A bánat nem vezet boldogsághoz. A szenvedélyt meg kell ismerni, nem pedig elnyomni, vagy megtisztítani, de az sem megoldás, ha keresünk helyette valami mást. Szeretni azt, amit szenvedélynek nevezünk, azonos lehet annak megismerésével. Szeretni annyi, mint bensőséges és közvetlen kapcsolatot alakítani ki. Nem szerethetünk valamit, ha rossz viszonyban vagyunk vele, ha ideákat, következtetéseket kapcsolunk hozzá.
(fotó: Vadim Stein)
Hogyan ismerhetjük és szerethetjük a szenvedélyt, ha fogadalmakat teszünk ellene? A fogadalom az ellenállás egyik mintája, és aminek ellenállunk, az végül meghódít bennünket. A tisztaság valaminek a megtagadása volna? Az önkínzás tényleg a valósághoz vezető út? Valóban azt hisszük, hogy béke lehet a konfliktus eredménye? Ha fogadalmakat teszünk, nem lehetünk tiszták, mert valamit várunk: eredményt vagy hasznot. Ez pedig nem más, mint félelem. Egy elnyomott, fegyelmezett szív nem ismerheti a szeretetet. Ehelyett szokások, érzések - vallási vagy fizikai, pszichológiai vagy érzéki - csapdájába kerül. Nem lehet nagylelkű, mert nem képes teljes mértékben önmagát adni anélkül, hogy közben ne gondolna állandóan saját magára. Legtöbbünk életét erőfeszítések és küzdelmek jellemzik. Elfojtunk, szabályozunk, hogy képesek legyünk betartani a fogadalmainkat. A vágy megtagadása, elfojtása eltorzítja az elmét: sanyargatni kezdjük magunkat, szigorúakká válunk. Pedig a szeretet nem az elme terméke. Minden valamivé válásban ugyanis ott a félelem.
Ahol jelen van a félelem, ott nyilvánvalóan nincs szabadság, nélküle pedig a szeretet is hiányzik. Az élet valódi értelmét csak a szeretetben lehet felfedezni. Aki szeret, az tud csak bűntelen, tiszta, romlatlan lenni.
(J. Krishnamurti: Az élet könyve)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése