Egyszer Jádzsnyavalkja felkereste Dzsanakát, Vidéha királyát. Elhatározta: „Nem fogok beszélni.”[1] Azonban mikor tűzáldozat alkalmával Dzsanaka, Vidéha királya, Jádzsnyavalkjával beszélgetett, Jádzsnyavalkja megígérte, hogy teljesíti egy kívánságát. Ő azt kérte, hogy bármit kérdezhessen. Beleegyezett. Az uralkodó először ezt kérdezte:
— Jádzsnyavalkja, mi világít az ember lelkének?
— A Nap világít neki, uralkodó — válaszolta. — Mert a Nap világánál ül, jár, dolgozik, tér meg.
— Úgy van, Jádzsnyavalkja. És ha a Nap lemegy, mi világít az ember lelkének, Jádzsnyavalkja?
— A Hold világít neki. Mert a Hold világánál ül, jár, dolgozik, tér meg.
— Úgy van, Jádzsnyavalkja. És ha a Nap lemegy és lemegy a Hold, mi világít az ember lelkének, Jádzsnyavalkja?
— A tűz világít neki. Mert a tűz világánál ül, jár, dolgozik, tér meg.
— Úgy van, Jádzsnyavalkja. És ha a Nap lemegy és lemegy a Hold, és kialszik a tűz, mi világít az ember lelkének, Jádzsnyavalkja?
— A beszéd világít neki. Mert a beszéd világánál ül, jár, dolgozik, tér meg. Ezért, uralkodó, ha a saját kezét sem látja, oda megy, ahol beszéd hangzik.
— Úgy van, Jádzsnyavalkja. És ha a Nap lemegy és lemegy a Hold, és kialszik a tűz, és elhallgat a beszéd, mi világít az ember lelkének, Jádzsnyavalkja?
— Saját Énje (átman) világít neki. Mert saját Énje világánál ül, jár, dolgozik, tér meg.
— Mi a saját Énje?
— Az ember lelke[2] ez, amely a megismerést adja, amely a lélegzetben és a szívben tartózkodik, amely belülről világít. Ez változatlan, és mégis bejárja mindkét világot,[3] s úgy tűnik, mintha gondolkozna, úgy tűnik, mintha mozogna, mert mikor álommá válik, fölülemelkedik ezen a világon, a halál alakzatain.
Amikor ez az emberi lélek megszületik és testbe költőzik, bajok fertőzik meg. Amikor halálakor távozik belőle, maga mögött hagyja a bajokat.
Ennek az emberi léleknek két tartózkodó helye van: az itteni és a túlvilági. Összekötő harmadik hely az alvás. Mikor ezen az összekőtő helyen tartózkodik, mindkét másik helyet látja: az ittenit is, a túlvilágit is. Időszakonként a túlvilági helyen tartózkodik. Amikor erre az időszakra kerül sor, mindkét dolgot látja: a bajokat is, a boldogságot is. Amikor álomba merül, ennek az egyetemleges világnak az anyagából vesz magának, azt saját magának kifaragja és felépíti, és saját fényénél, saját világosságánál alszik. Ilyenkor az ember lelke saját magának világít.
Ott nincsenek kocsik, nincsenek igavonók, nincsenek utak: ő teremt magának kocsikat, igavonókat, utakat. Ott nincs öröm, boldogság, gyönyőr: ő teremt magának őrőmöt, boldogságot, gyönyört. Ott nincsenek víztartók, tavak, folyók: ő teremt magának víztartókat, tavakat, folyókat. Mert ő itt alkotó.
Erről szól ez a vers:
Lerázza álmában a test bilincsét,
és éberen nézi a szunnyadókat,
majd fényt merít s fenti helyére megtér
az arany Lélek, a magános hattyú.
Lélegzet élteti a lenti fészkét,
s e fészket elhagyva, magasba rőppen
és kószál kedvére a halhatatlan
aranyszín Lélek, a magános hattyú.
Fel és alá száll álmában, s mint isten,
kedvére számtalan alakot ölt fel.
Egyszer szép nőkkel enyelegve vígad,
másszor rémlátomások szemtanúja.
Mulatsága helyét látjuk, de őt nem látja senki sem.
Ezért mondják, hogy senkit sem szabad hirtelen felébreszteni, mert gyógyíthatatlan baj éri azt, akihez nem tér vissza.
