az ne keserítse vele szívét

Ha nem vigyázol, elveszhetsz a világban. Ha leköt a külvilág, elveszted önmagad. Utasításokat követsz, feladatokat hajtasz végre, végzed a munkádat, de napról napra egyre kevésbé vagy önmagad. Míg egy nap kettészakadsz. Te jobbra mész, de ami igazán fontos benned, az balra. Fel sem tűnik, hogy megtörtént. De helyre lehet hozni.

Vándorolni kezdesz. Mindent elhagysz és elindulsz, és addig mész, amíg nem találkozol önmagaddal. Akkor leülsz és elbeszélgetsz. Elmeséled, mit láttál, mit éreztél és addig beszélsz, míg ki nem fogysz a szavakból. Ez fontos. Mert a lényeget nem lehet kimondani.

És akkor - ha szerencséd van - felnézel, és önmagadat látod. Akkor hazaértél.

(Babilon 5 sci-fi sorozat - A vándorlás, részlet)

"Boldogok a szellemnek szegényei."Arra kérlek mármost benneteket, hogy ti is ugyanilyenek legyetek, hogy beszédemet megérthessétek, mert az örök igazságra mondom nektek, ha nem vagytok olyanok, mint ez az igazság, amelyikről most beszélni szeretnék, nem tudtok megérteni engem. Az a szegény ember, aki nem akar semmit, nem is tud semmit s akinek nincs is semmije. Erről a három pontról akarok szólni. Ha mégsem értitek, amiatt se fájjon a fejetek, mert az igazság, amelyikről szólani szeretnék, olyan, hogy csak néhány jó ember fogja megérteni. Némelyik ember ennek értelmét nem jól fogja fel: ezek azok az emberek, akik vezekléssel és külső gyakorlással hozzátapadnak önösségükhöz, s azt ők mégis nagyra tartják! Az ilyen embereket külső látszat alapján nevezik szentnek, pedig belülről szamarak, mert az isteni igazság tulajdonképpeni értelmét nem fogják fel. Ezek az emberek mondani ugyan mondják, hogy az a szegény ember, aki nem akar semmit sem. Érteni azonban így értik: az embernek úgy kell élnie, hogy soha semmiben se teljesítse be a saját akaratát, hanem sokkal inkább arra törekedjen, hogy Isten legkedvesebb akaratát végezze be. Ezeknek az embereknek jól áll az ügyük, mert amit gondolnak, jó; ezért illesse őket dicséret. Ajándékozná bár nekik Isten az ő könyörületességében a mennyországot. Én azonban az örök igazságra mondom nektek: mindaddig, amíg az az akaratotok, hogy Isten akaratát betöltsétek, megvan, amíg vágytok az örökkévalóságra és Istenre, addig nem vagytok igazán szegények. Mert csak az a szegény ember, aki nem akar semmit és nem is vágyik semmire sem. Mikor még első forrásomban léteztem, nem kötődő lét voltam, s önmagamnak megismerője az igazság gyönyörűségében. Akkor csak magamat akartam, és semmi mást; amit akartam, az én voltam, s ami voltam, azt én akartam, s Istentől és mindentől szabadon léteztem. Másfelől az a szegény ember, aki tudni sem tud semmit. Aki ilyen szegénységet akar, úgy kell élnie, hogy tudni se tudja: nem él sem magának, sem az igazságnak, sem pedig Istennek. Mentesnek kell lennie valamennyi ismerettől, ami benne él. A fényt igazában a sötétségben találni meg, így ha szenvedünk s bajunk van, akkor van hozzánk a legközelebb a fény. Tegye Isten akár legjavát, akár legrosszabbját hozzá, muszáj neki odaadnia magát, még ha fáradsággal és bajjal is. Én azonban nem törekedhetem erre s nem vágyhatom rá. Azt mondják a tanítómesterek, Isten lét, értelmes lét, s minden dolognak tudója. Én viszont azt mondom: Isten nem lét, nem is értelmes lét, és nem is tudja sem ezt, sem azt. Ezért mentes Isten minden dologtól – s ezért minden dolog is egyben.
A harmadik fajta szegénység a legvégsőbb: az, hogy az ember bírni sem bír semmivel. Most pedig figyeljetek ide buzgón és komolyan! Többször mondtam már s mondják nagy mesterek is: az embernek annyira mentesnek kell lennie minden dologtól és minden cselekvéstől, a belsőktől és a külsőktől egyaránt, hogy tulajdon helye lehessen Istennek, ahol Isten működni tud. Itt, ebben a szegénységben jut el az ember ahhoz az örök léthez, ami volt, ami most és ami marad mindörökkön. Amíg az ember helyet őriz magában, különbözőséget őriz. Ezért kérem Istent, hogy fosszon meg "Istentől", mert lényegi létem Isten fölött való, amennyiben Istent a teremtmények kezdetének tekintjük, Istennek önnön létében ugyanis, ahol Isten fölötte van létnek és különbözőségnek, ott én magam voltam, magamat akartam s magamat ismertem föl. S ezért vagyok önmagam forrása létem tekintetében, amely örök, de nem keletkezésem tekintetében, amely időbeli, s ezért vagyok meg nem született, és születetlenségem mértékében nem halhatok meg soha. Ami születettségem szerint vagyok, az meg fog halni és semmivé fog válni, mivel halandó, ezért el kell enyésznie az idővel együtt. Ahol mentes vagyok a magam akaratától és Isten akaratától és valamennyi művétől és magától Istentől is, ott fölötte vagyok minden teremtménynek, s nem vagyok sem Isten, sem teremtmény, sokkal inkább vagyok az, ami voltam s ami maradok most és mindörökkön. Ott benyomás hatol belém, amely följebb visz valamennyi angyalnál. Ott az vagyok, ami voltam, s ott nem apadok és nem gyarapodom, mert mozdulatlan ok vagyok, mozgatója mindeneknek. Itt Isten a lélekkel egy, s ez a legigazabb szegénység, amit az ember lelhet. Aki ezt a beszédet nem érti, az ne keserítse vele szívét. Ámen.

(Echart mester: 12. prédikáció - részletek, Echart Mester: Beszédek)

 „Nem érhető el ez a szellem (az Átman) sem az útmutatás, sem az értelem ereje, sem a szent tanítások hallgatása révén. Csak az éri el, akit kiválaszt. Néki a szellem (az Átman) felfedi önmagát.” 

(Upanisadok)

Pradzsápati felfedte neki a negyedik tudatállapotot, a turíját, azt a tudatállapotot, mely túl van az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapotán, amely a felébredett Önvaló állapota, amelyben az ember az Önvaló ismeretére tesz szert.
E történet mélységesen jelentős. A hindu hagyomány szerint három tudatállapot létezik: az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapota. A legtöbb ember azt gondolja, hogy a valódi világ az érzékek által közvetített külső valóság, és hogy igazi valójuk a testi létezésben merül ki, abban, amit egy tükörben látnak, az arcban, amelyet a világ felé fordítanak. Ha egy kicsit érettebbé válik az ember, rájön, hogy igazi valóját gondolkodó és érző belső énje jelenti, a maga összes reményével, félelmével, örömével és szorongásával. Ez az álom állapotának felel meg.
Az ébrenlét és az álom állapotán túl azonban ott van a mélyalvás, a szusupti állapota is. Nyugati szemszögből nézve ez némileg meglepő, hiszen a legtöbb ember azt gondolná, hogy a mélyalvás egyszerűen az öntudatlanság állapota, és semmi jelentősége nincsen. Ám, kérdezi a hindu bölcselő, amikor a test már nem tudatos az érzékszerveiről, és az elme már nincs tudatában a saját gondolatainak, ki az, aki mégis megmarad a mélyalvás állapotában? A hindu látásmód szerint önmagunknak ez a lényege, amely túl van a testen és a lelken, minden tudatos tevékenységen, áll legközelebb az igazi Önvalóhoz. Ez a visszatérés a forráshoz, a gyökérhez, a lét alapjához.
Ebben az állapotban viszont nincsen tudatosság. Ezért szükséges túllépni ezen az állapoton, abba, amelyet a negyedik állapotnak, a turíjának neveznek. Ez a testen és a lelken, érzékelésen és gondolkozáson túli állapot az, melyben a személy valódi létére ébred, melyben felfedezi alapját, forrását – nem az öntudatlanságban, hanem a tiszta tudatosságban. Ez a keresendő cél, melyben az ember az Önvalóra ébredésre, az Önvaló ismeretére lel. Ez az Önvaló, az Átman, a Szellem megismerése.

(Bede Griffiths: Kelet és Nyugat házassága Filosz Kiadó)