It's magic

A látványokban való fogalmazás hatása közvetlenebb. 

Ezért a művészet az embert mélyebben érinti, mint a tudomány.

    Íme a vásári bűvész. Kezdődik az előadás. A varázsló. Ő az, aki a dolgokat onnan veszi elő, ahonnan akarja. A zsákból, a zsebéből, a pohárból vagy a semmiből. Ő a mágus. A görögök poiétésznek nevezték. Mexikóban egész nép volt ilyen poiétészből, toltékoknak hívták őket. A görög és az indián szó ugyanazt jelenti: ő az, aki csinálja, a készítő. Csaknem a mester. De mindenesetre művész, vagyis a költő.

    E mágia nélkül nincs semmi, és előbb van, mint az értelem. E képet némelyik tarot-ábrázolás koldusnak mutatja be, egészen helyesen. A koldusnak semmije sincs, tulajdon nem köti, és az lehet, aki akar, vagyis az lehet, aki. Ez az Egy az ember, aki ha a birtoklás szenvedélyét levetette, szabad. A szerzetes. A hindu szannjaszin. A tibeti láma. A taoista. A zarándok. Azt lehetne mondani, hogy a vásári bűvész és a kikiáltó és a ripacs fordított szerzetes. De nem. Mindegyik ugyanazt a mágiát űzi. Az Egy mágiáját.

(Hamvas Béla: Tabula Smaragdina: A Tarot, Aleph)

egy helyben siet

   Hodzsa elvesztette szamarát. Mialatt kereste, folyton hálát adott Istennek. Néhányan megkérdezték tőle, hogy miért teszi.

Hodzsa azt felelte:

- Hálát adok Istennek azért, hogy nem ültem a szamáron. Képzeljétek, ha rajta ültem volna, és is elvesztem volna.

(kép: Yorki apátság, rózsaablak)

   Senki közülünk nem él a mának és a mában és a pillanatban. Mindnyájan ma a holnapot éljük - holnap: a holnaputánt. Sorsunkat a jövőbe vetjük: azt hisszük holnap érünk el oda, ahol aztán már igazán el lehet kezdeni élni. Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy amit ma csinál, az teljes értékű élet.

   Az emberiség ötezer évvel ezelőtt ugyanott állt, ahol ma áll, és valószínű, hogy soha nem állott és soha nem fog állni másutt. Az átkozott történet nem ismer változást, fejlődést, csak értelmetlen nyüzsgést. Egy helyben siet.

(Hamvas Béla: Anthologia humana)

 

A szabadság madarai

   Az alábbi képen Jeff Guidry és Freedom, a gyönyörű nősténysas látható. Mindketten kemény csatát vívtak az életükért, és egymást támogatva győztek. Azóta is összetartoznak.

Jeff Guidry rock és R&B gitáros, szabadidejében pedig a Sarvey állatvédő egyesület oktatási csapatának tagja. A Sarvey-ben elárvult és sérült állatokat gondoznak, biztosítják számukra a menedéket és a rehabilitációt.

   1998-ban egy lesoványodott, törött szárnyú fiatal nősténysas érkezett az állatvédőkhöz, akit elleptek a tetvek és alig pislákolt benne az élet. Ő a képen látható Freedom. Mindkét szárnya eltörött, a bal négy helyen és és csak műtét után sikerült valamennyire mozgásképessé tenni.

Egyértelmű volt, hogy soha többé nem fog repülni. Állapota ellenére azonban úgy döntöttek az egyesületben, hogy esélyt adnak az életének.

   Ettől kezdve Jeff minden idejét Freedommmal töltötte, ápolta, gondozta és nagyon sokat beszélt hozzá, biztatta, hogy ne adja fel, küzdjön az életéért.

Freedom akkoriban állni sem tudott, egy csövön keresztül táplálták, a hasán feküdt ez a gyönyörű madár heteken át.

„Csak feküdt ott és nézett rám a nagy barna szemeivel” - emlékszik vissza Jeff.

Így ment nagyjából 6 héten át, amikor elérkezett a pillanat a menhely szakemberei számára, hogy döntsenek arról, mi a legjobb Freedom számára. Van-e értelme tovább küzdeni?

Hol a határ az esély, a rehabilitáció és a kínzás között.

Végül úgy döntöttek, ha egy héten belül nem áll fel, akkor az eutanázia a legjobb megoldás.

Péntekre tervezték az altatást, Jeffnek pedig csütörtök délután lett volna dolga a menhelyen, de úgy döntött, hogy nem megy be, mert nem bírta elviselni az eutanázia gondolatát.

Aztán valahogy a lábai mégiscsak arra vitték, és amikor belépett, a kollégái mosolyogva fogadták.

Jeff azonnal Freedom ketrecéhez ment és azt látta, hogy ott áll büszkén a gyönyörű nőstény. Freedom saját magától állt lábra.

A boldogság leírhatatlan volt.

   A menhely vezetője Jeffet bízta meg, tartson Freedom számára kesztyűs edzéseket.

„Elkezdtem használni a kesztyűt, eleinte csak nagyon rövid időre.

Freedom részéről ez valahogy így nézett ki:

 - ok., fellépek a karodra, de csak az egyik lábammal. Aztán kicsivel később:

 - ok., fellépek mind a két lábammal, de csak egy pillanatra. Majd:

 - ok., vegyél ki a ketrecből, én pedig majd visszaugrom. És végül:

 - ok., elvihetsz a karodon sétálni, ez nagyon jó móka! 

