Candlefordi kisasszonyok - filmajánló

Azt hiszem, igazi kincset találtam. :)

   

A sorozat alapjául szolgáló regénytrilógiát Flora Thompson írta, és 1938-ban jelent meg az Oxford University Pressben. Önéletrajzi ihletésű, inkább életkép-gyűjtemény, semmint regény, amelyből elbűvölő, nagyon szerethető sorozatot készített a BBC.

   Aki szerette a Csokoládé-t, ezt is nagyon fogja szeretni. Hangulatában, stílusában teljesen olyan. Nem csak az egész sorozat úgy egészében, de minden rész külön-külön is. Vagy a Miért éppen Alaszkát is ide sorolom, hasonlóan mély, bolondos, bölcs egyszerre.

   Egy angliai kisvárosban, Candlefordban játszódik, s a mellette fekvő kis falucskában, Lark Riseban. A főszereplő lány, Laura, a faluból kerül a polgárosodó Candleford postahivatalába, amelyet - akkor még szokatlanul - egy nő vezet: Dorcas Lane. A kisváros életének történései a postahivatalban futnak össze, Dorcas titkok tudója. Okos, művelt, frivol, kedves, akitől Laura nagyon sokat tanul. A sorozatban számtalan szereplő életét kísérhetjük végig, amolyan régimódi, igazi történetmesélős varázslatban lehet részünk. Nem is lehet kiemelni senkit és semmit, mert olyan gazdag a mese, mint az élet. Örömökkel, bánatokkal, humorral, iróniával, melegséggel áthatva fűzik össze a készítők a történeteket. Mi pedig minden rész után azon kapjuk magunkat: még, még! Csillogó szemmel várjuk a folytatást, ami egy emberibb, lassúbb, igazibb életről mesél. Többet is tesz ennél: reményt ad, hogy vannak olyan értékek, amelyek túlélnek minden változást. 

   Sokszor elpityeredtem magam, és sokszor hangosan nevettem. Ha van való(di)ság, igaz(i)ság, tudás, az nem a könyvekben van, hanem az élet érleli meg harsogó tavaszain, tündöklő nyarain, bőséges őszein és csendes telein át. Az idő folytonosan múló, de mindig visszatérő ciklusai szerint. Lassan forr ki, mint a tüzes, csillogófényű nemes bor. A fejünkbe száll és a szívünkbe, egyszerre leszünk tőle bölcsek és bolondok. 

   Elnéztem Queeniet, ahogy csipkét készít, és eszembe jutott, amikor én hajigáltam a verőkéket. Ma már a világűrben járunk, de én még mindig tudok csipkét verni. Mert ahogy Queenie mondja: olyan tudomány ez, amit az anyák mindig átadtak a lányaiknak. S hogy eleinte csak a célt látod. De amikor már eltűnik a cél, akkor már csak a tiszta szépséget. 

   Olyan ez a sorozat, mint egy szép csipke. A szálak emberi sorsok. Arra tanít, hogy belőlünk szövődik az élet szövete. És hogy egyszerre leszünk mi emberek, mindig bölcsek s bolondok. Amíg a világ világ.

(d.)

• Candlefordi kisasszonyok PORT.hu