koordinátarendszerek

A jelen - nem a pontszerű jelen, amely nem jelent egyebet, mint a lejárt idő mindig csak gondolatban tételezett végét, az időszak megragadásának látszatát, hanem a valóságos, kitöltött és beteljesült jelen -, a jelen csak annyiban létezik, amennyiben jelenlét, találkozás, viszony létezik.
Csak azáltal, hogy a Te jelenvalóvá lesz, csak azáltal támad jelen. Az Én-Az alapszó Én-jének, annak az Én-nek tehát, amellyel átellenben nem éli világát egy Te, hanem tartalmak sokasága állja körül, csak múltja van, jelene nincsen.





Más szóval: amíg az ember megelégszik a dolgokkal, melyeket tapasztal és használ, addig a múltban él, pillanatának nincsen jelene. Nincs egyebe, csak tárgyai vannak; a tárgyakat pedig az teszi, hogy voltak. A jelen nem az, ami elfut, ami elsuhan, hanem ami szemben vár és szemben marad. A tárgy nem a tartam, hanem a megállás, a megszűnés, az abbamaradás, a megmerevedés, a távolmaradás, a viszonynélküliség, a jelenlét-nélküliség. Ami lényegi - a jelenben éljük, ami tárgyi, a múltban.

Ezt az alapvető kettősséget az sem szünteti meg, ha az ideák világát szólítjuk mint harmadikat, mely az ellentét fölé emelkedik. Hiszen nem másról beszélek, mint a valóságos emberről, Rólad és Rólam, a mi életünkről és a mi világunkról, nem valamely Én-ről önmagában, s nem is valamely létről önmagában. S a valóságos ember számára az igazi határ az eszmék világát is keresztülszeli.




Akad persze olyan ember, aki a dolgok világában, megelégedvén azzal, hogy tapasztalja és használja őket, ideákból melléképítményt, emeletet tákol magának, melyben menedéket és megnyugvást talál, ha megérinti őt a semmiség érzése. A rút hétköznapok ruháját a küszöbön hagyja, tiszta gyolcsba öltözik, és felüdülést talál az őslétező szemlélésben, vagy annak szemlélésében, aminek lennie kell, de amiből az ő élete nem részesedik. Sőt még abban is öröme telhet, hogy hirdeti mindezt. 

De az Az-emberiségnek, melyet valaki elképzel, tételez és növekedéshez segít, semmi köze a hús-vér emberiséghez, melynek az ember igazán azt mondhatja: Te. A legnemesebb fikció is fétis, a legemelkedettebb fiktív érzelem is bűn. Az eszmék nem trónolnak a fejünk felett, miként nem lakoznak a fejünkben sem, közöttünk járnak és hozzánk lépnek; szánalmas, aki nem mondja ki az alapszót, de nyomorult, aki ahelyett, hogy kimondaná, az eszméket fogalommal vagy jelszóval szólítja meg, mintha az volna a nevük.

Viszonyom ahhoz, akinek azt mondom: Te - közvetlen. Én és Te között nem áll fogalom, sem előzetes tudás, s nem állanak fantáziaképek; még az emlékezet is átváltozik, amint az egyediségből kilép az Egészbe. Én és Te között nem áll cél, sem vágy, sem pedig előrevetítése annak, ami következik; s még a vágyakozás is átváltozik, amint az álomból kilép a megjelenésbe.
Minden eszköz - akadály. Csak ha már minden eszköz szétporladt, csak akkor következik találkozás. 




Meg tudjuk-e hát mondani, hogy mire van szükség? Előírásként nem. Mindaz, amit az emberi szellem korszakaiban kigondoltak és kitaláltak előírásként, meghatározó előkészületként, gyakorlatként, meditációként - mindennek semmi köze a találkozás ősegyszerű tényéhez.




Az emberi világ alapigazságához tartozik: csak az Az rendezhető. Csak amikor a dolgok számunkra Te-ből Az-zá lesznek, csak akkor lesznek koordinálhatók. A Te nem tartozik a koordinátarendszerhez.
De most, hogy idáig jutottunk, ki kell mondanunk azt a másik dolgot, mely nélkül az alapigazságnak ez a része hasznavehetetlen töredék maradna: a rendezett világ nem a világrend.

Martin Buber 

Megjegyzések