Csontváz asszony


  Túlcivilizált kultúránk nehezen tűri a transzformatív erőket. De lehet az Élet/Halál/Élet természetet más, jobb módon is átkarolni. Ez a jelenség szerte a világon, noha más és más néven, az un baile La Muerte, a Halállal járt tánc; a Halál a táncos és az Élet a partnere.
  Fönn, a Nagy-tavaknál, ahol még mindig élnek a Biblia nyelvén beszélő emberek, hallottam egy mesét, amelyben egy asszony egy Halál nevű utazót lát vendégül tüze mellett. Az öregasszony nem fél. Számára a Halál éppúgy életadó, mint halálosztó. Tudja, hogy a Halál hozza a könnyeket és a nevetést is.
  Szívesen látja a halált kemencéje mellett és elmondja neki, hogy mindig is szerette, amikor "megérett a termés és amikor terméketlenek maradtak a földek, amikor megszülettek a gyermekek és amikor meghaltak". Elmondja neki, hogy jól ismeri, és barátjának tekinti: "Sok sírást és sok táncos vigasságot okoztál nékem Halál. Fogj bele most is a táncba! Tudom a lépéseket."
  Kezdetben mindannyian úgy hisszük, hogy legyőzhetjük az Élet/Halál/Élet természet halál-aspektusát. Az a helyzet, hogy ezt nem lehet. Végig a nyomunkban van, ugrabugrál, hánykolódik mögöttünk, követ bennünket egyenesen a házunkba, egyenesen a tudatunkba. Ha máskor nem, hát akkor ismerjük meg ezt a sötétebb természetet, amikor rájövünk, hogy a világ nem egy kifogástalanul szép hely, hogy vannak elszalasztott lehetőségek, hogy az alkalmak hívatlanul köszöntenek ránk.
  Csontváz asszony hozzászokott, hogy az emberekkel való kapcsolata rendszerint azután megszakad, hogy valakinek a horgára akad. Nem csoda, hogy bőséges áldását árasztja azokra, akik végigjárták vele a hosszú utat, mert azt szokta meg, hogy az emberek gyorsan elvágják a zsinórt és a partra menekülnek. Olyan kincs ez, amely neveltetésünk folytán, félelmet ébreszt.
  Azt mondják, az, amit keresünk, szintén keres bennünket. A tanító a lélek hívására jön - és hála Istennek, hogy ez így van, mert az ego soha nem áll teljesen készen. És végül mindannyiunknak meg kell csókolnia a boszorkát.




