2018. január 9.

... a sivatag tevéje


Idries Shah: „Az emberiséget idomított állattá tették a nem-szufi rendszerek, és közben elhitették vele, hogy szabad és kreatív, megválaszthatja gondolatait és tetteit. A mai kultúra legnagyobbrészt altatás, feledékennyé tevés, múlatás és szétszórás. Közömbössé és feledékennyé kábítottak bennünket a lélek aneszteziológusai. Szívünket a folytonos alvás elzsibbasztotta. Van szemünk, de nem látunk, van fülünk, de nem hallunk. ”





Az intuitív megragadásban szűkölködők két fő erőt vetnek be azok ellen, akik viszont részesülnek benne. Az első a Hatalom Embereinek ereje: gyilkolnak, büntetnek és ártanak. A második a Tudomány Embereinek ereje: ők csalással, képmutatással és eretnekségekkel élnek.

Írók, színészek, „önmegvalósító” művészek - vagyis mindazok, akik a másodlagos énjükből élnek - úgyszólván hivatalból süketek a szufi hangra.

A pap fejlődés eredménye. A közismert vallásokban, melyek az emberek szentimentális igényeit elégítik ki csupán, ilyen papok ritkán kerülköznek.

A Fény Fátyla, tehát az önelégültség emelte korlát veszélyesebb, mint a Sötétség Fátyla, amit bűnök elkövetése hoz létre a lélekben. A megértés csak szeretet útján következhet be, nem pedig intézményes módszerekkel való nevelés által.

A tanítómester titka ez: megtanítja tanítványait arra, amit tud, és amire a tanítványoknak szükségük van. Aztán útbaigazítja őket, hogy tanuljanak önállóan, vagy utazzanak el újabb tanítóhoz, mégpedig egy meghatározott, jól megértett cél érdekében. Az ilyen ember nagyon is különbözni fog ama mahatmáktól, akiket vakon követ az emberiség, kétségbeesetten iparkodva az összes igazságot egyetlen fedél alatt találni meg, mintha csak holmi nagyáruházról volna szó. Az ilyen tanítómesternek tetemesen különböznie kell attól a misztikus tanítótól, aki ragaszkodik tanítványainak állandó körülötte levéséhez, vagyis ahhoz, hogy mind tőle függjenek.

A merő teoretikus azt mondja: kigondolom a dolgot; a szufi viszont ezt: felkészítem magam a dolog befogadására, de nem élek a korlátozott, obstruktív gondolkozással, ezzel a gyermeteg eljárással.

Lehet, hogy szufi a szomszédod; talán éppen takarítónő; lehet gazdag, lehet szegény... Teszi a dolgát, s oly észrevétlenül él a világban, mint a sivatag tevéje.

H. B. M. dervis: „A hétköznapi életben, amit a szufik a nem-valós világnak neveznek, mindnyájan tudattalanul is szerepeket játszunk: a személyiség mindenből hasznot próbál húzni. Viszont amikor a szufik öltenek fel egy-egy szerepet, ezt azért teszik, hogy meghatározott hatást érjenek el valamilyen magasabb cél érdekében.”





A szufizmus olyasvalami, ami megtörténik az emberrel, nem pedig olyasmi, amit megkap.

Minden szufit egy finom erő, a baraka (áldás) fűz a többiekhez.

A nemek egyenlőek, és minden kapcsolat csak szereteten alapulhat. Egyetlen ember sem lehet felebarátja lelkének birtokosa. Kevés az időnk a szervezett vallások számára, mert nagyon is hajlamosak egyik embert a másik fölé helyezni.

A szufi a megvalósult, „illuminált” misztikus. Ő nemcsak elérkezik Isten megismeréséhez, hanem ebből következően meghatározott rendeltetés betöltését vállalja magára a világban. Ismeri a Valóságot, és ez az ismerete állandó, tehát az általa betöltött funkciók is állandóak.

A szufi nem a hit, hanem a tudás, a belső látomáson alapuló bizonyosság esszenciális embere. A született szufi éppoly gyakori nyugaton, mint keleten. Kívülről nézve lehet tábornok, földműves, kereskedő, ügyvéd, tanító, háziasszony, bármi. A világban, de nem a világból lenni: ez a szufi jeligéje. Mentesnek maradni mindenféle becsvágytól, intellektuális gőgtől, a szokásoknak való behódolástól vagy a magasabb polcon lévők iránti kritikátlan tisztelettől - ez a szufi ideál.

A pszichológus, a pszichiáter (valamint a közgazdász, a politikus, a művész, a pap) manapság elsősorban azzal foglalkozik, amit a szufik az ember hamis személyiségének mondanak: vagyis az emberben működő felszíni/felszínes - ámbár szükséges - értelmi-érzelmi rendszerrel. A szufi az emberi lény mélyszemélyiségével próbál kapcsolatba kerülni, azt igyekszik megvilágosítani.

