És kétség kívül oda is fog visszatérni.
Ám jelenleg
Feladata az,
Hogy üvöltsön, köpködjön,
Harapjon, karmoljon,
Fütyüljön, lármázzon,
S hogy általában
Kellemetlenkedjen.
És ez így fog menni,
Amíg vége nem lesz.
Ezzel le is zárom az áldozathibáztatásról szóló folyamot. Eddig a tünetekről beszéltem, az egyéni és társadalmi megnyilvánulásokról, de most a gyökérokról ejt szót helyettem Alice Miller. Aki zseniális, megkerülhetetlen, tűpontos, és a látást a helyes ösvényen tartja.
A cikket, amit a testbeszél oldalról hoztam (köszönet érte), érdemes végigolvasni, s aztán beszerezni az idézett könyveket mindazoknak, akik elég erőt és bátorságot éreznek magukban a mélymerüléshez.
"A kisebbek, gyengébbek, gyámoltalanabbak, védtelenebbek iránti megvetés a legjobb védekezés saját (letagadott) tehetetlenségérzésünk áttörése ellen. A bennünk és másokban rejlő elhagyatott gyermek magányát megvetéssel kell sújtanunk. Ez nem más, mint a lehasított gyengeség megnyilvánulása. Aki erős (ereje abban rejlik, hogy ismeri saját gyengeségeit, ismeri a saját tehetetlenségét, mert megélte azt), annak nincs szüksége arra, hogy a megvetés segítségével demonstrálja saját erejét."
Összegzésül:
Az áldozathibáztató az agresszorral azonosul. Ha valaki az áldozatokat sújtja áldozatvádlással, annak oka saját feldolgozatlan sérüléseiben keresendő, az együttérzés és szeretet hiányában. Úgyhogy akinek még zárva a szíve, aki nem képes érezni és együtt-érezni, az inkább hallgasson, nézzen magába és ne rombolja tovább mások amúgy is megtépázott lelkét, önbecsülését, ne tartsa fenn a pusztítás körforgását. Köszönöm. (a szerk.)
Kapcsolódik:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése