2013. március 16.

"és mégis"...


Miről ismerszik meg a magányos madár?
Először is, hogy a legmagasabbra száll;
Másodszor, hogy a saját fajtája társaságát is kerüli;
Harmadszor, hogy az égre célozza a csőrét;
Negyedszer, hogy nem határozható meg a színe;
Ötödször pedig megindító, csöndes énekéről.
(Keresztes Szent János: Beszédek a fényről és a szeretetről)
 
  

A harcos számára a háború nem az egyéni vagy csoportos ostobaság cselekedeteit jelenti, és nem is az öncélú erőszakot. A harcos számára a háború teljes küzdelem az ellen az egyéni én ellen, amely megfosztotta az embert erejétől. A gyűjtőpont helyzete teszi a mai embert öldöklő egoistává, olyan lénnyé, akit teljesen leköt az énképe. Az öntükrözés helyzete arra kényszeríti a gyűjtőpontot, hogy színleg a részvét világát állítsa össze, valójában ez a kegyetlenség és az énközpontúság világa. Ebben a világban csakis az adott személy számára kényelmes érzések valódiak.
  A varázslók számára a könyörtelenség nem kegyetlenség. A könyörtelenség az önsajnálat és önteltség ellentéte. A könyörtelenség - józanság. 

 

  
   Akárhogy is, a varázslóknak van egy sajátos hajlamuk. Mindig egy olyan érzés szürkületében élnek, melyet legjobban az "és mégis..." szavakkal lehet jellemezni. Amikor minden széthullik körülöttük, a varázslók elfogadják, hogy a helyzet borzalmas, aztán rögtön az "és mégis" szürkületébe szöknek.
Don Juan emlékeztetett arra, hogy már tanított arról, hogyan viselkednek a harcosok az efféle helyzetekben. Megtesznek minden tőlük telhetőt, aztán lelkiismeret-furdalás és sajnálkozás nélkül elengedik magukat és hagyják, hogy a szellem döntsön a dolog végkimeneteléről.
- A családom aztán soha nem jött értem. - Mondta don Juan.
- Nem kerested meg őket? - kérdeztem.
- Nem. A varázslók soha nem kutatnak senki után - felelte. - Én pedig varázsló voltam. Az életemmel fizettem azért a hibáért, hogy nem tudtam, varázsló vagyok, és hogy a varázslók soha nem közelítenek senkihez.
- Attól a naptól kezdve, csak azon emberek vagy harcosok társaságát és törődését fogadom el, akik hozzám hasonlóan halottak. A jótevőm azt mondta, a halál a varázslók jegye a szabadságba.
- Én is halott vagyok, don Juan? - kérdeztem.
- Igen, halott vagy - mondta ő. - Azonban a varázslók nagy trükkje abban áll, hogy tudatában vannak annak, hogy halottak. A feddhetetlenségbe szóló jegyüket tudomással kell beburkolniuk. Azt mondják, ebben a burkolatban a jegyük megőrzi eredeti állapotát.

(Carlos Castaneda: A csend ereje)



    
   Hogyan hagyhatjuk el a ragaszkodásainkat? Az emberek megpróbálnak lemondani róluk, feladni őket. De ha feladjuk a zene néhány ütemét, ha elzárjuk a tudatunkat előlük, az ugyanazt az erőszakot, konfliktust és érzéketlenséget eredményezi, mint maga a ragaszkodás. Ismét megkeményítetted magad. A titok az, hogy ne mondj le semmiről, ne kötődj semmihez, örülj mindennek, és engedj mindent folyni. Hogyan? A ragaszkodás rothadtságának, romlott természetének sok-sok órás megfigyelésével. Általában az izgalomra, a felvillanó gyönyörre figyelsz, amit a ragaszkodás adott. De szemléld a nyugtalanságot, a fájdalmat, a rabságot, s egyúttal szemléld az örömet, a békét és a szabadságot is, amit nyersz, ha elhagysz egy ragaszkodást. Akkor aztán majd nem tekintesz hátra, hanem hagyod, hogy a jelen zenéje bűvöljön el.
   Végezetül pedig tekints arra a társadalomra, amiben élünk – velejéig romlott, fertőzött mindenféle ragaszkodással. Mert aki ragaszkodik a hatalomhoz, a pénzhez, vagyonhoz, hírnévhez és sikerhez, aki úgy keresi ezeket, mintha tőlük függne a boldogsága, azokat a társadalom értékes, termékeny és keményen dolgozó tagjainak fogják tartani. Más szóval, ha becsvágytól űzve kergetik ezeket a dolgokat, s következésképp elpusztítják életük szimfóniáját, önmagukkal és másokkal szemben is keménnyé, hideggé és érzéketlenné válnak, akkor a társadalom megbízható polgároknak fogja őket tartani, rokonaik és barátaik pedig büszkék lesznek a státuszra, amelyet elértek. Hány olyan úgynevezett tiszteletreméltó embert ismersz, akik meg tudták őrizni a szeretetnek azt a gyengéd érzékenységét, amit csak a ragaszkodásoktól való mentesség kínálhat? Ha elég sokáig elmélkedsz ezen, olyan mély utálat fog majd el, hogy minden ragaszkodásodat elhajítod, ahogy csak egy rád mászó kígyót dobnál el. Fellázadsz és kitörsz ebből a ragaszkodásokra és nyereséghajhászásra, aggodalomra és kapzsiságra, a szeretetlenség keménységére és érzéketlenségére épült rothadó kultúrából.



  
   Nézz magadba, és lásd meg, hogyan töltötted meg ürességedet emberekkel. Ennek következtében a markukban tartanak. Lásd, hogyan kontrollálják viselkedésedet jóváhagyásukkal és rosszallásukkal. Hatalmukban áll könnyíteni magányosságodon a társaságukkal, dicséretük a fellegekbe röpítheti lelkedet, ugyanakkor kritikájuk és elutasításuk a mélységekbe ránthat. Vess egy pillantást önmagadra, ébrenléted majdnem minden percét arra fordítod, hogy megnyerd az embereket, hogy kedvükbe járj, legyenek akár élők, akár halottak. Az ő szabályaik szerint élsz, elvárásaikhoz igazodsz, társaságukat keresed, szeretetük után vágyódsz, rettegsz gúnyolódásaiktól, sóvárogsz elismerésük után, jámborul aláveted magad a bűntudatnak, amit rád ruháznak; s még a gondolattól is megrémülsz, hogy ne a divat szerint öltözz, beszélj, cselekedj, vagy akár gondolkozz. Lásd meg azt is, hogy még akkor is tőlük függsz, még akkor is a rabszolgájuk vagy, ha te kontrollálod őket. Az emberek annyira lényed részévé váltak, hogy már el sem tudnád képzelni az életed a többiek irányítása és hatása nélkül. Valójában meg is győztek arról, hogy ha meg is szabadulnál tőlük, akkor szigetté válnál – magányossá, sivárrá és szeretetlenné. Csakhogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Hogyan is tudnál szeretni valakit, akinek a rabszolgája vagy? Hogyan tudnád szeretni azt, aki nélkül élni sem tudsz? Így csak vágyakozhatsz, igényelhetsz, függhetsz, félhetsz és kontrollálhatnak. A szeretetet csak szabadságban és félelemnélküliségben lehet fellelni. Hogyan érheted el ezt a szabadságot? 
  A függőséged és rabszolgaságod elleni kettős támadással. Először is: légy tudatos. Gyakorlatilag lehetetlen úgy függőségben élni, hogy valaki állandóan figyelemmel kíséri függőségének oktalanságát. Csakhogy a tudatosság elégtelennek bizonyulhat az olyan ember számára, aki másoktól függ. Olyan cselekedeteket kell végeznie, amelyeket szeret. Fedezd fel, hogy melyik az a munka, amit nem a hasznosságáért, hanem önmagáért végzel! Gondolj valami olyanra, amit önmagáért szeretsz csinálni, függetlenül attól, hogy sikerül-e, vagy sem, attól hogy szeretnek-e vagy megjutalmaznak-e érte, hogy az emberek tudnak-e róla és hálásak-e érte, vagy sem. Hány ilyen dolog van az életedben, amit egyszerűen azért teszel, mert megragadja lelkedet és örömmel tölt el? Ismerd meg ezeket, tedd őket, mert ezek biztosítják a szabadsághoz és a szeretethez az útlevelet. 



  
   A miszticizmushoz és a Valósághoz vezető királyi út nem az emberek világán halad keresztül, hanem azokon a cselekedeteken, amelyeket önmagukért végzünk, anélkül, hogy a cselekedetek sikerére vagy jövedelmezhetőségére kacsintgatnánk. Ellentétben a közgondolkodással, a szeretetlenség vagy magányosság gyógyszere nem a társaság, hanem a Valósággal való kapcsolat. Abban a pillanatban, ahogy rápillantasz erre a Valóságra, tudni fogod, hogy mi a szabadság és a szeretet. Szabad leszel az emberektől – s ennek következtében képes leszel szeretni is őket. Ne gondold, hogy ahhoz, hogy szerethesd az embereket, először találkoznod kell velük. Az nem szeretet volna, hanem vonzódás vagy szánalom. A szeretet a szívből származik a Valósággal való kapcsolaton keresztül. Ez nem egy bizonyos személy, vagy dolog szeretete, hanem a szeretet valósága – beállítottság és hajlam a szeretetre. Ez a szeretet aztán kisugárzik az emberekre és a dolgokra. Ha azt kívánod, hogy ez a szeretet létezzen életedben, meg kell szabadulnod az emberektől való függőségedtől úgy, hogy ráébredsz erre a függőségre, s olyan cselekedetekbe fogsz, melyeket önmaguk végzéséért kedvelsz.
(Anthony de Mello: Ébredj tudatára)

4 megjegyzés:

Unknown írta...

... és akár Hamvast is idézhetnénk...

duende írta...

igen...

Unknown írta...

Vagy Tolle-t... Most kedvet kaptam erre a könyvre, tán csak ez nincs meg M-tól, de rákeresek neten pdf-ben...

duende írta...

Szerintem megleled! Ezt én is nagyon szeretem tőle, meg az abszurd egyperceseit is... :)