  "A lány olyasmit tett, amit apja helytelenített, noha már senki nem emlékszik, mi is volt az valójában. Az apa felvonszolta a leányát a sziklára és beletaszította a tengerbe. A halak megették húsát és kivájták a szemét. Csontváza a tenger fenekén hevert, néha ide-oda görgött a víz áramlásával.
  Egy nap halász tűnt fel a vízen, volt idő, mikor sokan halásztak ebben az öbölben. Ez a halász azonban messziről sodródott ezekre a vizekre, s nem tudta, hogy a helybeliek nem járnak már ide, mondván, itt szellemek tanyáznak.
  A halász kivetette horgát, az lemerült a víz mélyére, s mi másba akadt volna bele, mint a Csontváz Asszony bordájába. A halász azt gondolta magában: "Ó, most aztán nagy hal akadt a horgomra. Most megfogtam!" Már azon jártak gondolatai, hogy milyen sok ember eszik majd az óriási halból, milyen sokáig kitart, s milyen hosszú ideig nem kell majd a halászással törődnie. Miközben a horgára akadt hatalmas súllyal küzdött, a tenger tajtékot vetett, a kajak hánykolódott és rázkódott, mert a csontváz lent a mélyben ki akarta magát szabadítani. De minél inkább küszködött, annál jobban belegabalyodott a zsinórba. Hiába volt minden, bordáinál fogva megállíthatatlanul húzta felfelé a halász.
  A férfi elfordult, hogy előkészítse hálóját, így nem láthatta a hullámok fölé emelkedő csupasz fejet, nem látta a koponya üregeiből elővillanó korall-lényeket, a hajdan vakítóan fehér fogakon ülő apró rákokat. Mire a férfi megfordult hálójával, az egész csontváz ott lebegett a víz felszínén, hosszú metszőfogaival a kajak csúcsába kapaszkodva.
  "Jaj! kiáltott a halász. Térdre esett, szemei elsötétedtek a borzalomtól, fülei vörös tűzben égtek. "Jaj! sikoltott. Evezőjével lelökte a csontvázat a csónak orráról és őrült módon a part felé evezett. Mivel nem vette észre, hogy a csontváz a zsinóron maradt, rettegve látta, hogy az, mintha felállt volna a vízben, egészen a partig üldözte. Bármerre rántotta is a kajakot, a csontváz mindig mögötte maradt, lehelete végigsöpört a vízen, karjai előrenyúltak, mintha meg akarnák őt ragadni, s lehúzni a mélybe.
  "Jaj! Jaj!" jajveszékelt a halász, miközben partot ért. Egyetlen ugrással kinn termett a kajakból, megragadta halászbotját és rohant, rohant, s észre sem vette, hogy közben a zsinóron magával vonszolta a Csontváz Asszony korallfehér testét, ami bukdácsolva követte őt, amerre száguldott. Végigfutott a sziklákon, magával vonszolva a csontvázat. Rohant a fagyott tundrán, mögötte a csontváz. Végigtaposott a száradni kirakott húson, ami darabokra tört, miközben csizmája elrongyolódott.
  Ezenközben a néhány fagyott halat szorongató csontvázat mindvégig maga után vonszolta. A csontváz, mivel hosszú, hosszú idő óta nem evett már, nekilátott a halaknak. A halász végül elérte jégkunyhóját, bevetette magát a bejárati alagútba, s négykézláb szélsebesen befelé kúszott. Ott feküdt a sötétben lihegve, görcsös sírástól rázkódva. Szíve erőteljesen dobolt. Végre biztonságban van, ó, igen biztonságban, hála az Isteneknek, a Hollónak, igen, és hála az áldásosztó Sednának, biztonságban... van... végre.
  Amikor aztán meggyújtotta bálnaolaj lámpáját, látta, hogy ott fekszik ő - az a valami - egy halomban a hópadlón, egyik sarka a vállán, egyik térde a bordái között, másik lába a könyökén. Később nem tudta elmondani a halász, mi is történt. Talán a tűz fénye enyhítette a látványt, talán az, hogy a halász magányos férfi volt. Mindenesetre valami jóság szállta meg, s lassan kinyújtotta szutykos kezét, és kedves szavakkal, amikkel anyák becézik gyermekeiket, elkezdte legombolyítani a halászzsinórt a csontvázról.
  "Na, na, na." Először a lábujjakat, majd a bokákat szabadította ki. "Na, na, na." Kitartóan ügyködött egész éjszaka, végül prémekbe bugyolálta a csontvázat, hogy felmelegedjék, s a Csontváz Asszony csontjai emberformán feküdtek egymás mellett.
  A férfi kikereste bőrzacskójából a tűzkövet, s haját égette, hogy nagyobb tüzet szítson. Időnként a csontváz felé pillantott, miközben beolajozta halászbotja értékes fáját és feltekerte a zsinórt. A prémekbe burkolt csontváz pedig nem szólt egy szót sem - nem is mert megszólalni -, nehogy a halász kivonszolja, s levesse a szikláról, amitől csontjai darabokra törnének.
  A férfi elálmosodott, bebújt hát hálóprémjébe, s hamarosan elaludt. Alvás közben, tudja ezt mindenki, néha könnycsepp gördül ki az alvó szeméből; nem tudjuk, milyen álom okozza ezt, csak annyit tudunk, hogy szomorú vagy vágyakozó álom lehet. Ez történt a férfival is.
  A Csontváz Asszony meglátta a tűz fényében ragyogó könnycseppet, s hirtelen roppant szomjas lett. Kattogva, zörögve odakúszott az alvó férfihoz, s ajkát a könnycseppre illesztette. Az az egy kis könnycsepp akkorává duzzadt, mint egy folyó, ő meg csak ivott, ivott, ivott, míg időtlenül hosszú szomját nem csillapította.
  Lefeküdt a férfi mellé, s kivette szívét, ezt a hatalmas dobot. Felült, s megdöngette mindkét oldalát, Bom, Bomm...Bom, Bomm!
  Dobolás közben így énekelt, "Hús, hús, hús! Hús, hús, hús!" minél tovább énekelt, csontjai annál inkább megteltek hússal. Hajért, jó szemekért, telt kezekért énekelt. A lábai közötti melegségért, mellekért, s minden olyasmiért énekelt, amire egy nőnek szüksége van. Amikor ezzel végzett, leénekelte az alvó férfiról ruháit és mellé bújt, hogy bőrük összeért. Visszahelyezte a hatalmas dobot, a szívet, a férfi testébe, mire az felébredt, átölelték egymást, s összefonódtak egész éjszakára, egy új, jó, hosszantartó ölelésben.
  Az emberek arra már nem emlékeznek, hogyan jutott a lány első, szerencsétlen sorsára, de azt beszélik, hogy ezután elment a halásszal és jól tartották őket azok a teremtmények, akiket a lány víz alatti élete során ismert meg. Az emberek azt mondják, hogy ez így történt és ez minden, amit tudnak."

(Clarissa Pinkola Estes: Farkasokkal futó asszonyok)



Segítség a csontok kibogozásához:
Hiánymotiváltság, szülősítés, Pál Feri: 2005-2006 os évad, 2005. 12.20-tól 2006.05.23.-ig.
2006-2007-es évad: intimitás kontra kapcsolatfüggőség, kötődési zavarok: 2006.09.19-2007.01.30.
Szeretetéhség kontra szeretetmohóság: Pál Feri előadásai, 2004-2005-ös évad, 2005.02.08-as, 15-ös és 22.-es hanganyag.
valamint a 2007-2008-as évad: feketepedagógia, önbecsülés, kóros család, ill. 2008-2009-es évad: komlexusmintázatok.

Megjegyzések