Hajdanában nem volt olyan hatalmas temploma Cuzco városában a Napistennek, mint ma. Valamikor kicsi és szűk templomocska állt a helyén.
Hallgassátok meg, hogy a kicsiből hogyan lett nagy - s miért.
Történt egyszer, hogy Inka Yupanki - miután győzedelmes harcok után elnyerte a trónt - egy nap elhatározta, hogy meglátogatja az apját, Inka Virakocsát, aki Cuzco városától nem messze egy másik, kisebb városban időzött.
A két város fele útján volt egy forrás, Susur-Pukiokamnak hívták az indiánok.
Az a hír járta, hogy akinek az útja erre visz, s nem vet egy pillantást a forrás vizére, nem is remélheti, hogy a hatalmas Napisten haragját elkerüli. De aki nem mulasztja el, hogy a forrás vizébe belenézzen, a Napistennek hódol vele, s számíthat rá, hogy az égi hatalmasság egyszer visszapillant rá a víztükörből.
De még nem akadt ember, aki azzal büszkélkedhetett volna, hogy látta a Napisten arcát.
Amikor Inka Yupanki a forráshoz ért, első dolga volt, hogy eleget tegyen az ősi szokásoknak.
S most egyszerre majdnem kővé dermedt a meglepetéstől: a saját arca nézett vissza rá a vízből, de mégis egy soha nem látott indián arc volt az - s nem is a vízből meredt rá, hanem egy csillogó kristálylapról, ami a víz színén úszott!
Inka Yupankit úgy elbűvölte a látvány, hogy még mélyebben hajolt a víz fölé - s még jobban megrettent: az indiánnak, aki farkasszemet nézett vele, három ragyogó fénysugár lövellt ki a koponyájából, a fekete-piros gyapjú fejkötő alól, ami pontosan ugyanolyan volt, mint amilyet Inka Yupanki viselt. Sőt az orrába is ugyanúgy voltak bedugva a díszes pálcikák, mint az övébe. De ami végképp megrémítette Inka Yupankit: hogy az indián egyik válláról egy kígyó tekergőzött le, a másik válláról egy jól megtermett puma, a két lába között egy még hatalmasabb pumafej...
Ezt már nem tudta elviselni Yupanki - felugrott a forrás mellől, és elfutott.
Az indián azonban zengő hangon utána kiáltott a forrásgödörből:
- Ne félj, Inka Yupanki, én vagyok a te igazi apád, a Napisten! Azért mutatkozom előtted, hogy soha többé ne feledkezz meg az arcomról! Hogy soha többé ne feledkezz meg a kötelességedről! Azért születtél, hogy igazságos uralkodója legyél a népednek! Legyen gondod rá, hogy igazi apádat, a Napistent, mindenki tisztelje, és áldozatokkal hódoljanak neki!
Így szólt a hang - s mikor Inka Yupanki visszamerészkedett a forráshoz, már csak a csillogó kristálylapot találta ott a víz színén, a jelenés eltűnt gyomtalanul.
Az arc, aki visszanézett rá a víztükörből, már csak az ő saját, jól ismert arca volt.
Inka Yupanki vigyázva kiemelte a vízből a csillogó kristálylapot, s hazavitte magával Cuzcóba. Aztán csináltatott egy hatalmas szobrot a Napistennek, s ezt a szobrot egy még hatalmasabb templomban helyezte el.
Azt beszélik, hogy valahányszor Inka Yupanki elvonult ebbe a templomba, s a szobor lábánál belenézett a csillogó kristálylapba, mindent látott, amit csak akart, múltat és jövőt - amit gondoltak az emberek, s még azt is, amit csak akartak gondolni.
Így lett Inka Yupankiból híres, nagy király - s a cuzcói kicsi templomból az indiánok egyik legnagyobb temploma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése