Mindhalálig (a gyakorlás fontossága)



   A célom az volt, hogy 20 másodperc alatt vágtató ló hátáról lelőjek 14 feldobott korongot. 
A hibátlan lövések 19,85 másodperc alatt csapódtak a repülő célokba. Több, mint 8000 néző viharos tapssal jelezte a sikert. De vajon sikerült-e? Mert ezt a két dolgot, hogy valami siker vagy sikerült, a mai kor emberének külön kell választani. Számomra valami csak akkor siker, ha az katarzis. Ha a katarzis elmarad, akkor a siker lehet bármekkora, mégsem sikerült.






   Két évvel ezelőtti világrekordomkor felfokozott, de letisztult szellemi állapotban billogként égett az agyamba a csúcsteljesítményhez szükséges optimális állapot meghatározása: energiatelt és fesztelen. 
Hatalmas erőt éreztem magamban, amit úgy járt át a nyugalom, mint egy meghitt falu csendes légkörét a déli harangszó. Tudtam tehát, hogy mi kell ahhoz, hogy a maximumot hozzam ki magamból. De az előző alkalomkor nem tudtam megfigyelni, hogy mi történik a kritikus pillanatban. Jelenlegi erőfeszítésem során sikerült mélyebben bepillantanom a kulisszák mögé.

   A nézőknek 19,85 másodpercük volt arra, hogy találkozzanak egy lovasíjásszal.
 A lovasíjásznak 19,85 másodperce volt arra, hogy találkozzon őseivel. Én eltűntem 19,85 másodpercre, hogy hol jártam, nem tudom, de azt tudom, hogy ami a helyembe lépett, összehasonlíthatatlanul jobb nálam.

   A szobrász dolga, hogy levésse a felesleget. Egy harcos sem tesz mást, mint egy életen át csiszolja technikáját azzal a céllal, hogy megszabaduljon minden felesleges mozdulattól és gondolattól. Az így létrehozott színtiszta cselekvés birodalmába észrevétlenül surran be a mindenható. A hír valahogy így fog szólni: Kassai Lajos egy újabb csúcsteljesítménnyel került be a Guinness világrekordok könyvébe. De nekem elhihetitek, én voltam az egyetlen, aki akkor nem volt ott.

~ Kassai Lajos Kaposmérő, 2011. december 05. (forrás)

Megjegyzések