Ami a lelki zavarok gyógyítását illeti, lehetetlen megkísérelnünk a merő egyensúlyhelyreállítást - dinamikus előremozgás nélkül. A pszichológus (vagy pszichoterapeuta) megpróbálja sima forgásra bírni a görbült kereket. A szufi azért próbálja a kereket mozgásba hozni, hogy az kocsit bírjon hajtani.

Idries Shah: „Ha az élet hétköznapi konvencióival kapcsolatos magatartást alaposan latra vetjük, az emberiség legbenső késztetései többé nem freudi szükségnek látszanak, hanem természetes eszközöknek, melyek együtt születnek a lélekkel, hogy képessé tegyék az igazság elérésére. Rûmî tanítása szerint az emberek nem igazán tudják, mit akarnak. Belső késztetésük ezernyi vágyban fejeződik ki, s mindegyikről azt hiszik, szükségnek felel meg. Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy nem ezek az igazi vágyaik. Mert ha elérik céljaikat, a késztetés nem csillapul. Rûmî olyasvalakinek tekintette volna Freudot, akit a nagy késztetés egyik másodlagos manifesztációja tartott megszállva; nem pedig olyasvalakinek, aki felfedezte a késztetés alapját."

A misztérium és a színes Kelet varázsa évszázadokig elhomályosította a nyugati elme előtt, hogy az emberi fejlődés itt a cél, nem pedig a díszes kellékek.

Tudósok - első sorban nyugatiak - nemzedékei töltötték életüket a szufi irodalom, a dervis-rendek tanulmányozásával és értékelésével. Gyakran szűrtek le zavaros vagy felületes, olykor hajmeresztő következtetéseket, mégpedig több okból: például mert minden egyes állítólagos szakértő külön kis területet hasít és sajátít ki magának, abban specializálódik, s aztán kutatási területét hűbéri jószágaként kezeli, amit a többi hasonszőrű hűbérúr is tiszteletben tart, feltéve persze, hogy saját vadászmezői sértetlenek maradnak. Aki például Rûmîra szakosodott, annak szemében a szufizmus mindössze szeretetvallás; a Háfiz-szakértő meggyőződéssel állítja, hogy a sirazi bölcs egyáltalán nem is volt szufi. Olyan is akad, aki - Saadira hivatkozva - pusztán moralistákként írja le a szufikat. Aki meg netán üvöltő-táncoló derviseket látott valaha, az hanyag önkényességgel sámánokhoz és primitív törzsek mágusaihoz hasonlítgatja őket.

Olyanokkal - mondja egy dervis -, akik egyetemi filozófián nevelkedtek, vagy a vallásnak csupán rituális vonatkozásait ismerik, roppant nehéz közölni, hogy a szufik tudják, miként kell cselekedni, s hogy cselekvésük közben funkciót töltenek be, ami beíródik a világgal kapcsolatos isteni tervbe.

Kevés orientalistát nem kapott el a furor academicus. E kevesek közé tartozott a magyar Germanus Gyula professzor: ő pontosan ismerte a szufik valódi jelentőségét, hiszen maga is közéjük tartozott; Abdul Karim (a Kegyes Isten Szolgája) néven zarándokolt el Mekkába. Úgy mondják, a szufi hierarchián belül - amit természetes módon alakít ki a képességek, a belső megvilágosodottság foka - egy időben planétánk négy égtájának oszlopai között ő töltötte be A Dél Támasza funkciót.





A szufizmus - az egyéni ténykedéssel szemben - az átfogó, egyetemes léptékű cselekedni tudás; s ha a szufik misztikusok, akkor éppenséggel azok a funkciók különböztetik meg őket minden más misztikustól, amelyeket - saját személyükön messze túllépve - ellátnak. Az összes többi misztikus mintha formalizált, professzionista módon viszonyulna saját elhívatásához: mintha ki volnának rá képezve. A szufi viszont szufi - és ezenkívül az égadta világon minden más is, aminek éppen lennie kell... Istennek ezekben az embereiben soha nincs semmi feszélyező... Nem élnek sajátos életmód szerint, s az, hogy ők szufik, ezzel tökéletesen összeegyeztethető.

Az emberiség a szufik szerint végtelenül tökéletesbíthető. A lét egészére való ráhangolódás által következik be a tökéletesség. Találkozik a fizikai és a szellemi lét, de csupán akkor, ha teljes az egyensúly közöttük. A világból való visszavonulást hirdető rendszerek kiegyensúlyozatlanok.

Sok ezer évvel ezelőtt valami elromlott ezen a bolygón. Az ember elveszítette azt a képességét, hogy alacsony állapotából oda emelkedjék, ami ki van jelölve számára. Minden korban jelentek meg férfiak és nők, hogy emlékeztessék az embert magasztos küldetésére. Ezek az emlékeztetők üldözéseket és vértanúságot is vállalva intéseket adtak, módszereket kínáltak: szabadítsátok ki magatokat bukott állapototokból, és induljatok újra felfelé! Számos nyelven prófétaként ismeretesek. Jézus is közéjük tartozott; a szufik mestereik közt tisztelik őt.

(M. dervis: A szufi út)



Nincsenek megjegyzések: