Szerette a szavakat és a képeket. A „blues” volt az egyik kedvenc
szava. Szerette azt az érzést az ajkán és a nyelvén, ami elfogta,
miközben kimondta. Emlékezett rá, hogy már fiatalon úgy vélte, a
szavaknak jelentésükön kívül fizikai hatásuk is van. Szeretett más
szavakat is, mint a „távol”, „füstgomoly”, „országút”, „ősi”, „kalandor”
és „India”, szerette őket a hangzásukért, az ízükért és a képekért,
amelyeket agyában felidéztek. Szobája falára kifüggesztette kedvenc
szavai listáját. Aztán a szavakból mondatokat formált, és kirakta azokat
is:
Túl közel a tűzhöz.
Keletről jöttem kis csapat utazóval.
Azok
állandó ciripelése, akik megmentenének, és azoké, akik eladnának.
Talizmán, talizmán, mutasd meg titkaid.
Kormányos, kormányos, vezess
haza engem.
Pucéran feküdve, ahol kék bálnák úsznak.
A lány püfögő
gőzösöket kívánt neki, téli állomásokat.
Mielőtt férfi lettem,
nyílvessző voltam - réges-régen.
Aztán voltak helyek,
amelyek nevét szerette. A Szomáli-áramlat, a Nagy Fejsze-hegység, a
Malakkai-szoros, és hosszan lehetne sorolni. A papírlapok a szavakkal,
mondatokkal és helynevekkel végül elborították szobája falát. Még saját
anyjának is feltűnt, hogy más, mint a többi gyerek. Három éves koráig
egyetlen szót sem ejtett ki a száján, ám akkor teljes mondatokban
kezdett beszélni, és ötéves korára kitűnően olvasott. Az iskola nem
érdekelte, közönyössége dühítette a tanárokat. Megnézték az
intelligenciahányadosát, aztán hosszan beszélgettek vele a
teljesítményről, meg hogy bármi lehet belőle, amit csak akar. A
gimnáziumban egyik tanára a következő jellemzést írta: „Az intelligenciateszttel nem lehet kellőképpen megítélni az
emberek képességeit, mivel nem veszi számításba a varázslatot, amelynek
pedig komoly szerepe van önmagában, és a logika kiegészítéseként is.
Javaslom, beszéljük meg a dolgot a szülőkkel.” Kincaid anyja több
tanárral is beszélt erről. A tanárok elmondták, hogy Robert a
képességeihez mérten túlságosan visszahúzódó. „Robert a maga által
teremtett világban él - felelte az anyja. - Tudom hogy az én fiam, mégis
szinte úgy érzem, nem a férjemtől és tőlem származik, hanem valami
idegen bolygóról, ahová szeretne visszajutni. Köszönöm, hogy törődnek
vele, én is próbálok beszélni a fejével, hogy vegye komolyabban a
tanulást.” De Kincaid megelégedett azzal, hogy elolvasta az összes
kaland- és útikönyvet, amelyet a helyi könyvtárban talált, napjait a
városszélén hömpölygő folyó partján töltötte, s nem érdekelték a bálok, a
futball meg hasonlók. Untatták. Horgászott, úszott, sétált, vagy csak
feküdt a magas fűben, hallgatva a távoli hangokat, melyekről úgy
képzelte, csak ő hallhatja meg őket. „Varázslók járnak erre - mondogatta
magában. - Ha az ember csöndben van, és elég nyitott hozzá, meghallja
hangjukat.”
képek: Voyager1, the interstellar mission
Robert egyszer azt mondta
magáról, az utolsó cowboyok egyike. Hátul üldögéltek, a kút mellett, a
fűben. Francesca nem értette. Megkérdezte, hogyan gondolja.
- Van
egy bizonyos fajta férfi, aki kiment a divatból - felelte Kincaid. -
Vagy legalábbis csaknem. A világ túl rendezett nekem és még
néhányunknak. Minden a maga helyén van, és mindennek megvan a maga
helye. Hát igen, bevallom, az én felszerelésem is elég rendezett, de
valami többről beszélek. Törvényekről, szabályozásokról, jogról és
társadalmi beidegződésről. Hatalmi hierarchiák, irányítási szintek,
hosszú távú tervek és költségvetések. Vállalkozói hatalom, meg a „mi
kutyánk kölyke”-bizalom. A gyűrött öltönyök és névkitűzők világa. Nem
vagyunk egyformák, mi férfiak. Néhányan remekül meglesznek az eljövendő,
új világban. Mások - talán nem leszünk túl sokan - nem. Tudod, jönnek
majd a komputerek meg a robotok. ... Feladjuk a szabad térségeket, szervezettek leszünk,
lecsiszoljuk érzelmeinket. De a hatásosság és hatékonyság, meg a hozzájuk
hasonlók mindössze intellektuális cselek. És a szabad térségekkel
eltűnnek a cowboyok, akár a hegyi oroszlán és a szürke farkas. Nem sok
tere maradt az utazóknak. Nem vagyok szomorú miatta, legfeljebb szomorkás egy kicsit.
... Szeretnék még csinálni néhány jó képet, aztán eltűnni az
életből, mielőtt túl idejétmúlt lennék, vagy valami komoly kárt okoznék.
~ Robert James Waller: Madison megye hídjai
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése