Az éber figyelem kókuszdiói

Más hagyományokban a démonokat külső erővel kiűzik, de az én hagyományomban együttérzéssel fogadják őket. 

(Macsik Lapdön)

A gyengéd józanság kertjében záporozzanak rád az éber figyelem kókuszdiói.

(Csögyam Trungpa rinpocse)

   Amikor spirituális utazásra vállalkozunk, az olyan, mintha egy lélekvesztőn vágnánk neki az óceánnak, ismeretlen vidékek után kutatva. Aki teljes szívével átadja magát a gyakorlatoknak, kellő lelki ösztönzést kap, előbb-utóbb azonban a félelem is kopogtat az ajtaján: felelem attól, hogy a szemhatárhoz érve lehullik majd a világ peremén. Mint minden felfedezőt, vonz bennünket az ismeretlen. csakhogy nagy bátorság kell ahhoz, hogy szembenézzünk vele. Amikor úgy érezzük, itt a világ vége, és ismeretlen terepre jutottunk, a bátorság próbája az, ha meg merünk maradni ezen a senkiföldjén, és nem keresünk magunknak fogódzókat. A spirituális utazás végén semmiféle üdvösség és mennyország nem vár ránk.
   Zaklatott idegállapotban maradni, összetört szívünkkel, remegő gyomrunkkal, a reménytelenség mindent betöltő érzésével - ez vezet el a valódi fölébredéshez, mert az ego mindent felhasznál, hogy megőrizze a biztonság illúzióját, többek közt a lényegtelenségbe és változásba vetett hitet is.
   Buddha már egy ideje tanította a talajnélküliséget, amikor valami megrázót tett. Azt mondta a közönségének, hogy bármiben hisznek is, el kell engedniük; hogy a valóság bármely leírásánál megmaradni csapda.
   Ennek a tanításnak a során, amely a Szív-szútra néven ismert, Buddha valójában egy szót sem szólt. Mély meditációs állapotba vonult, és hagyta, hogy az együttérzés bódhiszattvája, Avalokitésvara beszéljen. Ez a bátor harcos, akit Kuan-jin néven is ismernek, mondta el a pradzsnyápáramitá tapasztalását a Buddha helyett. Az ő belátása nem intellektuális volt, hanem a gyakorlás révén szerezte. Tisztán látta, hogy minden üres.
   A pradzsnyápáramitá tökéletesen friss megközelítést jelent, bilincseitől megszabadított elmét, ahol minden lehetséges. Folyékony folyamat, nem véges és konkrét, amit mérni és számolni lehetne.
Ez a kifejezhetetlenség a mi emberi tapasztalatunk. Nem tekinthetjük különösen békés, vagy különösen zavart tudatállapotnak. Az alapvető intelligencia állapota, amely nyitott, kérdező és előítélet-mentes. Akár kíváncsiság, zavar, megrázkódtatás vagy relaxáció formájában érkezik, nem számít. Gyakorolunk, amikor valami váratlanul ér, és amikor életünk teljesen bizonytalan.
   Mint Trungpa rinpocse mondta, azt gyakoroljuk, hogy "ne féljünk bolondok lenni". Egyszerű, direkt kapcsolatot ápolunk lényünkkel, nem filozofálunk, nem moralizálunk, nem ítélünk.
   Tehát amikor Avalokitésvara azt mondja: "a forma üresség", erre az egyszerű, direkt kapcsolatra utal, az azonnali tapasztalatra. Közvetlen kapcsolatra a vérrel és az izzadtsággal, a virágokkal, a szerelemmel és a gyűlölettel. Először is eltöröljük előre kialakított véleményeinket, és még ez után is el kell engednünk hitünket, hogy előre kialakított vélemény nélkül szemléljük a dolgokat. Kihúzzuk a lábunk alól a talajt. Amikor a formát ürességnek érzékeljük, s nincs akadály, fátyol, megértjük a dolgok tökéletességét a maguk valójában. Az ember rászokhat erre az élményre. A szabadság élményét adhatja érzelmeink bizonytalansága után, és az illúziót, hogy életünk zűrzavara fölé emelkedtünk.
   Az "üresség is forma" viszont változtat a helyzeten. Az üresség folyamatosan háborúként és békeként, halálként, születésként, öregségként, betegségként, örömként mutatkozik meg. A dolgok olyan jók és olyan rosszak, amilyennek látjuk őket. Nem kell semmi mást hozzátennünk. Miután megértettük, hogy nincs végső cél, amit megvalósíthatnánk, nincs végső válasz, megállóhely, amikor elménk megszabadul az ellentétes érzelmektől és az elkülönültség hitétől, akkor nem lesz több félelem. Mert megértjük, hogy mindig továbblépünk a talajtalanságba. A megvilágosodás semminek sem a vége. A megvilágosodás, a teljes ébrenlét mindössze kezdete annak, hogy teljesen belépünk abba, amit nem ismerünk.

(Pema Chödrön) 

Elménk úgy hiszi, hogy a megvilágosodás, a felszabadulás azt jelenti, hogy egyszerre minden kellemetlen élménytől megszabadulunk. Ebben óriásit téved. Az isteni nem mocskolná be a kezét azzal, hogy bármit is eltávolítson az utunkból. Ez éppen olyan volna, mintha levágná a karodat. A megvilágosodás fénye a legnagyobb átalakító erő. A legmélyebb alkímia pedig akkor történhet meg, amikor tudatosan tudatában maradunk tudatlanságunknak. Tehát ha felbukkan valami a tudatalattiból, elfogadjuk a tudatosság hívását. Ennyi. Egyszerűen éberek maradunk, és az alkímia magától végbemegy.

(Adyashanti) 

Csögyam Trungpa: Jóga és illúzió