2016. augusztus 29.

A magas a mélyen áll - mondja Lao-ce (avagy óvatosan a gurukkal!) - spirituális téveszmék 5.


   Megismerkedtem egyszer egy tiszteletreméltó férfival - nyugodtan nevezhetnénk szentnek is - három napig figyeltem, és sehogy sem tudtam felfedezni benne a halandó ember gyarlóságát. Kisebbrendűségi érzésem fenyegetővé vált, és már kezdtem komolyan arra gondolni, hogy meg kell javulnom. A negyedik napon azonban beszéltem a feleségével... Azóta soha többé nem tért vissza ez az érzés. Megtanultam viszont, hogy az, aki eggyé válik personájával, minden zavaró mozzanatot képviseltetni tud feleségével, anélkül hogy az asszony ezt észrevenné, bár önfeláldozásáért súlyos neurózissal fizet.






   A társadalmi szereppel való azonosulások általában bővizű forrásai a neurózisoknak. Az ember nem tud kénye-kedve szerint megszabadulni egy mesterséges személyiségtől. Ennek már a megkísérlése is minden szokványos esetben tudattalan reakciókat - depressziókat, indulatkitöréseket, szorongást, kényszerképzeteket, gyengeségeket, szenvedélyeket stb. - idéz elő. A társadalmilag erős férfi a magánéletben gyakran gyermek saját érzelmi állapotaival szemben, nyilvános fegyelme (amelyet másoktól különösen megkövetel) a magánéletben siralmasan megbukik. Hivatásszeretete odahaza melankolikus képet mutat, makulátlan nyilvános erkölcse a maszk mögött furán fest - nem akarunk tényekről beszélni, hanem csupán fantáziákról, az ilyen férfi felesége is tudna egyet-mást mesélni; önzetlen altruizmusáról meg gyermekeinek van más véleményük.
   Amilyen mértékben az egyént a világ a maszkkal való azonosulásra készteti, ugyanolyan mértékben ki van szolgáltatva a belülről történő hatásnak. „A magas a mélyen áll” - mondja Lao-ce. Belülről előnyomakodik egy ellentét; olyan ez, mintha a tudattalan ugyanolyan erővel nyomná el az ént, amilyen erővel a persona vonzza. Az ember kívül eljátssza a hatásos és erőteljes szerepet, belül meg kifejlődik az elnőiesedett gyengeség a tudattalan minden hatásával szemben.

   Általában nem szeretném tagadni a valódi próféták előfordulását, az óvatosság kedvéért azonban először minden egyes esetet megkérdőjeleznék, mivel ez nagyon is megfontolandó dolog, s nem szánhatjuk rá magunkat könnyedén arra, hogy minden további nélkül valódinak tartsuk. Minden igazi próféta eleinte derekasan védekezik e szerep öntudatlan feltételezése ellen. Ezért ahol hirtelen támad egy próféta, ott jobb, ha lelki egyensúlyvesztésre gyanakszunk.
   A prófétaság lehetősége mellett azonban egy másik, szubtilisebb és látszólag legitimebb öröm is csábítja az embert, nevezetesen az, hogy próféta tanítványa legyen. Ez a nagy többség számára egyenesen ideális technika. Előnyei, hogy az ódium dignitatis, vagyis a prófétai méltósággal járó emberfeletti kötelezettség a jóval édesebb otium indignitatisba (a méltatlanság kényelmébe) fordul; az ember méltatlan; szerényen megül a mester lábánál és óvakodik attól, hogy saját gondolatai legyenek.

(C. G. JUNG - Gondolatok az álomról és az önismeretről - forrás: Kulturális Kreatívok, facebook)



"A guruszerep hasznos. Ha valaki bölcs mestert játszik, akkor ezzel kivonja magát a racionalitás köréből, tehát semmi nem számonkérhető rajta. Ezenkívül biztosítja magának a kommunikációban az egyoldalú hatalmat, nem kell semmire válaszolnia, bármikor kiléphet a helyzetből. Ráadásul ez ebben a koreográfiában nem az arrogáns hatalomgyakorlás és a válaszképtelenség, hanem a spirituális magasrendűség bizonyítéka lesz a hallgatóság számára. A szerep különösen jól használható arra, hogy valaki romboljon és közben számonkérhetetlen legyen."
 (forrás)

 

Nincsenek megjegyzések: