A hét lény


   A Kirl kultúrában úgy képzelték, hogy az egyén önmaga is közösség, ő maga is egyének csoportja. Hogy mindenkiben egyszerre több hang rejtőzik. És mindnek megvan a maga vágya, a maga sítulsa, a maga világnézete. Ez a civilizáció már letűnt, évezredekkel ezelőtt. 

(Star Trek, Az új nemzedék, 6.é., 20. rész: A múlt nyomában)






   Testet kell építenünk, de nem a kondicionálóteremben, hanem olyan aktív, érzelmi testet, amely elég erős ahhoz, hogy magába foglalja fölösleges vágyainkat. A Vad Ember csak akkor kelhet teljes mértékben életre bennünk, ha elvégeztük mindazokat a komoly gyakorlatokat, amelyeket az alábbiak jellemeznek: megkapni az első sebet, konyhában és hamuval dolgozni, kertet teremteni, vadvirágokat vinni a Szent Asszonynak, átélni a harcos sorsát, megülni a vörös, a fehér, a fekete lovat, megtanulni művészetet teremteni, és megkapni második szívünket.
   A Vad Ember attól még nem kel életre, hogy "természetesek" vagyunk, úszunk az árral, füvet szívunk, semmit sem olvasunk és általában a megszokott vágányon haladunk.
   Az extázis azt jelenti, hogy az arany ajándékok magasfeszültségének közelében élünk. Az extázis a gondolatot, a magunkra kényszerített fegyelmet, a bánatot követi.
   A Vad Ember tehát gyakorlataival olyan testet készít, amely képes befogadni a bánatot, az extázist és a szellemet. Anyagot készít. A Bölcsesség a történet szerint a felső Aeonokból ereszkedett le a bolygónkra, s itt rabul ejtette az anyag. Ennek következtében lelhetjük fel minden darab fakéregben, kőben vagy madártollban. A Vad Ember a Bölcsesség barátja. "Mindenki, aki nyugodt és érzékeny, az őrült" - mondja Rumi.
   Végezetül, a Vad Ember energiája olyan energia, amely tudatában van a sebnek. Arcán, amelyet középkori fafaragásokon tekinthetünk meg, és testén, amelyet az a Kr.e. 4000-ből származó kis bazaltszobor örökített meg, bánatot látunk: ismeri a bánatot és megosztja bánatát a természettel. A bennünk lévő kemény túlélő a felnőttkorig marad fenn. A Vad Ember irányítja visszatérésünket, amelyet végül mint felnőtteknek kell végrehajtanunk, vissza gyermekkori bántalmazásaink és elhagyatottságunk helyszínére. Ismeri a történeteket, s elvezethet bennünket a személyes szenvedéshez, majd azon túl is.
   A Vad Ember tulajdonságai - köztük a spontaneitás, a szeretet, a vadság felidézése, a bánat megbecsülése, és a kockázat tisztelete - sokakat megrémítenek. Egyesek, mihelyt először megérzik a kockázat vonzását s felismerik kapcsolatát azzal, amit Vad Embernek nevezünk, elborzadnak, és elfojtanak magukban minden vadságot s félénkséget, és közösen szabályozott viselkedést ajánlanak másoknak. Néhányan közülük iskolaigazgatókká, mások szociológussá, üzletemberré, lelkésszé, bürokratává, terapeutává válnak; egyesekből költők és művészek lesznek.
   A cél nem az, hogy valaki Vad Ember legyen, hanem az, hogy kapcsolatban maradjon a Vad Emberrel. Épeszű ember nem mondta az ókori Görögországban, hogy "Zeusz akarok lenni".
   A Vad Ember egy társaság vagy közösség része az emberi lélekben. Ahogy történetünk ifjú embere a női energiához társul, néha követve azt, néha nem, úgy a Vad Ember is bonyolult kölcsönhatásban él más belső lényekkel. A belső lényeknek ezt a teljes közösségét nevezzük felnőtt embernek.
   Eddig hét ilyen lényről van tudomásom. Könyvemben hosszan beszéltem a Királynak nevezett lényről, s jelentős figyelmet szenteltem a Harcosnak is. A férfilélek egyik legnagyobb alakja a Szerető, róla a kert kapcsán beszéltünk. Természetesen az egész történetet a Vad Ember energiája fűti. Most röviden arról a másik három lényről ejtek szót, akikről eddig nem beszéltünk.
   Csalónak nevezzük az ötödik lényt. A Csaló nem úszik az árral, az ő dolga, hogy megfordítsa, mihelyt rájött, milyen irányba halad, hogy így továbbra is nagyobb energia áramoljon. A hermészi elegancia, amiről beszéltünk, például a királylány táncoló napfény segítségével történő bemutatása a fiúnak, a Csaló sajátja. Shakespeare-nél a Király ellensúlyozására mindig szerepel egy bohóc vagy bolond. A pályája vége felé írt Lear királyban minden korábbinál nagyobb megtiszteltetésben részesíti a Csalót.
   Mitologistának vagy Szakácsnak nevezem a hatodik lényt. Tudja, mit mennyi ideig kell főzni, s hogyan kell az egyik színtérről átlépni a másikra. Robert Moore, aki szép sorokat írt róla, Varázslónak vagy Mágusnak nevezi. Legmagasabb szinten ő a sámán. A láthatatlan világ energiáival foglalkozik. A Mágus vagy Szakács néha még akkor is életben maradhat, ha a férfi érzelmi rendszerét súlyos károsodás éri gyermekkorában. A tisztán szellemi energia, amelyet az érzelmeknél kisebb károsodás ért, számítóbb, és felemelkedvén épségben tart. A Mitologista, a Szakács vagy Mágus tehát nagy áldást jelent. Láthatatlanul mozog a színfalak mögött, például a kertbe küldi az ifjút, mindegy, mit mond a Király.
   A hetedik lényt a Bánat Emberének nevezem. Azt hiszem, a férfiakban van egy különös alak, aki levezeti őket erőik legnagyobbjához - a bánat hatalmához. Létezik a férfiakban egy olyan bánat, amelynek nincs oka. Ezt érezhetjük Bachnál, Rembradtnál, Goyánál, Homérosznál. A mi kultúránkban a férfiaknak mégsem igen engedik meg, hogy bánkódjanak.

Aznap, mikor születtem,
Isten beteg volt.

(César Valejjo)




   Az említett hét lény közössége olyan struktúrát alkot, amelyet a lélek vize kristálytámasztékának képzelhetünk. Az ipari forradalom elvágta a férfit a természettől és családjától. Ám a férfilélek mélystruktúrája ma is olyan szilárd, mint volt húszezer évvel ezelőtt. A mai ember egyszerűen csak túl kevés segítséget kap ahhoz, hogy leérjen oda.
   Ezt az általam feltételezett alapstruktúrát a régről ismerős energiák, a hét alak, lény, vagy fényt sugárzó erő összefonódása vagy összekapcsolódása alkotja. A férfi egyet-kettőt erős adományként talál magában, azután pedig ki kell fejlesztenie a többit.

(Robert Bly: Vasjankó)

Megjegyzések