2016. november 2.

Kintsukuroi






Nekiállt, hogy angol és olasz keverék nyelven, némi mutogatással egybekötve elmagyarázza, hogy minden városnak van egy meghatározó szava, amely leírja az ott élők többségét. Ha az ember képes lenne a járókelők gondolataiba beleolvasni, észrevenné, hogy legtöbbjüknek ugyanaz a dolog jár az eszében. Amire a többség gondol, az a város meghatározó szava. És ha a te saját szavad nem egyezik ezzel, akkor nem ehhez a városhoz tartozol. 
- Mi Róma szava? - kérdeztem. 
- Szex - jelentette ki. 
- De ez leginkább csak sztereotípia, nem? 
- Nem. 
- De hát biztos akad valaki Rómában, akinek néha más is eszébe jut. 
- Nem. Rómában mindig, mindenki, mindenhol a szexre gondol - erősködött Giulio. 
- Még a Vatikánban is? 
- Az más. A Vatikán nem része Rómának. Nekik külön szavuk van. Hatalom. 
- Az ember azt hinné, hogy az ő szavuk a hit. 
- Nem, hidd el, a szavuk: hatalom - ismételte. - Rómáé pedig: szex.






- Mi New York szava? - kérdezte Giulio. 
Eltűnődtem egy pillanatig, aztán határoztam. 
- Természetesen egy igéről van szó. Megvalósít. (Ami hasonlít valamennyire Los Angeles szavához, ami szintén egy ige, mégis merőben különbözik attól. Az ő kifejezésük - sikerre visz. Később előadom ezt az elméletet svéd barátnőmnek, Sofie-nak, aki szerint Stockholm utcáin a szó nem más, mint: alkalmazkodik. Ez mindkettőnket lehangol.) 
Megkérdezem Giuliótól, aki jól ismeri az ország déli részét: - Mi a szava Nápolynak? 
- Küzdelem - feleli. 






- Mi volt a családod szava, amikor kicsi voltál? 
Ez már nehezebb. Próbálok valami olyan kifejezést találni, ami magában foglalja mind a takarékos, mind a tiszteletlen szavakat. 
De Giulio már tovább is lépett, és felteszi a következő nyilvánvaló kérdést: - Mi a te szavad? 

(Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)

Nincsenek megjegyzések: