Az öntükrözés tükrei

Azt próbálom világossá tenni számodra, hogy csakis az olyan cselekedeteknek van értelmük, melyek hatására kevesebbet foglalkozunk az énképünkkel, legyünk akár varázslók, akár köznapi emberek - folytatta. - A nagual a tanítványai esetében arra törekszik, hogy összetörje a tükröt, melyben az énképük megjelenik.

- Mindannyian eltérő mértékben kötődünk az öntükrözéshez, és ezt a kötődést szükségként éljük meg. Például mielőtt a varázslás útjára léptem volna, az életem véget nem érő kívánságokból állt, és évekkel azután is, hogy Julian nagual a szárnyai alá vett, tele voltam kívánságokkal, még jobban is talán, mint azelőtt.
- Léteznek azonban olyan emberek is, varázslók és köznapi emberek is egyaránt, akiknek senkire sincs szükségük. Nincs szükségük közvetítőkre, mivel közvetlenül a szellemtől kapnak békességet, harmóniát, nevetést és tudást. A te ested nem ilyen, és az enyém sem ilyen volt. A te közvetítőd én vagyok, az enyém pedig Julian nagual volt. A közvetítők, túl azon, hogy biztosítják a minimális esélyt - a szántszándék tudomását -, segítenek az embernek, hogy összetörje az öntükrözés tükreit.
 - Az egyetlen konkrét segítség, amit valaha kaptál tőlem az volt, hogy támadásokat intéztem az énképed ellen. Ha nem így lett volna, csak az idődet vesztegetted volna. Ez az én valódi segítségem a számodra. Ha megkurtítjuk az önteltségünket, az általa lekötött energia felszabadul.
- Mint azt már mondtam neked - folytatta don Juan -, a varázslás visszatérés. Győzedelmesen térünk vissza a szellemhez, miután alászálltunk a pokolba - trófeákat hozunk onnan; és a megértés egyike ezeknek.
Ebben az egyszerű folyamatban az okoz nehézséget számunkra, hogy a legtöbben nem vagyunk hajlandók elfogadni, hogy milyen apró erőfeszítéseket kell csak megtennünk. Arra neveltek bennünket, hogy instrukciókra, tanításokra, vezetőkre és mesterekre várjunk. És amikor valaki azt mondja, egyikre sincs szükségünk, nem hiszünk neki. Idegesek, aztán bizalmatlanok, végül pedig kiábrándultak leszünk. Ha segítségre van szükségünk, azt nem a különböző módszerekben lelhetjük meg. Ha valaki felhívja a figyelmünket arra, hogy meg kell kurtítanunk az önteltségünket, az a valódi segítség. A végkimerülésig hajtogattam neked, hogy a varázslásban nincsenek eljárások. Nincsenek módszerek és nincsenek lépések.


Don Juan kijelentette, hogy a varázslók tökéletesen meg vannak győződve arról, hogy gyűjtőpontunknak a megszokott helyéről való elmozdításával elérhetünk egy állapotot, melyet csakis könyörtelenségnek lehet nevezni. A varázslók, gyakorlati cselekedeteik révén tudják, hogy amint elmozdul a gyűjtőpontjuk, összeomlik az önteltségük. A gyűjtőpontjuk megszokott helyzete nélkül az énképük többé nem tartható fenn. És ha nem fókuszálnak minden erejükkel erre az énképre, elveszítik az önmaguk iránt érzett szánalmukat, és ezzel együtt az önteltségüket is. Így hát a varázslóknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy az önteltség nem más, mint álcázott önsajnálat.

 (Carlos Castaneda: A csend ereje)

Az is eltört, mikor cérnára fűztem

Hogyha bortól, szerelemtől részeg vagyok; az vagyok.

Ha bálványzó, tűzimádó, hitlen vagyok; az vagyok.

Minden ember okoskodva véleményt mond felettem:

Mit bánom én; ami vagyok, az vagyok és nevetem.

(Omar Khajjám - egy rubái "A múlandóság mámorából")

A mindenség titkát hiába űztem,

még fix pontot sem találtam az űrben,

csak egy gyöngyöt a tudás tengerében,

az is eltört, mikor cérnára fűztem.

