– Úgy tűnik, akárhányszor megpróbálok meditálni, mást se
csinálok, mint önmagammal vitatkozom.
– Ez csak az egód, amint megpróbál nyeregben maradni. Ezt
csinálja az egód; fenntartja a különállóság, a kettősség érzetét, és megpróbál
meggyőzni arról, hogy selejtes vagy, sérült és magányos, nem pedig ép és egész.
– És ez segít?
– Francokat. Az egódnak nem az a dolga, hogy téged
szolgáljon. Egyetlen feladata van: az, hogy hatalmon maradjon. És per pillanat
halálra van rémülve, mert leépítések zajlanak a háza táján. Ha tovább mész ezen
a úton, bébi, akkor ennek a csibésznek a napjai meg vannak számlálva. Hamarosan
munkanélkülivé válik, mert a döntéseidet a szíved fogja meghozni. Vagyis az
egód küzd az életéért, az elméddel szórakozik, igyekszik a tekintélyét
fitogtatni, és egy kis kalickában akar tartani, benn a sarokban, távol a
világtól. Rá se hederíts.
– De hogyan tudja az ember figyelmen kívül hagyni?
– Próbáltál már valaha elvenni játékot kisgyerektől?
Nincsenek elragadtatva, ugyebár? Elkezdenek rugdosni meg visítozni. Úgy a
legkönnyebb elvenni a játékot tőlük, ha az ember ad nekik valami mást, amivel
játszhatnak. El kell terelni a figyelmüket. Ugyanez a meditációnál is működik:
ahelyett, hogy erőszakkal megpróbálnád a gondolataidat eltávolítani az
elmédből, adj az elmédnek valami mást, valami jobbat, amivel eljátszhat. Valami
egészségesebbet.
– Például?
– Például szeretetet, Sütikém. Tiszta, szent szeretetet.
(Elisabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)
2 megjegyzés:
na most hogy én ezt épp ma reggel olvastam (sokadszor), és húztam alá a könyvben, mint egyszer majd posztba valót :)
:D
Megjegyzés küldése