„Mit minden aszkéták hívőn mondanak,
mit minden tanítvány ismétel vágyón,
mi mindent összefoglal - hát halld meg a Szót,
mit minden tudások tanítanak!
Így hangzik: ÓM.
E szótag a legnagyobb, maga a Brahman e szótag!
Minden kívánsága teljesül e szótagot tudónak.
Ez a legkülönb alap, mert ez az alap van legfelül.
S az alap tudója a Brahman világában örül.”

(Katha Upanisad, Takács-Tenigl László fordítása)




   A Mándúkja-upanisad a legelső mantrában elmondja nekünk, hogy az elpusztíthatatlan mantra a megnyilvánult univerzum egésze. Átöleli az idő mindhárom síkját (a múltat, a jelent és a jövőt), valamint azt, ami túl van az időn. A második mantrában az olvasó találkozik egy mahávákjával (nagy mondással): „Ajam átmá brahma” (az Én - Átman, Önvaló -  valóban a Brahman), és azzal, hogy mindaz, ami megnyilvánult, szintén a Brahman. A következtetés révén világossá válik, hogy az , az Én és a Brahman között teljes az egyenlőség.

   A Mándúkja-upanisad azt tanítja, hogy az az Éntudat négy állapotának tanúja: az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapotainak, melyek mindannyiunk számára ismerősek, valamint a transzcendencia negyedik állapotának, ez a turíja, melyben az hangja feloldódik a csendben. Ekkor az összes jelenség megszűnik, a dualitás véget ér, s beköszönt a nyugalom és az üdvösség. Aki ismeri ezt az állapotot, mindent ismer, hiszen az individuális én beleolvad az egyetemes Énbe.
A Mándúkja-upanisad az ébrenléti állapotból - ahol a tudatosság kifelé, a durva, materiális, világi tárgyak felé irányul - vezeti a gyakorlót az álom szubtilisebb állapotába, ahol a tudatosság befelé, a világi tapasztalatok szubtilis lenyomatai felé irányul, s ezeket a tudatalatti és a tudattalan tárolja, majd a mélyalvás még szubtilisebb állapota felé, melyben nincs sem álom, sem vágy, és az Én a saját természetének üdvösségében leli élvezetét. A turíja negyedik állapota pedig túl van ezeken.

„A turíjában a tudatosság se nem befelé fordult, se nem kifelé fordult, sem mindkettő. Nem differenciálatlan, túl van a megismerésen és a nem megismerésen. Nem tapasztalhatjuk az érzékekkel, és összehasonlítás vagy következtetés által sem megismerhető, felfoghatatlan, elgondolhatatlan és leírhatatlan. A turíja tiszta tudatosság, a valódi Én, az összes jelenség megszűnése, nyugodt, végtelenül boldog, nem kettős Egy. Az ॐ a valódi Én. Aki tudja ezt, annak tudata az Egyetemes Tudatba tágul.” 

Az hang három összetevőből áll: A, U és M, melyek megfelelnek az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapotainak, s létezik egy negyedik, hangtalan összetevő (amátra), mely a turíja transzcendens állapotának felel meg. Teljes a megfelelés az ॐ - ot alkotó hangok és a tudatállapotok között. Éppúgy, ahogy az A beleolvad az U-ba, az U az M-be, majd az M végül beleolvad és feloldódik a csendben, ugyanúgy az ébrenléti állapot az álom szubtilisebb állapotába vezet, mely átadja a helyét a mélyalvás még szubtilisebb állapotának, amely azután a turíja kapujává válik.

   Az hang nélküli aspektusa, a csend ugyanolyan természetű, mint a negyedik állapot, a turíja. A turíjának nincsenek részei és felfoghatatlan, mivel túl van a beszéden és az elmén. Ez az az állapot, melyben az összes kétség és konfliktus feloldódik. Az végső állapota, melyben az A-U-M feloldódik. Az ébrenlét, az álom és az alvás állapotainak egybeolvadása. Nem kettős, áldott állapot, amely a májának hívott, lenyűgöző illúzió megszűnése. Azonos az Átmannal, az összes egyén valódi Énjével. Aki ismeri az Abszolút Valóság ezen állapotát, a Legfőbb Énbe tágul, felismeri önmagát, és nem születik újra.

   Az ébrenlét, az álmodás és a mélyalvás olyan állapotok, amelyekben kettősséget tapasztalunk, mert a tapasztaló különbözik a tapasztalattól. A turíja, a negyedik állapot viszont kettősségektől mentes állapot, mely ahhoz a csendhez hasonlítható, amelybe az vezet. Valójában az összes hang a csendből keletkezik, így ezt az állapotot hang nélküli állapotnak nevezhetjük. Ezért adták neki a turíja nevet. Ha valaki a folyóparton áll, hallja a folyó áramlásának hangját. Ha visszamegy a folyó forrásáig, felfedezi, hogy ott nincs hangja. A hang egyre erősödik, ahogy távolodunk a forrástól. A meditáló a hangok eredete felé tart, amely a tökéletes csend, a túlnani állapot, amelyet turíjának hívnak. Egy ilyen állapot megmagyarázhatatlan, mivel ennek igazsága olyan súlyos, hogy az elme és a beszéd nem képes megtartani. Ezért nincsenek rá szavak, hogy leírják ezt az örök boldogságot.

 részletek 




   A jóga misztikája szerint hetvenmillió alapmantra létezik, s ezek, valamint kombinációik jelentik a teremtés kézikönyvét.

   A mantra nem csupán hangrezgés, hanem sugárzó energia, ami egy sajátos gondolati áram megindítása révén áthangolja az ember mentalitását. Erre utal a szó etimológiája: manasz - elme, tudat; trájaté - felszabadít. A mantra hangzó meditációs formula, szent szótagok, misztikus hangok, olykor konkrét jelentés nélkül, vagy rövid fohász. Szövege kötött, nem változik a beszélt nyelv változásaival. E misztikus hangok nem a világi tapasztalás körébe tartoznak, s értelmük akkor nyilvánul meg, ha az adott szabályok szerint ejtik ki, s fölfedezik, fölébresztik, asszimilálják azokat. A mantra igazi értelme abban van, hogy nincs közvetlen jelentése, s e jelentésnélküliségen meditálva belátható az anyagi univerzum ontológiai irrealitása.

   Az anyagi világban mindennek megvan a maga önrezgése, egy bizonyos frekvenciára vannak hangolva az élő és élettelen dolgok. Ha ismert ez a frekvencia, hangrezgéssel felépíthető vagy lebontható az adott dolog, illetve a rezonancia meginvitálja az istenségek felsőbb hatalmát. A mantrák misztikus ereje abban rejlik, hogy a rezonancia-elv alapján a mantra hangzásán keresztül lehetséges kapcsolatot teremteni az adott világszférával vagy akár Istennel, vagyis az adeptus tudata összekapcsolódik a mantraként megnyilvánuló magasabb, isteni tudatosság síkjával.

   Az a mantrák mantrája, a Jadzsur-védából származik, misztikus magyarázatát az Upanisadok adják, a Váju-purána egy egész fejezete, valamint a Náradaparivradzsaka-upanisad nyolcadik része foglalkozik vele. Ez a szótag magába foglal mindent, ami létezett, létezik és létezni fog - mondja a Mándukja-upanisad.

   Az elsődlegesen és egyértelműen szakrális hang. A Védák szent szövegei olvasásának kezdetén és végén, fohászkodás előtt, vagy vallásos művek elején alkalmazzák. Misztikus értelemben Brahmant, az Abszolútumot jelöli.

 

Megjegyzések