(Omar Khajjám, perzsa költő, csillagász, filozófus - egy másik rubái "A múlandóság mámorából")

Eszik is, iszik is, lám... falánk, iszákos ember

1. szútra: De jó, ha valaki lát is, nem csak néz. 

(d.)

2. szútra: Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. 

(Mt.11.19.)

3. szútra: A normális embert arról ismerem fel, hogy nem közömbös, nem részvétlen, nem semleges, nem minőségtelen. Ő a szenvedélyes ember, az érdekelt, a mámoros, az álmodó. Szóval az igazi ember. Nem a bölcs, nem a szent, nem a hős. Ez a szerelem, ez a szenvedély, ez a mámor az, ami az embert normálissá teszi.

Nincs tanítás. Nincs recept. Először. És utoljára. Megismételhetetlenül és taníthatatlanul és személyesen.  

(Hamvas Béla)

4.szútra: A legolcsóbb dolog jónak lenni, ennél csak egy olcsóbb van, rossznak, s ennél csak egy olcsóbb, semmilyennek.

(Hamvas Béla)

   A hiteles önállóság az egység, a teljesség átéléséből fakad. Még ennek felismerése után is ott marad az emberi összetevő, még mindig létezik az időben és térben  megszületett lény. A megvilágosodás nem célállomás, hanem valami egészen más rendeltetése van. Lehetővé teszi a tudatosság újabb mozdulatát. 
   Ez az újabb mozdulat nem igazán arról szól, hogy felébredünk az emberi mivoltunkból, az időből, a térből és az egyéni önazonosságunkból. 
   Épp az ellenkezőjéről van szó: a szellem belép a formába, és felfedezi a hiteles önállóságot.

   Jézus nagyszerű példa erre. Ő olyasvalaki volt, aki valóban a "helyén" volt. Oly módon testesítette meg emberi mivoltát, hogy ez nem okozott elkülönültséget, hanem lehetővé tette, hogy a szellem nagyon felébredt módon betöltse az emberi életét. A múlttól való radikális elszakadást testesítette meg. Hétköznapi megfogalmazásban: megvalósította "élete küldetését". A küldetés szó hallatán az egónk rendszerint azt gondolja, hogy ez olyas valami, "amire hivatottak vagyunk", vagy amit "kötelességünk megtenni", ami nagyrészt egy mentálisan teremtett elképzelés. A hiteles önállóság nem ez, hanem a létezés nagyon kreatív és új módon történő virágzása. Jézusnak az arra való hajlandósága bírt olyan hatalmas átalakító erővel, hogy az egység egyedi kifejeződéseként éljen.

   Jézus földi élete óta már rávetítettük a saját képünket arról, milyen is volna reményeink szerint egy felébredett lény, aki felismerte Istent, és ezzel kikozmetikáztuk azt, amilyen valójában volt. Amikor Jézus életéről olvasunk - arról, hogy miket tett, hogyan viselkedett és hogyan mozgott az idő és tér világában -, olyasvalakit látunk, aki nem illik bele a felébredettségről kialakított elképzeléseinkbe. Rendkívül dinamikus személyiség volt, aki hatalmas erővel és félelem nélkül tette lehetővé a szellem számára, hogy úgy nyilvánuljon meg, ahogy óhajt, és igazából ezt jelenti a hiteles önállóság. Ő ráébredt az eredendő szabadságra, és ez lehetővé tette az élet, a szellem virágzását és teljesen új módon történő kifejeződését. Ez az, ami intuitív és tudattalan módon hat az emberekre, és ez az oka annak, ami miatt hosszú évszázadok óta az oltáraikra helyezik Jézus ábrázolását, és elkötelezett híveivé válnak. 

   Láttam Jézus életéről szóló filmeket, spirituális hőskölteményeket, amelyek gyakran rendkívül szent életű alakként ábrázolták őt. Olyasvalakiként festik le, aki szinte nem is e világból való. Az életéről szóló írások azonban nagyon más képet mutatnak róla. Olyan módon élte életét, hogy az éles ellentétben állt korának szellemi normáival. 

   A tanítványait halászok és kereskedők között találta meg, nem pedig a felsőbb osztályok soraiból választotta őket. Olyan emberek között járt-kelt, akik nem feltétlenül voltak spirituális vagy jámbor lelkek, hanem inkább hétköznapi, dolgozó emberek, és közülük választotta ki fő tanítványait. Egyszerű emberekkel érintkezett és étkezett, prostituáltak, törvényszegők és házasságtörők társaságában töltötte az idejét. 
   Vigasságokat tartott, ahol az emberek összejöhettek és borozgatva ünnepelhettek. Időnként éktelen haragra gerjedt. Például a templomban felrúgta a pénzváltók asztalait. Sokszor elgondolkodtam, vajon napjainkban mi történne, ha valaki ily módon szerezné a pénzét, amelyet egy Jézushoz hasonló figura nem helyeselne. Mi volna, ha besétálna és felrúgná az asztalokat? Vajon tisztelnék őt? Vajon azt gondolnák, hogy az Isten által ihletett szent? A történet minden esetre arról szól, hogy Jézus bizony ilyesmit tett. Olyan emberi lényként látjuk őt, aki haragra is tudott gerjedni.

   A vallási nagyságokról, a spirituális lángelmékről szóló minden történetből kilúgozták az emberi mivoltukra vonatkozó dolgok nagy részét. Jézus történetét az teszi erőteljessé, hogy néha nagyon is emberi és nagyon is erőteljes érzelmei voltak. Amikor a Getszemáni-kertben volt, előre sejtette, milyen sors vár rá. Szó szerint könyörgött Istennek, hátha elkerülheti valahogy a keresztre feszítést, hátha megváltoztathatja sorsát. Nem várnánk ilyet egy szent embertől. 
   Jézus tudta, hogy meghatározott sorssal rendelkezik. Tudta, hogy keresztül kell mennie bizonyos dolgokon, és mivel a szellem emberi lényként nyilvánult meg, azt is tudta, hogy egyszerre emberi és isteni.

(Adyashanti: Kegyelembe esni - Ursus Libris Kiadó
Adyashanti: Világod vége, Ursus Libris Kiadó )

amíg a huncutság él bennem

1. szútra: A szellem csak akkor figyel oda, ha a harcos gesztusokban nyilatkozik meg. A gesztusok pedig nem jeleket vagy testmozdulatokat jelentenek, hanem a valódi önfeledtség tetteit, a bőkezűség és a humor cselekedeteit. A harcosok a szellemnek szóló gesztusként a legjobbat hozzák ki magukból, és csendben felajánlják tetteiket az absztraktnak.

(Carlos Castaneda)


2. szútra: ... hanem éberebbnek. Az éberség formái: mámor – álom – humor.
(Hamvas Béla)


3. szútra: Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.
(Lk, 20.38.)

Az a helyzet pajtás, hogy gyűlnek a bajok a fejünkre, ahogy vénülünk. Egy szép nap a szemetessoron találkozunk alkonyatkor, és a kukákat kutatjuk.
 - Szóval vén csavargó lesz a nevünk utoljára?
 - Hát aztán? Ha megcélozzuk pajtás, miért ne? Nem rosszabb név az se, mint a többi. Ha az életedet úgy töltöd, hogy nem köpsz a más levesébe, se politikuséba, se közgazdászéba, hát elfelejtkeznek rólad, és evickélhetsz magadnak. - Ebben megegyeztünk. Dean a legegyenesebb úton jutott el a taoista tartózkodáshoz. - Miért, te milyen utat járnál pajtás? Zarándokutat, keresztutat, kerékvágást, vargabetűt, térjmeg-utcát? Az ember elboldogul minden úttalan úton. - Erre az igazságra rábólintottunk az esőben mind a ketten. - Azért ne veszíts el a szemed elől, pajtás, mert csak addig élek, amíg a huncutság él bennem. Híres orvosok sem mondanak mást. Akárhol ütöm fel a sátorfát, a bőröndöm mindenütt kikacsint az ágy alól, ha netán felkerekednék vagy kipenderítenének. Nem ragaszkodok én semmihez se annyira. Láttad azt is hogy mikor meggebedek a munkában, akkor se jutok semmire. Másrészt ismerjük az időt, és tudjuk, hogyan lassítsunk rajta, ha gyalogosan élünk, és csak nézelődünk, s egyebet, mint paraszti örömet nem keresünk, ha egyszer tudjuk, hogy különb öröm úgysincs. - Nagyot sóhajtottunk erre az esőben.

(Jack Kerouac: Úton)