Azt is mondják, hogy ilyenkor is ébrenlétének világában él, mert álmában is ugyanazokat látja, amiket ébren lát, Ilyenkor az ember lelke saját magának világít.
— Ezer tehenet ajándékozok neked, tiszteletreméltó úr! Beszélj tovább megváltásom útjáról![4]
— Miután ebben az üdvös állapotában[5] kedvére időzött, csapongott, jót és rosszat látott, ismét visszasiet kiinduló helyére, az álomba. Amit ott látott, abból semmi sem követi; mert a lélek nem kötődik semmihez.
— Igen, úgy van, Jádzsnyavalkja. Ezer tehenet ajándékozok neked, tiszteletreméltó úr! Beszélj tovább megváltásom útjáról!
— Miután az álom állapotában kedvére időzött, csapongott, jót és rosszat látott, ismét visszasiet kiinduló helyére, az ébrenlét állapotába. Amit ott látott, abból semmi sem követi; mert a lélek nem kötődik semmihez.
— Igen, úgy van, Jádzsnyavalkja! Ezer tehenet ajándékozok neked, tiszteletreméltó úr! Beszélj tovább megváltásom útjáról!
— Miután az ébrenlét állapotában kedvére időzött, csapongott, jót és rosszat látott, ismét visszasiet kiinduló helyére, az álom állapotába. Mint ahogyan a nagy hal a folyó két partja kőzött csapong, az innensőt és a túlsót érintve, éppígy az emberi lélek is e két állapot között csapong, az álom és az ébrenlét állapota között. Mint ahogyan a levegőben a sólyom vagy a sas a röpködéstől kimerülve összecsukja szárnyát és nyugvóhelyére tér, éppígy az emberi lélek is abba az állapotba igyekszik jutni, amelyben elalvása után nem vágyik semmiféle vágyra, nem lát semmiféle álmot.
Olyan vékony erek futnak benne, mint egy ezer felé hasított hajszál; ezek neve hitá. Fehér, kék, sárga, zöld, vörős színnel vannak telítve. Amikor úgy látja, mintha megölnék, mintha legyőznék, mintha elefánt üldözné, mintha gödörbe esnék, ilyenkor tudatlanságból azokat a veszedelmeket éli át, amelyeket ébren látott. Amíkor viszont úgy látja, mintha isten volna, mintha király volna, mintha ő volna minden, akkor a legfelső világban érzi magát.
Ez az az alakja, amelyben felülemelkedik a kívánságokon, megszabadul minden bajtól, nem ismer félelmet. És mint ahogy az, aki a szeretett nőt őleli, nem vesz tudomást sem külső, sem belső dolgokról, éppígy az emberi lélek, amikor merő énjét öleli, nem vesz tudomást sem külső, sem belső dolgokról. Ez az az alakja, amelyben vágyai beteltek, csak önmagára (átman) vágyik, nem ismer bánatot.
Ekkor az atya nem atya, az anya nem anya, a világ nem világ, az istenek nem istenek, a Védák nem Védák. Ekkor a tolvaj nem tolvaj, a gyilkos nem gyilkos, a kaszton kívüli nem kaszton kívüli, az érinthetetlen nem érinthetetlen, a szerzetes nem szerzetes, a remete nem remete. Ekkor nem következik be jó, és nem következik be rossz, mert szívének minden bánatán túljutott.
És noha ekkor[6] nem lát, mint látó nem lát. Mert nem lehetséges, hogy a látó látása megszűnjék, mivel elpusztíthatatlan. Azonban rajta kívül nincs más, tőle eltérő és független, amit láthatna.
És noha ekkor nem szagol, mint szagló nem szagol. Mert nem lehetséges, hogy a szagló szaglása megszűnjék, mivel elpusztíthatatlan. Azonban rajta kívül nincs más, tőle eltérő és független, amit szagolhatna.
És noha ekkor nem ízlel, mint ízlelő nem ízlel. Mert nem lehetséges, hogy az ízlelő ízlelése megszűnjék, mivel elpusztíthatatlan. Azonban rajta kívül nincs más, tőle eltérő és független, amit ízlelhetne.
És noha ekkor nem beszél, mint beszélő nem beszél. Mert nem lehetséges, hogy a beszélő beszéde megszűnjék, mivel elpusztíthatatlan. Azonban rajta kívül nincs más, tőle eltérő és független, amit mondhatna.
És noha ekkor nem hall, mint halló nem hall. Mert nem lehetséges, hogy a halló hallása megszűnjék, mivel elpusztíthatatlan. Azonban rajta kívül nincs más, tőle eltérő és fúggetlen, amit hallhatna.
És noha ekkor nem gondol, mint gondoló nem gondol. Mert nem lehetséges, hogy a gondoló gondolata megszűnjék, mivel elpusztíthatatlan. Azonban rajta kívül nincs más, tőle eltérő és független, amire gondolhatna.
És noha ekkor nem tapint, mint tapintó nem tapint. Mert nem lehetséges, hogy a tapintó tapintása megszűnjék, mivel elpusztíthatatlan. Azonban rajta kívül nincs más, tőle eltérő és független, amit tapinthatna.
És noha ekkor nem ismer, mint ismerő nem ismer. Mert nem lehetséges, hogy a megismerő megismerése megszűnjék, mivel elpusztíthatatlan. Azonban rajta kívül nincs más, tőle eltérő és független, amit megismerhetne.
Mert csak ahol másik is van, ott láthatja az egyik azt a másikat, szagolhatja az egyik azt a másikat, ízlelheti az egyik azt a másikat, mondhatja az egyik azt a másikat, hallhatja az egyik azt a másikat, gondolhatja az egyik azt a másikat, tapinthatja az egyik azt a másikat, ismerheti meg az egyik azt a másikat.
A látó egyedül, második nélkül, olyan lesz, mint a víz. Uralkodóm, ez a brahman-világ — oktatta Jádzsnyavalkja. — Ez az ő legfőbb célja, ez az ő legfőbb szerencséje, ez az ő legfőbb világa, ez az ő legfőbb boldogsága. Ennek a boldogságnak a többi lény csak egy részét élvezi.
Ha egy ember szerencsés, gazdag, a többieken uralkodik, minden emberi élvezetben dúskál, ez az emberek legfőbb boldogsága. Ám az emberek száz boldogsága az eget elnyerő ősök egyetlen boldogsága. Ám az eget elnyerő ősők száz boldogsága a gandharva-szellemek világában egyetlen boldogság. Ám a gandharva-szellemek világának száz boldogsága a tetteik jutalmául istenséget nyerő jutalom-istenek egyetlen boldogsága. Ám a jutalom-istenek száz boldogsága a született istenek egyetlen boldogsága. Ám a született istenek száz boldogsága a Teremtmények Urának világában egyetlen boldogság. Ám a Teremtmények Ura világának száz boldogsága a brahman-világban egyetlen boldogság. És ez a legfőbb boldogság, ez a brahman-világ, uralkodó — szólt Jádzsnyavalkja.
— Ezer tehenet ajándékozok neked, tiszteletreméltó úr! Beszélj tovább megváltásom útjáról!
Ekkor azonban Jádzsnyavalkja megijedt:
— Ez az eszes király már mindent kicsikart belőlem! — Miután az álom állapotában kedvére időzőtt, csapongott, jót és rosszat látott, ismét visszasiet kiinduló helyére, az ébrenlét állapotába.
És mintha valaki a jól összeillesztett szekéren úgy haljtana, hogy az szétesnék, ugyanígy szétesik testi énünk, amelyet eddig megismerő énünk hajtott, amikor a test utolsót lehell.
Amikor az ember elsorvad, amikor az öregség vagy láz elsorvasztja, akkor a száráról leszakadó mangóhoz vagy fügéhez hasonlóan kiszakad a tagokból az emberi lélek, és ismét visszasiet kiinduló helyére, újabb életre.
És mint ahogy az érkező királyt az őrök, bírák, kocsihajtók és faluvezetők étellel, itallal, hajlékkal várják, s kiáltoznak: „Jön, közeleg!” — éppígy várja minden lény azt, aki ezt tudja, mondván: „A brahman jön, az közeleg!” És mint ahogy a távozó király köré gyülekeznek az őrök, bírák, kocsihajtók és faluvezetők, éppúgy gyülekezik minden életerő énünk köré a halál pillanatában, amikor a test utolsót lehell.
