Hodzsa elvesztette szamarát. Mialatt kereste, folyton hálát adott Istennek. Néhányan megkérdezték tőle, hogy miért teszi.
Hodzsa azt felelte:
- Hálát adok Istennek azért, hogy nem ültem a szamáron. Képzeljétek, ha rajta ültem volna, és is elvesztem volna.
(kép: Yorki apátság, rózsaablak)
Senki közülünk nem él a mának és a mában és a pillanatban. Mindnyájan ma
a holnapot éljük - holnap: a holnaputánt. Sorsunkat a jövőbe vetjük: azt
hisszük holnap érünk el oda, ahol aztán már igazán el lehet kezdeni
élni. Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy amit ma csinál, az
teljes értékű élet.
Az emberiség ötezer évvel ezelőtt ugyanott állt, ahol ma áll, és
valószínű, hogy soha nem állott és soha nem fog állni másutt. Az
átkozott történet nem ismer változást, fejlődést, csak értelmetlen
nyüzsgést. Egy helyben siet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése