pont és pont között

Nem út és nem cél: 

érthetelen, gyönyörű 

helybenröpülés. 

(Fodor Ákos: Pont)

Pont és pont között
a legrövidebb út:
a teljes kör.

Mert pont
így szól egy tenyér
ha csattan.

(d.)

   Mindennek megvan a helye és az ideje. A történéseket az élet irányítja. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy valami be tud avatni bennünket, hogy önmagunkba merüljünk és mindenre rálássunk, akkor szembe megyünk az emberi tapasztalással.
   Minden megtörténik a maga idejében. Nincs irányításunk felette. Ez azonban olyasvalami, amit nem akarunk hallani, így van? Olyasmi, ami nem tetszik az elménknek. Többnyire olyan dolgokat akarunk hallani, amelyek megerősítik bennünk azt az érzést, hogy a mi kezünkben van az irányítás.
   Az én utam a kudarc útja volt. Minden, amivel próbálkoztam, kudarcba fulladt. Ez nem jelenti azt, hogy a próbálkozásaimnak nem volt fontos szerepe. A próbálkozásnak, a küzdésnek, az erőfeszítésnek megvolt a maga szerepe, mégpedig az, hogy eljuttasson ennek a szerepnek a végére. Addig táncoltam ezt a táncot, amíg ki nem oltódott. Ennek ellenére kudarcot vallottam. Nem sikerült megfejtenem az igazságot, minden csődöt mondott, ami azelőtt sikerült. Ám minden a kudarc pillanatában kezd feltárulni.
   Felébredni annyi, mint meghalni. Ennyi.
   Tudjuk hogy így van, nem igaz? Ez nem valamiféle szent tudás. Szinte mindenki tudja, hogy így van, mindannyian megtapasztaltuk már az életünkben. De nem akarunk tudni róla, mert kényelmetlen.
   Nem tudom, vajon fejlődünk-e, vagy hanyatlunk; semmit nem tudok. Az életnek megvan a nekem szánt szerepe. Így hát játszom ezt a szerepet. És ez az, amit mindig is akartam, még akkor is, ha egyáltalán nem olyasminek tűnik, amit valaha is akartam.

(Adyashanti: Világod vége, Ursus Libris Kiadó)