Dr. Bach gondolatai a szabadságról

Szabadságot nyerni, szabadságot adni
Mindannyiunk számára a tökéletesség a végsõ cél, és ennek eléréséhez mindenkinek meg kell tanulnia idegen befolyásoktól mentesen keresztülmenni minden tapasztalaton; találkoznia kell mindenféle beavatkozással és kísértéssel anélkül, hogy letérne útjáról. Ezután szabaddá válik az élet összes nehézségeitõl, megpróbáltatásaitól és szenvedéseitõl. Feltöltötte lelkét tökéletes szeretettel, bölcsességgel, bátorsággal, együttérzéssel és megértéssel, ami annak a jutalma, aki mindent tud és mindent lát, mivel a tökéletes mester az, aki foglalkozását minden oldalról megismerte.
Rövid, örömteli kalanddá változtathatjuk ezt az utazást, ha megértjük, hogy csak szabadság adása által szabadulhatunk meg kötelékeinktõl; akkor válunk szabaddá, ha meghagyjuk mások szabadságát, hiszen csak saját példánkon keresztül taníthatunk. Akkor válunk magunk is szabaddá, ha minden emberi lénynek, akivel csak kontaktusba kerülünk, meghagyjuk a szabadságát, ha minden egyes teremtményt, s mindent, ami körülvesz minket, szabaddá teszünk. Ha soha, még a legapróbb dologban sem próbálunk meg mások életébe beleavatkozni, azt ellenõrizni vagy uralkodni felette, akkor észre fogjuk venni, hogy a mi életünk is szabad lett az idegen befolyásoktól, mert mindaz, amit megkötünk, minket is megbéklyóz. Volt egyszer egy ember, aki annyira kötõdött vagyonához, hogy nem tudta befogadni az Isteni ajándékot.
Könnyen megszabadíthatjuk magunkat a mások feletti uralkodásvágytól: egyrészt mindenkinek teljes szabadságot adunk, másrészt nagyon udvariasan, szeretettel telve visszautasítjuk a felettük való uralkodást. Lord Nelson nagyon bölcs volt, amikor egyszer világtalan szeméhez emelte a látcsövet. Kényszerítés, neheztelés, gyûlölet és barátságtalanság nélkül. Ellenségeink a barátaink, õk adnak értelmet a játéknak, és a mérkõzés végén mindannyian kezet rázunk majd.
Nem várhatjuk el másoktól, hogy azt tegyék, amit mi akarunk, hiszen számukra saját elképzeléseik a legmegfelelõbbek, és ha útjuk más irányba vezet is, mint a miénk, célunk mégis megegyezik. Azt fogjuk találni, hogy éppen akkor akarunk másokat megfeleltetni elvárásainknak, amikor már mi magunk sem vagyunk kibékülve azokkal.
Olyanok vagyunk, akár az utasszállító hajók, melyek a világ különbözõ országaiba tartanak, néhányuk Afrikába, néhány Kanadába, néhány Ausztráliába megy, mégis ugyanabba a hazai kikötõbe térnek vissza. Miért kövessünk egy másik hajót Kanadába, amikor úti célunk Ausztrália? Hatalmas késedelmet jelentene.
Talán észre sem vesszük, hogy milyen apróságok kötnek meg minket, hogy éppen a hozzánk nagyon közel álló dolgok azok, amelyek megbéklyóznak: egy ház, egy kert vagy egy bútordarab; nekik is joguk van a szabadsághoz. Az anyagi javak végül is múlandók, s csak nyugtalanságot és aggodalmat okoznak, mert lelkünk mélyén tisztában vagyunk múlandóságukkal és azzal, hogy elõbb-utóbb véglegesen elveszítjük õket. Azért vannak, hogy örömet okozzanak, gyönyörködjünk bennük és legjobb lehetõségeikhez mérten használjuk õket; ne tulajdonítsunk túlzott fontosságot nekik, nehogy olyan terhekké váljanak, amelyek megbéklyóznak bennünket.
Ha körülöttünk mindenkinek és mindennek meghagyjuk a szabadságát, akkor azt fogjuk találni, hogy szeretetben és javainkban gazdagabbak lettünk, mint bármikor azelõtt, mivel az a szeretet, amely szabadságot ad, a nagy szeretet, mely még szorosabban összeköt minket.

(Dr. Bach: Szabadítsd meg tenmagad, Forrás: hieronymus- bock.hu)