Azt mondják a különböző tanítások, hogy a meditációban belépünk a jelenlétbe, a csendbe. Mit is jelent ez?
Én magamnak valahogy így raktam össze a képet: két problémánk szokott lenni azzal, hogy csak üljünk és meditáljunk. Az egyik az unalom, a másik a zaklatottság. Unalom: nem történik semmi. Zaklatottság: történjen már valami. Ha megnézzük ezt a két dolgot, egy közös van bennük, bár elsőre ez rejtett, nem tűnik fel. Ez a közös pont az idő. Unalmas úgy megélni az időt, hogy nem történik semmi. Vagy, izgatottak vagyunk, hogy történjen már valami. A történések az időben vannak. Vagyis ez a két érzés késztet bennünket arra, hogy ne gyakoroljunk, mert nem akarunk unatkozni és nem karunk lemaradni valamiről.
Ha el tudjuk engedni ezeket az érzéseket, akkor ki tudunk lépni az időből, hiszen ezek az érzések hozzák létre bennünk az időt. Pont fordítva van, mint ahogy gondoljuk: nem az idő késztet bennünket az unalomra vagy zaklatottságra, hanem e kettő állapot hozza létre bennünk az időt. Ha nincs unalom, és nincs izgatottság, nincs idő. Ha nincs idő, akkor béke van, akkor csend van, az a középpont. A középpont pedig a varázs helye. A minden lehetséges helye, a végtelen tér.
