"Szállj le önmagad mélyére, mint egy kútba; s ahogy a határolt kút mélyén megtalálod a határtalan talajvizet: váltózó egyéniséged alatt megtalálod a változatlan létezést.
Legtöbb ember azt hiszi, hogy halálakor megsemmisül, vagy majd testtelenül él tovább a térben és időben. A halál nem megsemmisülés, nem is tovább-élés; a halállal szétmállik mindaz, ami az embernek időbeli, változó része: a test, az érzés, az értelem, az egész személyiség; és meztelenül marad az alap-réteg, melyben változásnak, keletkezésnek, pusztulásnak lehetősége nincsen.
Az embernek nem a léte, hanem a külön-léte szűnik meg. A mai ember alig tud különbséget tenni önmaga létének és külön-létének megszűnése között: önmaga létét különléte nélkül, teste, érzései, tudata, időbelisége, változékonysága nélkül csak ájulás-szerű, mélyálom-szerű állapotnak képzelheti. Pedig a külön-létből a személytelen, valódi létbe átjutás nem lecsökkenés, sőt végtelen felfokozódás; nem mélyálom, inkább az éberség teljessége, melyhez képest a legéberebb életbeli állapot is csak káprázó tétovaság.
Aki leszáll saját alap-rétegébe, ilyenkor maga mögött hagy minden életbeli érzést, minden gondolatot és lehetőséget, s ott van, ahol majd halála után, az időtlenben, változatlanban, ahol nincs többé”én” és”nem-én”, hanem mindennek mindennel azonossága, tagolatlan végtelenség. Nem ájult sötétség ez, hanem fényentúli ragyogás, tett nélküli sugárzó működés, érzéstelen teljes szeretet; örök változatlanság, mégsem megdermedés, hanem változásfelettiség, melyben minden változó is bennerejlik, akár az ébrenlétben az alvás lehetősége"
"Az elmélyedést segítendő különböző eszközöket használ a jógi, amelyekre 'támaszkodva' szilárdan tarthatja tudatát a meditáció tárgyán. Ezek közé tartoznak a test- és kéztartások (mudra), a hangok (mantra), a kézbe vehető tárgyak (vadzsra, mala), az istenségek különféle képi ábrázolásai és a vizualizációban felépített fény- és energiaformák legkisebb részlete is (meditáció, mandala). Együttes alkalmazásukkal a gyakorló a létezés minden síkján egyszerre képes jelen lenni, és jelenléte tudatos, mivel egy bizonyos meditációban alkalmazott támaszok az adott tudattartalmat jelenítik meg, és pedig pontosan az analógiák törvényének megfelelő láncolatában. Valójában a támaszok éppen támasz-jellegüknél fogva csak arra valók, hogy a jógit segítség eljutni a célba, ahol már feleslegessé válnak. A megvilágosodottnak nincs szüksége semmiféle meditációra, elmélyedésre és különféle eszközökre. Állandóan a Valóság igazi természetében időzik."
"A mandala (tibetiül: dkyil-'khor) óind szó, jelentése 'kör', illetve valami kör alakúra utal. Más vélemény szerint az elmével áll kapcsolatban (sz.: manas 'elme'). A mandala ennek megfelelően egy olyan - legtöbbször, de nem mindig - kör alakú területet jelent, ami egy adott isten fennhatósága alá tartozik. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az istenségek a buddhatudat állapotának magas minőségeit jelenítik meg. Így a mandala valójában az ember potenciálisan megvalósítható legmagasabb tudatállapotának képi kifejezése. G. Tucci The Practice and Theory of Mandala c. művében tömören összefoglalja a mandala lényegét: "A mandala a világegyetem képe, az egész univerzum a kiáradás és visszaolvadás folyamatában megjelenítve, tehát lényegében ábrázolva. Ugyanakkor a mandala nem csupán egy kozmogramm, hanem a pszihokozmogrammhoz hasonlóan vázlatot alkot az Abszolút Tudatosságban és Fényességben végbemenő folyamatról: az Egy részekre történő felbomlásáról és számos Egy-gyé való újraszületéséről. A mandala célja tehát ismét megtalálni egy elhajlíthatatlan tudatosság egységét, és helyreállítani az emberben a dolgok ideális rendjét."
(forrás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése