2011. november 14.

A Mózes-projekt

.

   Ha nem elég érett a személyiség, ha még csak rész-önazonosságaink vannak, hihetetlenül könnyű bennünket megbillenteni ilyen-olyan irányba. Kultúránk nem érdekelt abban, semmiképpen nem támogat minket abban, hogy szilárd önazonosságra jussunk. Egyszerűen ennek a kultúrának ez nem érdeke.




   Egy rész-önazonosságoknál megállt személyiségfejlődésű embert  lehet ide-oda pattogtatni. Ki lehet zsigerelni öt évig, vagy két évig. Ezért szinte arról kell beszélnünk, hogy a ma nemzedékének nem is lesz életútja.
   Életút? Hát az mi?
   Az valamiféle fonál. Abban van valamiféle rendező elv... Hol vagyunk ettől? Ma már nincs életút. A ma emberének projektjei vannak. Projektről-projektre. Hogy azokat mi köti össze? Ki a csuda tudja? Például az a kifejezés, a teológiának egy kulcskifejezése, az üdvösség-történet - Isten és ember közös életútja -, nos ennek van valami iránya, van valami fonala és erre fölfűzhetők az életesemények. De ez a gondolat egyszerűen értelmetlenné válik. Ma nincs ilyen. Van helyette mondjuk "Egyiptomból való kiszabadulás projekt". Mózes a projektvezető. És aztán jött Józsué, és az egy újabb projekt. És így tovább. Olyan hogy üdvösség-történet? Olyan hogy történet? Ez a szó sincs már.
   A ma világának nem áll érdekében hogy egységesek legyünk, így megerősít minket abban, hogy éljük csak meg külön-külön, mindenféle rendezettség, harmónia, egységre jutás nélkül ezeket a rész-személyiségeinket. Tehát mondjuk szervezünk a multinacionális cégnél egy nagy bulit, hozzuk a csajokat és ami belefér... És te ott, ebben az önazonosságodban jól elvagy. Ezt úgy nevezik, hogy "csoportépítés". Aztán hazamész és akkor ott egy más rendszerben próbálsz tájékozódni, és akkor mondjuk ott is "csoportot építesz". Vagy nem tudom én mit csinálsz.
   Ha részekben marad az önazonosságunk, akkor az életünk egyszerűen nem tud elkötelezett élet lenni. Akkor egyszerűen a világ felől mindig valamire megszólíthatók vagyunk. Meggyőzhetők, befolyásolhatók, manipulálhatók és a többi. És ezek alapján fogunk pattogni. Az életünk abból fog állni, hogy mindig a legjobb lehetőséget az adott pillanatban kiragadni. És boldogtalanok vagyunk. De nem áruljuk el. Mert ez nem annyira jó nekünk.
   Amikor rész-önazonosságainkban élünk, egymástól függetlenül, rendszertelenül, rendezetlenül, akkor az életünk kezd szétesni.
   Mi segíthet? A kultúrának, a személyiségnek és a cselekvésnek az együttese az elkötelezettségben összeolvadva. Az elköteleződés nem csak kulcsfogalom, hanem valami, aminek mentén a rész-önazonosságaink elnyerik a helyüket. Ha nincs elköteleződés, nincs erőnk, amely ezeket a személyiségrészeket egységbe tudná fogni. Az elköteleződésnek döntő szerepe van a személyiség alakulásában.

(Pál Feri atya, előadásrészlet)

1 megjegyzés:

ZÖLDKOSÁR ∞ MEGYEBIRÓ JOLI írta...

De jó, hogy ezt ide leírtad.
Az utóbbi időben passziómmá vált, hogy feltegyem az embereknek azt a kérdést: Mi az életfeladatod? Mindenféle badarságot mondanak, és meg akarnak felelni egy szuper válasszal, és a "nagy kérdés"- re egy „projekt” megoldást adnak elő. Egyedül az apósom, aki 78 éves, tudott őszinte, gondolkodás nélküli, nem projektes választ adni. Az Ő válasza ennyi volt: Azért vagyok itt, hogy a családban fenntartsam a békét.
Ez első hallásra nem nagy dolog de mégis óriási. Van, akinek korszakalkotó az életfeladata és van, akinek hétköznapibb. Ez nem a parádéról és nem a versenyről szól, hanem arról, hogy mindenki a saját életfeladatára összpontosítva, összetartsunk egy magasabb szellemi fejlődés megéléséhez. Tehát nagy előrelépés lenne, ha többen tisztában lennének, hogy miért is születtek mostanság a Földre.