Megismerkedtem egyszer egy tiszteletreméltó férfival - nyugodtan
nevezhetnénk szentnek is - három napig figyeltem, és sehogy sem tudtam
felfedezni benne a halandó ember gyarlóságát. Kisebbrendűségi érzésem
fenyegetővé vált, és már kezdtem komolyan arra gondolni, hogy meg kell
javulnom. A negyedik napon azonban beszéltem a feleségével... Azóta soha
többé nem tért vissza ez az érzés. Megtanultam viszont, hogy az, aki
eggyé válik personájával, minden zavaró mozzanatot képviseltetni tud
feleségével, anélkül hogy az asszony ezt észrevenné, bár
önfeláldozásáért súlyos neurózissal fizet.
A társadalmi szereppel
való azonosulások általában bővizű forrásai a neurózisoknak. Az ember
nem tud kénye-kedve szerint megszabadulni egy mesterséges
személyiségtől. Ennek már a megkísérlése is minden szokványos esetben
tudattalan reakciókat - depressziókat, indulatkitöréseket, szorongást,
kényszerképzeteket, gyengeségeket, szenvedélyeket stb. - idéz elő. A
társadalmilag erős férfi a magánéletben gyakran gyermek saját
érzelmi állapotaival szemben, nyilvános fegyelme (amelyet másoktól
különösen megkövetel) a magánéletben siralmasan megbukik. Hivatásszeretete odahaza melankolikus képet mutat, makulátlan
nyilvános erkölcse a maszk mögött furán fest - nem akarunk tényekről
beszélni, hanem csupán fantáziákról, az ilyen férfi felesége is tudna
egyet-mást mesélni; önzetlen altruizmusáról meg gyermekeinek van más
véleményük.
Amilyen mértékben az egyént a világ a maszkkal való
azonosulásra készteti, ugyanolyan mértékben ki van szolgáltatva a
belülről történő hatásnak. „A magas a mélyen áll” - mondja Lao-ce.
Belülről előnyomakodik egy ellentét; olyan ez, mintha a tudattalan
ugyanolyan erővel nyomná el az ént, amilyen erővel a persona vonzza. Az ember kívül eljátssza a hatásos és
erőteljes szerepet, belül meg kifejlődik az elnőiesedett gyengeség a
tudattalan minden hatásával szemben.
Általában nem szeretném tagadni a valódi próféták előfordulását, az
óvatosság kedvéért azonban először minden egyes esetet megkérdőjeleznék,
mivel ez nagyon is megfontolandó dolog, s nem szánhatjuk rá magunkat
könnyedén arra, hogy minden további nélkül valódinak tartsuk. Minden
igazi próféta eleinte derekasan védekezik e szerep öntudatlan
feltételezése ellen. Ezért ahol hirtelen támad egy próféta, ott jobb, ha
lelki egyensúlyvesztésre gyanakszunk.
A prófétaság lehetősége
mellett azonban egy másik, szubtilisebb és látszólag legitimebb öröm
is csábítja az embert, nevezetesen az, hogy próféta tanítványa legyen.
Ez a nagy többség számára egyenesen ideális technika. Előnyei, hogy az
ódium dignitatis, vagyis a prófétai méltósággal járó emberfeletti
kötelezettség a jóval édesebb otium indignitatisba (a méltatlanság
kényelmébe) fordul; az ember méltatlan; szerényen megül a mester
lábánál és óvakodik attól, hogy saját gondolatai legyenek.
(C. G. JUNG - Gondolatok az álomról és az önismeretről - forrás: Kulturális Kreatívok, facebook)
"A guruszerep hasznos. Ha valaki bölcs mestert játszik, akkor ezzel kivonja magát a racionalitás köréből, tehát semmi nem számonkérhető rajta. Ezenkívül biztosítja magának a kommunikációban az egyoldalú hatalmat, nem kell semmire válaszolnia, bármikor kiléphet a helyzetből. Ráadásul ez ebben a koreográfiában nem az arrogáns hatalomgyakorlás és a válaszképtelenség, hanem a spirituális magasrendűség bizonyítéka lesz a hallgatóság számára.
A szerep különösen jól használható arra, hogy valaki romboljon és közben számonkérhetetlen legyen."
(forrás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése