Nekiállt, hogy angol és olasz keverék nyelven, némi mutogatással egybekötve elmagyarázza, hogy minden városnak van egy meghatározó szava, amely leírja az ott élők többségét. Ha az ember képes lenne a járókelők gondolataiba beleolvasni, észrevenné, hogy legtöbbjüknek ugyanaz a dolog jár az eszében. Amire a többség gondol, az a város meghatározó szava. És ha a te saját szavad nem egyezik ezzel, akkor nem ehhez a városhoz tartozol.
- Mi Róma szava? - kérdeztem.
- Szex - jelentette ki.
- De ez leginkább csak sztereotípia, nem?
- Nem.
- De hát biztos akad valaki Rómában, akinek néha más is eszébe jut.
- Nem. Rómában mindig, mindenki, mindenhol a szexre gondol - erősködött Giulio.
- Még a Vatikánban is?
- Az más. A Vatikán nem része Rómának. Nekik külön szavuk van. Hatalom.
- Az ember azt hinné, hogy az ő szavuk a hit.
- Nem, hidd el, a szavuk: hatalom - ismételte. - Rómáé pedig: szex.
- Mi New York szava? - kérdezte Giulio.
Eltűnődtem egy pillanatig, aztán határoztam.
- Természetesen egy igéről van szó. Megvalósít. (Ami hasonlít valamennyire Los Angeles szavához, ami szintén egy ige, mégis merőben különbözik attól. Az ő kifejezésük - sikerre visz. Később előadom ezt az elméletet svéd barátnőmnek, Sofie-nak, aki szerint Stockholm utcáin a szó nem más, mint: alkalmazkodik. Ez mindkettőnket lehangol.)
Megkérdezem Giuliótól, aki jól ismeri az ország déli részét: - Mi a szava Nápolynak?
- Küzdelem - feleli.
- Mi volt a családod szava, amikor kicsi voltál?
Ez már nehezebb. Próbálok valami olyan kifejezést találni, ami magában
foglalja mind a takarékos, mind a tiszteletlen szavakat.
De Giulio már
tovább is lépett, és felteszi a következő nyilvánvaló kérdést: - Mi a te
szavad?
(Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése