A világválság


   A humanizmus kritikájában Nietzschén kívül Evola ment a legtovább, és Evola rajzolta meg a történelemben a humanizálódásnak általános vonalát. Kiindulópontja az ősi isten-királyság. Ennek arisztokratikus kasztrendszere – nem szólásmód, hanem tényleges valóság, mert hiszen ebből a kultúrából hiányzik a királyságnak az a felfogása, ami sajátja a laikus, a profán, a politikus embernek. A királyok univerzalisztikus, kozmikus lények. Nem allegóriáról van itt szó, hanem metafizikai valóságról. A király a nap, aki az életet osztja, akinek meghatalmazása van az égtől, aki nem tettével van jelen, hanem sugárzásával (ez a wei-wu-wei, a Laoce-féle –cselekvés nélkül cselekedni– magyarázata), aki a természetfölöttit képviseli és jelenti, és aki minden emberi létnek transzcendens biztosságot ad. A királyi rend, a kasztok rendje: szabály, mérték, határ, forma. Ehhez alakul jog, törvénykezés, gazdaság, morál, művészet. Minden szent, mert az egész élet rítusszerű és szakrális.




   A királyságot először felváltja a papság. Ezután következik a főnemesek, lovagok uralma. Végül a polgárság és a proletariátus. Ez a történelemben a humanizálódási folyamat. Ennek magyarázata és elemzése tölti meg Evola könyvének legnagyobb részét. Ma a régi – arya – a nemes lény, teljesen kiszorult a kormányzatból, és a – szudra –, az alacsonyrendű lény került felül. Az európai pusztulás oka ez, a humanizálódás: a kasztok határainak lerombolása, a pozitivista tudomány és filozófia uralma, a technika és a hatalom mechanizmusában való hit. A hatalom nem mechanizmus, hanem transzcendens valóság. Az uralkodó kasztok mind jobban süllyedtek, amíg elérkeztek addig a pontig, hogy a szolgák kasztja jutott uralomra. A demokratikus mozgalom diadala – írja Ortega a Democratia morbosá-ban - a kiváltságok, a kaszt, alkotmány ellen, stb: morális perverzió, amit plebejizmusnak neveznék. Ez a III. Internacionálé ideje, amikor az a hit, hogy a társadalmat a munka tartja fenn. Ez a rabszolga-alapelv: dolgozni. Tulajdonképpen rabszolgaságról csak ma lehet elkezdeni beszélni. Az élet eszközei fontosabbak lettek, mint maga az élet, sőt az eszközök az életet süllyesztették eszközzé. (Az ember mint fogyasztó, mint adófizető polgár, sőt, mint emberanyag, statisztikai világszemlélet stb.) Ezzel párhuzamos az a folyamat, amikor a bölcsesség, a szakrális tudás felváltódik tudománnyá: mindenki számára hozzáférhetővé lesz, a tudás éppúgy szocializálódik, ahogy a hatalom.
   A kultúrában minden a lehető legszorosabban összefügg: hatalom, csak más oldala ugyanannak, ami a tudás, társadalmi rend, csak más oldala annak, ami művészet, gazdaság vagy morál, s mindennek végső csúcsa s ugyanakkor mélysége, az ember kozmikus tudata: ami a vallás. Ha az emberek nem ismerik el a szellemi rendben a tekintélyt – írja Guénon –, nem ismerik el a hatalmat sem; a szent dolgokat megérintik a profánok... az inferioris ítélkezik a fensőbbrendű fölött, a korlátolt az, aki fölényben van a bölcs fölött, a tévedés az, amelyik legyőzi az igazságot, az emberi helyettesíti az istenit, a föld játssza azt a szerepet; amit az ég... Az ember tudatában a divinum helyett a humanum foglal helyet: így válik a vallás transzcendenssel való kapcsolat helyett eleinte részvét- és könyörületvallássá, aztán testvériség-vallássá, egyenlőség-vallássá, vagyis az isteni vallás emberi vallássá, így vált az ég földivé, a szakrális szociálissá, a bölcsesség tudománnyá, a költészet filológiává, a művészet virtuóz mutatvánnyá, az arya szudrává, az emberiség tömeggé. Ez az alulról való barbárság, ahogy Ortega mondja, a –crowd-mindedness–, ahogy Amerikában nevezik, a nivellálódás, aminek Kierkegaard hívja, a Sklavenmoral, ahogy Nietzsche jelölte meg. Nincs is igazság, ahogy nem is tényleges, nem is valóságos, mert csak a profán szempontjából van, amely nem más, mint a közöny szempontja.
   A modern ember tudata minden egyéb vonatkozást kívül hagyva csakis a csupasz humanizmus rendjébe kapcsolódik... s ez annyit jelent, hogy elhagyja életének tulajdonképpeni értelmét. De az értelmet elhagyni annyi, mint magát az életet elhagyni, ez annyi, mint a törvényeket meghamisítani, a kasztokat összekeverni, a kozmoszt ismét káosszá tenni... s ez annyi, mint az alvilág útjára lépni, ahol minden a véletlentől függ, s ahol végül minden feloldódik és megsemmisül. Csak így támadhatott a modern materialista ökonomizmus, amely teljes meghódolás az anyagi princípium előtt. A modern humanizált-szociális-ökonomikus-ateista-cinikus-tudományos ember tulajdonképpen alvilági embertípus, ahogy Bergyajev mondja, ugyanúgy Christiensen: aki azt állítja, hogy a modern ember démonikus elfajulás eredménye, s ugyanúgy, ahogy Evola, mikor azt írja, hogy a modern tömeg a totemista őshordához való visszatérés, a plebejizmus terjeszkedése, a homogén agglomerátumhoz való közeledés, a kollektívum démoniájának hatása. A tömeg szükségszerűen demoralizál, ha vallástalanná válik, egyszerűen destruálja az erkölcsöt, mert vallástalansága útján az anyagiasság szférájába került (Börger). De a rabszolgaság nem társadalmi helyzet már. És ez belülről következik, alkatának eredménye – a rabszolgát nem körülményei teszik azzá, hanem az, hogy rabszolgalélekkel született, és nem tud mást mint szolgálni (a munka, mint a legfőbb erény). Ezért benne az önállótlanság, ingadozás, meghódolás, formátlanság, a korlátoltság és a transzcendens iránt való vakság. Társadalom és ember korrelátum: egy bizonyos embernek egy bizonyos társadalomforma felel meg, a királyi embernek a királyi rend; a csőcseléknek, a páriának a felbomlás, zavar, az inferioritás felel meg, és ez már nem is társadalom, hanem társadalmon kívül való állapot; a kozmikus embernek a szép rend felel meg, a humanisztikusnak a káosz: a szocializmus, tudomány, gazdasági felbomlás, vagyis a vallástalanság.

(Hamvas Béla: A világválság)

Megjegyzések