Isten álmai
volnánk? És ha: csoda-e,
hogy föl-fölriad?
Hogyan adhatnék
választ, mikor a kérdést
is csak keresem?
Veled marad, amihez nem ragaszkodsz.
Felfoghatatlan bolygópályán keringve
meg-megközelít olykor
és olyankor
az örömtől fölsír a pillanat.
Aki s ami nem
a vágyakról szól: az a
vágyakról hallgat.
mindünk anyaga
sugárzó lehetne, ha
mernénk hasadni
Mindegy, hogy honnan.
Mindegy, hogy hová. Mindegy,
hogy mégy-e. Figyelj.
Együgyűen, mint
egy kislány. Mint egy vihar.
Mint egy "nem-tudom".
Remélem: igen?
Remélem: nem?
- Tudom: úgy lesz
jó, ahogyan lesz.
Az megrontás, ha
gyönyörre tanítasz, vagy
ha bűntudatra?
Mindaddig vártalak,
míg el nem értelek
s a Pontnyi Pillanat
támasz-pontunk marad,
hol nincs enyém-tied.
Úgy nézz rá, mint ha
utoljára láthatnád.
(Lehet, hogy tényleg...)
Adj, adj és még adj! Gátlás nélkül, mohón,
ahogy szeretkezel, adj, ahogy napozol:
nem tudva, mért vagy, ki vagy, kié s hol vagy!
Ma add, mit kaptál. Hamis pénz a "holnap".
Igazán semmi
nem érintheti s minden
körötte táncol.
Élvén e világban
megnyugodva láttam:
öl, hal és terem.
- Megy ez, nélkülem.
Szép a telő idő! Csak a múlót nem szeretem.
Akkor jársz jól, ha
mind közelebb lépsz ahhoz,
amitől félnél.
Titkok-titka, te,
nem vonásaid szépek:
arcod gyönyörű.
Úgy vágyom rád, mint ha itt se lennél.
Meglátni és le-
mondani róla: egy pil-
lanat műve volt.
- Mit kívánsz, Igaz Barát?
- Észrevett életet;
észrevétlen halált.
Gallérkád lebbenése felröpít,
elbotlom egy hajszálad árnyékában,
fénylő-homályló tekintetedben növök-fogyok:
Isten Tenyerén hancúrozunk és közben, olykor
mintha hárman is nevetnénk.
Meggyújtottál, hogy
fényemben táncolj. Árnyad
is fölmutatom.
Jelentős helyen
istenhátamögötti
időben élünk.
Ahol, akárhol,
akárki imádkozik,
az a hely: templom.
Minden megérint.
- Úgy látszik: sose nő be
a szívem lágya.
Szabadság az, ha
megválaszthatom: kitől
és mitől függjek.
Szeretsz gondolni?
– én attól majdnem mindig
szomorú leszek!
Talán hozzá se
nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak
gyönyörű nem lesz.
új szemmel nézni
a régi képre: ez a
mi alkotásunk
A béke más , mint
szünet, két háború közt;
a jó: nem rossz Rossz.
Levél vagyok. Zárt küldemény.
Dolgom: hogy kézbesítsem.
- Ha föltépném, sem érteném:
Istennek írta Isten.
- Vallj színt! rivallják.
- Szivárvány... suttogom.
Mire megtanulsz
énekelni, dalod már
rég nem arról szól.
Az idő - ha van -
tágul-görbül, mint a tér:
mosttól mostig tart.
bizakodj — lévén
helyzetünk mindenkor a
l e g pillanatnyibb
Bukdácsolva is
hálás vagyok, hogy felé
lejt minden utam.
Versemet oldd föl
életed vizében: úgy,
ahogy szereted.
Fodor Ákos
(forrás: Citatum)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése