Ez a történet a kék színről szól. Közben talán elkanyarodik
és kitérőt tesz, elbújik és megtéveszt, végigvisz a szerelem, a történelem és
az ihlet ösvényein, de végig a kékről szól.
Honnan tudjuk,
hogy amikor a kékre gondolunk, amikor kimondjuk, hogy kék, ugyanarról a kékről
beszélünk, mint bárki más?
A kéken nem lehet
fogást találni.
Kék az ég, a
tenger, egy isten szeme, egy ördög farka, egy születés, egy fojtogatás, egy
szűz köpenye, egy majom ülepe. A pillangó, a madár, a buja vicc, a legszomorúbb
dal, a legragyogóbb nap.
A kék agyafúrt,
sikamlós, oldalvást surran a szobába, a kék egy minden hájjal megkent ravaszdi.
Ez a történet a
kék színről szól, és a kék színhez hasonlóan semmi sem igaz körülötte. A kék a
szépség, nem az igazság.
Az „igazi kék” csak illúzió; egyszer ott van, aztán nincs. A
kék mélységesen alattomos szín.
Még a mélykék is
sekélyes.
Kék a dicsőség és
a hatalom, egy hullám, egy részecske, egy vibráció, egy rezonancia, egy
szellem, egy szenvedély, egy emlék, egy hiúság, egy metafora, egy álom.
A kék hasonlat.
A kék olyan, mint
egy nő.
(Christopher Moore)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése