Blues


Szerette a szavakat és a képeket. A „blues” volt az egyik kedvenc szava. Szerette azt az érzést az ajkán és a nyelvén, ami elfogta, miközben kimondta. Emlékezett rá, hogy már fiatalon úgy vélte, a szavaknak jelentésükön kívül fizikai hatásuk is van. Szeretett más szavakat is, mint a „távol”, „füstgomoly”, „országút”, „ősi”, „kalandor” és „India”, szerette őket a hangzásukért, az ízükért és a képekért, amelyeket agyában felidéztek. Szobája falára kifüggesztette kedvenc szavai listáját. Aztán a szavakból mondatokat formált, és kirakta azokat is:
Túl közel a tűzhöz.
Keletről jöttem kis csapat utazóval.
Azok állandó ciripelése, akik megmentenének, és azoké, akik eladnának.
Talizmán, talizmán, mutasd meg titkaid.
Kormányos, kormányos, vezess haza engem.
Pucéran feküdve, ahol kék bálnák úsznak.
A lány püfögő gőzösöket kívánt neki, téli állomásokat.
Mielőtt férfi lettem, nyílvessző voltam - réges-régen.





Aztán voltak helyek, amelyek nevét szerette. A Szomáli-áramlat, a Nagy Fejsze-hegység, a Malakkai-szoros, és hosszan lehetne sorolni. A papírlapok a szavakkal, mondatokkal és helynevekkel végül elborították szobája falát. Még saját anyjának is feltűnt, hogy más, mint a többi gyerek. Három éves koráig egyetlen szót sem ejtett ki a száján, ám akkor teljes mondatokban kezdett beszélni, és ötéves korára kitűnően olvasott. Az iskola nem érdekelte, közönyössége dühítette a tanárokat. Megnézték az intelligenciahányadosát, aztán hosszan beszélgettek vele a teljesítményről, meg hogy bármi lehet belőle, amit csak akar. A gimnáziumban egyik tanára a következő jellemzést írta: „Az intelligenciateszttel nem lehet kellőképpen megítélni az emberek képességeit, mivel nem veszi számításba a varázslatot, amelynek pedig komoly szerepe van önmagában, és a logika kiegészítéseként is. Javaslom, beszéljük meg a dolgot a szülőkkel.” Kincaid anyja több tanárral is beszélt erről. A tanárok elmondták, hogy Robert a képességeihez mérten túlságosan visszahúzódó. „Robert a maga által teremtett világban él - felelte az anyja. - Tudom hogy az én fiam, mégis szinte úgy érzem, nem a férjemtől és tőlem származik, hanem valami idegen bolygóról, ahová szeretne visszajutni. Köszönöm, hogy törődnek vele, én is próbálok beszélni a fejével, hogy vegye komolyabban a tanulást.” De Kincaid megelégedett azzal, hogy elolvasta az összes kaland- és útikönyvet, amelyet a helyi könyvtárban talált, napjait a városszélén hömpölygő folyó partján töltötte, s nem érdekelték a bálok, a futball meg hasonlók. Untatták. Horgászott, úszott, sétált, vagy csak feküdt a magas fűben, hallgatva a távoli hangokat, melyekről úgy képzelte, csak ő hallhatja meg őket. „Varázslók járnak erre - mondogatta magában. - Ha az ember csöndben van, és elég nyitott hozzá, meghallja hangjukat.”



képek: Voyager1, the interstellar mission


Robert egyszer azt mondta magáról, az utolsó cowboyok egyike. Hátul üldögéltek, a kút mellett, a fűben. Francesca nem értette. Megkérdezte, hogyan gondolja.
- Van egy bizonyos fajta férfi, aki kiment a divatból - felelte Kincaid. - Vagy legalábbis csaknem. A világ túl rendezett nekem és még néhányunknak. Minden a maga helyén van, és mindennek megvan a maga helye. Hát igen, bevallom, az én felszerelésem is elég rendezett, de valami többről beszélek. Törvényekről, szabályozásokról, jogról és társadalmi beidegződésről. Hatalmi hierarchiák, irányítási szintek, hosszú távú tervek és költségvetések. Vállalkozói hatalom, meg a „mi kutyánk kölyke”-bizalom. A gyűrött öltönyök és névkitűzők világa. Nem vagyunk egyformák, mi férfiak. Néhányan remekül meglesznek az eljövendő, új világban. Mások - talán nem leszünk túl sokan - nem. Tudod, jönnek majd a komputerek meg a robotok. ... Feladjuk a szabad térségeket, szervezettek leszünk, lecsiszoljuk érzelmeinket. De a hatásosság és hatékonyság, meg a hozzájuk hasonlók mindössze intellektuális cselek. És a szabad térségekkel eltűnnek a cowboyok, akár a hegyi oroszlán és a szürke farkas. Nem sok tere maradt az utazóknak. Nem vagyok szomorú miatta, legfeljebb szomorkás egy kicsit. ... Szeretnék még csinálni néhány jó képet, aztán eltűnni az életből, mielőtt túl idejétmúlt lennék, vagy valami komoly kárt okoznék.

~ Robert James Waller: Madison megye hídjai


Megjegyzések