Ha a tiéd a Létezés, tiéd a Múlás, akkor tiéd az Idő is. Legalábbis egy része. Saját Időd van, Taj-jüan.
(Su-La-Ce: Feljegyzések Lin-Csiről)
A mitológiai hős hétköznapi kunyhójából vagy kastélyából önszántából útnak indul, vagy valami elcsábítja, vagy épp elűzi onnan, és meg sem áll a kaland küszöbéig. Itt szembetalálja magát az árnyékvilág küldöttével, aki az átjárót őrzi. A hős legyőzi vagy meggyőzi a küszöb őrzőjét, és élve belép a sötétség birodalmába (testvérharc, küzdelem a sárkánnyal; felajánlás, varázslat), vagy elesik az ellenség kezétől, és alászáll a holtak birodalmába (feldarabolás, keresztre feszítés). A küszöbön túl a hős ismeretlen, mégis hozzá közelálló erők világában találja magát; útja során ezek az erők részben komoly fenyegetést jelentenek (próbatételek), részben mágikus hatalmat adnak neki (segítők). Amikor a mitológiai kör mélypontjára ér, átéli a legnagyobb megpróbáltatást, és ezért jutalomban részesül. A győzelmet jelképezheti a hős szexuális egyesülése a világ anyaistennőjével (szent házasság), a teremtő atya elismerése (megbékélés az apával), saját megistenülése (megdicsőülés), vagy - amennyiben a kaland világának erői mégsem fogadták kegyeikbe - a küldetés tárgyának az adománynak az ellopása (menyasszony-szöktetés, tűzlopás); lényegében mindez a tudat és ezzel a létezés kitágítása (megvilágosodás, átlényegülés, megszabadulás). Végül pedig a visszatérés. Ha a hős a hatalom áldását élvezi, az ő védelmükben indul a visszaútra, (küldött); ellenkező esetben menekül és üldözik (átváltozásos üldözés, akadályverseny). A visszatérés küszöbét a transzcendens erők nem léphetik át; a hős előbukkan a rettegés birodalmából (visszatérés, feltámadás). Az adomány, amelyet magával hoz, visszaállítja a világ rendjét (elixír).
(Joseph Campbell: Az ezerarcú hős)
"Te vagy az én megváltóm, a személyes Jézus Krisztusom."
(Mátrix)
A világ csupán káprázat.
Egyedül a Brahman valós.
A világ Brahman.
(Ramana Maharsi)
Bizony, boldogan élünk mi, kiknek nincs semmi birtokunk.
Az öröm a táplálékunk, mint a tündöklő isteneké.
(Buddha)
A Hideghegy egy tető és falak nélküli ház. A hat ajtó jobbra és balra tárva-nyitva áll, az előcsarnok a végtelen kék ég.
(Han San)
A megvilágosodásban a szívnek meg kell nyílnia. Úgy gondolom, ahhoz, hogy a felismerés teljessé váljon, egyszerre három szinten megtörténnie: a fejben, a szívben és a zsigerekben. Lehet kristálytiszta és megvilágosodott elméd, és mindezzel tisztában is lehetsz. Csupán ettől azonban még nem fog táncolni a lényed. Amikor a szíved is kinyílik az elméddel együtt, akkor indul be a tánc. Egyszerre minden megelevenedik. És végül, amikor a zsigereidben is megnyílsz, eléred azt a mérhetetlenül mély állandóságot, amelyben a megnyílás - ami te magad vagy - egyszerűen az átlátszóságba hal. Abszolúttá válsz. Te magad leszel Az.
A mesterem mindig arra figyelmeztetett bennünket, hogy a "spiritualitás nagyon könnyen válhat üres fecsegéssé". Az elme képes megvilágosodni - a maga szintjén. Teljesen tisztává, tudatossá válhat, és ez a megvilágosodás légiességet, tágasságot hozhat számára. Még ezután is maradhatnak azonban - és általában maradnak is - apró, finom darabok a személyes "én"-ből, amelyek továbbra is védik magukat. Ezért is van, hogy a legtöbb embernél - amint a nyak alatti területre merészkedik - az önvédelem kérdése válik központi témává. Mert egy dolog megváltoztatni, kiüríteni az elmét, és egy másik dolog a helyére tenni a szívet. A szív a hazatérés kulcsa, az otthon kapuja. Ennek a megnyílása egy teljesen másminőségű intimitást kíván és hoz el. Így lehetséges, hogy bizonyos spirituális közösségek elmennek mellette - mert ők csupán az elméjükbe engedik be a fényt, máshová nem.
A különböző spirituális tradíciók a megvilágosodás eltérő aspektusait testesítik meg. A zen a zsigeri szintet képviseli, és azt is célozza meg. A zen az igazán mélyre hatolást Nagy Halálnak nevezi, mert ilyenkor valóban mindent el kell engedni, még a szívet is. Mert ahogyan megvilágosodhatunk az intellektuális megvilágosodás szintjén, éppúgy ragaszkodhatunk a szív fényességéhez is. Épp ezért beszél a zen annyit az ürességről. A zenben a cél az üresség hegye, amely voltaképpen nem más, mint a létezés szubsztanciája.
Tudatosan kerültem a megvilágosodás megannyi pozitív aspektusát. Aki igazán meglátja a fényt, annak további élete így is, úgy is egy végte nem érő kacaj lesz. Egyszerűen lehetetlen, hogy ne imádd a világot - még akkor is, ha nagyon jól tudod, hogy a fele sem igaz. Lehetelen, hogy ne szeresd százszor jobban a téged körülvevő embereket, bár tisztában vagy vele, hogy egyáltalán nem azok, aminek oly sokáig hitted őket. De erről tényleg nem szeretnék beszélni, mert az elme rögtön azt hiszi, hogy cukorkát kap. Ez pedig nem igaz. Pengét kap, nem cukorkát. Az igazi megvilágosodásról szóló tanítások pengeként metszik át az addig követett spirituális utat. Levágják a lábadat, te pedig arccal a földön találod magad, a saját véredben.
A megvilágosodás mindent elvesz tőled. Épp erről ismerhetsz rá - bármilyen testben is van éppen, az ébredéssel tökéletesen vakká válik. Ez azonban csöppet sem izgatja, pedig tökéletesen tisztában van a változással. Sőt! Örül neki, hogy megszabadult az összes addigi nézőpottól, az elméje alkotta véleményektől. Persze egy-két vélemény és nézőpont megmarad, hiszen továbbra is van test, elme és személyiség - ezek azonban a megvilágosodás pillanatától kezdve teljesen lényegtelennek tűnnek. Ebből tudhatod, hogy valami nagy dolog történt.
(Adyashanti: Az üresség tánca)
3 megjegyzés:
könnyű hétvégi olvasmány... vagy mégsem.
Azért tettem fel, mert ez egy hihetetlen zseniális modern Krisztus-történet. :)
Mármint a Mátrix I-II-III
Megjegyzés küldése