Türelmetlen vagyok azok iránt az ostoba próféták és utópiacsinálók
iránt, akik a szakadatlan boldogság kilátásával kecsegtetnek. Türelmetlen
vagyok irántuk. Vajon olyan ostobák-e, hogy tulajdon ostobaságukat sem
látják be? Vajon tudják-e, hogy ha a boldogság szakadatlan volna, és a
jólét egyetemes, akkor nem volna többé boldogság és jólét, mindez
unalmas mindennapi kenyér, mindennapi robot, mindennapi újság volna?
Vajon meg tudják-e érteni, hogyha a világon minden haragoszöld volna,
akkor nem tudná az ember, hogy mi a haragoszöld? Szamarak, majmok és
kutyák!
Az utópia, melyet én ajánlok, olyan világ, amelyben boldogság és
boldogtalanság erőteljesebb, gyorsabban és hevesebben váltakozik, mint
itt a mi világunkban. Olyan világ, amelyben a férfiaknak és nőknek több
jutott osztályrészül érzékenységből és öntudatból a mi modern
érzékenységünknél, a mi éles és változatos modern öntudatunknál, és
megismerik a gáttalan élvezeteket, a régi világ vadságát és veszedelmét,
a kereszténység valamennyi aggodalmával és önvádjával, valamennyi
eksztázisával és valamennyi irtózatával egyetemben. Ezt az utópiát
ajánlom nektek. Nem a fertőtlenített óvodát, svéd tornával ebéd előtt,
vegetáriánus étrenddel, klasszikus zenével a rádión, erkölcsös
napfürdővel mindkét nembeliek részére, és ésszerűen adagolt szabad
szerelemmel, fertőtlenített ágyneműn. Szamarak, majmok és kutyák!
Kérdés, lehet-e teljesen ésszerűvé és tisztességessé tenni azt a
világot, amelyben egyfelől potenciális hitlerek, másfelől potenciális
nyájméregfüggők találhatóak, de legalább megpróbálhatjuk a jelenleginél
kissé biztonságosabbá tenni. Megtaníthatjuk például a gyerekeinknek az
általános jelentéstan elemeit. Beszélhetünk nekik az intellektuális
bűnözés riasztó veszélyeiről. Elrettenthetjük őket a demagógok túlságos
leegyszerűsítéseitől, túlságos általánosításaitól, túlságos
absztrahálásaitól, felidézve, hogy milyen veszélyes következményekkel
járhat mindez a társadalomra és az egyénekre egyaránt.
Figyelmeztethetjük őket, hogy éljenek a jelenben, és gondolkodjanak az
észlelhető tények alapján, valósan és konkrétan. Leleplezhetjük a
propaganda abszurd és becstelen titkait, és illusztrálhatjuk
előadásainkat a politika, a vallás és a reklámipar példáival. Hogy
hatásos volna-e ilyesféle tréning? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. A
nyájméreg nagyon erős kábítószer. Egyenes, becsületes és értelmes
emberek is hajlamosak elveszíteni az eszüket, ha egyszer besodródnak a
tömegbe. Hallgatnak, fogékonyak valamennyi sugallatra, amellyel
manipulálják őket, legyen az bármilyen értelmetlen és erkölcstelen. A
legtöbb amiben bízhatunk, hogy megnehezítjük a demagógok gyalázatos
ügyködését.
Az igazságkeresést én a legmagasztosabb emberi feladatnak tekintettem,
és magukat a keresőket a legnemesebb embereknek. De a múlt év táján
kezdtem rájönni, hogy ez a híres Igazságkeresés csak szórakozás,
éppolyan időtöltés, mint a többi, az igazi élet roppant csiszolt és
választékos pótléka; az Igazságkeresők pedig a maguk módján éppoly
buták, gyerekesek és romlottak, mint az iszákosok, a tiszta esztéták, a
tőkések és a jópofák a maguk módján. Arra is rájöttem, hogy az Igazság
kergetése csak művelt fedőneve az intellektuelek ama kedvenc
időtöltésének, hogy tudniillik a valóság eleven sokrétűségét
behelyettesítik egyszerű s épp ezért hamis absztrakciókkal. De Igazságot
keresni sokkal könnyebb, mint megtanulni a teljes élet művészetét,
melyben persze az Igazságkeresés is megkapja a maga illő és arányos
helyét, más mulatságok mellett, mint például a kuglizás és a turisztika.
(Aldous Huxley)
Hát akkor törekedjünk,
jó, hagytuk a rosszat. Jaj, de gagyik azok, akik szidják a világot!
Meg az ateistákat. Mi törekszünk a jóra!
De a jóra való törekvés nem elég. Nem visz el a meghitt istenkapcsolathoz. Miért nem? Azért, mert
eljutunk a becsületes farizeusig. Becsületes farizeus az, aki váltott
söprűvel söpör. Távol tartja a portára bekéredzkedni akaró angyalnak
látszó ördögfiket. Jézus ezt mondja róluk: „Ó, ti, ti
farizeusok! Kiszűritek a szúnyogot és lenyelitek a tevét.” Jézus
humora. Kiszűritek a szúnyogot, lenyelitek a tevét.
Farizeus
az, aki teljesen egyoldalú viszonyban van a rosszal. „Én nem vagyok rossz. Én nem vagyok bűnös. Én nem
szegem meg a törvényt, én az utolsó betűig megtartom a törvényt. Én nem
vagyok rossz ember.” S azt gondolja, hogy mert jó ember, az
Istennel való kapcsolatát elrendezte. És mi történik? Az, hogy kiszűrte a
szúnyogot, és lenyelte a tevét. Farizeus tehát az, akiknek az életében már több jó van, mint
rossz.
Vagyis nagyjából mindnyájan farizeusok vagyunk. A nagy
témánk nem a rosszhoz való viszony, hanem a jóhoz való viszony. Hogy néha beleesünk egy
gödörbe, meg csinálunk hülyeséget, hát bumm, emberek vagyunk. Nem ezen fog múlni az
életünk.
Az életünk azon múlik, hogy mennyire vagyunk szabadok a jóhoz
való viszonyunkban. A farizeus kicsit sem szabad attól, amit ő jónak definiál. Azt mondja: én
ismerem a törvényt, én tudom a tízparancsolatot, én tudom, az Úr mit
akar, én közvetlen vonalban vagyok Mózessel, én tudom, hogy Ábrahám
mit és miért és hogyan. Tehát van egy fix istenképe. Jézus
megtestesülhet, az Isten megjelenhet, de az illető azt mondja:
"Hhmm, mi ez ahhoz a jóhoz képest, amit én tudok!" És Jézust aztán elküldjük a
Földről, ahogy ezt Dosztojevszkij írja. A farizeus tragédiája tisztázatlan viszonya - függése - a jóhoz. A jóhoz való viszonyunk teljesen
tudattalan és tisztázatlan. Azt
gondoljuk, hogy ez fölment bennünket bárminemű önvizsgálat alól.
Pál Feri atya, egy keddi alkalom, részlet