Amikor énünk elgyengül és eszméletét veszíti, ezek az életerők[7] köréje gyülekeznek. Ő magába gyűjti ezeket a hőrészecskéket, és leszáll a szívbe. Amikor a szemben lévő emberi lélek vissza, befelé fordul, akkor többé nem ismer fel alakokat. „Eggyé válik [vagy: egyedül marad],[8] nem lát” — mondják ilyenkor. „Eggyé válik, nem szagol” — mondják ilyenkor. „Eggyé válik, nem ízlel” — mondják ilyenkor. „Eggyé válik, nem beszél” — mondják ilyenhor. „Eggyé válik, nem hall” — mondják ilyenkor. „Eggyé válik, nem dolkozik”— mondják ilyenkor. „Eggyé válik, nem tapint” — mondják ilyenkor. „Eggyé válik, nem ismer meg” — mondják ilyenkor. A szíve csúcsa fényleni kezd, és ezzel a fénnyel énje távozik belőle a szemén keresztül, vagy a fején keresztül, vagy teste más részén keresztül. Távozásakor vele távozik a lélegzet. A lélegzet távozásakor vele távozik az összes életerő. Ismeretté válik, és nyomon követi az ismeretet. Tudása, tettei és előző tapasztalatai indítják útjára. És mint ahogy a hernyó, ha egy fűszál végére ér, újabb útra indul és átmászik, éppígy énünk is, ha testünket elhagyta, leveti a nem tudást, újabb útra indul és átmegy. És mint ahogy a szövőnő felfejt egy darab szövetet és újabb, szebb mintát sző belőle, éppígy énünk is, ha testünket elhagyta, leveti a nem tudást, és újabb, szebb alakot ölt, akár az ősök között, akár a gandharva-szellemek között, akár az istenek között, akár a Teremtmények Uránál, akár Brahmánál, akár más lények között.
Mert énünk azonos a brahmannal. Ismeretből áll, gondolatból áll, lélegzetből áll, szemből áll, fülből áll, földből áll, vízből áll, szélből áll, levegőből áll, fényből és fénytelenségből áll, vágyból és vágytalanságból áll, haragból es haragtalanságból áll, igazságból és igazságtalanságból áll, mindenből áll. Attól függően, hogy ebből vagy abból áll: ahogyan cselekszik, ahogyan viselkedik az ember, o1yanná lesz. A jótevő jó lesz, a gonosztevő gonosz lesz. Erényessé erényes tettek következtében lesz, gonosszá gaztettek következtében. Ezért mondják azt, hogy az emberi lélek vágyakból áll. Amilyenek az ember vágyai, olyanok lesznek a képességei; amilyenek a képességei, olyan cselekedeteket cselekszik; amilyen cselekedeteket cselekszik, olyan lesz a sora.[9]
Erről szól ez a vers:
Olyan világba jut a tette révén,
mint melyhez gondolata kapcsolódik.
Ha elnyerte a tett bérét azért, amit cselekedett,
a túlvilágról e földre újabb tettekre visszatér.
Ez vonatkozik arra, akinek vágyai vannak. Most szóljunk arról, akinek nincsenek vágyai. Aki vágytalan, aki eltávoztatta vágyait, kiélte vágyait, vágya csak önmaga (átman), abból nem távoznak az életerők. Minthogy ő brahman, a brahmanba jut.
Erről szól ez a vers :
Ha a halandó szívéből minden kívánság távozik,
bizonnyal halhatatlan lesz, s a brahmant már itt élvezi.
Mint ahogy a halott, levedlett kígyóbőr fekszik a hangyabolyon, ugyanúgy fekszik ez a test is. Azonban a testetlen, halhatatlan lélegzet brahman és fény.
— Ezer tehenet ajándékozok neked, tiszteletreméltó úr! — szólt Dzsanaka, Vidéha királya.
— Erről szól ez a vers:
Lábaim elé fut az ősi ösvény,
a keskeny, hosszu út, s én reá léptem.[10]
A brahman-látók, megvilágosultak
ezen jutnak az égbe, s azon is túl.
Mondják, fehér, kék, sárga, vörös és zöld
szín fényétől csillog-ragyog az ösvény.
Brahman-tudók, igazak és kitartók
járják; a brahman viszi erre őket.
Vak sötétségbe buknak le a tudatlanság hívei,
ám még nagyobb sőtétségbe, akiknek a tudás elég.
Örömtelen világokba, a vak homály tájaira
kerülnek haláluk után a balgák és tudatlanok.
De ha önmagát helyesen felismerte: „Én ez vagyok”,
van-e vágy, van-e kívánság, mely a testhez kötözze őt?
