzamosan. Mindnyájunkért rettegek.

(Dave Eggers: A kör)

Nemigen van világ. Ami mégis
lenni tűnik: többnyire érvénytelen. De szobák
vannak, itt, ott. Egy-egy szoba mindenütt van.
Szoba, ahol üldögélni, feküdni, föl-alá járkálni jó;
ahol meg lehet szólalni, de nem muszáj.
Ahol együtt lehetsz, vagy egyedül lehetsz, ahol még
a csend is lehetséges - szobák, ahol
nem erőszakolnak meg, nem fosztanak ki,
nem aláznak meg ok nélkül, szünet nélkül.
- Jó, hogy vannak szobák.

(Fodor Ákos - Egy hálaadás)

"És milyen szép és logikus és racionális és rettenetes ez. Nem vagyok eléggé filozófus ahhoz, hogy meg tudjam fogalmazni, miért nem önzés a privátlét, és nehezen - vagy sehogysem - tudom megragadni a mindent-megosztás borzalmasságát. Mert a Circle fő-agyai tényleg olyan szépen megmagyaráznak mindent, és olyan cselesen megideologizálnak minden privátélet-betörést, hogy attól az érzi rosszul magát, aki még ragaszkodik a privátéletéhez. 

De persze az emberek nem is ragaszkodnak hozzá. Mert egymás életét bámulni rém izgalmas, és sokkal egyszerűbb, mint csinálni valamit. És mosolyt vagy grimaszt küldeni sokkal egyszerűbb, mint a valóságban találkozni. 

És a mosolyok, grimaszok, lájkok, követők, nézők számával mérni az élet értékét sokkal egyszerűbb, mint - mint bármi mással. És a tökéletes biztonság és (át)láthatóság annyira csábító, hogy az sem baj, hogy a kamerák előtt már mindenki csak játszik/szerepel, és nem él. 

Szóval, iszonyat. Főleg azért, mert annyira közel vagyunk ehhez. De persze ős-optimista vagyok, és remélem, észrevesszük magunkat, még mielőtt ez a nem-túl-távolinak tűnő világ megvalósul. De azért a biztonság kedvéért lájkoljátok ezt sokan, különben értéktelennek és nem-valóságosnak fogom érezni magam."

(a teljes recenzió a Könyv, egó, entrópia blogon olvasható, entropic tollából)

 

• Szingularitás
• David Icke a Szilícium völgyben (csak a 28. percig)

• A transzhumanizmus (diszkrét bája)

•  Snowden film (Oliver Stone)
• Edward Snowden

(A hagyomány mindig ugyanazon a legérzékenyebb helyen törik ketté. A kettétört egység két darabja a vallás és a világ. A kettő viszonya, hogy egyik sem tud meglenni a másikkal, és egyik sem tud meglenni a másik nélkül. A vallás és a világ az emberi lét középformája. Itt válik ketté az individuum és a kollektívum. Az emberi életben a szó és a tett elszakad. 

A középforma ismét kettétörik, filozófiává és tudománnyá. A filozófia mindig elmélet, a tudomány mindig gyakorlat. Idea és praxis. A filozófia a transzparens egzisztenciát akarja realizálni univerzális orientáció nélkül, a tudomány az univerzális orientációt átlátszó egzisztencia nélkül. A filozófia így lett önkényes, a tudomány pedig elmerült az értelmetlen ész démonizmusába. A legjellemzőbb példája ennek az emberi lét és eredet kutatási stratégiája, ami kettős alapra épít: a zoológiára és a masinizmusra.

A kinyilatkoztatás az élet megértése abból, ami több mint élet. A tudomány hitelességének mértéke az egzaktság. Az egzaktság a kinyilatkoztatás nyomán és mintájára készült, de a kinyilatkoztatás egzaktsága sohasem tárgyi. A tudománynak nincs igazsága, csupán valósága (úgy nevezett tényei), s ezért az egzakt tudomány valóság igazság nélkül. Ami annyit jelent, hogy abból, amit a tudomány mond, még ha a valóság teljes egészének meg is felel, nem következik semmi. Nem megértés, csupán értesülés. Amit a tudomány mond, bármi legyen is, nem kötelez semmire. Igazság nélkül élni (aléthea nélkül, ahol aléthea a lét felé való nyíltságot jelenti), annyi, mint aléthében, vagyis elveszetten és elfeledve élni, rejtőzve, homályban, burokban, elbújva a turbában, nem tudomást szerezni arról, hogy az ember hol van, mit csinál, és annak, amit tesz, mi az értelme és következménye. ~ Hamvas Béla)