   Végül iskolások számára kidolgoztak egy oktatói programot, Jeff pedig karján Freedommal járta a Washington megyei iskolákat. Szerepeltek tv-ben, rádióban, helyi újságokban, hívták őket rendezvényekre.

   Aztán 2000 tavaszán, Jeffnél előrehaladott és áttétekkel átszőtt nyirokrákot diagnosztizáltak. Nyolc hónapig tartó kemoterápia következett. Alig járt be a menhelyre, de amikor érzett magában egy kis erőt, akkor elvitte Freedomot sétálni.

„És Freedom is eljött hozzám álmomban. Időről időre segített megküzdeni a rákkal. Az utolsó kontrollra mentem és tudtam, ha még mindig rákos sejteket találnak, nem marad más számomra, csak az őssejt-transzplantáció. Végül elvégezték a teszteket, a rák pedig eltűnt! Az első dolgom volt, hogy bemenjek a menhelyre és elvigyem Freedomot egy sétára. Levettem róla a bőrszíjat és felmentünk a hegytetőre. Egy szót sem szóltam hozzá, de Freedom mindent értett, és valami olyat tett, amit előtte soha - kitárta a szárnyait, éreztem a nyomást a hátamon, csőrét az orromhoz érintette, mélyen belenézett a szemembe és csak álltunk ott nem tudom mennyi ideig.

Varázslatos pillanat volt.

   Attól a perctől kezdve, hogy behozták őt a menhelyre lélektársak vagyunk.

Ő nagyon különleges madár.

Amikor Freedommal kint vagyunk, sokszor odajönnek hozzánk beteg emberek, én pedig engedem, hogy tartsák a karjukon. Egyszer egy srácnak megroggyantak a térdei és megesküdött, hogy érezte Freedom hatalmas erejét végigsöpörni a testén. Azóta sok ilyen történetem van.

Egyetlen pillanatra sem felejtem el, micsoda megtiszteltetés, hogy ennyire közel kerülhettem egy ilyen csodálatos szellemhez, mint Freedom!”

   2008-ben jelent meg Jeff könyve, ahol elmeséli az együtt töltött 10 év tapasztalatait és a rákkal való küzdelmét: An Eagle Named Freedom: My True Story of a Remarkable Friendship.

forrás: Valóság Szellemi Műhely

Meg aztán, nem is tudom

ami szép az életben, az mindig titok

köszönöm az önérzetet és a melankóliát

Hihetetlennek tűnt a számára, hogy ez alatt a hosszú idő alatt, e furcsa öröm megőrzésén kívül, mást is tudott csinálni. Mi mindenre vagyunk képesek, gondolta. Felnőni, szeretni, gyereket szülni, megöregedni - és mindezt úgy, hogy közben, egy soha meg nem érkezett válasz vagy soha be nem fejezett gesztus végtelennek érzett ideje alatt, máshol vagyunk. Mennyi ösvényből áll, mi egyetlen útnak látszik, és mily különböző lépésekkel járjuk be azokat!

Az emberek élnek, az évek telnek, de az éveknek csak egy töredékében élnek igazából, akkor, amikor azt tehetik, amiért megszülettek. Akkor és ott boldogok. A maradék idejüket elmúlatják: várnak vagy emlékeznek. Ha várakozol vagy emlékezel, állapította meg, nem vagy sem szomorú, sem vidám. Szomorúnak tűnsz, pedig csak várakozol vagy emlékezel. Nem szomorú az, aki vár, vagy aki emlékszik. Egyszerűen csak messze jár.

... az az egyetlen igazi út, mely a dolgok szívébe visz el, az idő lélegzetéhez. Most már tudtam, hogy ott él bennem is, csak nap mint nap ki kell hantolnom az élet törmelékei alól.

... valamennyi élet végtelen káosz, és végtelen a dolgok finom bölcsessége, mellyel egyetlen alakká képesek beteljesíteni. És ekkor megértette, mi a megrendítő a regényekben, a kisgyermekek tekintetében és a mező közepén magányosan magasodó fákban.

Vagyok a rekviem, falusi ajtaitok előtt hangzom, vagyok az elmétekre távolról lesújtó kórság, vagyok a szemetekbe szálló por és a mocsok körmötök alatt - vagyok a csókolnivaló szép ajkak rekviemje - vagyok a hercegnő és a herceg, a sárkány és a kard - vagyok az elfojtandó tüzek éjszakája. Vagyok a hercegnőrekviem. Ámen.

Kicsi szívek - nagy illúziókkal tápláljuk őket, és e folyamat végén mi is úgy megyünk, mint a tanítványok Emmausba: vakon, fel nem ismert barátok és szerelmek mellett lépkedve - egy olyan Istenben bízva, aki nem tud magáról. Ezért van, hogy a dolgok kezdetét ismerjük, és a végét is megkapjuk, de a lényeg mindig ismeretlen marad a számunkra. Hajnalok vagyunk, mégis epilógusok - folytonosan megkésett felismerés.

Potyautas vagyok, aki a történelem nagy hajóján alszik rejtekében.

Azok a gyávák, akik jeggyel és minden holmijukkal egyetemben szállnak fel a hajóra. Nekik fontos, hová tart a hajó.

Nekünk nem.

Meg aztán, nem is tudom.

Igazság szerint annyi mindent lát és érez és érint meg az ember… mintha egy öreg mesélőt hordoznánk magunkban, aki állandóan véget nem érő dolgokról regél, ezernyi részlettel. Mesél, mesél, soha abba nem hagyja, és ez az élet...

Sokan angyalnak mondják őt, a mesélőt, akit magukban hordoznak, és aki az életet elmeséli.

Alessandro Baricco