Ki megtalálja a saját valóját
a létnek sűrű szövevénye mélyén,
mindenható lesz és világ-teremtő;
annak világa maga lesz az üdv hona.
Már itt e létben e felismerés vezet;
ha ezt nem tudjuk, a tudatlanság csapás.
Halhatatlan lesz, aki ezt felismeri;
bánat vár arra, aki ezt nem ismeri.
Ha önmagát mint az örök istenséget tekinti már,
múlt és jővő teremtőjét — többé nincs mitől félnie.
Ez előtt pereg szüntelen az évek és napok sora;
mint fény fényét, őrök létet imádják ezt az istenek.
Az öt nép[11] és az öt elem és az űr támasza is ez.
Ön-lényem ez, s ez az örök brahman. Tudom, s örök vagyok.
Aki a lehelletben a lélegzetet,
szemben a látást, a fülben a hallást,
elmében a gondolatot felismeri,
az meglátta az őrök, ősi brahmant.
Gondolattal kell meglátni: minden egy, nem külőnbözik.
Aki itt különbséget lát, halál után halálba hull.
Lásd meg, hogy oszthatatlan-egy a mérhetetlen Végtelen,
s az űrfölötti, nem múló, nem születő ön-lényed ez.
Úgy tesz szert bölcsességre a bölcs pap, ha ezt felismeri.
Ne a szavakon töprengjen, mert csak fáraszt a sok beszéd.
Mert ez az a nagy, nem-születő Önvaló, amely az életerők közül a megismerésen, a szív belsejében lévő térben[12] nyugszik. Mindennek kormányzója, mindennek parancsolója, mindennek fejedelme. Jó tettektől nem lesz nagyobbá, gonosz tettektől nem lesz kisebbé. Ő a mindenség ura, az élőlények parancsolója, az élőlények őrizője. Ő a gát,[13] amely a világokat elválasztja, hogy össze ne keveredjenek. Őt kívánják megismerni a papok a Védák tanulásával. Áldozatokkal, adományokkal, önsanyargatással, böjttel őt megismerve lesz bölcs a bölcs. Őérte vonulnak remeteségbe az örök hajlékot kereső remeték. Ezt ismerték fel a régi bölcsek, amikor lemondtak az ivadékokról: „Mihez kezdenénk ivadékokkal, amikor ez az Énünk, ez a túlvilágunk?” Elvetették a vágyat a gyermekekre, el a vagyonra, el a túlvilágra, és vándor koldusokként éltek. Mert a gyermekek vágya egyben vagyon vágya, és a vagyon vágya egyben túlvilág vágya, és mindkettő — vágy.
Az Önvalóról csak ezt mondhatjuk: „Nem, nem.”[14] Megfoghatatlan, mert nem fogható meg. Elpusztíthatatlan, mert nem pusztul el. Kötetlen, mert nem kötődik. Nem függ semmitől, nem ingatható meg, nem éri kár. Az ilyen ember fölött nem úr e kettősség:[15] „Most rosszat tettem”, „Most jót tettem”, mert ő az úr e kettősség fölött,[16] és nem bántja, ha valamit tett vagy nem tett.
Erről mondja a himnusz:
Ez a nagysága az igazi papnak,
s tettek nem csökkentik s nem gyarapítják.
Keresse ezt az utat, és ha rálelt,
többé nem szennyezi be a hibás tett.
Ezért aki ezt tudja, az nyugodt, mérsékelt, tartózkodó, türelmes, figyelmes lesz. Felismeri őnmagában az Önvalót, a mindenséget önmagának tekinti. Nem lesz úrrá fölötte a bűn, ő lesz úrrá minden bűn fölött. Nem égeti a bűn, eléget minden bűnt. Bűntől, szenvedélytől, kétségektől mentesen igazi pap lesz. Ez a brahman-világ, uralkodó; és én eljuttattalak ebbe — szólt Jádzsnyavalkja.
— Tiszteletreméltó úr, neked ajándékozom rabszolgául Vidéha egész népét, és velük együtt magamat!
Igen, ez az a nagy, nem születő Önvaló, az eledel elfogyasztója és kincsek ajándékozója. Aki ezt tudja, kincset talál.
Igen, ez az a nagy, nem születő, nem öregedő, el nem múló, halhatatlan, biztonságos önvaló, a brahman. Mert a brahman biztonság, és aki ezt tudja, a biztonságos brahman lesz belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése